sasi1 írta:...
Guardiola nyilatkozta írta:„Megnéztem ismét a barcelonai meccset, és arra jutottam, hogy az olyan játékosok, mint Lass Diarra és Gago nagyon oda fognak majd figyelni Xavira, ezért szerettem volna, hogy Messi használja ki a pálya középső területét. És ha nagyon sűrű is lesz a pálya közepe, akkor ott lesz a széleken Henry és Eto’o. De aztán Xavi, Iniesta és Messi közösen hajtották végre azt, amit egy embernek kellett volna.”
Pep úgy gondolkodott, hogy Xavira és Inire nagyon figyel majd Diarra és Gago, ergo kevés területet hagynak nekik, így a szervezést most Messire hagyta, akit ezért bevitt középre. Viszont a két madridinak nem sikerült hatástalanítani Xavit és Init, ezért mondta, hogy az ő általa elgondolt Messi irányítás helyett hárman igazgatták a csapatot.
.