Már ne haragudj, de szerinted egy éppen párharcban levő védőnek meg kellene tudnia ítélni, hogy a társai éppen hol helyezkednek el a pályán? Mindezt a másodperc törtrésze alatt. Nem életszerűbb lenne az, hogy az éppen szabadon levő társak helyezkedjenek úgy, hogy minden lehetőséget figyelembe véve játékba tudjanak avatkozni adott esetben? Mert nekem ez utóbbi tűnik sokkal logikusabbnak és gyanítom hogy ez így is van. Ennyi hibafaktor sajnos benne van a csapat játékában, hasonló bakikat Piqué vagy Masch is követett már el, ráadásul utolsó emberként. Mellesleg annál az ominózus gólnál legalább 2 embernek sokkal nagyobb ..csánrúgás járt volna. Egyrészt Montoya érthetetlen módon a felugró Bartra mellé zárt, de sem a fejelő játékos leütközésében nem segített, sem a helyére befutó Sociedad játékost nem vette fel. Song és Piqué kezdősebessége sajnos ebben a helyzetben is botrányos volt, de a fő érdem mindenképpen Adriano-é, aki hanyag eleganciával sétálgat az embere mögött. Az egész szitunál pont Bartra-n érződött valami tenni akarás, a többiek mintha végig a társ segítségét várták volna, ahelyett, hogy még jó helyen közbeavatkoznának.kristop írta:ja, megnéztem még egyszer, úgy fejelte oda, hogy a csatár egy méteres lesen volt. adriano ezért kinézett a partjelzőre, és pont akkor futott ki a francia gyerek mögötte. persze futhatott volna utána legalább becsületből, de ez nem változtatott volna a tényen, hogy gól. ezért írtam, hogy szinte teljesen bartraé, mert nagyon csúnyán nézett ki adriano nem védekezése, de ott már ő igazából nem tehetett semmit. mert ez nem volt helyzet, csak amiatt lett az, mert bartra hibázott. ha nem ér bele les lehetett volna, ha az ellenfél fejeli szintén les, ha bárhova máshova fejeli szintén semmi helyzet.
Marc Bartra
- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
azért bartrára se bízzuk rá az életünket, például ha tegnap costa fenn marad, szerintem megette volna reggelire.
higgadt, ügyes, és fizikailag is rendben van, de ilyen nagy meccsekhez kell a rutin és a ravaszság is.
most nincs más választásunk, az atletico, villarreal vagy real elleni kupadöntő is az övé lesz, ami azért rossz, mert szerencsétlennek pont a legmélyebb vízben kell megint bizonyítani, mint tavaly a bayern ellen.
én is remélem, hogy jövőre ha nem hozhatunk senkit, akkor ő lesz pique párja, mascherano pedig nagyszerű beugrós lenne.

Egy védőnek nem a partjelzőt kell nézni, hanem az emberét, és addig futni, ütközni, ameddig a síp meg nem szólal. A csatár sem indult hamarabb, mint ahogy Adriano indulhatott volna. Elveszítette az emberét, így üresen mehetett, be is verte. Ehhez semmi köze Bartranak.
Na de mindegy
Na de mindegy

ja, megnéztem még egyszer, úgy fejelte oda, hogy a csatár egy méteres lesen volt. adriano ezért kinézett a partjelzőre, és pont akkor futott ki a francia gyerek mögötte. persze futhatott volna utána legalább becsületből, de ez nem változtatott volna a tényen, hogy gól. ezért írtam, hogy szinte teljesen bartraé, mert nagyon csúnyán nézett ki adriano nem védekezése, de ott már ő igazából nem tehetett semmit. mert ez nem volt helyzet, csak amiatt lett az, mert bartra hibázott. ha nem ér bele les lehetett volna, ha az ellenfél fejeli szintén les, ha bárhova máshova fejeli szintén semmi helyzet.
egy ilyen hibán elmehet meccs, és el is ment. nem csak a gól ténye miatt, hanem mert teljesen megfordul a játékosok lelkiállapota (egyenlítettünk, mi támadunk, a sociedad örül, hogy védekezni tud, és még nem fordítottuk meg a meccset, erre hirtelen hopp, mégis ők vezetnek és teljesen önkívületi állapotban fociznak utána). pont ugyanez volt, amikor valdes elvesztette nekünk a szuperkupát. igazából csak egyet hibázott 3-1nél, szóval még mindig megnyertük a meccset 3-2re. óó, viszont hogy éppen akkor annyira domináltunk, hogy bármelyik percben jöhetett volna a negyedik? busquets nyomta a megalázó cseleit, a realosok teljesen letörve. aztán a semmiből visszajöttek és elhitték, hogy meglehet nekik és meg is lett végül.
van olyan is, hogy nem megy el a meccs egy ilyenen. most a real ellen mascherano pont két ilyen hibát is vétett és máris ők vezettek. viszont ott visszatudtuk hozni, ezt meg is köszönheti a csapatnak.

