Hát csak kikaptunk.

Sajna nem voltak elég agresszívek, ahogy Rijkaard mondta és nem voltak elég frissek, hogy felvegyék a harcot ezzel a jó formában lévő Villarreal ellen. Tudtam, hogy a válogatott fordulók után 1x be fog csúszni a vereség(lehet, hogy nem ez lesz az első és utolsó

) De ez ellen nem lehet mit csinálni. Ezt el kell fogadni. Nem tört össze semmi, egy vereség még nem a világ vége, hiszen ez az első veresége ennek az "új Barcának". Most 100%-ig a Rangers elleni BL meccsre kell koncentrálni és ott kell a lehető legjobb formának hozni. Deco sérülése óriási érvágás a csapatnak remélem, hogy nem lesz nagyon hosszú a sérülése(előzetesen 1 hónap ami persze így se kevés

) Nincs veszve semmi a bajnokságban hiszen továbbra is csak 2 ponttal vagyunk lemaradva a 8! fordulóban!! Az első 5 helyezett között 3 pont a különbség! Ez semmi még itt a 8. forduló után. Én bízok benne, hogy a mostani sok sérült ellenére is győzni tudunk majd a Rangers ellen és ha majd felépülnek a sérültek is sokkal de sokkal jobbak leszünk a bajnokságba is. Pozitívum tényleg Krkic gólja, mivel ő lett a Barca történelmének legfiatalabb gólszerzője! Gratulálok neki hozzá és további sikereket a Barcában! Egy piszok jó Villarreal ellen kaptunk most ki, valjuk be megérdemelten de ezt már el kell felejteni és előre tekinteni. Én bízok a fiúkban, hogy ez a vereség most nem veti vissza a jó formájukat amit az elmúlt egy hónapban mutattak nekünk és visszaidézték azt a bizonyos Barcát amely a világ legjobbja volt 2 évvel ezelőtt!!! Bízok benne, hogy ez a csapat idővel még jobb lesz!!! (Csak ne lenne állandóan ennyi sérülés, dehát ezt megszokhatnánk mostmár minden évben!

) SOM-HI TOTS!!! GYŐZNI KELL A RANGERS ELLEN! BAARCAAAAAAAA!!!!

Hát én így gondolom. Na peace emberek!
