Bajnoki Mérkőzések 07-08
A csapat teljesítményével egyenes arányban esik a egyes hozzászólások színvonala is Az akarást nem lehetett ma elvitatni a csapattól.csak ez nem párosult jó játékkal,az okokon lehet vitatkozni.Engem sem hagy hidegen ez a gyenge játék,de nem lengetnék fehér kendőt 15percel a vége előtt 0-1-nél,mint ma a Madridiak,inkább szurkolok bizok a csapatban az utolsó percig,fordulóig.Ezzel csak annyit akarok hogy miközben szidjuk a szurkolóik viselkedését,ha nem megy a csapatnak egyesek ugyanazt teszik.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára dali 2007.02.04. 23:29:13-kor.
SEMPRE BARCA!
Hova tűnnek a szavak, amiket kiradírozunk?
Hova tűnnek a szavak, amiket kiradírozunk?
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1319
- Csatlakozott: 2005.08.26. 21:49:04
- Tartózkodási hely: EU
Nem akarom fényezni magam, de amikor még első évében másodszorra láttam Ezqut játszani a Barcában, akkor mondtam, hogy semmi keresni valója itt. Ugyanis elég hamar kiderül valakiről, hogy egyszerűen béna. Ettől még persze lehetnek jó megmozdulásai (voltak is, bár gondolom ma nem, nem láttam a meccset), de a gyári hibát nehéz kijavítani. Nyilván az is sokat számít, hogy gondolom kezdettől fogva önbizalomhiánya van nálunk, mert ugye a Bilbaoban azért nem volt rossz (bár én nem nagyon láttam ott játszani, de többen is írtátok anno, hogy ott nem volt ilyen béna) Egyszerűen nem való nagy csapatba.
2006. május 17., 2009. május 27.,
2011. május 28., 2015. június 6.
2011. május 28., 2015. június 6.
Miért is aggodnák pár hét és láthaton a legjobb csatársort a világonlionelmessi19 írta:Így van, így kell hozzáálni.lionel19 írta:5 pont előnyünk van és lassan jó lesz ETO'O és MESSI is! én nem aggódom
Mondjuk Sevilla előtt csak 1 pont...
Sevilla sztem nem fogja birni végig
- Ronaldinho #10
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 868
- Csatlakozott: 2006.07.16. 23:06:15
ezzel teljes mértékben 1etértek. Neki köszönthetjük, hogy nem kaptunk be gólt... Persze Victor Valdés -t se hagyjuk ki!!!barca52 írta:ma puyol nyújtott, az fergetegesen jó volt.
Gyógyulj meg Samu! Gyógyulj meg Puyol!
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Neem, Saviola azért elég minőségi csere...nehogy elmenjen a madridba, de azért egy kicsit az elmult hetek miatt túlértékeltük.Ronaldinho #10 írta:csak nyúl? EZQUERRO -T!!!! őt most nagyon el akarom küldeni....FCB_gábor írta:Remélem a nyúl a nyáron elmegy madridba és őket boldogítja tovább.
Ezqu viszont mehet a madridba, ha játszatják, még fizetünk is, hogy megvegyék, Giuly-vel egyetemben.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
első részre: kérlek fejezd be a személyeskedést, még ha nem is akartál megbántani senkit...aynas írta:mondja itt egy két hülye gyerek nyerünk 1-2 góllal . há nevicceljé má.
sztem persze a cigány (reikard) a hibás. egyrészt a felállás, másrészt a taktika. 2 támadóval kéne játszani gudjohnsent be kellett volna tenni.
kiemelt részt pedig egyenlőre nem tudom hova tenni, de még egyet meglátok...
Személyeskedéseket, kemény minősítéseket mindenki fejezze be, mielőtt még indulatosabbá válik az egész!!!
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Andris 2007.02.04. 23:21:13-kor.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
- Ronaldinho #10
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 868
- Csatlakozott: 2006.07.16. 23:06:15
csak nyúl? EZQUERRO -T!!!! őt most nagyon el akarom küldeni....FCB_gábor írta:Remélem a nyúl a nyáron elmegy madridba és őket boldogítja tovább.
a nyúlra én picit türelmes vagyok. Volt egy időszaka amikor kimentette barcát a szarszelencéjéből... és még utána lőtt jó párat... most visszaesett. Várok még...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Ronaldinho #10 2007.02.04. 23:15:10-kor.
Gyógyulj meg Samu! Gyógyulj meg Puyol!
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Így van, így kell hozzáálni.lionel19 írta:5 pont előnyünk van és lassan jó lesz ETO'O és MESSI is! én nem aggódom
Mondjuk Sevilla előtt csak 1 pont...
