Barca Igazolások 2010-2011
Ha Villa és Torres is barca játékos lesz akkor egyértelmű a Villa-Torres-Messi csatársor, így Iniesta nem tud feljebb lépni, tehát Fabregas és Iniesta kevesebbet játszana. Cecs-el kapcsolatban az az érzésém, hogy nem feltétlenül erre a szezonra vennénk meg (bár ha meglesz a meccsek döntő többségén játszani fog), hanem inkább már a jövőre gondolunk, mint Xavi utódja 4-5 év múlva.
Torres-szel szerintem nem kerülünk beljebb.
Ő vele is probléma lenne az, ami Ibránál is: sokkal inkább kontrázósabb csapatba illenek. Mind Ibra és mind Torres is abban mesterek, amikor már egy vagy max. két cselt kell megcsinálni és lőni egy nagyot.
Villát ilyen szempontból sokkal inkább Barcás játékosnak tartom, aki az összjátékban és előkészítésben is tud szerepet vállalni.
Persze Torres mellett szól a relatív fiatalsága és gyorsasága.

-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 244
- Csatlakozott: 2009.06.02. 14:03:45
hát Torres a világ legjobb csatára, szóval sokat várnék, és szinte biztosan be is válna. Mindenesetre nagyon kis esélyt látok arra, hogy ide jöjjön, Villa már igencsak közel van, és ha ő jön, akkor T. biztos, hogy nem fog...albicelesteX írta:Egy kérdés!Fernando Torres-től mit várnátok?És mi a garancia arra,hogy beválik???Bocsi ha off csak érdekel!És kérdem én,van e rá reális esély,hogy egy esetleges Zlatan távozást követően a vezetőség egyből Torres-ért kiált!?
Szerk.:Megmondom őszintén bírom a játékát,de ha menne Ibra...Én egy Villa-Silva-Cesc hármasnak örülnék!Bár akkor is ebből egyik felesleges lenne vagy nem...de ezek olyan feltételezések amikbe nem akarok belemerülne semmilyen szinten!
Fabregas nem lehet Toure helyettese. Nem ketlem, hogy kepes azon a poszton is jatszani, de nem neki valo egyszeruen.
Bojantól semmiképp nem szabad megválni és úgy néz ki, hogy nem is fognak. Amúgy szerintem Bojan tehetségesebb mint Pedro, de mindkettőre szükségünk van, akár jön Villa és Torres akár nem. Az alacsony átlagmagassággal sem lehet gond az utolsó 4-5 meccsből kiindulva.stuxi18 írta:én csak Fabregas igazolásának örülnék mer touré helyén pont jó lenne de ugyanakkor torres csak elvenné a fiatal tehetségek elöl a lehetőséget mint Pedro akinek idén sokat köszönhetett a BARCA....
esetleg még egy villa krkic csere lenne jó a barcának, igy eltudnák képzelni egy villa pedro messi csatársort.Amibe még egy bökkenő lenne, hogy az átlagmagasság 170cm....
én csak Fabregas igazolásának örülnék mer touré helyén pont jó lenne de ugyanakkor torres csak elvenné a fiatal tehetségek elöl a lehetőséget mint Pedro akinek idén sokat köszönhetett a BARCA....
esetleg még egy villa krkic csere lenne jó a barcának, igy eltudnák képzelni egy villa pedro messi csatársort.
Amibe még egy bökkenő lenne, hogy az átlagmagasság 170cm.... 
esetleg még egy villa krkic csere lenne jó a barcának, igy eltudnák képzelni egy villa pedro messi csatársort.

A The Sun információi szerint, ha a barcába új csatár érkezik Villa v. Torres, akkor a reálba készülő Mourinho szívesen látná Ibrát csapatában.
Keita szerintem nem fog menni, mert ahogy említetted nem a legfiatalabb és nem is volt drága, úgy hogy csak néhány millió €-ért lehetne eladni, annál viszont jóval többet ér.pety27 írta:Ha már ennyire elakarnak valakit küldeni (Yaya) kpról, akkor Keita menjen,ő a legidősebb a Busi-Yaya-Keita trióból .... Pep egy ........... ha elengedi Yaya-t...Amit pedig az ügynök mondott szerintem van benne valami ... a milánói meccsen ha játszott volna Busi helyén sokkal masszívabb lett volna a kp..de ezt már nem lehet visszacsinálni ..sajnos
- pety27
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 603
- Csatlakozott: 2007.12.23. 13:28:45
- Tartózkodási hely: Jamaica
Ha már ennyire elakarnak valakit küldeni (Yaya) kpról, akkor Keita menjen,ő a legidősebb a Busi-Yaya-Keita trióból .... Pep egy ........... ha elengedi Yaya-t...Amit pedig az ügynök mondott szerintem van benne valami ... a milánói meccsen ha játszott volna Busi helyén sokkal masszívabb lett volna a kp..de ezt már nem lehet visszacsinálni ..sajnos 

