2009.05.03. 20:03:06
Nos, miután szépen lassan csökken a szervezetemben a tegnapi meccs alatt/után felhalmozódott dopamin, illetve szerotonin mennyiség, így most néhány szóval járulnék a meccshez, a játékosokhoz, magához a klasszikushoz, és a két csapathoz. Nem konkrétan a látottakhoz kívánok hozzá fűzni, inkább a történtek mögé nézve írok néhány sort.
Eddig mindig azt mondtam, ha kérdeztek, hogy van-e számomra igazán kedves Clásico: nem tudok ilyet mondani.
Nem azért, mert nem láttam már eleget, köztük fölényes katalán sikert is. Inkább azok a párharcok maradtak meg, amelyek valóban jól szórakoztattak. Ilyenből pedig több is volt. Most azonban ez végérvényesen megváltozott.
A meccs előtt bárkivel is beszéltem, hogy mire számítok, mindig annyival letudtam, hogy ha a csapat fejben ott lesz, és a két csapat közti különbséget láthatóvá tudja tenni, akkor nincs miért aggódni.
Azt nyilván nem lehet szavakba önteni, s bemutatni sem, hogy mit érez ilyenkor egy ember, amikor már egy órával a kezdő sípszó előtt önkívületi állapotban van, teljes harci öltözetben énekli a Barça Hinuszát, s arra gondol, milyen lehet most a helyszínen, mi fog történni. Arról nem is beszélve, hogy mi történt, s ez milyen érzéseket indukált az emberben.
Szegény Juande Ramos. Az eddigi munkája ellenére azt hiszem véget ért a madridi pályafutása. Nem rossz edző, ez tény. Tudta jól, hogy mi a helyzet, tudta jól, miért kedves több millió ember számára a Real Madrid, tudta, hogy mi a tét, s ehhez mérten készült fel, próbált helytállni, s próbálta a játékosait is felkészíteni. Nem volt választás.
A szememben visszaszerezte azt a nimbuszát, amit még a szezon első Clásico-ján elveszített. Most nem volt más lehetőség, ennek tudatában próbált meg csodát tenni, nem sikerült. Tisztelem, s a végeredmény miatt nem a játékosait okolnám leginkább, hanem a sajtót. Ahogy az első klasszikus előtt a Barça számára tették szinte lehetetlenné a mérkőzést az óriási elvárásokkal, most legalább annyira tönkretették Ramos eddigi munkáját azzal, hogy minden egyes oldalról a nyakukba varrták az eredménykényszert. Olyat vártak el tőlük, melyet ez a csapat képtelen volt teljesíteni, amennyiben az ellenfél megfelelően áll a dolgokhoz.
A Blaugrana így tett, s kihasználta a madridi együttes görcsösségét, ettől szárnyakat kapott, s egyértelműen uralta a Bernabéu gyepét. Ehhez a hat lőtt gól, a sok szemtelen csel, a szép összjátékok, a kiváló presszionálás, a küzdeni tudás és akarás párosult, amire én sem számítottam. Sok mindent kihagytam, de most nem is ez a mondandóm lényege. Mindkét csapat próbált élni a lehetőségeivel, mindkét csapat méltó volt a klasszikushoz.
Mielőtt félreértenétek: igen, a jelenlegi Real Madrid képtelen olyan játékra, mint a Barcelona, s semmilyen taktikával nem tudta volna igazolni azokat a híreket, melyek szerint a Real Madrid képes lehet legyőzni a katalánokat, ezzel együtt végül elhódítani a bajnoki serleget. Nem, ez badarság (volt), ennek itta meg a levét a királyi gárda.
Ettől függetlenül azt tették, amit kellett.
Mérhetetlenül sajnálom Juande-t, és Iker-t.
A Blanco-k minden elismerést megérdemelnek. A lehetőségeikhez mérten az egész idényben hajtottak, küzdöttek, s tegnap megtisztelték a szurkolóikat, a klubjuk történelmét és nem utolsó sorban az ellenfelet a Clásico-val együtt azzal, hogy játszottak. Nem jó hatásfokkal és eredménnyel, de megpróbáltak. Taktikai szempontból nem volt más választásuk.
Az ellenfélhez mérten gyengék voltak, önmagukhoz képest talán nem, hiszen ilyen erős ellenféllel ritkán volt dolguk az idény során, ezért a korábbi statisztika nem jó viszonyítási alap.
