Nem értek egyet Csiga leigazolásával, inkább a középpályát kellene erősíteni, vagy egy szélsőt hozni. Főleg az ára az, ami nagyon horrorisztikus.
Próbálok Txikiék fejével gondolkodni, a variációs lehetőségek növekedése lehet az igazolás indoka:
- Puyol gyakrabban játszhatna jobb bekket, ezáltal Dani Alves pihenhet, vagy akár játszhat szélső támadó pozícióban is (sérülés, vagy a támadók pihentetése esetén),
- Marquez képes védekező középpályást játszani,
- Zaragozában Piqué is gyakran játszott védekező középpályást (remekül), bár nem hiszem, hogy a Barcában a közeljövőben feljebb lépne egy sorral,
- ki tudja, hogy mi lesz Militoval, ráadásul Puyi és Marquez sem mai gyerek,
- ha hiány van a középpályán, Rafa felléphetne Yaya helyére, aki átveheti Xavi, vagy Ini helyét, és még sorolhatnám a variációkat, de
a lényeg, hogy 25 millió baromi sok pénz, főleg, hogy tavaly is kidobtunk ennyi pénzt belső védőkre, ami kidobott eurómillióknak bizonyult. Továbbra is az a véleményem, hogy bízni kellett volna Henriquében és Caceresben, nem pedig ismét vásárolni egy hihetetlenül drága (ennyiért már igazi klasszist is igazolhatnánk) ukrán játékost, aki magasabb szinten semmit sem bizonyított, ráadásul a BL-ben sem játszhat.
Sikerült levezetni magamnak, hogy mi lehet a vezetés terve egy újabb belső védő vásárlásával, de hogy miért éppen ezt a Csigát akarják ilyen kondíciók mellett, azt egyszerűen nem tudom megérteni...