Los Banditos írta:Láttunk tőle már nagyon sokat ráadásul azok is nagy tehetségnek tartják akik az utánpótlást figyelik.
Ráadásul az első meccsén akkora gólt lőtt hogy még a nagyok is megirigyelnék.
Persze, biztos, hogy nagyon nagy tehetség. DE, egy sérülés esetén egy 17 éves kölyökre bíznád a csapat egyik kulcspozícióját? Hát, én azért még nem... Nagyon sokat kell még fejlődnie, főleg erőnlétileg, mivel a felnőtt bajnokság kicsit nagyobb intenzitású, mint a juniorvb, vagy a harmadosztály...
Szóval, pont ezt kerülték el Messivel is, nem akartak túl nagy terhet helyezni a vállaira, nehogy összeroppanjon alatta. Ráadásul ő egy kis megszeppent tini volt, akit már akkor kikiáltottak Maradona utódnak, mikor még egy percet sem töltött el a nagycsapat öltözőjében. Az igaz, hogy fiatalabb volt, amikor bemutatkozott, de lépcsőről lépcsőre építették be. Dos Santosra nem lehet az első számú cserejátékos szerepét rábízni. Én legalábbis így látom...
És nézd meg mi lett Aimarból, Riquelméből, Ortégából, D'Alessandróból, Gallardóból, stb, akit ugyanezzel "tageltek"... Persze, nemzetközi szinten is remek játékosok, de hol vannak Dundiégótól???
Messi persze kitörni látszik, sőt simán túl is szárnyalhatja Maradonát, de csakis azért, mert szisztematikusan jártak el nála. Ezt kell tenni Dos Santosszal is.