Bajnoki Mérkőzések 10-11
Ez sajnos a 15 használható játékosunk átka...oda kell figyelni, mert ha megsérül vki a kezdőből, nagyot esik a csapat játéka, ahogy meg is történt tavasszal Puyol majd Abidal sérülésénél. Erre megy rá az egész tavaszi játékunk, mert most is simán lőhettünk volna 5öt minden gond nélkül, ha kicsit jobban akarunk, és Villa is belövi azt, amit be kell...Ősszel még nem volt ez szembeszökő, de az egész tavaszunk a fáradtság, és a csakannyitjátszunkamennyitnagyonmuszáj hozzáállás jegyében telik. Az az igazi vicc, hogy így is megvan a bajnokság, kupadöntő, és BL-döntő...
- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Ezt korábban már én is említettem. Ez a tavasz a takarékosságról szól, sajnos vagy nem nem sajnos. Értem én hogy a fáradtság, és hogy pihenni kell a következő meccsekre, de egyáltalán nem látom hogy a csapat megerőltetné magát még egy gólért. Ahogy te is írtad, ez nem kevés csupán kevesebb. Mert nem túlzás azt írni hogy így is simán verjük a legtöbb ellenfelünket, de-és ismét téged kell hogy idézzelekLionel85 írta: Ha olyan színtelen játékot mutat be az ellenfél, mint az Espanyol, szerintem nyugodtan ki lehet őket tömni. Minek tartalékolni? Pep is azért dobta be egy kivétellel a legjobbakat, hogy minél előbb lezárja a bajnokságot. Akkor mire fel ez a tili-toli? Persze most jó a 3 pont, csak annyi a csalódottságom, hogy nem csak ezen a meccsen, de egész tavasszal számomra kevesebbet nyújt a csapat, mint mondjuk az ősszel. Nem keveset, kevesebbet. Ettől persze megvan a bajnoki cím, csak hát ugye az ember azért várja a hétvégét, hogy ismét hódolatát tegye szeretett csapata előtt a tv előtt ülve és ne fancsali képpel álljon fel előle.

Lehet hogy telhetetlen vagyok, de egy picit tényleg zavaró hogy mennyire nem erőltetjük a "gálát" a legtöbb meccsen tavasszal!
Persze ezek a "kritikák" nevetségesek annak függvényében hogy valószínüleg ismét bajnokok vagyunk és a BL cím küszöbén állunk.


„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1451
- Csatlakozott: 2005.04.11. 11:41:27
- Tartózkodási hely: Siófok
Annyit adtak ki magukból amennyi kellett. Lehet kezdeni elővenni azokat akik keveset játszottak. Nem kell tulzottan pörögni, ne legyen sérülés.
A menők csak annyit játszanak, hogy a ritmusból ne essenek ki.
A menők csak annyit játszanak, hogy a ritmusból ne essenek ki.
Fecó
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 187
- Csatlakozott: 2008.03.23. 19:02:00
- Kapcsolat:
Nem volt túl meggyőző... Remélem United ellen még behúzunk valami utolsót, utána lehet menni pihenni. Fáradtak a srácok, látszik rajtuk.
Jövőre újult erővel, egy-két új igazolással lehet ismét előre törni. Addig is húzzunk be legalább még1 döntetlent, utána irány a BL finálé
Jövőre újult erővel, egy-két új igazolással lehet ismét előre törni. Addig is húzzunk be legalább még1 döntetlent, utána irány a BL finálé

-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1688
- Csatlakozott: 2006.05.23. 20:57:21
- Tartózkodási hely: Budapest
No, azt hiszem lehet gratulálni a csapatnak megvan a bajnoki cím.
A játékról. Lehetet volna több figyelem és akkor nagyobb arányú a győzelem, de jól van így.
A MU ellen ez kevés lesz.
Pár negatívum. Villa megint halovány volt. Messi nem rúgott gólt, valószínű elment a gólkirályi cím.
A játékról. Lehetet volna több figyelem és akkor nagyobb arányú a győzelem, de jól van így.
A MU ellen ez kevés lesz.
Pár negatívum. Villa megint halovány volt. Messi nem rúgott gólt, valószínű elment a gólkirályi cím.
- El fanático
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1417
- Csatlakozott: 2009.09.08. 12:36:46
- Tartózkodási hely: Valahol a nagyon közel és a nagyon távol között...
Sajnos Villa valóban nagyon gyengén teljesített ma, de még két ziccer maradt ki amiatt is, hogy nem volt középen érkező ember - egyszer a 21.percben, Iniesta helyzeténél nem jött Messi középen a kipattanóra, utána pedig sajnos Villa volt az ismét, aki nem futott fel az akcióval, mert ha a helyén van - nah, akkor talán és 3-0ra nyerünk és nem Ő lenne a meccs citrom-díjjasa...
Amúgy az Espanyol ezúttal kevésbé volt vadparaszt, mint az tőlük megszokott, a sárga lapokat is abban a röhjes szabadrúgás-szitációnál osztotta szét a spori, amit végülis ő maga kreált azzal, hogy elkezdett lapokat adni, aztán még a reklamációért is... Azt máshogy kellett volna, de amúgy egész sportszerű összecsapás volt.
Amúgy az Espanyol ezúttal kevésbé volt vadparaszt, mint az tőlük megszokott, a sárga lapokat is abban a röhjes szabadrúgás-szitációnál osztotta szét a spori, amit végülis ő maga kreált azzal, hogy elkezdett lapokat adni, aztán még a reklamációért is... Azt máshogy kellett volna, de amúgy egész sportszerű összecsapás volt.

Football, bloody hell. /SAF/
nyomhatják helyette,mivel pep balszélsőként számít rá(sajnos). de ebből adódik az,hogy pep hibája is.Lionel85 írta:Afellay és Jeffrén szélsők, tehát nehezebben nyomhatnák helyette. Bár sztem az zavar meg, hogy Villa rendszerint balszélső, de a helyzeteit így sem lövi be. Ahogy a kapuralövései is inkább hazaadás-jellegűek. Afellay pedig egy gólpasszal még nem fogja tudni kiszorítani Villát, Pep nem engedi. A töméntelen gólhelyzetet pedig arra írtam, hogy az lenne az elvárás. De Villa sem teszi, ember.
itt nem kiszorításról van szó,hanem arról,hogy 1-2 meccsen le lehetne ültetni bárkit,hogy hadd pihenjen,ráadásul akkor meg pláne,hogyha nem igazán megy az adott játékosnak.
- Tdavid
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1334
- Csatlakozott: 2009.05.09. 13:26:14
- Tartózkodási hely: Itt is, ott is.
Mostani meccs nem volt az a tipikus "verjük szét egymás fejét" meccs.De így nagyon szerethető volt.
Langyi játékkal 3 pont a zsákban és kb 99,99999% hogy szerdán idegenbe ünnepelhetjük az aranyat.
Viszont ennél sokkal több kell az MU ellen mert különben szétszednek minket...

Langyi játékkal 3 pont a zsákban és kb 99,99999% hogy szerdán idegenbe ünnepelhetjük az aranyat.

Viszont ennél sokkal több kell az MU ellen mert különben szétszednek minket...


- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Ha olyan színtelen játékot mutat be az ellenfél, mint az Espanyol, szerintem nyugodtan ki lehet őket tömni. Minek tartalékolni? Pep is azért dobta be egy kivétellel a legjobbakat, hogy minél előbb lezárja a bajnokságot. Akkor mire fel ez a tili-toli? Persze most jó a 3 pont, csak annyi a csalódottságom, hogy nem csak ezen a meccsen, de egész tavasszal számomra kevesebbet nyújt a csapat, mint mondjuk az ősszel. Nem keveset, kevesebbet. Ettől persze megvan a bajnoki cím, csak hát ugye az ember azért várja a hétvégét, hogy ismét hódolatát tegye szeretett csapata előtt a tv előtt ülve és ne fancsali képpel álljon fel előle.Bob Marley írta:Lionel85 szerintem nem elvárás, hogy 5el verjük a városi riválist!És igen az hogy 1 helyzete volt az Espanyolnak, rólunk mond el mindent, hogy nagyszerűen zárunk vissza, s Mascherano, Busival az élen sokszor megállítjuk őket már a középpályán!De ezen aztán nem fogunk összeveszni, legyen meg a ter akaratod, s legyen 5:0
szerk: feljebb jöttek, s elég agresszívan letámadnak, kezd talán kicsit alábbhagyni a figyelem, lassan érkezni fog szerintem Keita, hogy bebiztosítsuk a kp-t
Afellay és Jeffrén szélsők, tehát nehezebben nyomhatnák helyette. Bár sztem az zavar meg, hogy Villa rendszerint balszélső, de a helyzeteit így sem lövi be. Ahogy a kapuralövései is inkább hazaadás-jellegűek. Afellay pedig egy gólpasszal még nem fogja tudni kiszorítani Villát, Pep nem engedi. A töméntelen gólhelyzetet pedig arra írtam, hogy az lenne az elvárás. De Villa sem teszi, ember.szajko írta:hát villa nem képes az tuti. afellay vagy jeffren simán nyomhatná helyette.
és itt amúgy konkrétan nem csak a góllövésről van szó,hanem a játékról is...
afellay beállt a madrid ellen és továbbjutást érő gólpasszt adott. rémlik? Rolling Eyes
és a töménytelen helyzet gólraváltása?az utóbbi 3 hónapban 1 gólt lőtt,ember!



Gyerekek, egy Sport1 linket nem tudna valaki dobni, ahol nézhetem a meccset?
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 187
- Csatlakozott: 2008.03.23. 19:02:00
- Kapcsolat:
Ma mindenképp nyerni kéne, minél előbb le kéne tudni a bajnokságot. Jah és Messi is vágjon minimum kettőt, ne örüljön sokáig Ronaldo 

- Tdavid
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1334
- Csatlakozott: 2009.05.09. 13:26:14
- Tartózkodási hely: Itt is, ott is.
Érdekes Fontás kezdőbe jelölése.De attól örülök és remélem hogy jó teljesítményt is fog nyújtani a kisgyerek.
Komolyan kell venni őket és ha mi szerezzük a vezetés nem szabad leülni.
Kemény meccsre számítok egy kis favágással beleértve....
Visca el Barca!

Komolyan kell venni őket és ha mi szerezzük a vezetés nem szabad leülni.
Kemény meccsre számítok egy kis favágással beleértve....
Visca el Barca!

- ozsimiki
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 19561
- Csatlakozott: 2005.11.29. 21:16:22
- Tartózkodási hely: Zalakaros
Nem mondhatni,hogy rosszEl fanático írta:Valdés; Alves, Piqué, Mascherano, Fontàs; Xavi, Busquets, Iniesta; Messi, Villa y Pedro
Hivatalos kezdőnk. Sport.es-ről.

Félek egy kicsit, nem attól feltétlen, hogy nem nyerünk, hanem attól,hogy a városi rivális aprítani fog keményen :S Ettől eltekintve is Messi gólt várok, és egy feszült meccsen, de két gólos győzelmet!
FORCA BARCAAA!!!

"Ha megfelelő a motivációd, az akadály mint olyan, nem létezik" M.O.
"Arra van a legnagyobb szükségem, hogy szükség legyen rám" M.O.
- El fanático
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1417
- Csatlakozott: 2009.09.08. 12:36:46
- Tartózkodási hely: Valahol a nagyon közel és a nagyon távol között...
Valdés; Alves, Piqué, Mascherano, Fontàs; Xavi, Busquets, Iniesta; Messi, Villa y Pedro
Hivatalos kezdőnk. Sport.es-ről.
Hivatalos kezdőnk. Sport.es-ről.

- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Ha az első perctől kezdve jól és akarterősen játszunk, akkor elvehetjük gyorsan a vendégek kedvét a pankrációtól. Nem olyan jók, hogy 90 percen keresztül bírnák a nagy iramot, de ahhoz tőlünk nagy pontosság kell és nem ácsorogni, sétálgatni a pályán! Pörögni kell és lebontani az ellenfelet!



- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Én is a legerősebb kezdőt javaslom!
Most nincs értelme pihentetni, minél hamarabb le kell zárni a bajnokságot. Nem lesz könnyű meccs a mai, inkább úgy fogalmaznék hogy szenvedős, nyögvenyelős meccsre számítok. Az Espanyol nem fogja könnyen adni magát, és hátul is figyelnünk kell majd, mert nem fogják feladni a támadások lehetőségét.
5 meccsünk van még hátra ebből a szezonból, a BL döntővel együtt. Jó lenne mind az 5-öt megnyerni! Tippem: 3-1!
Visca el Barca

5 meccsünk van még hátra ebből a szezonból, a BL döntővel együtt. Jó lenne mind az 5-öt megnyerni! Tippem: 3-1!
Visca el Barca


