2007.12.29. 15:20:21
Pár gondolat a török témához.
Törökország az egyetlen demokratikus, és egyben világi iszlám állam a világon. Atatürk műve ma is él, bár megpróbálják a szekularizáció határait feszegetni - eddig sikertelenül. Törökország a NATO-tagja, az USA megbízható szövetségese. Erre a szövetségre pedig nemcsak az USA-nak, hanem a világnak is szüksége van. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Törökország világi és demokratikus állam maradjon. Persze, vannak még világi mohamedán országok - Jordánia, Szíria, Szaúd-Arábia, Egyiptom, Jemen, Indonézia, Öböl-menti kis államok -, de egyik sem nevezhető demokratikusnak.
Egy olyan országban, ahol a lakosság 99,9%-a mohamedán, ott elég veszélyes keresztény hitet terjeszteni, mondhatni: felesleges. Persze, erre nem a gyilkosság a válasz, mélyen elítélendő és felháborító. Viszont, akik ezt vállalták, tudniuk kellett, mire számítsanak.
A politikusok reagálása. Valahol ez is érthető, hiszen nekik a török polgárok érdekeit kell képviselniük.
Hozzám is jöttek szektások, hogy náluk van az üdvözülés kulcsa. Volt akik értettek a szóból, voltak, akik nem. Akik nem értettek, azokat a harmadik látogatásuk alkalmával elküldtem melegebb éghajlatra - ezt már megértették. A kultúrált elutasítás nem tette meg a hatását, a vulgáris és felemelt hangnemet megértették. Biztos, nagyot hallottak.