Reggel arra ébredtem, hogy már nem alszom....
- albicelesteX
- A Vadász
- Hozzászólások: 3450
- Csatlakozott: 2007.06.25. 12:18:01
- Tartózkodási hely: Erdők,mezők,vadligetek...
Egy kérdés!Fernando Torres-től mit várnátok?És mi a garancia arra,hogy beválik???Bocsi ha off csak érdekel!És kérdem én,van e rá reális esély,hogy egy esetleges Zlatan távozást követően a vezetőség egyből Torres-ért kiált!?
Szerk.:Megmondom őszintén bírom a játékát,de ha menne Ibra...Én egy Villa-Silva-Cesc hármasnak örülnék!Bár akkor is ebből egyik felesleges lenne vagy nem...de ezek olyan feltételezések amikbe nem akarok belemerülne semmilyen szinten!
Szerk.:Megmondom őszintén bírom a játékát,de ha menne Ibra...Én egy Villa-Silva-Cesc hármasnak örülnék!Bár akkor is ebből egyik felesleges lenne vagy nem...de ezek olyan feltételezések amikbe nem akarok belemerülne semmilyen szinten!

A Sporton olvasható, hogy Ibráért tett ajánlatokat meghallgatja a klub. Ami szerintem reális, ha azt nézzük, hogy jó ajánlat esetén tényleg érdemes lenne elgondolkozni azon, milyen embert lehetne helyette hozni. Talán idén van meg a legnagyobb utolsó lehetőség Torres megszerzésére, mivel nem marad biztosan a poolban, és többször mondta már, hogy az országot is elhagyná ha eligazolna. Az utolsó lehetőség azért, mert nem hiszem ha eligazolna valahova klubot váltana a következő 3 évben utána meg ő 29 lenne, de Bojan már 22.
Ha mégsem jönne össze ez a forgatóköny, akkor Villa középre és egy szélsőt kell igazolni.(Villát mindkét esetben biztos érkezőnek vettem, elsőben szélre érkezne, mert ezt a posztot mindenképp pótolni kell)
Ibrával semmi bajom azon kívül, hogy nem csak a csapat játékába nem tudott beilleszkedni(sőt egyes estekben láthatóan hátráltatta azt) egy az egyben sem tudott szinte megverni senkit és a jellemző hatalmas erejű lövések is elmaradtak. Félreértés ne essék, nem akarom egyértelműen a távozását, de ha jövőre is így sikerül a szezonja rámég egy évvel idősebben nem biztos, hogy olyan kelendő lenne még mint idén talán. Emellett igen kínos lenne neki, hogy a szélről betörő Villa több gólt szerezne mint ő maga.
Ha mégsem jönne össze ez a forgatóköny, akkor Villa középre és egy szélsőt kell igazolni.(Villát mindkét esetben biztos érkezőnek vettem, elsőben szélre érkezne, mert ezt a posztot mindenképp pótolni kell)
Ibrával semmi bajom azon kívül, hogy nem csak a csapat játékába nem tudott beilleszkedni(sőt egyes estekben láthatóan hátráltatta azt) egy az egyben sem tudott szinte megverni senkit és a jellemző hatalmas erejű lövések is elmaradtak. Félreértés ne essék, nem akarom egyértelműen a távozását, de ha jövőre is így sikerül a szezonja rámég egy évvel idősebben nem biztos, hogy olyan kelendő lenne még mint idén talán. Emellett igen kínos lenne neki, hogy a szélről betörő Villa több gólt szerezne mint ő maga.
- albicelesteX
- A Vadász
- Hozzászólások: 3450
- Csatlakozott: 2007.06.25. 12:18:01
- Tartózkodási hely: Erdők,mezők,vadligetek...
Abban én is reménykedem,hogy nem jön a régi Mascherano-s nóta....Nem szeretném,hogy ő jöjjön és Touré menjen!!!!