no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
De a második gól hogy lenne az övé? Adrino mit nézett? Figyeld meg, még videó is volt róla, hogy Adriano defending(?). Sétálgat, 5méter hátrányból a csatár lefutja, ő meg sétál, aztán elkezd futni befelé. Bartra felugrott fejelni, nem abból lett a gól,hogy rosszul fejelte, hanem, hogy 5méteres körzetben nem érkezett senki a benti emberrel.kristop írta:a harmadik nem is annyira, de a második gól szinte teljesen az övé volt. és tényleg pont a legrosszabbkor hibázott. kiegyenlítettünk már és mentünk a győzelemért, erre pamm, újra a sociedad vezet, aztán gyorsan jött a harmadik is. onnantól a sociedad pályáján még egyszer felállni? esküszöm a bernabeuban egyszerűbb.
nincs értelme nagyon védeni ebben a helyzetben, megkapta az esélyt egy nehéz meccsen mascheranoval szemben, és nem élt vele akkor. ettől még szeretem, és legtöbbször simán kezdetném bármelyik védőnkkel szemben, de még kell neki egy pár ilyen meccs (mint az atletico elleni).
Adriano embere lő gólt és Bartra a hibás?
hibázott, mert el kellett volna fejelni, de a gól nem az övé, a vereség meg főleg nem.
a harmadik nem is annyira, de a második gól szinte teljesen az övé volt. és tényleg pont a legrosszabbkor hibázott. kiegyenlítettünk már és mentünk a győzelemért, erre pamm, újra a sociedad vezet, aztán gyorsan jött a harmadik is. onnantól a sociedad pályáján még egyszer felállni? esküszöm a bernabeuban egyszerűbb.
nincs értelme nagyon védeni ebben a helyzetben, megkapta az esélyt egy nehéz meccsen mascheranoval szemben, és nem élt vele akkor. ettől még szeretem, és legtöbbször simán kezdetném bármelyik védőnkkel szemben, de még kell neki egy pár ilyen meccs (mint az atletico elleni).
nincs értelme nagyon védeni ebben a helyzetben, megkapta az esélyt egy nehéz meccsen mascheranoval szemben, és nem élt vele akkor. ettől még szeretem, és legtöbbször simán kezdetném bármelyik védőnkkel szemben, de még kell neki egy pár ilyen meccs (mint az atletico elleni).
no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
https://www.youtube.com/watch?v=tu0O_KW2nM0" target="_blankkristop írta:volt azért neki rossz meccse. mondjuk a sociedad elleni, amikor csúnyán kikaptunk 3-1re, az például rajta ment el. ettől függetlenül a többivel egyetértek.Andris írta:Réges rég mondtam már, sokkal előbb kezdenie kéne mint bármelyik másik védőnknek. Idén még nem is volt rossz meccse, ez szerintem rajta kívül senkire sem igaz. Ennél nagyobb meccs meg nincsen, én bizonyítottnak gondolom hogy kezdőtagságra érett a srác.
Áruld már el melyik gólban volt benne? És a meccs rajta ment el?
1.gól Song, 2. Adriano, de tényleg Bartran ment el a meccs.
Harmadikat talán neki lehet írni, de ott az egész védelem nem tudta hogy hol van kb. Adriano középen, Piqué bal szélen, össze-vissza minden. De azt túlzásnak érzem, hogy Bartrán ment a meccs.
volt azért neki rossz meccse. mondjuk a sociedad elleni, amikor csúnyán kikaptunk 3-1re, az például rajta ment el. ettől függetlenül a többivel egyetértek.Andris írta:Réges rég mondtam már, sokkal előbb kezdenie kéne mint bármelyik másik védőnknek. Idén még nem is volt rossz meccse, ez szerintem rajta kívül senkire sem igaz. Ennél nagyobb meccs meg nincsen, én bizonyítottnak gondolom hogy kezdőtagságra érett a srác.
no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13522
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Mascherano elfogadottá vált hátul, és argentin mint Tata. Középpályára meg sose férne be, így aztán marad ahol van. Hiába jobb Bartra, a vak is látta folyamatosan, ez van.
Most hogy Piqué lesérül, nincs több kérdés, Bartra megkapja a fix kezdő szerepet.
Most hogy Piqué lesérül, nincs több kérdés, Bartra megkapja a fix kezdő szerepet.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 447
- Csatlakozott: 2010.06.07. 18:43:09
nem értem ezt a mascherano imádatot a védelem közepén. egyértelmű, hogy bartra idális párja lenne piquének. nem kellene minden szögletnél, illetve beadásnál rettegni.
Martinonak régen be kellett volna építenie a srácot. az év elején rendre megkapta a bizalmat és élt vele, fogalmam sincs miért lett elfelejtve a piqué illetve masch felépülése után.
Martinonak régen be kellett volna építenie a srácot. az év elején rendre megkapta a bizalmat és élt vele, fogalmam sincs miért lett elfelejtve a piqué illetve masch felépülése után.
- Leon
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2619
- Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
- Tartózkodási hely: Balkán sarkán
Azért mert Tata szerelmes Mascherano-ba.S.Agüero írta:Miért nem játszatjuk többet

