Én miért nem tudok erről,hogy Cesc azt nyilatkozta hogy el akar jönni a nyáron


Én meg ennek az aljával értek egyetlluisllach89 írta: Nagyrészt egyetértek, de kitérnék erre a Cesc pontra. Ugye képtelenség hogy 1 saját nevelésért kifizessünk 40-50 milió körüli összeget, ezért vagy ki kell várni h kitöltse a szerződését, vagy hogy már nagyon kevés legyen vissza és ne hosszabítson. Addig meg minek pénzt szórni középpályásra? Persze, sokan kampányolnak majd Fabregassal, de ha olyan pali fut be, aki a laportai vonalat képviseli, biztos nem megy bele 1 súlyos transzferbe, legalábbis vele kapcsolatban.
Balszélső kérdés az más tészta. Titi valszeg távozik, de egy ekkora klub nem engedheti meg magának hogy ne legyen oda 1 klasszisa. Pedro, Jeffren persze el tudja látni, de egy szükséges plusz lenne ha ott is futkározna 1 nem akármilyen spílerünk. Ezért- 0 hír van róla, 0 a százaléka- én legszívesebben Lavezzit látnám. Legnagyobb vágyam teljesülne. Persze nincs kizárva hogy a jövő nagy tridentéje egyenlő lesz a Messi-Ibra-Pedro hármassal.
Nagyrészt egyetértek, de kitérnék erre a Cesc pontra. Ugye képtelenség hogy 1 saját nevelésért kifizessünk 40-50 milió körüli összeget, ezért vagy ki kell várni h kitöltse a szerződését, vagy hogy már nagyon kevés legyen vissza és ne hosszabítson. Addig meg minek pénzt szórni középpályásra? Persze, sokan kampányolnak majd Fabregassal, de ha olyan pali fut be, aki a laportai vonalat képviseli, biztos nem megy bele 1 súlyos transzferbe, legalábbis vele kapcsolatban.van Bommel írta:Szvsz nyáron 3 embert kell igazolni. Cserejobbeknek én mindenképp visszahoznám Cácerest, én hatalmas potenciált látok benne. A középpályára egy ember kel, látom nagyon sokan Cesc-et hoznák. Hát szerintem ő még egy két-három évig reménytelen sajnos, de oda mindenféleképp kell spiler, nálam ez az ember Marek Hamsik. A neuralgikus pont a balszellő. Több név is felmerült, nekem az a vélemény a legjobb választás oda Kun Aguero lenne, utána Ribéry. Hagyjuk, miket nyilatkozott a francia, ha idejönne és menne neki, senki nem szidná![]()
Viszont van egy poszt ami mellett nem mehetek el szó nélkül, ez a középső védőé. Piqué és Puyol ugye alap, de utánuk jelen pillanatban jön Csigrinszkij, aki véleményem szerint 4. középhátvédnek jó(bár ahhoz kicsit drága) van egy mostanában nagyon rettenet Marquez és Gaby Milito. Szerintem Militonak lefőtt barcelonai karrierje, de azt mondom, hogy ha Marquez így folytatja, akkor neki is le kell, hogy főjön. Tehát marad 3 középső védő, abból az egyik Csiga... Nem életbiztosítás. Véleményem szerint Henrique nem Barca szint, Muniesa pedig még fiatal, hogy rotációban játszon bárkivel is. Nagyon remélem Rafa összekapja magát, és akkor ez csak kis kisiklás volt a védelem közepére.
Ma délután jutott eszembe hogy akár egy-két éven belül ki is állhatnánk 11 saját neveléssel egy meccsen.CFirpo3 írta:10 meccset játszott végig a bajnokságban, szóval alap kezdőnek számít. A maradék 5 fordulóban nem tudom mi volt vele, talán sérült volt.Botía.
Rendszeresen játszik a Gijónba?
Nem akarom elkiabálni de azt a szintet amit Henrique vagy Cigrinszkij mutat most, azt szerintem ő is tudná hozzni.
Nem véletlenül adták kölcsön.......
Ezt alatt azt értem hogy tudták hogy egy 3.osztályba nem tud már hova fejlődni.....
Ahogy Te is irtad, nem véletlenül adták kölcsön, biztos még lát benne fantáziát Pep. És szerencsére jó helyre adták, nem úgy mint Keirrison-t pl.
Amúgy szerintem sem negatívum, ha valaki nem tud távolról lőni a Barcában, mert egyszerűen itt nem az a taktika.
Habár, tavaly láthattunk pár bomba gólt, de nem sokat.
Azon kevesek közé tartoztam akik kitartottak végig Hleb mellett. Nem játszott nálunk jól, de szerintem nagy potenciál volt benne. Legalábbis én láttam rá az esélyt, nem is keveset, hogy miután beilleszkedik határozott erősítést jelenthetne a játéka. Nem kapott sok lehetőséget, azt a keveset sem tudta kihasználni, így jobbnak látták, ha lelép. Személy szerint még most is sajnálom, mert úgy gondolom, hogy elsősorban beilleszkedési problémái voltak.Bocsi ha hülyeséget mondok, de én is belenézek 1-2 Stuttgart meccsbe, és nem rossz Hleb Olyat miért nem lehet megoldani, hogy nem kell se Silva se Robinho se senki, hanem őt visszahozzuk bal oldalra, és ha nem jön be, akkor majd nyáron jöhetnek az igazolások. Erről nektek mi a véleményetek?
