Labdarúgó-Európa-bajnokság 2012
Szeretem a hollandokat, de ezen a meccsen túl sok az egyénieskedés, aki megkapja a kapu közelébe a labdát, az azonnal lőni akar, pedig simán tovább lehetne játszani. Értem én hogy vesztésre állnak, de vannak olyan képzettek hogy a védelem mögé kerüljenek passzolgatással.
Afellay nagyon ügyes, jó helyen van ő ott középen.
Most Van Persie nem tudom mit csinált, Kuytot azonnal beküldeném.
Afellay nagyon ügyes, jó helyen van ő ott középen.
Most Van Persie nem tudom mit csinált, Kuytot azonnal beküldeném.
Jó játékos, de elég sok fontos meccs ment el már rajta. Pl. a VB és BL döntő. Ha ezt elbukjájk a hollandok, igen nagy bajba lesznek, főleg, ha másik meccs nem x. Akkor mind2 meccsüket nyerniük kell, h a saját kezükben legyen a továbbjutás(bár még 6 ponttal is ki lehet esni), de ez a játék kevés lesz hozzá.bali 15 írta:Nagyon kivan a tököm már ezzel a Robbennel....
Akkor most már értem milyen helikopterekről beszélt Gundilui1698 írta:Hollandok hátul elég érdekes dolgokat csinálnak, a támadó emberek meg haloványak.
Dánok gyengék, simán ki kellene pottyanniuk, remélem mennek is haza a 3. meccs után.
Robben-nek meg akkora arca van, hogy helikopterrel kellett utánavinni a meccsre szerintem.
- VictorValdes19
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 2836
- Csatlakozott: 2006.07.21. 13:09:35
- Tartózkodási hely: Szentpétervár
van Persie-t vigyék le, könyörgöm! Válogatott tornán egy értelmes meccse nem volt még. A szerencse hiányzik, a 2. félidő elején kéne találni egy gólt s meglenne a győzelem.
" Ha nem lennének zsebtolvajok, nulla lenne a nemi életem." - Woody Allen
PUNK'S NOT DEAD!
"Szinte minden bánatunk a másokkal ápolt kapcsolatainkból fakad." - Schopenhauer
"..hogy élünk, vagy elégünk, azt a hatalom mondja meg.."
PUNK'S NOT DEAD!
"Szinte minden bánatunk a másokkal ápolt kapcsolatainkból fakad." - Schopenhauer
"..hogy élünk, vagy elégünk, azt a hatalom mondja meg.."
- lui1698
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7704
- Csatlakozott: 2007.10.16. 16:28:15
- Tartózkodási hely: A felhők alatt a parton egy tengeröbölben állva...
Hollandok hátul elég érdekes dolgokat csinálnak, a támadó emberek meg haloványak.
Dánok gyengék, simán ki kellene pottyanniuk, remélem mennek is haza a 3. meccs után.
Robben-nek meg akkora arca van, hogy helikopterrel kellett utánavinni a meccsre szerintem.
Dánok gyengék, simán ki kellene pottyanniuk, remélem mennek is haza a 3. meccs után.
Robben-nek meg akkora arca van, hogy helikopterrel kellett utánavinni a meccsre szerintem.
Olyanokra képes vagy, amit talán még te se tudsz. Elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz.
- Capon
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
- Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum
Nekem is ez ugrott be. Ugyan az az egysíkú önző játékos aki volt.Sanama írta:Robben látom még mindig egy iq nuku önző játékos.
a dánok a gól óta viszont szerintem jól játszanak.
Reménykedek egy x-ben, bár nem valószínű hogy összejön. Ha ugyan így szenvednek a hollandusok a helyzetkihasználásoknál akkor még akár 2-0 is lehet ami nagyon jót tenne ennek az amúgy is erős csoportnak.
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3701
- Csatlakozott: 2008.07.02. 22:46:30
Szégyen.
2 vkp, de természetesen vannak olyan buta védők akik nem tudnak helyezkedni és előrelépnek. Mintha Geri haxezne
Ibi jó, játék akadozik, Robben agyatlan, RVP meg
Ez az ember annyira hitvány ha nem az Arsenal mez van rajta. Én nem is értem.
