Ez komolyan mondom hihetetlen. Egyszerűen nem igaz, hogy egy harmadrangú csapat ellen el lehet adni pontot.
Ennyire [auto_cenzúra] még nem volt idén talán senki sem.
hihetetelen
Még megelőzvén h bárki Frankre fogja, semmi köze nem volt hozzá.
Ez kizárólag a klub vezetőség és a játékosok hibája, mindjárt kifejtem:
először is: Valdes minden védett amit lehetett, jó vol
Thuram is jól nyomta
Puyol is majdnem végig jó volt, Ez az etyien ugy ott hagyta legalább háromszor, h csak nézett.
Belletti nem elég jó, nem tom, már pedig kezdett ujra jobb lenni idén
Zambi már nem nagyon tudott hozzátennni
Oleguer szintén
Edmilson mintha pályán sem lett volna, idén Motta keresztbe hosszába veri őt, nem jó ez így
Deco okés, jól nyomta, pedig alig hagyták élni, kár volt lehozni
Ini nem kapott ki túl jó napot, de nem volt rossz
Xavinak az elmúlt három évben még ilyen [auto_cenzúra] meccse nem volt, sokat hagyott ki persze, nem tom hibáztatni annyira, de a végén azt a ziccert hatszor ellőttem volna a helyében
Ezqu meglepően jó dolgokat csinált egyszer kétszer, de ő is későn jött
csatárokat külön hsz-ben majd, s akkor majd lehet vitatkozni velem
A klub hibája, h nincs csatárunk.
bőven lett volna lehetőség vészigazolásra, mégsem tették meg, és ez nagyon nagy hiba volt, mi mért nem tudtuk Larson visszahívni három hónapra?????
Ez a csatárhármas tehetségtelen, favágó semmit sem ér.
Rég igazolni kellett volna.
Még annyi, h ez a csapat még az uefa kupából is ki fog esni, ha Ronaldinho és még vki a jobbak közül meg nem ment minket, mert a maradék csatáraink nem érnek...lóphaszt sem.
Lehet írni az egyet nem értő hszeket.
szeretettel várom őket:D
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila