Levél a szőke nő anyjától
Kedves lányom!
Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk. A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni.
Az új házban minden nagyon szép és jó. Mosógép is van, bár nem működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem rossz itt. A múlt héten csak kétszer esett az eső, egyszer három, egyszer meg négy napig.
Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag, úgyhogy levágtam mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe.
Az a lüke bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot, és több mint két órába telt, míg apádat és engem kiszabadítottak az autóból.
A nővérednek ma gyermeke született, de még nem tudjuk fiú-e, vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni vagy nagybácsi lettél.
Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkáshordóba. Néhányan megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt, és megfulladt. Szegény embert 3 napig hamvasztották.
Máskülönben nincsen sok újság, minden a megszokott mederben folyik.
Csókol szerető anyád
Ui. Akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le volt zárva.
Suliban
Egy egyetemista az egyetem ebédlőjében le szeretett volna ülni egy üres helyre egy pedagógusa mellé, de az így váaszol:
- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak.
- Jó, akkor továbbrepülök! - így a diák. A tanár ezen vérig sértődött és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában parádés válaszokat adott, ezért a tanár - hátha mégis megbuktathatja az áldozatát - mindent eldöntő kérdést ad:
- Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot.
- Mindenki azt, ami neki hiányzik - vágja ki magát a diák.
A tanár majd megőrül, és azt írja a dolgozatra: "szamár". A diák anélkül, hogy belenézzen, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól:
- Elnézést tanár úr, aláírta, de nem írt rá jegyet!