Röviden a játékra is kitérnék: adott volt egy harcias Madrid, akik minden oldalról szorongatva voltak. Ettől függetlenül nagyon jól kezdték a találkozót, de a korai vezetéssel felébresztették a Blaugrana-t. Ez láthatóan meglepte őket, zavarodottá tette a játékosokat, amit a gyors egyenlítés és az újabb gól tetézett. Olyan intenzitással iramodott meg a Barça, amit nem tudtak hova tenni. Annyira összezavarodtak, hogy szinte azt sem tudták mi történik, mit kellene csinálni. Megpróbáltak támadni, de ezek erőtlenek voltak, majd amikor védekezni kellett volna, akkor mintha 10 külön csapatban futballozó játékos lett volna, nem egy csapat, s ennek egyenes következménye lett az a helyezkedésbeli káosz, ami után 3-4 újabb gólt is kaphattak volna.
Sergio Ramos a tökéletes példa: annyira megzavarta a gyors váltás a katalánoktól, hogy képtelen volt alkalmazkodni, s egészen elképesztő kontrasztot mutatott támadásban és védekezésben. Úgy játszott, mintha csak és kizárólag a támadójáték lenne a feladata, a védekezésben nagyobbnál nagyobb hibákat vétett, nem tudott mindkét feladatkörére összpontosítani, elképesztően dekoncentrált volt.
A második félidő ugyanúgy kezdődött, mint az első. Kissé összekapva magukat a hazaiak támadtak, de a középpályájuk nagyon lassú, körülményes, és gyenge volt. Mégis sikerült szépíteni, majd ugyanazzal a lendülettel kiestek az ütemből, s csak szaladgáltak.
A Barça pedig ismét átvehette az irányító szerepét, rendkívül higgadtak maradtak, s így sikerült gyorsan eldönteni a mérkőzést.
Nagyon szép teljesítményeket láthattunk, de a nagybetűs CSAPAT érdemli meg igazán a dicséretet.
A mérkőzés legjobbjának számomra is Xavi tűnt, főleg az utóbbi időkben mutatott gyengébb produktumai után, melyek során kapkodva, pontatlanul játszott.
Henry pedig a szememben most már akkorára nőtt, mint Henrik Larsson. Eddig inkább a rendkívüli személyisége miatt tartottam értékesnek, azonban az idény során a teljesítményével a svéd klasszist is utolérte, sőt főlé is nőtt (csak és kizárólag a Barcelona-ban töltött éveikre gondolok).
Pep Guardiola és fiai végképp bizonyítottak, végérvényesen történelmet írtak, és legendává váltak. Erről nincs mit beszélni, hatalmas RESPEKT jár ki minden egyes embernek, aki a csapat sikereiért fáradozik. Megérdemlik a tiszteletünk, szeretetünk, s jó lenne, ha egyre kevesebb pesszimista emberrel találkoznék itt.
Ezek után (az egész idényt figyelembe véve) is azt mondhatom, még mindig nem aknázta ki a csapat a benne rejlő összes potenciált. Ez így van rendjén, s ha jól alakulnak a dolgok, akkor a közel, s távol jövőben egyaránt lehet tovább fejlődni, ezzel együtt nem kell átélnünk mindazt, amit a legutóbbi BL győzelmet követő szezonban.
Konklúzió: nincs... Azért írom ezeket a sorokat, mert ilyen formában még nem volt lehetőségem véleményt nyilvánítani a mérkőzésről, s azért nem fordultam át a csapat jelzőkkel való bombázásába, mert azt magamban már megtettem, ahogy itt szavakba öltve több százan.
Azt pedig csak mindenkinek ajánlani tudom, hogy a siker íze ne abban nyilvánuljon meg, hogy az ellenfél érthetően letört szurkolóiba rúg bele egy-két, vagy akár több nagyobbat.
Ez a klasszikus méltó volt a régi nagy híréhez!
Remélem a Madrid is hamarosan megtalálja a helyes utat. Én azt kívánom, hogy olyan keretet tudjanak maguk mögött, akik méltóak a klub történelméhez, s újra az legyen a királyi gárda végjegye, amiért ez a klub ilyen hírnévnek örvend: attraktív, támadófutball az eredményességgel karöltve.
No, még valami:
Sajnálattal láttam, hogy egyes emberek már a lefújást követően is a Chelsea-vel foglalkoztak, s nem élvezték ki kellőképpen a mostani sikert. Én kedd estig nem is kívánok a BL-re koncentrálni, egyébként is a La Liga az igazán fontos, s édes siker.
Iván, nagyon szépen „szerepeltél”, ismét bizonyítottad a kellő objektivitásod és hozzáértésed, végképp a madridista kollégáddal szemben, de nem is kell vele foglalkoznunk.
Mindenkinek további szép estét!
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára
torrestoni 2009.05.03. 20:07:01-kor.
"As I walk through the valley of the shadow of death, I have no fear because I am the meanest motherfucker in the whole valley" - Gen. George S. Patton
de 2-3-nál detto....
.