Vkp tuti nem lesz beáldozva, ahogy Robben sem, ezért Ibi helyett jön majd Hunti középre, RVP meg a szélre. Ha ez nincs meg, elmehetünk a... Portugálok vakok de mumusok, németek ellen ilyen formában meg nem sok esély van. EB hangulat a tetőfokára hágott a második napon

"Azért mert valaki hibázott nem a futballt kellene megbüntetni.
Hibáztam és megfizettem érte. De a labda nem lett mocskos."- Maradona
Nagyon kivan a tököm már ezzel a Robbennel....
én a portugáloktól vártam előzetesen,hogy továbbjuthatnak a hollandok helyett,egyelőre a dánok is jól állják a sarat. ha nem nyernek a hollandok,akkor elég nagy ganéba kerülhetnek,mert papíron a legkönnyebb meccsük ez
Mondjuk a védelmük nem áll a helyzet magaslatán, de a hollandok ha igy elszórakozzák a helyzeteket, akkor ráfáznak.Sanama írta:Robben látom még mindig egy iq nuku önző játékos.
a dánok a gól óta viszont szerintem jól játszanak.
Na azért a dánoknak már most több helyzetük volt, mint a Chelsea-nek a két meccsen összesen. Annyira nem játszanak fölényben a hollandok.érdekes egy meccs, a dánok találtak a nagy büdös semmiből egy gólt, a hollnadok meg szenvednek.. mintha barca-cselzit néznék...
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
érdekes egy meccs, a dánok találtak a nagy büdös semmiből egy gólt, a hollnadok meg szenvednek.. mintha barca-cselzit néznék...Sanama írta:Robben látom még mindig egy iq nuku önző játékos.
a dánok a gól óta viszont szerintem jól játszanak.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19606
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
yuppLG írta: Maria behúzta, és vezetnek a dánok is. Alakul ez.
Még az eseményekhez egy szerényke ECF 7ik meccset is odavennék amúgy mint Miami-Boston Ez a hétvége valóban eléggé kivételes lesz midnen sportesemény, ami szem szájnak ingere
Itt meg valamit kezdjenek magukkal a tulipánok, mert többek között a fogadásom is áll rajtuk, de csoport szempontból meg nem lenne rossz egy dán meglepetés, bár azért még rohadt sok van hátra, s a hollandoknak volt azért helyzetük, de kulturáltan jól játszanak a dánok, jó a meccs
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Bob_Marley 2012.06.09. 18:45:19-kor.
Robben látom még mindig egy iq nuku önző játékos.
a dánok a gól óta viszont szerintem jól játszanak.
a dánok a gól óta viszont szerintem jól játszanak.
Maria behúzta, és vezetnek a dánok is. Alakul ez.LG írta:Durva egy 7vége! EB, F1, Roland Garros.Bob_Marley írta:
Holnap Holland-Dán és Német-Portugál tyűűű Részemről hajrá Hollandia, másikon meg akármennyire nem szeretem én se Ronaldot, németeknek soha nem szurkolok semmiben Uh hajrá luzitánok, bár szerintem az iksz lenne a legjobb, hogy mindkét csapat szívjon
Nos, mára megteszi egy német győzelem, + egy Schumi pole pozíció. Esetleg még bónuszba győzhetnek a dánok, és Sharapova.
Holnap meg jöhet Djokovic RG győzelme, Schumi futamgyőzelme. A C csoportban meg mind2 meccs legyen x, h majd a végén ír és horvát továbbjutás legyen.
- P.U.Y.O.L.
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2814
- Csatlakozott: 2010.01.22. 10:47:15
- Tartózkodási hely: Irgumburg
Igaz, hogy a görögök moslék játékkal nyertek, de abban a pillanatban örültem neki, hogy az övék lett. Persze az lenne az ideális, ha szép foci is társulna a jó eredményhez. Ez mondjuk inkább VB-ken szokott előfordulni. Afrikai és Dél-Amerikai csapatok közül rendre jön egy nemvárt jó teljesítmény.geridoss írta:Csak ne a hősies védekezéssel legyenek híresek ezek a meglepetés csapatok, úgy én is aláírnék akár egy ilyen csapat végső sikerét is
Szóval ne legyen újra 2004...
- geridoss
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2786
- Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
- Tartózkodási hely: Eger
Csak ne a hősies védekezéssel legyenek híresek ezek a meglepetés csapatok, úgy én is aláírnék akár egy ilyen csapat végső sikerét is
Szóval ne legyen újra 2004...
Szóval ne legyen újra 2004...
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/
Visca el Barca!
