ozsimiki írta:
Villa,Torres,Messi

Inivel,Xavival és remélem Yaya-val megtámogatva, esetleg Cesc-el...nah nehéz feljebb emelni a színvonalat, de ezzel a csapattal menne simán.
Érdekes dolog ez. Ilyen szintű, finomhangolt spanyol válogatottat mindig is szívesen láttam volna, de jelenleg nem tudom elképzelni, hogy ez összejöjjön - pedig most, vagy soha, gondolva Xavira, Puyolra, Villára.
Ehhez azonban sikerülnie kellene Cesc igazolásának még Laporta leköszönése előtt, aztán Pep és vélhetően Rosell közös döntésének, s Ibrahimovics értékesítésének. S akkor még Torres, a L'pool, a többi esetleges opció, mint "kötelező" nyitó igazolás, stb még mindig erősen kérdéses. Egyelőre ezt valószínűtlennek tartom.
Az számomra továbbra is tény, hogy Ibrahimovics leigazolása sokadrendű opció volt tavaly, s végül inkább Eto'o eltakarítása hajszolta bele Txikiéket a transzferbe, mint Guardiola vágya. Elkapkodták, végül egy megosztó, a korábbi nyilatkozatoknak ellentmondó, s mint utólag kiderült, rossz üzletet hoztak tető alá.
Sacchi nagy figura! Én adok a szavára, mint más általam nagyra értékelt emberekére is, persze ez nem jelenti, hogy pontosan ugyanúgy látom. Viszont tökéletesen látta meg már Zlatan leigazolása előtt a helyzetet.
Ami itt leginkább probléma lehet, az az, hogy Pep továbbra is megmaradna annál a stílusnál, szisztémánál, ahol Ibra még Bojannal sem tudja felvenni a versenyt. Így szükségtelen lenne megtartani, s látni a vergődését. Azt tartom, hogy sokkal jobb lehet, de a benne rejlő potenciálnak itt, Katalóniában maximum a 75%-át tudja kiadni, azt sem folyamatosan, így pazarlás minden szempontból.
Persze, most nálam "tiszta lap", ami sokakat meglephet.
Én eddig is igyekeztem mérsékelten fogalmazni vele kapcsolatban, vagyy inkább semmit, viszont az idény második szakaszában a hozzáállása, az, hogy sokszor hátráltatta a csapatot, mégis mindig kezdőbe kerülhetett, s végül Bojan, valamint az unszimpátiám miatt nehezen viseltem. Egy időben beletörődtem, csak a messzemenő túlzásokba torkolló viták miatt jegyeztem meg néha, amit.
Most ismét van egy kellemes érzés bennem, hiszen valóban klasszis, sok szurkoló örülne neki a világon, s ez várakozásokkal tölt el, de a realitás szemüvegén keresztül nézve ismét a nyitó gondolathoz érek vissza.
Szerintem is marad, s egy ideig nem is fogom kritizálni, amíg az említett bosszantó dolgokból nem kapok ismét túlzott dózist. Addig is jó pihenést, szellemi felfrissülést, ráhangolódást, s azt a bizonyos madzag felkötését kívánom neki!