Piqué sérülése miatt mostanában tuti alap lesz.

Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.
Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.
L4wandowski
Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!
Grácies Messi!

- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2144
- Csatlakozott: 2013.10.31. 15:46:41
- Tartózkodási hely: Az ország legszebb városának a legszebb utcája
Elvileg Piqué nem lesz egy darabig, itt a lehetőség a bizonyításra! Megérdemli, a lehető legjobban szállt be, ezen felül nagyon tehetséges. Sok sikert neki.
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
kár h jovore a nyakara hoznak legalabb egy vedot, még ennyit sem fog játszani...Andris írta:Réges rég mondtam már, sokkal előbb kezdenie kéne mint bármelyik másik védőnknek. Idén még nem is volt rossz meccse, ez szerintem rajta kívül senkire sem igaz. Ennél nagyobb meccs meg nincsen, én bizonyítottnak gondolom hogy kezdőtagságra érett a srác.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Én csak ennyit mondanék:

FOOTBALL AND HANDBALL

TITO ETERN

TITO ETERN
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13522
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Réges rég mondtam már, sokkal előbb kezdenie kéne mint bármelyik másik védőnknek. Idén még nem is volt rossz meccse, ez szerintem rajta kívül senkire sem igaz. Ennél nagyobb meccs meg nincsen, én bizonyítottnak gondolom hogy kezdőtagságra érett a srác.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
Neki viszont nagy taps, nem részletezem, jó volt nagyon.
Ennek kapcsán írok, de nem csak Neked szól ez, csak erről jutott most eszembe. Azt is tudom, nem szerencsés csak egy-két szót kiragadni egy nagyobb szövegből, de most elkövetem ezt a hibát.geridoss írta:...rendkívül fiatal...
Többször is olvastam már régebben Thiagoval (csak megemlítem, tudom, hogy itt off) és Bartrával kapcsolatban is, hogy mennyire fiatalok, mintha valami 17 éves ovisok lennének. Bartra idén januárban lett 23. Egy 23 éves focista nem rendkívül fiatal. Egy 23 éves focista, még ha védő is, már kész az egész szezonos játékra, fejben is a csúcson van, testben meg pláne. Ezért tartom _nagyon_ nem helyén valónak, hogy ennyire mellőzve van Bartra. Piqué 2008-ban, 21 évesen került vissza Barcelonába. Első évében 25 meccset (hogy hány perc, hányszor volt kezdő, azt nem tudom) játszott a bajnokságban és 14 (kettőt a selejtezőben, azon kívül egyetlen csoportmeccset hagyott ki, már nem emlékszem, lehet, sérült volt, a többi 12 meccsen kezdő volt és mindet végigjátszotta) meccset a BL-ben, ahol a döntőben is kezdő volt 22 évesen. Úgy játszott ennyit, hogy volt mellette Puyol, Márquez, Cáceres (és egy sérült Milito). Tudom, hogy még csak a szezon felénél vagyunk, de akkor is keveslem a játékidőt Bartránál. És még azt sem lehet mondani, hogy rosszul játszik, vagy nem illik ide, mint mondjuk ahogy Cáceres-szel volt. Amennyire vissza tudok emlékezni, Piqué a szezon első felében nem kicsit hajmeresztő dolgokat csinált, mégis rendszeresen megkapta a bizalmat, Bartra ellenben jól játszik (nem hibátlanul, de sokkal jobban, mint a szezon (2008-2009) eleji Piqué), mégsem kapja meg a bizalmat, illetve nem akkora bizalmat. Tudom, hogy nem én döntöm el innét a fotelből, hogy mi legyen, de én jóval több időt adnék Bartrának, Piqué kárára is. Sőt.
