2014.05.18. 00:21:33
A szezon végeztével értékelnék:
Először Tatáról: eleinte lenyűgözött, amit csinált, hogy mindig tudott az ellenfélhez alkalmazkodni, hogy le merte cserélni Messit, hogy mert egy teljesen szokatlan felállással próbálkozni a Clasicon, hogy bátran a mély vízbe mert dobni játékosokat. Rendbe jött a védekezés, a csatárok is elkezdtek gólt lőni, voltak kontrák. Aztán ahogy tavaly Tito rekordsorozatát, idén is a Celtic árazta be ezt az egészet. Bár akkor még én voltam szokás szerint a fanyalgó, de annál messzebb nem is kellett menni, hogy nagy csodát még ő sem tud tenni. Aztán tavaszra mintha már teljesen kicserélték volna, ugyanazt a 11 embert és a Tito-féle 4 középpályásos biztonsági játékot nyomatta minden fontos meccsen, miközben a maradék meccseken meg még ennyire sem ment a csapatnak. Nem tudom, hogy mi történt, de meg vagyok győződve róla, hogy ha a szezon eleji önmagát hozza, ha csoda talán nem is történik, de biztosan előrébb lenne most a csapat. (A sors iróniája, hogy a decemberi Atletico szalonremin feleennyire sem kellett volna akarni, mint most, és már bajnok lehetne a csapat.)
A következő edző kapcsán én nem bocsátkoznék nagy találgatásokba, hogy ki az aki határozott, meg fel tudja rázni a csapatot. Aki belülről jött, az sem vált be, aki kívülről, az sem, úgyhogy az utódnak egyetlen dolgot kell felismernie, hogy valamit muszáj változtatni, és lehetőleg a szezon december utánra eső részére is. Ez felőlem innentől kezdve lehet Luis Enrique, de akárki is.
A játékosokról:
Kapusokat átugrom, nincs értelme róluk úgy írni, hogy szezon végén megy mindkettő.
Alves: amit a Madrid ellen művelt Di Mariával szemben, az valami kriminális volt, összességében a teljesítménye nem lóg ki lefelé a csapatból, de innen már csak lejjebb van, addig kell eladni, amíg látunk belőle valami pénzt is.
Aztán imádkozhatunk, hogy Montoya, aki játszott idáig összes kb. 10 meccset a felnőttben karrierje során, majd tudja megfelelően pótolni. (Montoyával kapcsolatban az egyetlen emlékem a szezonról, hogy ő volt a Bilbao elleni vereségnél a csapat legjobbja)
Puyolt szintén átugranám, Bartra: a szezon felfedezettje, szerintem megvan az egyik kezdő khv a következő 10 évre. Csak mondják meg neki, hogy a következő Clasicon ne lökdösse Bale-t, hanem rúgja fel a lelátóra, és kész.
Piqué: Tavalyhoz képest egészen összeszedte magát, de még mindig nem az igazi, ezzel a teljesítménnyel nálam nem lenne kezdő
Mascherano: az ember, aki egymás után tud hatalmas hülyeségeket és zseniális szereléseket csinálni, utóbbiak, illetve a hozzáállása miatt nálam egyértelműen megelőzi Piquét.
Alba: annyit volt sérült, ő játszotta a kevesebbet a két bhv közül, és akkor gyakorlatilag Alves baloldali verzióját adta elő, konstans veszély az ellenfél védelmére, viszont párszor nagyon csúnyán átjátszották. Nála jobbat viszont úgysem fogunk találni, szóval vele kell számolni jövőre is.
Adriano: nem kezdőnek lett igazolva, ehhez képest szerintem egy rossz szó nem érheti a teljesítményét, én megtartanám jövőre is
Song: szegény nem igazán tudja megközelíteni Busquets szintjét, ami egy cserétől nem is várható el, de ő ennél jobb játékos lenne. Mindenesetre szerintem többre érdemes ő annál, hogy itt kispadozzon, szóval felőlem mehet. Védőt kéne hozni, és akkor Mascherano lehetne egy jolly joker vkp poszton és a védelemben is.
Busquets: felemás ő is, voltak meccsek, ahol több labdát adott el, mint az Adidas, máskor meg a szokásos zsenialitását hozta. Ő sem lett rosszabb focista, csak rendbe kéne rakni.
Xavi: inkább nem írok semmit, már arra is képtelen, hogy visszafusson az emberével, a bajnokságot kettő darab gólpasszal zárja, és ez nagyjából jól mutatja, hogy mennyire nem képes már hozzátenni az előrejátékhoz. Menjen Amerikába, vagy ahova akar.