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
- FCB_gábor
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1014
- Csatlakozott: 2006.10.21. 14:05:55
- Tartózkodási hely: -]5200[-
A helyzetek megvoltak, arról nem Frank tehet, hogy Saviola olyan láma, képes volt elb@szni Giuly gólját majd 1/2 méterről 3 méterrel a kapu fölé durrant. Több kiugratásnál/megindulásnál is belevezette a labdát a védőkbe ahogy Giuly szokta akit egyébként ilyenek után már keresztre is feszítetenétek.Ronaldinho #10 írta:hát ez totál siralmas volt a meccs. frankot meg akarom ölni. Ezquerrot pályán hagyja végig, Eto'o -t meg az uccsó 5 percbe rakja be...
FULL SZÁNALOM. Frank menjen el. elcseszett edző ez. Ne gyertek ide azzal a dumával, hogy "micsodaaa? elakarod küldeni frankot? te nem vagy barcás". Nézzétek már meg, hogy mennyire szétcseszte a csapatot... ha kicsit gondolkodna...
Remélem a nyúl a nyáron elmegy madridba és őket boldogítja tovább.
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
varga tamás írta:Hát ez egy határ [auto_cenzúra] volt, sztem nem is akartunk nyerni. Mert ha igen, azt jól titkoltuk. Kapura teljesen veszélytelenek voltunk, Decót, Ezquerrót és Oleguert el kell küldeni a büdös kva anyjukba, egyim sem ér egy fabatkát sem. Deco egy rakás szerencsétlenség, irányító kp-ként két jó passza nem volt ezen a meccsen. Itt lett volna a lehetőség, erre tessék, ezt a gyenge, elképzelés nélküli osasunát nem mtudtuk megverni. Kezd elegem lenni belőlük, két hét múlva a valencia úgy elkalapál minket, hogy azt sem fogjuk tudni, hogy fiúk vagyunk vagy lányok, csak a vereség mértéke lesz kérdéses. Elegem van ebből a gyengekezű, barom rijkaardból, menjen a francba. Már rég elküldtem volna, de ti lehurrogtatok, most legyetek vele boldogok. Két hét múlva a valencia úgy elpicsáz minket, hogy győzzük számolni a benyelt gólokat - csak a vereség mértéke lesz kérdéses.
Ezekre azt válaszolnám: 1. fejezd be Deco és Oleguer ocsárlását, nem volt túl jó meccsük, de semmi különösen rosszat nem csináltak.
2. a gyengekezű barom a [auto_cenzúra] kiráncigálva európa legjobb csapatát csinálta 3 év alatt, azt hiszem egy gyenge félév után megérdemel egy kis türelmet.
3. a valencia ellen nehéz meccs lesz, de tudod mit? ha így álsz hozzák, akkor szurkolj nekik.
gratulálok neked, én sem vagyok megelégedve, de hogy mindenki "mennyen a kuva annyába", nem minősítelek, de megvan a véleményem....
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
- barca52
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 305
- Csatlakozott: 2005.12.02. 14:50:32
- Tartózkodási hely: Budapest
Szerintem nem a bírót kell hibáztatni. Valóban nem adta meg Giuly szabályos gólját, de az mikor is volt? kb első félidő közepe. ha nagyon akarunk, és nem alibizünk oda meg vissza, akkor ezt a fooooos osasunát hattal verhettük volna. a valencia ellen meg imádkozzunk, h eto'o elkezdi a gólgyártást, ronnie ismét önbizalommal fog játszani, és mi is megindulunk ha nem is felfelé a tabellán, mert remélhetőleg ott maradunk, ahol most vagyunk, de elszakadunk a sevillától és a többi favágó csapattól.
üdv mindenkinek
üdv mindenkinek
- Ronaldinho #10
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 868
- Csatlakozott: 2006.07.16. 23:06:15
No és? ha nem adják meg, akkor még jobban össze kellett volna kapnia Frank a csapatot...lionelmessi19 írta:Na jó, oké h milyen csatársorunk volt, de pl ha megadják az amugy érvényes gólunkat, valszeg nyerünk...
az a gól, csak a szerencsén múlott! de nem adták meg...
Gyógyulj meg Samu! Gyógyulj meg Puyol!
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Na jó, oké h milyen csatársorunk volt, de pl ha megadják az amugy érvényes gólunkat, valszeg nyerünk...Ronaldinho #10 írta:Ezzel a trióval? lol, még mit nem!!! Pláne ha Ezquerro összevissz' tököl a pályán, akkor már le kellett volna cserélnie...lionelmessi19 írta:de azért ez a csapat is hozhatta volna a meccset.....