A rutintalanságához meg annyit, hogy 23 évesen szomorú, hogy rutintalan. Azért rutintalan, mert nem kapta meg a kellő játékpercet. Piqué lábában sem volt túl sok meccs, mielőtt hazakerült, mégis sokat játszott itt. Egyébként szerintem annyira nem rutintalan, tavaly be lett dobva a mély vízbe rendesen a Bayern ellen, annyira nem lógott ki lefelé. Apropó Bayern, Alaba 20 éves kora óta alapkezdő. Oké, szélső védő, nem középső, de akkor is plusz példa még Piqué mellett arra, hogy lehet fiatalon is játszani döntőt a BL-ben. És akkor itt jut eszembe Busquets 2009-ben, de lehetne folytatni valószínűleg napestig a fiatalabbnál fiatalabb játékosokat eléggé durva téttel bíró mérkőzéseken.
- geridoss
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2791
- Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
- Tartózkodási hely: Eger
A szezon első részében szerintem bőven megfelelő időt töltött a pályán, azért azt figyelembe kell venni, hogy hiába egy roppant tehetséges játékos, rendkívül fiatal, és ami ezen a szinten nagyon fontos, rutintalan. Nem csak sörmeccseken játszott, és nem is csak 10-20 perceket, szép lassan egyre több lehetőséget fog kapni, majd élesben, komoly meccseken is. De van még rajta kívül két másik KH (+ egy fél Puyol
), akiknek szintén kell a játékidő. A tavaszi szezonban, főképp a bajnokságban őt játszatnám, a BL-re mehetne Masch. Puyol pedig a kupában, ha egészséges lesz, már pedig remélem, hogy az lesz már 
Aztán következő szezonban már szerintem szert tesz annyi rutinra, hogy akárki ellen kezdő lehet.

Aztán következő szezonban már szerintem szert tesz annyi rutinra, hogy akárki ellen kezdő lehet.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/
Visca el Barca!
Visca el Barca!
- szarvasember
- Barça B
- Hozzászólások: 84
- Csatlakozott: 2013.05.22. 22:15:10
Mikor játszott nagyon jó teljesítményt nyújtott, nem értem miért Pique & Masch duot erőlteti Martino..Ha egy ilyen tehetség van a csapatban már rég be kellett volna építeni fiatal,dinamikus,tehetséges.Nem értem Martinot.
Jó játékos lehet belőle, mert tehetséges,de amit az elnök nyilatkozott: "Európa egyik legjobb védőjéről van szó"
Enyhén szólva nevetséges nyilatkozat.
Enyhén szólva nevetséges nyilatkozat.

- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Már neki is van hivatalos facebook-oldala. :
https://www.facebook.com/marcbartra" target="_blank
https://www.facebook.com/marcbartra" target="_blank
Nem olvastam végig az előző kommenteket , lehet valaki már leírta , de én nagyon úgy érzem, hogy Tata a fontos meccsekig próbálja beépíteni. Nem dobja egyből mély vízbe ahogy Neymarral sem tette. Mondjuk utóbbi vezér egyéniség, kevesebb idő kell neki. De azt szerintem Tata is látja hogy kell ő a védelembe.. remélem igazam lesz !
Mivel Mascherano eltiltott lesz a Sevilla ellen, biztos játszani fog.