Morminho írta:ez a szó kicsit elbagatellizálja a dolgot 'szabálytalanság'.
itt súlyos testi sértésről van szó, ha ugyanezt az utcán csinálja, öt perc alatt elítélik. véletlenül azért nem szoktak két lábat eltörni.
én zavarnám a sittre az ilyen gyerekeket, mint a szél.
És nem a két lábát törte el, hanem az egyik lábában csinált kettős törést

Mint Cissénél
sorry, bár ez a dolgon sztem nem sokat változtat. csak egyszer kéne elítélni egy ilyen ámokfutó gyökeret és utána kétszer is meggondolnák az ilyen hentesek, h gallyazzanak. bemehetett volna a duscher (ahogy Taibi mondta), de a blackburni gyerek is, a lajos is, vagy a zidane, vagy anno a goikoetxeia, aki bevallottan direkt törte el a maradona szárát. de ott van az a debreceni bunkó, a bajzáth aki úgy beleszállt az egyik újpestibe asszem, h annak abba kellett hagynia a focit. nem védeném a ilyeneket. már csak azért sem, mert azt a kárt például ki fogja megfizetni a sérültnek, amit azzal bukik, h nem tud pénzt keresni? ez olyan, mintha egy péknek a kezét törnék el, nem tud utána dolgozni.