Márquezt meg miért ment le? Abszolúte jól játszott...
Köszi frank, okos vagy.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
- Rivaldo11
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8005
- Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
- Tartózkodási hely: Budapest
Nyugalom...
Tudomásul kell venni,hogy a csapatunk KIZÁRÓLAG abban az esetben működik,ha a varázslatos hármasból ketten legalább pályán vannak.A támadójátékunk a zsenialitásra és az improvizációra épül.De a tartalékokkal ez nem megy.Nehéz időszak vége felé közeledünk,és még mindig az élen állunk.Most legyünk még türelemmel,hamarosan a régi lesz a csapat!
Ja,és ha valaki azt mondaná,hogy ne fogjuk a sérültekre,akkor csak annyit mondanék,hasonlítsa össze Ezquerrot,Gudjohnsent,meg Giulyt a Ronaldinho,Eto'o,Messi hármassal.Ekkora minőségi különbség esetén ne várjunk ugyanolyan teljesítményt.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Rivaldo11 2007.02.04. 23:05:02-kor.
Rivaldo-A Legnagyobb.
az igazság az hogy a meccsből kihozuk a maximumot nem kaptunk gól
ilyen felállás elől, hogy ezquerro, saviola, giuly á hát mit akartok azt mondja itt egy két hülye gyerek nyerünk 1-2 góllal . há nevicceljé má.
giuly meg ezquerri kivinja magát a játékból. saviola 3 védő között örlődik.
mellesleg rajta ment el a meccs. hát mit akar még berúgni
deco alibi nem tudom minek játszik. én eladnáma 3,14csába.
mindenki örül hogy bénáznak az ellenfelek, de mi ezt nem használjuk ki.
sztem persze a köhömmm-köhömmm(reikard) a hibás. egyrészt a felállás, másrészt a taktika. 2 támadóval kéne játszani gudjohnsent be kellett volna tenni. elől birkozott volna.
eto'o belépője csak szimbólikus volt. az egyetlen pozitívum.
semmi elképzelés a játékban. már nov. közepe óta nem nyertünk idegenben SZÉGYEN
Ezt ne csináljuk már, Lio
ilyen felállás elől, hogy ezquerro, saviola, giuly á hát mit akartok azt mondja itt egy két hülye gyerek nyerünk 1-2 góllal . há nevicceljé má.
giuly meg ezquerri kivinja magát a játékból. saviola 3 védő között örlődik.
mellesleg rajta ment el a meccs. hát mit akar még berúgni
deco alibi nem tudom minek játszik. én eladnáma 3,14csába.
mindenki örül hogy bénáznak az ellenfelek, de mi ezt nem használjuk ki.
sztem persze a köhömmm-köhömmm(reikard) a hibás. egyrészt a felállás, másrészt a taktika. 2 támadóval kéne játszani gudjohnsent be kellett volna tenni. elől birkozott volna.
eto'o belépője csak szimbólikus volt. az egyetlen pozitívum.
semmi elképzelés a játékban. már nov. közepe óta nem nyertünk idegenben SZÉGYEN
Ezt ne csináljuk már, Lio
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Most lusta vagyok mindenkit külön értékelni, maradok a csatársornál...
Meg Puyolt és Xavit külön meg kell dícsérni, nagyon jók voltak.
Viszont Eto'o nem tudom mért nem tud 5 perc helyett 15öt játszani, ha ezt bírta, azt is bírta volna, nem értem Frankéket.
Ezquero és Giuly sztem kb. ma azért játszott végig, mert megkapták az utolsó esélyt.
Nem tudtak élni vele, Ezquero egy falábú elcseszett tehetségtelen favágó hentes népművészeti cserépedény barom.
Giulyre mindez szintén ráillik, plusz annyi, h megkérdőjelezném az értelmi képességeit. Gondol egyet, lehajtja a fejét és elindul valamerre.
Komolyan mondom, egy Homo Erectus is inteligensebb nála, ha nem szólnának neki, h nem szabad, a betonfalba is belefutna.
Egyszerűen sötét.
Saviola pedig az elmult 3 meccsen nyujtott teljesítménye alapján valóban nem ér 2,5 millió eurósnál több fizetést...ő is elképesztő rossz volt.
Meg Puyolt és Xavit külön meg kell dícsérni, nagyon jók voltak.
Viszont Eto'o nem tudom mért nem tud 5 perc helyett 15öt játszani, ha ezt bírta, azt is bírta volna, nem értem Frankéket.
Ezquero és Giuly sztem kb. ma azért játszott végig, mert megkapták az utolsó esélyt.