„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
Egyetértek holnap legerősebb kezdő tizeneggyel kell pályára lépni, és elhozni a három pontot. Egyrészt amit mondtál, hogy tudjanak pihenni a fiúk. Másrészt viszont presztizs kérdés is, hogy verjük e az Espanyolt. A maradék három bajnokin már az ifik is lehoznak 1 pontot, szóval akkor minden happy volna.Rivaldo11 írta:Azt gondolom, hogy a reménybeli minél több pihenő miatt holnap a legerősebb csapattal kell kiállnunk. Ha nyerünk, minimum két hét tiszta regenerálódás-és hangolódás jöhet a döntőre! Ez pedig, a szezonnak ebben a szakaszában hihetetlenül sokat érhet! Meg azt se feledjük, hogy az Espanyol nem fogja tálcán kínálni holnap a 3 pontot, sőt...
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
- Rivaldo11
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8012
- Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
- Tartózkodási hely: Budapest
Azt gondolom, hogy a reménybeli minél több pihenő miatt holnap a legerősebb csapattal kell kiállnunk. Ha nyerünk, minimum két hét tiszta regenerálódás-és hangolódás jöhet a döntőre! Ez pedig, a szezonnak ebben a szakaszában hihetetlenül sokat érhet! Meg azt se feledjük, hogy az Espanyol nem fogja tálcán kínálni holnap a 3 pontot, sőt...
Rivaldo-A Legnagyobb.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Fecooo írta:ma még biztos nem leszünk bajnokok, mert holnap játszunkBob_Marley írta:Na végre katalán derbiEgyik legjobban várt meccs az évben, s remélhetőleg otthon nyerünk is!Ki tudja mit produkál az Espanyol, elég rapszodikusak, s az EL helyek miatt kellene nekik is a pont!Egy vereséggel le is mondhatnak a nemzetközi kupáról!Úgyhogy szokásos szenvedélyes jó csata, s otthon azért be kell húzni a 3pontot!A fővárosiaknak meg nem lesz könnyű dolguk Sevillában, s ott is a Sevillának is jól jönnek a pontok!Én is remélem bajnokok leszünk már ma, mert Ligát megnyerni mindig a legfelemelőbb pillanat!Úgyhogy gyerünk gyerekek
V.e.B
(hiába kap ki a Madrid, nekünk legalább 1 pontot szereznünk kell
)

off:Ma valamiért vasárnapi hangulatomba vagyok, egész nap

on:Akkor holnap leszünk bajnokok, remélhetőleg




- salas9
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2486
- Csatlakozott: 2006.09.26. 14:37:40
- Tartózkodási hely: Győr
Vagy akkor, ha a Real X-el, mi pedig megverjük az Espanyolt ugyeFecooo írta:ma még biztos nem leszünk bajnokok, mert holnap játszunk(hiába kap ki a Madrid, nekünk legalább 1 pontot szereznünk kell
)



ma még biztos nem leszünk bajnokok, mert holnap játszunkBob_Marley írta:Na végre katalán derbiEgyik legjobban várt meccs az évben, s remélhetőleg otthon nyerünk is!Ki tudja mit produkál az Espanyol, elég rapszodikusak, s az EL helyek miatt kellene nekik is a pont!Egy vereséggel le is mondhatnak a nemzetközi kupáról!Úgyhogy szokásos szenvedélyes jó csata, s otthon azért be kell húzni a 3pontot!A fővárosiaknak meg nem lesz könnyű dolguk Sevillában, s ott is a Sevillának is jól jönnek a pontok!Én is remélem bajnokok leszünk már ma, mert Ligát megnyerni mindig a legfelemelőbb pillanat!Úgyhogy gyerünk gyerekek
V.e.B


- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Na végre katalán derbi
Egyik legjobban várt meccs az évben, s remélhetőleg otthon nyerünk is!Ki tudja mit produkál az Espanyol, elég rapszodikusak, s az EL helyek miatt kellene nekik is a pont!Egy vereséggel le is mondhatnak a nemzetközi kupáról!Úgyhogy szokásos szenvedélyes jó csata, s otthon azért be kell húzni a 3pontot!A fővárosiaknak meg nem lesz könnyű dolguk Sevillában, s ott is a Sevillának is jól jönnek a pontok!Én is remélem bajnokok leszünk már ma, mert Ligát megnyerni mindig a legfelemelőbb pillanat!Úgyhogy gyerünk gyerekek
V.e.B




