Új hír, Eto'o mindenféle képpen maradni akar, és a klubb is egyre inkább hajlik rá, hogy megtartsa. Bár allítólag Pep nem számít rá továbbra sem, és elképzelhető hogy Eto'o maradása mellett is jön Berbatov. Azonban azt is nyilatkozta Pep, hogyha marad, akkor ugyan úgy tekit rá majd, mint bármelyik játékosra, de meg kell dolgoznia a csapatba kerülésért. Ellenben Laporta egyre inkább Eto'o mellett van, és Puyol és az egész csapat is támogatja Eto'o-t, úgyhogy előbb utóbb engednie kell Pepnek, mert "megtörik". Ha nem enged, könnyen lehet, hogy belebuki, szerintem. Egyébként az elmundo szerint az egész církusz azért volt, mert Laporta borzasztóan megharagudott Eto'o-ra, hogy a Real ellen szándékosan nem lépett pályára. Mondjuk megértem, mivel ott kaptunk egy 4-es, lefociztak minket, és Laporta a legcsúnyább vereséget szenvedte el akkor. Persze ez nem csak Eto'o miatt volt, de úgy érezthette elárulták. Azonban Eto'o teljesítménye meggyőzte, hogy érdemel másik esélyt. Könnyen lehet, hogy pepnél is emiatt nem kedvenc, de az is könnyen lehet, hogy Laporta áll a háttérben, csak az amúgy is szerény népszerűsége miatt ráfogták Pepre. Most meg mikor meggondolta magát, Pep nem változtathat hírtelen az állaspontján, mert akkor elveszíti hitelét. Hát nem tudom, hogy ebből mi igaz, és mi a szépítés, de az fix hogy Eto'o maradása egyre biztosabb, és az is, hogy azért a lehetőséget meg fogja kapni a bizonyításra. Szerintem a következő évben egy túlmotivált Eto'o lő vagy 50-et azt Pep kedvence lesz az fix.

„Uraim, ha ma veszítetek, akkor továbbra is a világ legjobb csapataként lesztek számon tartva - de ha nyertek, a nevetek örökre fent marad.” Josep Guardiola
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
http://www.youtube.com/watch?v=CESroqFl ... re=related - Hatalmas!!!