2007.01.24. 17:13:56
Megdöbbentő bűncselekmény történt a hernádnémeti általános iskola harmadik osztályában még szerdán, amikor öt fiú táskát vágott a pedagógushoz, sőt meg is ütötték és bele is rúgtak. Az eset azonban csak pénteken derült ki, mert a megvert középkorú tanítónő nem tett feljelenést. Hiábavaló is lett volna, mert a gyerekek nem büntethetők.
A helyi jegyző, azonban védelembe vételi eljárást indít, és a tanítónőjükre támadó fiúk szüleit magatartási szabályok betartására kötelezi. A tanév végégig kénytelenek lesznek rendszeresen részt venni meghatározott számú tanórán, csemetéjük mellett. Talán még a jó útra terelhetők ezek a fiúk, akik ugyanazon a település részen laknak, és a halmozottan hátrányos szociális körülmények között élnek.
Az általános iskola szeretné megőrizni jó hírnevét, ugyanis angol és magyar-, kétnyelvű oktatás folyik itt. A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikáció Irodájának vezetője az esettel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy, bár közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot követtek el a tanulók, de büntethetőséget kizáró ok miatt eljárás sem indulhat ellenük.
A Borsod Online-on olvasva a tanítónőverés történetét sokan telefont ragadtak, és ügyletei vonalunkon azt szorgalmazták, hogy valamilyen módon mégiscsak meg kellene "fegyelmezni" az öt fiút, akik a tanórán kezet emeltek pedagógusukra. A természetes igazságérzet kívánalma a jegyző számára nem volt kérdés.
Zavarta a tanítást
Dr. Batta István lapunk érdeklődésére hitelesen jelenítette meg a tanteremben történteket. A közel harmincfős osztályban nem bírt magával az egyik fiú, aki felugrált és futkosott a padok között. Zavarta az órát. Ezért a tanítónő megfogta a kezét, és a táblához vezette a renitenskedőt. Majd a tábla felé fordult, és a táblára írta a tananyaghoz éppen szükséges sorokat.
Nekirontottak, ütötték
Ekkor, a pedagógus mellett álló fiú "cimboráinak" egyike felkiáltott: ”szabadítsuk ki". És már körbe is fogták a tanítónőt. A padban megrémülve ülő társaik szeme láttára nekiestek. Ütötték és rúgták. Még egy táskát is hozzávágtak. A szinte felocsúdni nem tudó törékeny alkatú nő a földre zuhant. Ekkor szeppentek meg a támadók. A jegyző csak egy nappal a történtek után értesült a pedagógus verésről. Ha a büntető törvénykönyv szerint nem is lehet szankcionálni a felháborítóan viselkedő fiúkat, szüleiket a jegyző magatartási szabályok betartására kötelezheti. Egyszerű védelembe vételi eljárás keretében.
Szülők a padban
Ezzel a jogával élve rendeli el a tanítóverésben résztvevő gyerekek szülei számára, hogy meghatározott időközönként kötelesek beülni a tanórára és jelenlétükkel fegyelmezni saját gyereküket. Ha ennek nem tesznek eleget, másfajta szankcióval is élhet a jegyző. Azt is megtudtuk, hogy hétfőre berendelt az érintett gyerekek szüleit, az iskola igazgatóját és a bántalmazott pedagógust is a jövőbeni teendők, és a helyzethez viszonyulás miatt. A polgárőrök segítségére is számít a jegyző, ugyanis a művészeti oktatás után délután hazafalé tartó gyerekeket többször megfenyegették már nagyobb társaik. Ennek problémának megoldáshoz a polgárőrök segítségét kérik.
Magyarország, 2007