10 meccset játszott végig a bajnokságban, szóval alap kezdőnek számít. A maradék 5 fordulóban nem tudom mi volt vele, talán sérült volt.Botía.
Rendszeresen játszik a Gijónba?
Nem akarom elkiabálni de azt a szintet amit Henrique vagy Cigrinszkij mutat most, azt szerintem ő is tudná hozzni.
Nem véletlenül adták kölcsön.......
Ezt alatt azt értem hogy tudták hogy egy 3.osztályba nem tud már hova fejlődni.....
Pont az a probléma,hogy aki idejön,"elfelejt távolról lőni". Emlékeztek még itt Deco pl. hány távoli bombát eresztett meg ? Abban az időben Xavi is többször próbálkozott,de említhetném R10-et is Néhány védelem ellen pl. kifejezetten jól jönne 1-1 helyzetnél,ha pl. Ibra vagy Alves esetleg Xavi,Touré vagy Iniesta próbálkoznának átlövésekkel (Chelsea ellen Ini tett egy kivételt és az be is jött).Adam Philip írta: a negatívumoknál volt egy olyan hogy nem igazán jól lő távolról.
Egyáltalán a Barcába kiszokott távolról lőni?
Nem sokan, ráadásul a végletekig kijátszunk minden támadást, szóval ez ebbe a csapatba abszolút nem negatívum.
Én a balszélső posztra ha nem jön Robinho, mindenképp Silva-t hoznám.
Aki engem érdekelne, a kölcsönadottaknál lejjebb nem is esett szó róla, az nem más mint Botía.
Rendszeresen játszik a Gijónba?
Nem akarom elkiabálni de azt a szintet amit Henrique vagy Cigrinszkij mutat most, azt szerintem ő is tudná hozzni.
Nem véletlenül adták kölcsön.......
Ezt alatt azt értem hogy tudták hogy egy 3.osztályba nem tud már hova fejlődni.....
Bocs hogy kötekedek de itt a negatívumoknál volt egy olyan hogy nem igazán jól lő távolról.duncan írta:A kölcsönben lévőkről nem hiszem,hogy Keirrison-on kívül akárkinek is lenne esélye visszakerülni (sajnos).
Cáceres alapember lett a Juventusban,itt maximum első számú csere lehetne. Neki sem tenne jót,ha visszajönne és nagy valószínűséggel Pepnek sem kell,mint ahogy Henrique sem. Viszont meg kell mondjam az én véleményem,hogy Csiga szintjét mindkét előbb említett játékos megüti... Mondhatjuk persze,h Cáceresnek rossz idénye volt,de ez azt hiszem eddig Csigára is tökéletesen igaz,mert ,ha játszik,akkor nem látni tőle sok kiemelkedő megoldást,sőt...
Hlebbel kapcsolatban teljesen más a helyzet. Ő a Stuttgartból szerintem bármikor szívesen visszajönne, mégha csak cserének is (azért merem ezt állítani,mert a Stuttgart közel sem olyan nagy klub,mint a Juve).
Viszont nekem nagyon nem tetszene az a megoldás,ha őt balszélen játszatnánk,tavaly sem tetszett,amikor oda állította be Pep. Hasonló vele a helyzet,mint Inivel(csak Iniesta jobb játékos-nálam-): nem az ő posztja a balszélső poszt!!! És számomra természetes volt tavaly is,hogy egy számára teljesen új klubban,új országban,új környezetben, idegen poszton nem villog... Elképzelni sem tudom mit várt tőle Pep. Azzal pedig egyetértek,hogy hasonló helyzet volt Henry-val is,csak ugye ő Laporta bácsi favoritja és nagyobb név,mint Hleb. Keirrisonról pedig annyit,hogy szerintem minél hamarabb Spanyolországba kell hozni a gyereket, hogy tanulja a nyelvet,a futballkultúrát, a bajnokság ütemét - aztán majd kiderül mi lesz belőle.
Végül Silvával kapcsolatban: szerintem nem a legjobb megoldás erre a posztra,de tény,hogy jó játékos,én nem lennék szomorú,ha ő jönne
Pozitívumai:
spanyol(válogatottból ismeri a keretünk jó részét),
spanyol bajnokságban edződött,
gyors,
csapatember
Negatívumai:
nem kifejezetten szélső támadó,inkább támadó kp(Iniesta helyén nyújthatná a legtöbbet szerintem,de így legalább Ini játszhatna a helyén..)
nem cselez eleget,szóval kiszámítható(bb ,mint pl. Robinho )
nem igazán lő jól távolabbról
Henry első idénye sem álomba illő (maximum rémálomba) történet volt. Jó, más kaliber a két játékos, de egy helyről jöttek, ugyanolyan első szezon, meg lehetne próbálni Hlebbel még egyet. Henry is hogy belejött a játékba. Vannak játékosok, akiknél hosszú idő a beilleszkedés (bár ez ilyen szinten nem lehet kifogás!). Én nem írnám még le őt sem.socio66 írta:Semmi értelme nem lenne,csak szenvedett itt tavaly is,borzalmasan ment neki a játék,ez szerintem egyértelmű.FtcSikiHun írta:Erről nektek mi a véleményetek?