- Charlie
- Öreg Harcos
- Hozzászólások: 6901
- Csatlakozott: 2004.10.08. 11:13:39
- Tartózkodási hely: East Side
Ibra faragott az árán azért a góljaival, de nem annyit amennyit elvártunk tőle, majd 2. évben meglátjuk, hogy is termel.rivaldo90 írta:Ha jól belegondolunk Keirrison, Ibra, Chygrynskiy megvétele és Eto'o (szinte igyen való) távozása a barcának kb. 100m. € veszteséget jelentett, amiből már tavaly megszerezhető lett volna Villa és Fabregas is.
Csiga nem poénból került ide, én látok benne lehetőséget bővenn.
Kis brazillal nem tudom mi célunk van végképp.
Lehet sok pénz mellé ment, de ez előfordul egy ekkora klubnál sajnos. Nem mindig jó döntés az amit a vezetők hoznak. Szerencsére nem sok ilyen történt nálunk Laporta vezetése alatt. Emlékezhetünk Laporta előtti időkre milyen pénzszórás folyt szeretett klubunknál játékos vásárlás címszóval.
Remélem minnél hamarabb lezárják a Villa/Fabregas/Touré ügyet. Akkor leszek a legboldogabb, ha közülük jövőre mindhárom Barca játákos lesz/marad.
C.
"A spanyol futball jelenlegi problémája az, hogy mindenki azt gondolja, hogy olyan játékosai vannak, mint a Barcának. A Barca játékosaiban olyan technikai tudás van, amely a világ egyetlen másik csapatában sincs. Ezért nem próbálkozhatsz úgy játszani, ahogy ők, ez lehetetlenség." - Fabio Capello
A Barcánál elismerték, hogy 3 átigazolási ügyben dolgoznak. Villa és Cesc oké, és támogatom is őket nagyon.
De ugye nem egy védekező középpályás a harmadik ember??? Szeretném végre hallani valamelyik hivatalos embertől, hogy egy csere-jobbhátvédről van szó...
Annyit még felvetnék, hogy én nem látom Ibra helyét a csapatban abban az esetben, ha jön Villa és Cesc is egyszerre. Az még oké, hogyha csak Villa érkezik, mert akkor a támadótrió és a középpálya marad úgy, ahogy volt (gyakorlatilag Pedro helyett lenne Villa a kezdőben).
Ám Cesc-et nem lehet padra igazolni (főleg nem sok pénzért), és a Xavi-Iniesta atombiztos duó mellett nem egy másik irányítóra, hanem egy védekező középpályásra van szükség a kezdőcsapatban. Ugyanakkor Iniesta, vagy Cesc simán mehetne előre támadó középpályásnak akár szélre, vagy középre előre...de akkor csak 2 csatár van a kezdőben: Messi és ???

