A következőkben kissé bő lére eresztve fejteném ki a gondolataim, mely bizonyos szempontból már túlmutat a topik témáján, de azt hiszem nem nevezhető teljesen "OFF" jellegűnek.
Őszintén szólva nem tudom, hogy szerencsés-e Laportának egyáltalán véleményt alkotnia ezzel kapcsolatban. Az teljesen mindegy, hogy az újságírók kérdezik, vagy magától beszél.
Meg lehet érteni, mivel nehéz elfogadni azt, hogy míg a Barca különösebb hátszél nélkül tisztességes politikát folytat, addig a Madrid olyan, és akkora pénzinjekciót kap ami ebben a gazdasági helyzetben, ilyen szinten elképzelhetetlen.
Példálózhatnék az okos igazolásokkal, a sok jótékony tettel, a nagy adósság kőkemény munkával történő felszámolásával, vagy épp azzal, hogy érdekes módon a Camp Nou átépítése megakadt, amiért az önkormányzat akadékoskodik. Nyilván a Bernabéu ingóságait már rég el tudták volna tripla áron adni, sőt, már a munka is befejeződött volna
Megértem, hogy a Real Madrid sem egy szimpla labdarúgóklub. Ahogy már korábban is említettem, a spanyol elnyomás, a kiváltság, a hatalom jelképe. Jókora támogatást kap, de honnan? Nyílt titok: magántőke és az állam.
Ez azonban Laportát kevésbé érinti. Mivel a Barca politikája, a gazdasági modell jól működik, a csapat szenzációs, történelmi idényt produkált, s a sok éves munkája őt igazolja. Tisztességes embernek ismerik.
Úgy gondolom az ilyen megnyílvánulás részéről felsleges, sokkal inkább indokolt lenne a spanyoloktól, és a magukat nem spanyolnak valló tartománybeliektől, ezek közül is a szegényebb rétegtől.
Tehát a Madrid korábban ettől sokkal ocsmányabb dolgokat is "kapott" segítség gyanánt.
Ettől függetlenül Joan helyében nem nyilatkoznék semmit, bármennyire is undorító ez a politika.
Igen, számomra is undorító, amikor egy csapat felfoghatatlan mennyiségű pénzt szór el, attól függetlenül, hogy ez meg fog térülni. Biztos, hogy meg fog. Az a gond, hogy ezzel arconköpik a több millió szegényt legfőképp Spanyolországban, de az egész világban, akik nyilván értetlenkednek, hogy az ilyen nehéz időkben jön egy ember, s olyan pénzforrásokból szedi ezt az leképesztő összegeket, amelyekről nem is tudni.
Egy dolgot megjegyeznék a félreértések elkerülése végett: rendben van, ettől sokkal nagyobb disznóságok is vannak a világban, de most egy dologról beszélünk, egy olyan csapatról, akinek minden szempontból példát kellene mutatnia, gondolok itt a szurkolóira első sorban.
Mert amíg azt mondanák, hogy ez, meg ez az ember invesztált a Madridba, s az állam így, úgy segített korábban is, akár most is, az rendben.
Mert azok, akik ezt a pénzt elérhetővé tették a Madrid számára jól tudják, hogy ez meg fog térülni. Ha másképp nem, akkor a kis ékszeres dobozuk ismét a régi fényében tündökölhet, újabb címeket nyerhet, de nyilván az a rengeteg pénz valamikor vissza fog szállni, profittal együtt.
Vajon nyilvánosságra hozzák, hogy honnan van ez a pénz?
Mert igaza volt Xaviernek, ennyi pénzt nem lehet kitermelni, főleg nem az utóbbi évek alapján, amikor is a reklámbevételek a csapat nimbuszával együtt mélyrepülésbe kezdtek, nem beszélve a szégyenteljes európai kupaszereplésről. Mindegy, legutolsó gondolatom lehet, hogy abszolút téves, ez is csak egy megjegyzés.
Érdekes, hogy vajon belőlem a Madrid iránt érzett gyűlöletem motivál-e ilyen vélemény kifejtésekor... Nos, azt kell mondanom nem, mert tisztelem, elismerem a Madridot, főleg annak múltját, nagy játékosait. De Perez, és ezt a politika hányingert keltő, undorító számomra. Ettől még nekem sohasem lesz egyenlő a Real Madrid Perezzel, akárhány évet is fog az elnökségben tölteni.
Szóval, a késztetés egyrészt ebből az undorból, másrészt abból jött, hogy nem szeretem a tisztességtelen dolgokat, s bánt, hogy a saját bőrömön is tapasztalt nehéz helyzetben is ilyen előfordul, nem beszélve a Futballpiac szétrombolását, más csapatok rossz helyzetének kihasználását.
Az is bántana mondjuk, ha egy magyar léptékhez hasonló üzletpolitikával kellene szembesülnöm bármelyik magyar klubtól, látva, hogy milyen körülmények vannak itt, mennyi ember szorult a perifériára, s mennyi más, jobb helye lenne annak a pénznek. Ez akkor tetézne, ha mindenki tudná, de mégsem mondaná, hogy a felső tízezer ömlesztette a pénzt bele, vagy az állam. Pedig ez is csak egy klub, mint a többi, hiába a legeredményesebb.
Személy szerint engem mélységesen megsértett például Demjén Gábor is anno, amikor az NB1-es 300e Ft-os fizetési sapka ellen szólt fel. Nem részletezem, mindenki tudja mi volt.
Nehéz az ilyen dolgokat lenyelni.
Rendben, Hispániában jobb a helyzet, de annyira nem, hogy több száz milliót fektessenek be egy futballklubba mondjuk az egészségügy helyett. Mindezt titokban, nem felvállalva. Ez főleg a tartományokban élőket vágja arcon. Elég csak a Valenciára gondolni. Az ottani embereknek is meg van a maga baja, erre fel a csapatuk is romokban, s ez pl. Villa távozásával csak súlyosbodik.
Miért nem azzal ült be ismét a bársonyszékbe Perez, hogy bemutat egy tervet az utánpótlás fejlesztésére, esetleg a Barcához hasonló jótékony intézkedést tesz...? Elrebegett egy "spanyolosítást", majd ott folytatta, ahol első regnálása idején abbahagyta. Agresszíven, kihasználva lehetőségeit arconköpte a szegényeket, megalapozta a sikeres üzleti vállalkozást, ami nem feltétlen egyenlő sikeres csapattal.
Egyébként magával C. Ronaldo átigazolásával semmi problémám, s Kaká esetében is inkább a Galliani, Berlusconi keresztapapárost hibáztattam, stb.
Nem Laportának, azoknak az embereknek kellene többek közt ilyen kijelentéseket tenni, kérdőre vonni Perezt, ez ellen tüntetni, mert ez minden, csak nem tisztességes.
Remélem érthető voltam, s meg tudtam indokolni miért ellenszenves nekem ez az egész.
Köszönöm, ohgy elolvastad, de akkor leszek még inkább hálás, ha érdemben reagálsz is rá!