Visca el Barca!
- P.U.Y.O.L.
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2814
- Csatlakozott: 2010.01.22. 10:47:15
- Tartózkodási hely: Irgumburg
Én örülnék neki, ha Dánia továbbmenne valahogy a halálcsoportból. Szerintem nem is túl irreális a dolog. Portugáliát én biztos utolsónak rakom, de hogy a holland-német kettősből ki elé férnének be a dánok, azt nem tudom, csak férjenek be. Én általában az ilyen nagy tornákon mindig azoknak a csapatoknak szorítok, ahol Barca játékosok vannak (persze azért vannak kivételek...) és emellett a meglepetés csapatoknak. Minél több meglepetés van egy ilyen nagy tornán annál emlékezetesebb, annál jobb szerintem.
- K900
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 299
- Csatlakozott: 2011.07.19. 19:10:29
- Tartózkodási hely: "My heart is in Brazil, and the Nou Camp stadium".
Ez a Willems még csak 18 éves,és már ilyen szinten játszik???messideco írta: Stekelenburg-Wiel,Heitinga,Vlaar,Williems- Strootman, de Jong- Afellay, Sneijder, Robben - RvP
Annyiban különbözik szerintem a várható kezdőtől, hogy Strootman helyett Bommel lesz a kezdőben.
Ez lesz Bert van Marwijk 50. meccse az Oranje élén!
de Boer nyilatkozott:
„Ugyanúgy, mint Észak-Írország ellen, Jetro Willemsnek kellene kezdeni. Akkor remekül játszott a csapat. Két védekező középpályás lesz a pályán, Van Marwijknak szüksége lesz egy felfutó, jól passzoló balhátvédre, és Willems tökéletesen illik ebbe a szerepkörbe. Középen Bouma és Vlaar azonos képességű, de én inkább Vlaart játszatnám, mert ő valódi vezér a pályán, sokkal inkább, mint riválisa”
Hup Holland, Hup!
Horthy Gabi:"Madridban akkor szokták a legtöbb kávét főzni, hogyha a barcelona ott jár."
-
- aka Game90
- Hozzászólások: 17048
- Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
- Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest
Kezdésnek nem volt rossz, lengyelek remélem a 2. helyen továbbjutnak az oroszok mögött, görögöktől valami ilyesmire számítottam, csehek nagyon gyengék, oroszok jól játszottak, már csak annyi kéne nekik, hogy Kerzsakov helyett Pavlyucsenko kezdjen. Arshavin meg rohadjon meg, nem is tudom, hogy mikor játszott utoljára ilyen jól Senal-ban...
Mai meccsek azért már elég komolyak lesznek, hollandoknak verni kéne a dánokat, ha akarnak valamit a csoportban, de szerintem nem lesz könnyű dolguk, németek meg egy jó meccsen remélem verik a portugálokat.
Ja, a bíróknál már csak a kommentátorok a rosszabbak...

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára PCsabi 2012.06.09. 14:18:55-kor.
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
És akkor ma Hollandia - Dánia
Hangolódásképp:
Ez
és ez
Egyébként négy éve, ezen a napon vertük 3-0-ra a világbajnok olaszokat:
http://www.youtube.com/watch?v=D5LbGNJwX80
Kezdőm:
Stekelenburg-Wiel,Heitinga,Vlaar,Williems- Strootman, de Jong- Afellay, Sneijder, Robben - RvP
Annyiban különbözik szerintem a várható kezdőtől, hogy Strootman helyett Bommel lesz a kezdőben.
Ez lesz Bert van Marwijk 50. meccse az Oranje élén!
de Boer nyilatkozott:
„Ugyanúgy, mint Észak-Írország ellen, Jetro Willemsnek kellene kezdeni. Akkor remekül játszott a csapat. Két védekező középpályás lesz a pályán, Van Marwijknak szüksége lesz egy felfutó, jól passzoló balhátvédre, és Willems tökéletesen illik ebbe a szerepkörbe. Középen Bouma és Vlaar azonos képességű, de én inkább Vlaart játszatnám, mert ő valódi vezér a pályán, sokkal inkább, mint riválisa”
Hup Holland, Hup!