Ha jól belegondolunk Keirrison, Ibra, Chygrynskiy megvétele és Eto'o (szinte igyen való) távozása a barcának kb. 100m. € veszteséget jelentett, amiből már tavaly megszerezhető lett volna Villa és Fabregas is.
Tegyük fel Ibra nem lesz jobb,mint idén.
Akkor a csatársor és kp. :
Ini-Villa-Messi-Xavi-Sergi/Toure-Cesc
Pedro-Villa-Messi-Ini-Toure/Sergi-Xavi
Bőven pótolható,és akkor még ide sem írtam Bojant stb...
Akkor a csatársor és kp. :
Ini-Villa-Messi-Xavi-Sergi/Toure-Cesc
Pedro-Villa-Messi-Ini-Toure/Sergi-Xavi
Bőven pótolható,és akkor még ide sem írtam Bojant stb...
Valószínűleg Ibra jobb lesz, mint idén, de ha menne akkor sem lenne semmi, mert Bojan és Pedro egyre jobb, valamint ha meg lesz Fabregas és kezdő lenne, akár Iniesta is bevethető lenne a csatársorban. Tehát ha Ibra "nem lenne" akkor Bojan, Pedro és reméljük Fabregas is több játéklehetőséghez jutna, ami szerintem nem baj. Amúgy egyetértek azzal a feltevéssel is, hogy az Arsenalnak nem igazán van kerete Ibra fizetésére, inkább a Chelsea v. M. City-ben tudnám elképzelni.Attika 25 írta:Biztos jól forditottad? Én ezt kizártnak tartom,kis túlzással az Arsenal fél keretének nincs annyi a fizuja mint neki lenne. Ők senkinek nem adnak 8-10 millát évente,Ibra meg kevesebbért nem menne el,sőt abban sem vagyok biztos,hogy egyáltalán elmenne az Arsenal-ba. De ne is menjen.maradnia kell,jövőre sokkal jobb lesz. Arról nem is beszélve,hogy ha elmegy,akkor kell egy bal szélső is,mert Villa lenne középen. Szerintem nem kellenek ide ilyen forradalmi változások,jöjjön Villa "szélsőnek",ha tudjuk akkor Cesc,ha nem akkor nem,valamint jó lenne egy helyettes Alves-nek,aztán ennyi. Nem kell ide Ibra helyére Villa,egy uj szélső,meg Mascherano meg a tököm tudja még kiket akar nekünk adni a sajtóalbicelesteX írta:A Mundo-n van egy cikk mi szerint Ibrahimovic lehet Cesc jövetelének a kulcsa...Mármint,hogy Wenger Őt szeretné belevonni az üzletbe!Nem tudom ebből mennyi lehet reális...
- barca0417
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2060
- Csatlakozott: 2006.10.27. 18:06:27
- Tartózkodási hely: erre-arra
Szerintem az lenne a legjobb megoldás a védelembe, ha Cáceresnek adna még egy lehetőséget Pep. Ez persze most a Juvétól is függ. De jó lenne ha visszajönne, mert lenne egy ember jobbhátvédnek aki akár középen is jó, mert ha Marquez távozik ez sem fog ártani. Cáceres pont jó lenne. Muniesáékra nem tudom mennyire számít Pep, mivel idén kevesebb lehetőséget kaptak még a tavalyinál is. Én azért mondjuk elégedett lennék egy Cáceres-Milito-Chygry-Maxi cseresorral, így nem kéne izgulnunk annyira eltiltás vagy sérülés idején. Puyol tud jobboldalon játszani, de őt egyre többet inkább pihentetni kéne, mint jobboldalon játszatni, miközben középen is ő a kezdő.
Jól írtad . A cikk címe:albicelesteX írta:Nem biztos mert nem tudok spanyolul és a fordítóba írtam be,ami koránt sem fordít hibátlanul és tökéletes nyelvhűséggel!Ha megnézed akkor valami ilyesmit lehet belőle kibogarászni!Egyébként én is szeretném,ha maradna!!!Szerintem is jobb lesz jövőre!Abban reménykedek,hogy csak ezen a fórumon a sok hozzáértő tör felette pálcát!Mert addig nincs gond!!!
"Ibra egy másik lehetőség Cesc szerződtetésére"
Ettől függetlenül szerintem mindketten itt lesznek kivéve,ha valamelyik angol klub nem ad egy akkora összeget Ibráért,amiből esetleg Fernando Torres jöhet.(Rossel ugye őt akarja).
De erre nagyon kicsi az esély.
Nemrég írtam,hogy ma fog beszélni Cesc és Wenger. Tehát a hét végére nagyon sok minden tisztázodhat.
- albicelesteX
- A Vadász
- Hozzászólások: 3450
- Csatlakozott: 2007.06.25. 12:18:01
- Tartózkodási hely: Erdők,mezők,vadligetek...
Nem biztos mert nem tudok spanyolul és a fordítóba írtam be,ami koránt sem fordít hibátlanul és tökéletes nyelvhűséggel!Ha megnézed akkor valami ilyesmit lehet belőle kibogarászni!Egyébként én is szeretném,ha maradna!!!Szerintem is jobb lesz jövőre!Abban reménykedek,hogy csak ezen a fórumon a sok hozzáértő tör felette pálcát!Mert addig nincs gond!!! 

Biztos jól forditottad? Én ezt kizártnak tartom,kis túlzással az Arsenal fél keretének nincs annyi a fizuja mint neki lenne. Ők senkinek nem adnak 8-10 millát évente,Ibra meg kevesebbért nem menne el,sőt abban sem vagyok biztos,hogy egyáltalán elmenne az Arsenal-ba. De ne is menjen.maradnia kell,jövőre sokkal jobb lesz. Arról nem is beszélve,hogy ha elmegy,akkor kell egy bal szélső is,mert Villa lenne középen. Szerintem nem kellenek ide ilyen forradalmi változások,jöjjön Villa "szélsőnek",ha tudjuk akkor Cesc,ha nem akkor nem,valamint jó lenne egy helyettes Alves-nek,aztán ennyi. Nem kell ide Ibra helyére Villa,egy uj szélső,meg Mascherano meg a tököm tudja még kiket akar nekünk adni a sajtóalbicelesteX írta:A Mundo-n van egy cikk mi szerint Ibrahimovic lehet Cesc jövetelének a kulcsa...Mármint,hogy Wenger Őt szeretné belevonni az üzletbe!Nem tudom ebből mennyi lehet reális...

