2009.07.24. 01:42:40
Kicsit megkésve, de még reagálok, elsőként Boixosnak:
Természetesen igaz, amit írsz, viszont reakciónak az én írásomra nem igazán jó, mivel egyrészt ezek szerint elhagytad a kontextust, másrészt nem hiszem, hogy azt mondtam volna, hogy C. Ronaldo jobb ember lenne.
Szó sincs ilyenről, csupán míg C. Ronaldo a Real Madridban kergeti a labdát (ami kb. annyira érdekel, mint a kutyámat a szomszéd fenekén található méretes kelés), addig Ibrahimovicsot szeretettel várja a szurkolók nagy többsége.
(Egyik szaralakot sem engedném a Camp Nou közelébe.)
Egyébként is arról volt szó, hogy mennyire kockázatos Ronaldo a Mardidnak, s mennyire kockázatos Zalatan a Blaugranának.
Ebből a szempontból az biztos, hogy Ronaldo profitot fog termelni, valamint nem mehetünk el amellett sem, hogy Ronaldóval különösebb gond nem volt a szurkolóinak, az edzőjének kisebb hisztiket leszámítva. Ellenben Zlatan azt hiszem kijelenthető, hogy nehezebb eset, hiszen egy Haan, Capello, Mancini, Mourinho kvartett, s egy Ajax, Juventus, Inter trió mindegyik tagjával, s a klubok szurkolóival volt összetűzése.
Valamint Ronaldo szélső létére képes volt kimagasló szinten, egyenletesen jó teljesítményt nyújtani, gólkirályi címet szerezni egy nagyon erős bajnokságban, s nagy címekhez segítette hozzá a klubját. Az, hogy sokszor öncélú volt, igaz, azonban képes volt meghalni a pályán a csapatért is. Erre Ibrától nem tudok példát felhozni.
Eto'óval egy óriási küzdőt, kiváló sportembert és nem utolsó sorban rendkívül hasznos támadót veszített a klub, ebből leginkább a csapatmunkája, a csapatért hozott áldozatai, a küzdeni tudása és akarása fog hiányozni, melyek alaposan közrejátszottak az egyéni és a csapat teljesítményében, sikerességében.
Lehet költői túlzásnak nevezni ezt, s legyinteni rá, valamint azt mondani, hogy Ibrahimovics is képes lesz erre összességében, azonban most csupán arról volt szó, mivel is "biztosabb" Ronaldo.
Egy-két scudetto egy calciopolitól alaposan szétzúzott Serie A-ban, és egy rá épülő csapatban gólkirályi cím, számomra nem jelent annyit, mint szélsőként egy PL gólkirályi cím, illetve számos egyéb trófea, köztük BL. Ezt csupán MichaBee felvetése nyomán írom.
Samuel Eto'o Fils a klub történelmének legnagyobb támadói közé tartozik, jogosan.
Ha nem szerette volna ezt a klubot, akkor nem nyújtott volna ilyen játékot, ez tény. Voltak mentális problémái, főként makacs volt, azonban ez bőven belefért. Pénzéhesnek végképp nem lehet nevezni.
Elfogadtam Guardiola döntését, de számomra nem volt alapos indok, mert én kíváncsi vagyok a dolgok hátterére, s csak azért nem ugrok a kútba, s nem fogadom el feltétlen valaki véleményét, döntését (míg pontosan meg nem indokolja), mert tisztelem és nagyra tartom. Minden bizalmam Guardioláé, azonban engedtessék már meg, hogy ne elégedjek meg egy jóformán semmitmondó nyilatkozattal.
Az volt sázmomra felettébb különös, hogy nem beszélt szemtől szemben Eto'óval, amit azt hiszem minden hibája, köztük az ügynöke ellenére is megérdemelt volna Samuel. Ebből fakadóan Eto'ónak lehetősége sem volt méltó búcsút vennie a klubtól és a socióktól, szurkolóktól.
Nagyon sok sikert, egészséget, boldogságot kívánok neki! Számomra az FCB 50 legjobb játékosa között a helye!
"As I walk through the valley of the shadow of death, I have no fear because I am the meanest motherfucker in the whole valley" - Gen. George S. Patton