itt megvalósíthatja további álmait, mert milyen húde csapathoz került, aztán meg megcsókolgatni a címert, elmondani két tőmondatot spanyolul amit előtte két napig gyakorolt, a végén még el is érzékenyülni kicsit, ha lehet. Ez utóbbi nemtom volt e pl CRnél, mert ha valakinek, hát ennek a bőgőmasinának könnyen mehet.
Ismerve az előzményeket ez C.R-nél és Benzemánál egyáltalán nem meglepő.
Ellenben Zlatannál elég vicces volt a dolog.
C.R-nél és Benzemánál egyértelmű volt, hogy madridba akarnak jönni.
C.R nem egyszer nyilatkozta, hogy az az álma, hogy madridban tolja.
Benzema még azelőtt lenyilatkozta, hogy gyerekkori álma a real mielőtt felmerült egyáltalán a neve(pont villa szerződtetésén gépészkedtek, amikor olvastam az interjút).
Szval az ő esetükben teljesen érthető a dolog.
Zlatan interjút is olvastam és ott meglepő módon lenyilatkozta ugyanazt, mint a fenti 2 játékos.
(Nem arra akarok kijukadni, hogy most aztán minden játékosnak a real az álma, mert ez nem így van)
Megértem, hogy a barcába igazolt, mert álmai csapatától nem keresték meg és így választotta a barcát, mint másik lehetőséget.(nagy előrelépés a mostani interhez képest)
Szval teljesen érhető az igazolás, de ismerve a pár hónappal ezelőtti nyilatkozatát(nem kitaláció, ezt ő mondta), elég nevetséges ez a címercsókolgatás ellenben a 2 madridos igazolással.
Etoo legalább nem majomkodik, neki nem az inter az álmai csapata, de ebben a helyzetben meg kellett hoznia a döntést és nem csókolgatta a mezt, ennek ellenére 100%, hogy oda fogja tenni magát, hogy bizonyítson, hiba volt őt eladni...
Itt van pl Ribery, tőle is vicces lenne, ha a real mezt csókolgatná(feltéve ha leigazoljuk), előtte meg barca mezben feszített már a félidőben a bl meccsen...
De csomó ilyen playa van akikkel fordítva lenne igaz a dolog mint Zlatannal.
Igazából nem kell ebből nagy ügyet csinálni, csak beakarnak vágódni a drukkereknél ez végülis érthető is, csak hát akkor meg kéne gondolni, miket nyilatkoznak előtte.