LM10 írta: Laporta kimondta, h vagy Ribéry vagy Cesc...
No, ez hol is volt?
Eszméletlen mennyiségű baromságot olvastam most egy-két perc alatt itt, no de nem gond, egy héten egyszer belefér...
Azt hiszem már biztosnak vehetünk a következő hetekben három játékost, akik érkeznek, s kettőt akik távoznak. Én abban bízom lesz egy harmadik távozó is Hleb személyében, ezt pedig elősegíthetné egy újabb középpályás érkezése.
A várható érkezőkön kívül már csupán egy középpályást tartok valószínűnek és ésszerűnek.
Mivel nem lenne rossz egy bal szélső támadó sem, de én egy ide-oda nyalizós Ribéry, és egy hisztis-iszákos Robinho párosból valahogy egyiknek sem adnám oda a gránátvörös-kék mezt, főleg nem sok-sok millióért. Silva pedig érinthetetlen ezen a nyáron.
Ahogy látom az itteni emberek agyát is megszállta valami, s már úgy igazolnának (kezdve Ibrahimovicstól), hogy egyáltalán nem fontos milyen az az ember, csak híres legyen, kiváló képességekkel, a világ legjobbja stb. Ez borzalmas, ez abszurd, ez a lehető legrosszabb irány. Így értelmét vesztené a "més que un club".
Amikor pedig olyat látok, hogy C. Ronaldónak örültek volna pl. itt..., az pedig már katasztrófa, apokalipszis... számomra.
Nem csupán ennyiből áll egy játékos, a személyiségének is óriási hatása lesz/lehet mind a saját, mind a csapat teljesítményére. Mindegy, ez csak egy apró kitérő volt.
Egy-két napja épp VT-nek fejtettem ki, hogy az evidens, hogy a jelenlegi kezdő középpályássorunk a világ legjobbja, jobbat én - aki számára már-már fontosabbak az elvek és a hagyományok, mint a játéktudás - egész egyszerűen nem tudok elképzelni. Azonban a cserepad erősödhetne, több okból kifolyólag is.
Azt hiszem két játékost lehet biztosan mondani, akikkel (mindent figyelembe véve) számomra a csapat legfontosabb része még erősebb lenne.
Az egyik Cesc, aki még maradjon csak Londonban. Azonban az vitathatatlan, hogy ha eltekintek (ez a legnehezebb) az akkori átigazolásától, arra jutok, hogy a vele született tehetség, a játékstílusa, a képességei, a La Masiában kapott oktatás, valamint Wenger felfogása, s tanítása, s a szerénysége együtt olyanná teszi, akivel erősödhetne a csapat.
Valaki írt egy óriási baromságot: opciós jogunk van rá, tehát majd egy-két év múlva kihasználjuk azt, s leigazoljuk. Azért nem árt tisztában lenni a dolgokkal. Én legalábbis úgy tudom, s az a meggyőződésem, hogy a Barça csupán akkor szólhat bele, ha a Real ajánlatát elfogadnák az ágyúsok, no de mindegy, nem ez a mondandóm lényege.
A másik ilyen játékos Mascherano, akit végtelenül sokra tartok a pályán és azon kívül mutatott dolgai miatt. Elképesztő mezőnymunkára képes, mindent megtesz a csapatáért, szívesen jönne, s azt hiszem egy ilyen játékossal minden szempontból nyerhetne a csapat.
Végre olyan edzéseket kapna, ami szinte kizárólag a labda körül forog, így fejlődhetne ebből a szempontból, s ez talán amiben még előrébb kellene lépnie, ha a Blaugranában játszana. Úgy hiszem az értéke tovább nőne, s nagyon hasznos eleme lenne a csapatnak.
Én utóbbit választanám, főleg ha 25-32M között elérhető lenne. Iniesta így többet léphetne fel a támadásokhoz, nem beszélve arról, hogy Villa és Henry is játszhatna azon a poszton, miközben Henry/Bojan/Messi/Villa középen, s még a jobb oldalra egy Messi és mondjuk egy Pedro páros.
Mascherano számára az első év még a tapasztalatszerzés, a szamárlétra végigjárása lenne a feladat. Az elszántságában biztos vagyok, s abban is, hogy hamar beilleszkedne.
Aztán itt van a sokat emlegetett ANK, valamint az a tény, hogy a középpályán alig volt rotáció az évben, s Sergin kívül nincs is ütőkártyánk. Keitával semmi bajom, Hleb maradása pedig még mindig nonszensz számomra.
A csapat az elmúlt idényben szerencsés volt, csupán Iniesta bajlódott komolyabb sérüléssel, viszont nem szabad elfelejteni, hogy Xavi és Touré milyen emberfelettit nyújtott.
Főleg Xavi, aki papíron "csak" 35 meccsen lépett pályára, de azt kell mondjam, én nem várok már el tőle még egy ilyen idényt. Csoda, hogy bírta, alig pihent, rengeteget dolgozott, sokat kapott a lábára, s amikor csak lehetett világklasszis produktummal rukkolt elő. Igaz néha már ha nem is fizikális értelemben, sokkal inkább szellemileg elfáradt, s pontatlanul játszott. Ez csupán 4-5 mérkőzés volt, többnyire kiscsapatok ellen, azonban én pont ezeken a találkozókon - főleg mikor hetente két meccs van soron - pihentetném.
Ez tarthatatlan egy majdnem 60 meccses idényben, ezért nem lehet azzal takarózni, hogy a középpálya kész, s kispadra egy Mascherano nem jó/luxus.
Nagyon sok lenne a variációs lehetőség, nem beszélve a minőségi rotációról, ezért én mindenképp pálcát török mellette.
Tehát mindent alaposan körül kell járni, s át kell gondolni. Én így tettem, s számomra az egyetlen járható út, amivel biztosan erősödnénk, s amivel a csapat nem csupán magában a játékban járna jól, az az argentin.
Az pedig elég szomorú, hogy mennyi szemét található a topikban...
Köszi, hogy elolvastad!