Nem tudtak élni vele, Ezquero egy falábú elcseszett tehetségtelen favágó hentes népművészeti cserépedény barom.
Giulyre mindez szintén ráillik, plusz annyi, h megkérdőjelezném az értelmi képességeit. Gondol egyet, lehajtja a fejét és elindul valamerre.
Komolyan mondom, egy Homo Erectus is inteligensebb nála, ha nem szólnának neki, h nem szabad, a betonfalba is belefutna.
Egyszerűen sötét.
Saviola pedig az elmult 3 meccsen nyujtott teljesítménye alapján valóban nem ér 2,5 millió eurósnál több fizetést...ő is elképesztő rossz volt.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
- Ronaldinho #10
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 868
- Csatlakozott: 2006.07.16. 23:06:15
Van ebben valami. De akkoris most a csapatról beszélünk, nem a bíróról...lionel19 írta:A biron mulatt nem frankon, két olyan les fujb be amiből gól volt vagy lehetett volna
Gyógyulj meg Samu! Gyógyulj meg Puyol!
- Ronaldinho #10
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 868
- Csatlakozott: 2006.07.16. 23:06:15
Teljes mértékben 1etértek veled...varga tamás írta:Hát ez egy határ [auto_cenzúra] volt, sztem nem is akartunk nyerni. Mert ha igen, azt jól titkoltuk. Kapura teljesen veszélytelenek voltunk, Decót, Ezquerrót és Oleguert el kell küldeni a büdös kva anyjukba, egyim sem ér egy fabatkát sem. Deco egy rakás szerencsétlenség, irányító kp-ként két jó passza nem volt ezen a meccsen. Itt lett volna a lehetőség, erre tessék, ezt a gyenge, elképzelés nélküli osasunát nem mtudtuk megverni. Kezd elegem lenni belőlük, két hét múlva a valencia úgy elkalapál minket, hogy azt sem fogjuk tudni, hogy fiúk vagyunk vagy lányok, csak a vereség mértéke lesz kérdéses. Elegem van ebből a gyengekezű, barom rijkaardból, menjen a francba. Már rég elküldtem volna, de ti lehurrogtatok, most legyetek vele boldogok. Két hét múlva a valencia úgy elpicsáz minket, hogy győzzük számolni a benyelt gólokat - csak a vereség mértéke lesz kérdéses. A pool ellen meg ki se álljunk, oda-vissza elvernek minket. Mostanában nem nézem őket, úgy tűnik: minket szurkolókat jobban izgat a csapat állapota, a játék minősége, mert a sztárok el vannak, mint a befőtt.
Gyógyulj meg Samu! Gyógyulj meg Puyol!
Hát sajnos a fiúk nem tanultak semmit a zaragózai pofonból
Ilyen ötlettelen [auto_cenzúra] játékot játszottak a kupában is!
Ezqu és Gyula is mehet a p*csába
Frankket sem értem meg, h mi a lópikuláért ezeket a technikai virtuózokat játszatja (Ezqu, Oli)
Nagyon elcseszett egy év ez

Forca Barca!!!!
A biron mulatt nem frankon, két olyan les fujb be amiből gól volt vagy lehetett volnaRonaldinho #10 írta:Ezzel a trióval? lol, még mit nem!!! Pláne ha Ezquerro összevissz' tököl a pályán, akkor már le kellett volna cserélnie...lionelmessi19 írta:de azért ez a csapat is hozhatta volna a meccset.....
Márquezt meg miért ment le? Abszolúte jól játszott...
Köszi frank, okos vagy.
- Ronaldinho #10
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 868
- Csatlakozott: 2006.07.16. 23:06:15
Ezzel a trióval? lol, még mit nem!!! Pláne ha Ezquerro összevissz' tököl a pályán, akkor már le kellett volna cserélnie...lionelmessi19 írta:de azért ez a csapat is hozhatta volna a meccset.....
Márquezt meg miért ment le? Abszolúte jól játszott...
Köszi frank, okos vagy.
Gyógyulj meg Samu! Gyógyulj meg Puyol!
- barca52
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 305
- Csatlakozott: 2005.12.02. 14:50:32
- Tartózkodási hely: Budapest
Jó, valóban nem volt olyan siralmas, mint szokott lenni, de Zambrottának jobb oldalon a helye, és Gionak kellett volna a balszélen rohamoznia. Egyébként mostanában nem lehet mondani, hogy Oleguer nem Barca-szintű játékos, mert sajnos beleillik ebbe a [auto_cenzúra], ami most van.lionelmessi19 írta:
BArca52, nem tudom mi a bajod Oleguerrel, nem volt rossz.