Valószínűleg neki is csak a rémálmaiban jön elő a tavalyi szezonja..
2011-ben jár le elevewuwu írta:Guardiola leigazolná David SilvátBarca for ever írta:nemzetisporton olvastam h Pep, Silvát hozná henry helyett
2009.12.29. 13:45
http://cache.daylife.com/imageserve/0dS ... rtesülések szerint Josep Guardiola, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona vezetőedzője szeretné leigazolni David Silvát, a Valencia spanyol válogatott labdarúgóját.
Az AS című napilap szerint a szakember Thierry Henry helyére nézte ki a 23 éves Európa-bajnok szélsőt, mivel a 32 éves francia támadónak a szezon végén lejár a szerződése, és várhatóan az Egyesült Államokban folytatja pályafutását.
A Valencia hosszabb ideje küzd pénzügyi problémákkal, így nem lenne meglepő, ha néhány kulcsjátékosától megválna.
Guardiola leigazolná David SilvátBarca for ever írta:nemzetisporton olvastam h Pep, Silvát hozná henry helyett
Semmi értelme nem lenne,csak szenvedett itt tavaly is,borzalmasan ment neki a játék,ez szerintem egyértelmű.FtcSikiHun írta:Erről nektek mi a véleményetek?
Bocsi ha hülyeséget mondok, de én is belenézek 1-2 Stuttgart meccsbe, és nem rossz HlebLeomessi14 írta:Lattam 3 meccset,van elkepzelese,gyorsan technikasan probal jatszani,eleg jol lat a palyan de 1-2 tarsan kivul nincs kivel osszejatszani....En latom meg mindig benne a potencialt,hogy hasznos tagja legyen a csapatunknak.noname írta:Ott van még Hleb. A statisztikáit megnéztem, 1 gól, 0 gólpassz, de ez nem mérvadó, hiszen a Stuttgart rémes formában van, senkinek sincsenek a csapatban jó statjai. Ami ellenben mérvadóbb, az, hogy alapember, rendszerint kezdő. Az érdekelne, hogy megy neki a játék, hasznos, bejönnek a cselei???Előre köszönöm az információkat!
Lattam 3 meccset,van elkepzelese,gyorsan technikasan probal jatszani,eleg jol lat a palyan de 1-2 tarsan kivul nincs kivel osszejatszani....En latom meg mindig benne a potencialt,hogy hasznos tagja legyen a csapatunknak.noname írta:Ott van még Hleb. A statisztikáit megnéztem, 1 gól, 0 gólpassz, de ez nem mérvadó, hiszen a Stuttgart rémes formában van, senkinek sincsenek a csapatban jó statjai. Ami ellenben mérvadóbb, az, hogy alapember, rendszerint kezdő. Az érdekelne, hogy megy neki a játék, hasznos, bejönnek a cselei???Előre köszönöm az információkat!
Maradjunk komolyak és egyezzünk meg abban, hogy a játékos akarata egyáltalán nem másodlagos. Az, hogy sok játékos pénzorientált az egy dolog, de attól még a döntés az ő kezükben van. Olyan nincs, hogy valakit akarata ellenére megvesznek, szóval kis komolyságot.de ez a faktor(ahogy te mondod ) ez csak másodlagos,a mai piacon a pénz és az ügynökök dominálnak...természetesen nagyon fontos,de utóbbi két szempont valamiér fontosabb...
Hát tőlünk nem sokminden függ, az biztosJól tudom, hogyha a juve akarja az opciós jogot, akkor mi már nem szólhatunk bele???
mindorokke_barca írta:a Juve csak akkor tudja megvenni Cacerest, ha ő ott akar maradni, ha inkább visszajönne, akkor nem tehet semmit a Juve. Sokan figyelmen kivül hagyjátok a játékos akarata faktort, pedig nem éppen elhanyagolható.Caceres helyzetével az a probléma, h ha jól játszik, a Juve megveszi, ha nem, akkor meg minek hozzuk vissza? (hozzá kell tennem, ez még mind nyáron fog történni)
Jól tudom, hogyha a juve akarja az opciós jogot, akkor mi már nem szólhatunk bele???sjd írta:Caceres helyzetével az a probléma, h ha jól játszik, a Juve megveszi, ha nem, akkor meg minek hozzuk vissza? (hozzá kell tennem, ez még mind nyáron fog történni)
a Juve csak akkor tudja megvenni Cacerest, ha ő ott akar maradni, ha inkább visszajönne, akkor nem tehet semmit a Juve. Sokan figyelmen kivül hagyjátok a játékos akarata faktort, pedig nem éppen elhanyagolható.Caceres helyzetével az a probléma, h ha jól játszik, a Juve megveszi, ha nem, akkor meg minek hozzuk vissza? (hozzá kell tennem, ez még mind nyáron fog történni)