- albicelesteX
- A Vadász
- Hozzászólások: 3450
- Csatlakozott: 2007.06.25. 12:18:01
- Tartózkodási hely: Erdők,mezők,vadligetek...
A Mundo-n van egy cikk mi szerint Ibrahimovic lehet Cesc jövetelének a kulcsa...Mármint,hogy Wenger Őt szeretné belevonni az üzletbe!Nem tudom ebből mennyi lehet reális...

Nem értitek, nem azt mondom, hogy ne játszanak, sőt ha az edzői stáb úgy látja, hogy érdemes beépíteni őket akkor játszanak. De idén még nem kezdték el beépíteni őket, ami nyilván azért van mert nem elég felkészültek még. Ha a következő szezonban sem számítanak rájuk, akkor kell igazolni.
Ez az egész beszélgetés feltételes módban megy, nagyon örülnék ha sikerülne valakit beépíteni de, hogy sikerül-e, vagy van-e szándék rá azt nem tudhatjuk, amennyiben nincs, akkor klubbon kívülről kell pótolni.
(az 5 millára akkor rosszul emlékeztem, talán kevertem a bérletesek által visszamondott helyek újraértékesítésével ami e körül hozott.)
De ettől még beláthatjuk, hogy az az ár, amit Maxwellért is fizettünk, egy ilyen kaliberű játékosért egyáltalán nem sok. És csak ismételni tudom magam, láthattuk, hogy idén fáradt volt Alves egyes meccseken és nem volt ki helyettesítse, ha az Atleticből idén sem sikerül pótolni akkor is le kell venni Alves válláról a teher egy részét.
Tehát hiába írjátok, hogy Puyol és Maxwell is tud helyette is játszani, hogy pihenhessen, mert idén sem rotálta Pep Alvest és nyilván ha a keret azon része nem módosul akkor jövőben sem fogja.
Na de Peace és örüljünk a bajnokságnak

- Capon
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
- Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum
Az az 5 milla azért nagyon sok ám. Nem olyan rég volt egy cikk ami épp ezzel foglalkozott és a Valencia meccsre tért ki ugyanis az a mérkőzés hozta a legnagyobb jegybevételt idén is! kb 1,4 millió Eurót.Guardiola írta:Egy teltházas meccsen közel 5 milla jön be jegyekből, egy egy játékosnak meg annyi vagy több az éves fizetése. 10 mérkőzésért nem sok az, na meg van megoldás ha sérül Alves vagy eltiltását tölti és nem kényszermegoldásként kell Puyol kimenjen jobb oldalra (nem Puyol miatt kényszermegoldás jól megy neki ott is, hanem mert akkor középre egy kezdővel kevesebb marad). Emlékezzünk csak vissza, szezon közepén hány védőnk volt egyszerre lesérülve vagy eltiltva?VargaAron írta: A meccsek 10-20% kb 10 meccs. Sztem arra nem kéne 5 millát kidobni, és azért ez a 10 meccs nem a csúcsrangadók lesznek. Szóval szerintem nyugodtan lehet alapozni a fiatalokra
Nem azt mondom, hogy esetleg egy tehetségünk nem tudná bevállalni ezt a szerepet. De azt igen, hogy idén Pep még egyiküket sem látta felkészültnek a feladatra különben bevetette volna őket gyakrabban. A következő szezonra ez változhat, de ha nem változik, akkor kell egy játékost igazolni.
Egyébként már a Maxwell topikban kifejtettem, hogy szerintem ő(Maxwell) tökéletes megoldás lenne jobb oldalra is csereként. Idén nagyon meggyőző volt mindkét szélen és így több lehetőséget is kapna. A többi meccsen pedig én is úgy érzem, hogy a fiatalokban meg lehet bízni. természetesen úgy sem rangadókon fognak pihenni a penge játékosaink, a kisebb csapatok ellen pedig bőven elég lenne egy két fiatal játékost felhozni. Mikor játszanak ha nem ilyen esetekben?
Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
Egy teltházas meccsen közel 5 milla jön be jegyekből, egy egy játékosnak meg annyi vagy több az éves fizetése. 10 mérkőzésért nem sok az, na meg van megoldás ha sérül Alves vagy eltiltását tölti és nem kényszermegoldásként kell Puyol kimenjen jobb oldalra (nem Puyol miatt kényszermegoldás jól megy neki ott is, hanem mert akkor középre egy kezdővel kevesebb marad). Emlékezzünk csak vissza, szezon közepén hány védőnk volt egyszerre lesérülve vagy eltiltva?VargaAron írta: A meccsek 10-20% kb 10 meccs. Sztem arra nem kéne 5 millát kidobni, és azért ez a 10 meccs nem a csúcsrangadók lesznek. Szóval szerintem nyugodtan lehet alapozni a fiatalokra