pep71 írta:Spanyolokra kiváncsi leszek, hogy össze tudják-e szedni magukat fejben. Elvileg, több embert is lecserél a kezdőben Del Bosque, ennek örülök, mondjunk nem pont Pedronak, de Fabregasnak mindenképpen és az lenne a legjobb, ha Koke kezdene még Xavi helyett.
Remélem behúzzák a meccset, mert szvsz a Brazilok ellen is van bőven esélyük, ha továbbjutnak a csoportból és jó meccs lenne az biztos.
valójában szurkolok a Spanyoloknak, de mégis azt kell mondanom, hogy amig a Barca semmit nem nyert emberei a váza a csapatnak addig esélytelenek.( Pedro??.Fabre??, Busquets??) mindent bemutattak ami sikertelen: Lassúak, gyengék, körülményesek,Costa semmit nem tudott hozni abból amivel befutott, Torres úgy ahogy van sikertelen, Iniesta ugye egy év egy gól,( a posztján az egyetlen volt az első félidőben aki hozta a klasszis játékot) Silva elvész egy komoly védelemmel szemben.
ennek ellenére össze állhatna a dolg, gyorsaság, hajtás, és szív kellene és persze új emberek a padról.