Varga Tamás írta:barca99!
Szomorú vagyok, hogy ennyire nem érdekelnek a dolgok, csak az, hogy ott rúgj belém, ahol csak tudsz, és amikor csak kedved tartja. Kb. úgy állítasz be - más is -, mintha én valami aljas gazember lennék
Na ugye? Én pl. qrwára haragszom rád még most is a múltkori miatt, de mint pillanatnyilag Laporta párti konkrétan érdekel a véleményed (Antiéval együtt) erről az egészről. Mert én értem, hogy mi a bajotok Laportával (igazából a topic utolsó10-20 oldala ugyanarról szól, össze lehetne fognlalni fél oldalban), én sem bírom, sőt egyenesen sz.rul esik látnom őt az elnöki páholyban, főleg azért, mert maffiózó (apámnak vannak jó forrásai, s szerinte ez nyílt titok), másrészről, mert nem találtam elég gyorsnak a reagálását, amikor igazán bizonyíthatott volna. De amiket Rosell mellett hoztál fel, csupán gazdasági érvek, amit Laporta is teljesített, akár Rosellel, akár nélküle. A továbbiakban pedig már édesmindegy, hogy Rosell mellette van vagy nincs (ebből a szempontból, mert a kapcsolatok már kialakultak). Az idei politikáját illetően nem értem, hogy még esélyt sem adtok Pepnek, Laporta rizikót vállalt a kinevezésével, de nekem ez a döntés azt mutatja, hogy igenis a klub érdekeit tartja szem előtt. Simán leigazolhatott volna egy nagy edzőt, és sz.arhatott volna bele, ha utána sem megy a szekér, milyen könnyű lenne rákenni az egészet. De itt felelősséget vállalt, s ekkora kockázatot nem vállal az aki csupán hatalmat akar. Én személyszerint konkrétan "lelövetném" azt, aki Murinhoból Barca edzőt csinál, mert emberileg olyan... De Peppel ez nincs, nem kéne máris temetni.
Felvetődik bennem az is, hogy ha most megbukik Laporta kinevezik Rosellt, akkor a hátralevő 2 évre lesz elnök, vagy pedig megkap egy 4 éves ciklust? Ha kap 4 évet azzal nincs gond, az alatt lehet alkotni, de ha csak 2 évet kap? Akkor a keret kb. az lesz, ami mostanra kialakult, ezzel kell elindulni, a téli aátigazolási időszak közel sem rejt akkora esélyeket, mint az idények közti szünet, s ha tényleg ekkora kulimászban van a csapat, mint ahogy azt ti beállítjátok, akkor a következő évre vethetjük a kersztet, a rákövetkezőben meg ki tudja mi lesz? Lehet, hogy akkor már jó lenne, de választás előtti évben megbízni akárkiben, és kiállni a furkálásokat... Hát már majdnem Istennek kell lenni hozzá. Persze ez bukik, ha 4 évre jár a cím.
Összességében két alapvető kérdés fogalmazódott meg bennem:
1.Most Laporta ellenesek vagytok, vagy Rosell pártiak? Ergo azért menjen Laporta, mert Rosell ülhetne a helyére, vagy azért jöjjön Rosell, mert Laporta helyére ülhet?
2. Úgy gondoljátok, hogy a Barca válságban van?
Lehet, hogy nem reagálsz, de túlléphetnél már a múltkori baromságon, amit te fújtál fel...