Hangolódásképp:
Ez
és ez
Egyébként négy éve, ezen a napon vertük 3-0-ra a világbajnok olaszokat:
http://www.youtube.com/watch?v=D5LbGNJwX80
Kezdőm:
Stekelenburg-Wiel,Heitinga,Vlaar,Williems- Strootman, de Jong- Afellay, Sneijder, Robben - RvP
Annyiban különbözik szerintem a várható kezdőtől, hogy Strootman helyett Bommel lesz a kezdőben.
Ez lesz Bert van Marwijk 50. meccse az Oranje élén!
de Boer nyilatkozott:
„Ugyanúgy, mint Észak-Írország ellen, Jetro Willemsnek kellene kezdeni. Akkor remekül játszott a csapat. Két védekező középpályás lesz a pályán, Van Marwijknak szüksége lesz egy felfutó, jól passzoló balhátvédre, és Willems tökéletesen illik ebbe a szerepkörbe. Középen Bouma és Vlaar azonos képességű, de én inkább Vlaart játszatnám, mert ő valódi vezér a pályán, sokkal inkább, mint riválisa”
Hup Holland, Hup!
"And my heart will leave you never."
- Kash
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1960
- Csatlakozott: 2011.06.28. 13:23:33
- Tartózkodási hely: Dél-kelet
Fúúú, imádom az EB-t, de a kedvenc válogatottamat(Argentina) megkell néznem, tehát elkezdem nézni a Német-Portugált, és majd átkapcsolok a barátságos mérkőzésre.Meg még van egy Argentin-Brazil ma 21:05-kor! Cool Valóban szép hétvége.
Meg még van egy Argentin-Brazil ma 21:05-kor! Valóban szép hétvége.LG írta: Durva egy 7vége! EB, F1, Roland Garros.
Nos, mára megteszi egy német győzelem, + egy Schumi pole pozíció. Esetleg még bónuszba győzhetnek a dánok, és Sharapova.
Holnap meg jöhet Djokovic RG győzelme, Schumi futamgyőzelme. A C csoportban meg mind2 meccs legyen x, h majd a végén ír és horvát továbbjutás legyen.
Tetszett nekem is az Eb első meccsnapja, meglepően jó meccsek lettek ahhoz képest, hogy én azt hittem, majd látok egy 0-0-as helyzet nélküli nyitómeccset.
A második meccsen én naiv úgy gondoltam, hogy a Csehek rendezkednek be kontrákra, és az Oroszok birtokolják a labdát, ehelyett ez fordítva történt, de piszkos jól kontráztak Arshavinék. Mondjuk illendő megjegyezni, hogy a Cseh középpálya semmi érdemlegeset nem mutatott fel ez ellen, egy ütempasszal átjutottak a komplett Cseh középpályán, majd vihették 3 a 3 ellen. Ehhez még hozzájött, hogy a Cseh védelem sem volt túl magabiztos, de én nem a védelemben láttam a legnagyobb problémát, kiszolgáltatottak lett azzal a kp sorral előttük. (+ a Cseh jobbhátvéd rendszerint fennragadt a túlsó oldalon, és csak kocogott vissza. )
A kommentátor és a stúdióban ülő munkatársak.. Hát.. Lehet az Eb végére visszasírjuk Farkas Norbit meg Horváth Ferit..
- Kash
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1960
- Csatlakozott: 2011.06.28. 13:23:33
- Tartózkodási hely: Dél-kelet
Nem túl megbizható az oldal, ám az NSO-n és a 63.hu-n is olvastam, csak most nem találom.
http://sportgeza.hu/futball/2012/eb/cik ... ign=xpromo
Megérdemli...
http://sportgeza.hu/futball/2012/eb/cik ... ign=xpromo
Megérdemli...
- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Nem vártam túlságosan az EB-t, de a tegnapi nap remekül indult, és ma csak még jobb lehet!
A Holland-Dán szerintem kevésbé lesz élvezhető, érzésem szerint a hollandok rendesen megfognak szenvedni, de azért behúzzák. A dánoktól meglepően stabil teljesítményre számítok a halálcsoportban, a továbbjutáshoz nem lesznek elég jók, de kellemetlen ellenfelek lesznek mindenkinek. A hollandoknak szorítok, nekik kell továbbjutniuk a németek mellett.
Az esti meccs viszont igazi csemege lesz. A németek amúgy is ritkán játszanak rossz meccset, nem lesz megállás, jól fogunk szórakozni. Ha kellően felpörögnek szerintem simán legyőzik a portugálokat, legalábbis ebben reménykedek.

„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***