Iniesta: a csapat egyik legjobbja és húzóembere volt ebben a szezonban a kezdeti gyengélkedés után, a többiek példát vehetnének róla
Fabregas: ő pedig pont fordítva, az elején volt jó, és tavaszra szokás szerint kifújt (bár most talán egy kicsit kevésbé, mint az előző években). Talán ha nem 4. kp-ként lenne feldobva egy RM ellen, és folyamatosan játékban lenne Inivel párban, ez drasztikusan tudna javulni
Sanchez: Iniesta mellett a másik, akibe sem hozzáállás, sem teljesítmény terén nem lehet belekötni.
Pedro: kijött a gödörből, szerintem tisztességes mutatókat hozott, még meccseket is eldöntött párszor, tekintve, hogy alapvetően ő a 4. számú támadónk lenne, ennél többet nem is várnék el. Csak ugye a sok sérülés miatt gyakorlatilag stabil kezdő.
Neymar: amikor éppen nem éppen valamilyen agyonrúgásból lábadozott, akkor hozzátette ő is a magáét, de én ezt mindenképpen kevésnek gondolom tőle. Az még kevés a húzóemberséghez, hogy csinál egy tizit és kiszórnak róla valakit, a helyzetkihasználása pedig borzalmas volt. A legkevésbé sem akarom ráverni a csapat gyengélkedését, de konkrétan kupák és meccsek maradtak az ő lábában a kihagyott ziccerekkel.
Messi: teljes katasztrófa, az eddig éveinek a betetőzése. Néhány meccsen (tavaszi Clasico) még megcsillogtatta a tudását, és azon a meccsen még akart is focizni, de egyébként csak erre a bicskanyitogató lézengésre volt képes. És most már az eredményességgel sem lehet mosdatni, mert ha nincsenek a tizenegyesek és a szabadrúgások, akkor konkrétan Sanchez szintjét éri el az akciógóljaival, a gólpasszaival pedig szintén nem lóg ki felfelé a támadók közül.
Ezzel a hozzáállással már csak hátráltatja a csapatot, esküszöm az volt a legjobb időszak, amíg ő sérült volt. Most meg már eljutottunk oda is, hogy maga ez a hamis kilences poszt is több kárt okoz, mint amennyi hasznunk van belőle. Láttam, hogy már az is felmerült, hogy Ronaldinho után szabadon őt is el kéne passzolni, amíg ér valamennyit, nekem ez erősen túlzás lenne, de fejben nagyon alaposan helyre kéne tenni. De őszintén szólva még egy ilyen szezon után jövő nyáron mehet Isten hírével. Arra még egy Mario Gomez is képes, hogy rúg 25 gólt, miközben folyamatosan a fenekét vakargatja, és ő legalább nem béklyózza meg az egész játékot, ha éppen rossz napja van. 11-est lőni meg tudnak mások is a csapatból.
Cserékről nem írnék, nagy részüket úgyis az első adandó alkalommal elpasszolják
Szóval kategorizálva:
Csak így tovább: Bartra, Iniesta, Sanchez, (Pedro, Adriano)
Nincs gáz, de javulni kéne: Fabregas, Mascherano, Neymar
Helyre kéne rakni: Busquets, Pique, Alba
NAGYON helyre kéne rakni: Messi
Ennyi, többiek mehetnek, persze egy Sergio Robertot, Montoyát megtartanék, csak róluk nehéz úgy nyilatkozni, hogy szinte semmit nem játszottak. Velük együtt 14 ember, + ha Oier lenne a cserekapus, akkor 15.
Ami kell jövőre:
- edző
- edző
- edző
- kapus (ter Stegen?)
- Minimum egy darab, kezdő szintű khv, Masch lenne a 2. számú vkp és a 4. számú khv ezzel.
- Jobbhátvéd. Ha nem találunk normálisat, akkor Montoya mögé egy csere. Ne Cuadrado, mert ő nem jobbhátvéd.
- 1 kreatív kp. Ha visszajön Rafinha, akkor lehet, hogy elég a B-ből felhozni valakit, ott úgyis jó páran vannak erre a posztra. Sergi Roberto meg szép lassan előléphet Thiagová. Nem életbiztosítás, de szerintem ez pont az a poszt, ahol egy tapasztalatlanabb ifi is többet ér, mint egy kívülről hozott sztár.
Támadósorba nem kell senki, úgyis jön Deulofeu, meg én Bojant is megnézném, hogy ha végleg besül ez a hamis 9 dolog, akkor legyen valami csatárszerű képződmény is előre, ne Sanchezt kelljen erőltetni.
3 nagy igazolás, 1 TKP a B-ből, Rafinha, Deu, Bojan, összesen 22. Télre pedig bekészíteni egy klasszikus gólfosó 9es igazolást tartalékba, ha Messi továbbra is csak vonszolni képes magát a pályán.