2013.06.03. 11:40:19
Nagyon kíváncsi leszek Neymár teljesítményére. Ez annak lehet a próbája, hogy végre posztra igazoltunk mert a brazil ügye klasszikus szélső és Villa szerepkörét tölti majd be. Sajnos én úgy érzem, hogy Villa, és Ibra sem volt kihasználva. Mindkettő egy kivert kutyaként távozik a Nou Campból, pedig nem hinném, hogy rászolgáltak. Igazság szerint teljesen feleslegesen igazoltuk le őket, és némileg kitoltunk velük. Viszont úgy néz ki legalább tanult a vezetőség a korábbi hibákból. Viszont felmerül a kérdés, hogy Messi esetleges sérülése után elegendő e, ha Fabre játszik középen. Szóval marad egy ember aki center. Villa esetében megnyugtatott, hogy az eredeti posztja és bármikor bevethető ott. Vannak ebből fakadó félelmeim a jövőre nézve még ha egyenlőre előrelépés is ami a kerettel történik.
Érzelmi alapon pedig Villa nekem baromira fog hiányozni. Nagyon kedveltem. Ő azon kevés játékosok egyike akit úgy szerettem, hogy nem a Barcába játszott. Nem voltak sztárallűrjei, és az embernek megvolt az az érzése a leigazolása után, hogy mindig is idetartozott. Az első szezonja szerintem baromi jó volt. Utána elképzelésem sincs mi tört meg benne még a sérülése előtt.
Kíváncsi vagyok hova fog kikötni. Lévén Spurs szimpatizánsként örülnék ha Észak Londont választaná, de az Atletit sem tartom hülye döntésnek. A kettő közül valamelyiknek örülnék, akkor értelmesen követném tovább karrierje utolsó éveit. Remélem még képes lesz meghatározó ember lenni az új csapatánál és nem durran ki teljesen az önbecsülése mert távoznia kellett.
Gracías David!
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar