lionelmessi19 írta:Hát ha ezt az Ibra üzletet így nyélbeüti, hogy a kezünkben lévő Villát félrehajítja, az elnöksége alatti sikerek egyik kulcsfiguráját, két BLdöntő hősét, a világ egyik legjobb csatárát meg csak úgy, nagyjából ingyért elpasszolja, akkor nem is bánom annyira, hogy Rosell következik a sorban.
De egyelőre ilyen agyatlanságot nem tudok elképzelni róla.
a regnálása alatt elég sok kupa került a vitrinbe, úgyhogy legalább azt várd meg, míg valóban van okod szídni.
másrészt akár tetszik, akár nem, a madrid igazolásai
tekintélyt parancsolóak, minden esélyük megvan rá, hogy veszélyesek legyenek a barcara, még akkor is, ha nekik csapatot kell építeni..
ezt figyelembe véve nálam is ibra a legjobb megoldás, mindegy, h mennyibe fáj. most mindenki spanyolországba akar igazolni és ezt ki is kell használni!
ibra típusú játékos NINCS a barcaban, villahoz hasonló pedig van és volt is. ezzel együtt persze elképzelhető, hogy nem jön létre az üzlet és az is, h ibra sz.ar lesz a barcaban.
néha sajnos muszáj vezéráldozatot hozni, hogy a csapategység ne sérüljön, sőt, ha lehet, akkor olyan játékosok érkezzenek, akik tudnak új impulzusokat adni a csapatnak ambíciót és játéktudást illetőleg is!
nálam ibra pont ilyen