2005.06.04. 12:59:25
Raúl is Liverpoolban?
2005 jún. 04 12:27 - Forrás: sportforum.hu
A BBC információi szerint elképzelhető, hogy Raúl tizenegy év után elhagyja a Real Madridot. A Liverpool állítólag már be is jelentkezett a huszonhét éves spanyol válogatott csatárért, aki nem igazán elégedett jelenlegi helyzetével. Ez nem csoda, hiszen az elmúlt szezon sem Raúl, sem a Real Madrid számára nem sikerült túl fényesre.
Így előfordulhat, hogy a következő szezonban újabb spanyol játékossal bővül a Bajnokok Ligája-győzelem ellenére átalakítás előtt álló liverpooli keret, annál is inkább, mert Raúl szavaiból úgy tűnik, a madridi vezetők nem igazán ragaszkodnak hozzá.
-Ha az újságokra hallgatnék, akkor el kéne igazolnom - mondta Raúl. Én azonban azt akarom, ami a Madridnak a legjobb. Ha fel kell áldoznom magam a klubért, akkor megteszem.
A játékos úgy érzi, van még benne tartalék, és arra kéri a klub vezetőit, hogy adják tudtára, van-e még jövője a királyi gárdánál.
-Még mindig hasznosnak érzem magam, de nem akarok útban lenni. Az egyetlen dolog, amit szeretnék, hogy a vezetők legyenek korrektek velem. Ha felhívnak, és azt mondják, nincs rám szükség, akkor fel kell készülnöm a váltásra, és szívesen csatlakoznék Benítez együtteséhez