Samper írta:Egyetértünk, hogy ősztől új edző kell. De szerintem előbb a vezetőségnek kellene tisztázni, hogy most mi a baj, szerintük merre van az előre és ahhoz keresni edzőt. Mert ha ez nincs, abból csak az jöhet ki, hogy sokan sokfelé húznak és nem jutunk előre egy elvben jó edzővel sem.
Én a bajt a 2 dologban látom. Ezek egyike sem az "alaptaktikánk".
Egyrészt nem igazolunk jól. Egy baromi egyszerű példa erre a jobbos kérdése:
ez már akkor kérdéses volt, amikor Lucho idejött. Mi történt, kiket hoztunk? Douglas, Vidal, miközben az alapemberünk, Alves távozása mellett is kilöktük azt a Montoya-t, aki jelenlegi csapatában kiszorította azt a jobb-bekket, akit mi nagy pénzért meg akarnánk venni (Cancelo). És még így is szórakoztunk Vidallal: megvettük, várt fél évet, aztán hirtelen kegyvesztett lett, nyáron újra hittünk benne, aztán ősszel újra kegyvesztett lett, aztán pár hónapja hirtelen újra bíztunk benne. Nem mondom, hogy nem változhat egy edző és játékos kapcsolata, de ilyen rövid idő alatt ennyiszer nem normális dolog. Mindezt úgy, hogy ő az egyetlen jobb-bekk a keretben.
Másrészt gond a rotáció. Tavaly szinte semmit nem rotált Lucho, idén pedig - talán betojt a tavalyi kifulladástól - túlzásba esik vele. Az nem megoldás, hogy egyes csapatrészeket meccsről meccsre teljes egészében kicserél az edző. Így nem lehet egyenletesen, jól teljesíteni. Sok az új arc is, akiknek pont az állandóság segítene abban, hogy megszokják a közeget. Nem az, hogy hétről hétre másik két társ van mellettük, ha épp a pályán vannak, ráadásul mindig más-más pozícióban. Gomes és Rakitic is hol Busquets szerepkörét kellene átvegye, hol Iniesta szerepkörét, hol pedig egy harmadikat.
Védelemben ugyanez a gond. Alba ennyit szerintem még egész karrierje során nem pihent, mint ebben a fél évben, nem is tudott felpörögni, játékba lendülni. Umtiti is hol a bal hol jobb középső védő pozícióban kell teljesítsen. Roberto-ról meg esszét lehetne írni. Röviden: tavaly nagyot ugrott, remekül szállt be a középpálya bármelyik pozíciójába, erre idén végleg száműzzük jobb-bekknek.
2-3 jó igazolással és normális edzői felfogással rendbe lehetne rakni ezt a csapatot elég gyorsan, de úgy néz ki Lucho erre képtelen. Én meggondolnám, hogy még ebben a hónapban elküldjük.