Azért mindkét fél hihetetlen mennyiségű baromságot tud összehordani. Nézzük a tényeket.
1. A Barca a meccset középpályán vesztette el. Az Arsenal és a Lyon kivételével mondjuk még nem nagyon láttam csapatot, aki meg tud fogni egy jó formában lévő Gutit, (mindkét esetben tökéletesen impotenssé vált a csapat támadójátéka) és ha megnézitek, mindkét gól abból indult, hogy Guti teljesen tisztán és üresen vette át a labdát, ami nála utána körülbelül egyenlő azzal, hogy gólhelyzet fog kialakulni, ha van mozgás a pályán, főleg ha mindezt kapuval szemben teszi meg.
Ez Xavi, Deco és Iniesta nyakába varrható. Viszont nekik meg fizikailag kellett volna olyan arcokkal felvenni a küzdelmet, mint Diarra és Emerson... valljuk be, Diarra és Xavi azért fizikai erő szempontjából nem egy súlycsoport.
A Barca szélső védőiről azért nem lehet elmondani, hogy a legnagyobb sztárok lennének, Zambrotta kivételével (és Béla sérült, ha jól tudom). Zambrotta eddig az olasz bajnokságban tolta, egyrészt bundás csapatban, másrészt szerintem a Barca nem végez olyan edzésmunkát, mint a Juve, vagy nem olyan az edzés minősége, másra van kihegyezve. Ez egy probléma lehet. Probléma lehet az is, hogy olaszban nem nagyon vannak fúdetechnikás szélsők, akik vannak, azok se úgy mozognak, mert teljesen más a játék. Solari nem sok sót eszik meg olaszban, pedig a világ egyik legjobb bal oldali játékosának számított egy időben. Figo kivétel, de róla tudjuk, hogy kib* jó, de elég hajlékony játékos. Minden szempontból
Illetve az látszott, hogy Zambrotta nem igazán mer kemény lenni, mert spanyolban sokkal több mindent befújnak a bírók, ebből például az olaszban brillírozó Samuelnek is voltak gondjai, amikor idejött hozzánk. Belerúg a pehelysúlyú Robinhoba, eltörik a lába, stb. Eleve olaszban nem él meg egy 50 kilós játékos, itt meg félve nyúlhat csak hozzá, mozgékonyságban meg hát se Messinek, se Robinhonak nem igen akad védőpárja. Szóval én Zambin is csak azon voltam meglepődve, h pl a sárgáját tök fölöslegesen szedte be, ha kiélezettebb a szitu, szinte biztos, hogy Robinhoról ki is állítják.
Thuramtól én sose voltam elragadtatva, jó jó meg minden, de azért annyira nem. Meg olaszban Cannavaro mellett azért nem nehéz vitézkedni.
Középpályán Iniestának voltak szlalomjai, csak a baj az, hogy ezt a saját félpályátokon kellett megcsinálnia, na most 45 méterre a kaputól még azért szembejön egy pár védő is, noné' hogy kifárad a végére a játékos, és elveszti a labdát.
Ronaldinho meg utálja, ha leütközik (ebben egyébként Robinho és Guti sem különb), és egyes időszakokra megkockáztatom meg is sértődik, úgy pedig nagyon nehéz játszani.
Gudjonzen meg egy lassú ****, én mindig is utáltam, mert szerintem végtelenül primitív focit csinál. Eto'o nem tudna annyit kabronozni, hogy ne szeressem jobban, mint Gudjonzent, mert Eto'o legalább focizni tud.
Szóval 1.) meg kellett volna fogni Gutit, mert ha őt nem fogjátok meg, akkor 1-2 ziccer fix, h lesz (RvN így is kihagyott egy 1-1-es szitut Valdes ellen), erre a méretekben még talán kicsit nagyobb Marquez tökjó lett volna
2.) Egy új kapus kell nektek (Kamenire miért nem gondoltok sose?)
3.) Robinhot ugyanúgy a kaputól 30 méterre le kellett volna ütközni + Messinek vissza kellett volna mennie birkózni Robinhoval, mert fordítva legtöbbször Robinho tudta érdemben leszedni Messit
4.) Saviola kell nektek és nem ez a viking barom