MessiFan írta:csababarca írta:0-2,tök utolsó ellen,félidőt emberelőnyben játszva.
Ez a sor jelzi a jelenlegi formánkat.
Sajnos nagyon gyenge volt most a Barca.
Nem hinném hogy egy ilyen csapat ellen ne lehetne nyíltabban játszani. Simán meg lehetett volna ereszteni 4-5 lövést és nem tilitolizni megállás nélkül. Pepék kicsit átgondolhatnák ezt az egészet.
De legalább nyert a csapat.
Azért meg kéne jegyezni, hogy bár Pep azt mondta, hogy mindenki a saját posztján játszott, azért ez nem volt egészen igaz.
1.: Abidal volt a bal hátvéd, akinek meg volt mondva, hogy ne nagyon menjen fel.
2.: Alves egyáltalán nem jobbhátvéd volt, a szélen egész kevésszer tűnt fel.
3.: Messi elég sokszor tűnt fel a védekező középpályás posztján támadás építés során. Nem éppen egy legelső támadósorban lévő ember helye. Főleg, hogy középen Villa játszott, jobb oldalon meg Pedro, Alves meg nem tudom hol.
4.: Iniesta bal szélső volt, ahol csak töredékét tudja nyújtani önmagának.
5.: Pedro jobb szélsőt játszott, nem igazán jobb szélső támadót. Valahogy Villa, Pedro és Alves egy szabályos 3szöget alkottak.
Érdekel, hogy egy ilyen felforgatott felállással miért várunk egyből győzelmet.* Nem is volt igazából szervező középpályásunk. Máskor az a baj, hogy nem tudunk váltani. Épp az ilyen meccseken van lehetőség újabb variációk kipróbálására. Pep nagyon jól próbálkozik a játékosok áthelyezésével, egyéb posztokon való bevetésével. Komolyabb meccseken ezek mind nagyon hasznos tapasztalatok lehetnek.
*Szerk: Elnézést, elírtam, miért várunk egyből lehengerlő játékot. A győzelem így is a minimum, ez természetes.
szkeptikus06 írta:Thiagotól nem vagyok elragadtatva, gyenge amit nyújt, ha pályára lép.
Ezt légyszi fejtsd már ki.

Most hirtelen csak egy nagyon jó kiugratására emlékszek, meg egy másik rémlik. Mennyit játszott? Kik tudnak ilyen nagy százalékban pontos kiugratásokat adni? Nem túl sokan. Mit kéne még tennie?
