Bizony Los Banditos, a nők már csak ilyenek!
Lásd.....
Férfias voltam, vakmerő, szabad és hosszú hajam volt.
A feleség ismerkedett meg velem, és nem fordítva. A feleségem
valósággal
üldözött a szerelmével. Mindegy, hogy hova mentem, ő már ott volt.
Ennek már
12 éve.
Akkoriban egy megrögzött motoros voltam, csak fekete pólót, kopott
farmert
és motoros csizmát hordtam, és hosszú hajam volt. Természetesen volt
öltözékem a különleges alkalmakra is. Olyankor fekete pólóban, kopott
farmerban és fehér tornacipőben jelentem meg. A házimunka csak
gond volt,
amit ha csak lehetett elkerültem. De szerettem magam és az életem.
Így ismerkedett meg velem. "Te vagy az álompasim. Olyan férfias vagy,
olyan
vad és szabad."
Hamarosan véget ért a szabadság, mert úgy döntöttünk, hogy
összeházasodunk.
Miért is ne, férfiasan vakmerő voltam, majdnem szabad és hosszú
hajam volt.
Mindenesetre csak az esküvőig.
Nem sokkal előtte hallom, hogy mondja: "Legalább fodrászhoz
elmehetnél,
végül is jönnek a szüleim az esküvőre." Órákkal, - nem napokkal és
végtelen
könnyekkel később beleegyeztem és egy rövid divatos frizurát
vágattam
magamnak, mert mégiscsak szerettem őt, és akkor mi van, férfias
voltam,
vakmerő, majdnem szabad és a fejemre nőtt. Olyan kedves voltam.
"Szívem, úgy szeretlek, ahogy vagy" susogta nekem. Az élet rendben
volt, bár
a fejem kicsit fázott.
Békés közöslétek hetei következtek amíg a nejem egy nap egy nagy
táskával a
hóna alatt megjelent előttem. Hozott egy inget, egy kötött
mellényt/pulóvert
(már a szó hallatára is futkos a hideg a hátamon) és egy új nadrágot
és azt
mondta: "Kérlek, próbáld fel ezeket." napokkal, hetekkel, nem
hónapokkal és
végtelen papírzsebkendővel később engedtem, és hordtam az inget, a
kötött
cuccot és a szövetnadrágot. Majd jött a fekete cipő, zakó, nyakkendő és
divatkabát. De én férfias voltam, vakmerő, halál csinos és a fejemre
nőtt.
Aztán következett a legnagyobb harc. A harc a motorért. Igazából nem
tartott
sokáig, mert a fekete öltönyben, ami mindig csíp és szúr, nem igazán
lehet
harcolni. És még a lakkcipő is nyomta a lábam, ami szintén megpuhított.
De
nem baj, férfias voltam, nyárspolgár, majdnem szabad és egy kombit
vezettem,
és a fejemre nőtt.
Az évek során jöttek a harcok, amiket a könnyek tengerében mind
elveszítettem. Mosogattam, vasaltam, bevásároltam, slágereket
tanultam meg
kívülről, vörösbort ittam és vasárnaponként sétálni mentem. És akkor
mi van
- gondoltam én, papucs lettem, rab, rosszul éreztem magam és a
fejemre nőtt.
Egy szép napon a feleségem elém állt becsomagolt bőröndökkel a
kezében és
azt mondta: " Elhagylak." Teljesen meglepődve kérdeztem, hogy
miért. "Már
nem szeretlek, mert úgy megváltoztál. Már nem az a férfi vagy, akit
valaha
megismertem.
"Nemrég összefutottam vele. Az "új" pasija egy hosszú hajú motoros
szakadt
farmerban, tetoválásokkal, aki lesajnálóan nézett rám.
Azt hiszem, hogy küldök neki egy sapkát.
))
