Sorozatok & TV-műsorok

Ami egyik témához sem kapcsolódik, avagy itt nyugodtan írhatsz mindenről kötetlenül.
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2014.06.04. 08:59:02


Örülök, hogy felmerült a maffiózók téma ismét. Én imádtam minden egyes percét. Syl abszolút kedvenc az extravagáns ingekkel és öltönyökkel. És már maga a karaktere is igazi Donos volt. Szájtartás, járás, stb. 8) Néha mindenkiben felmerült, hogy vajon Tony jól csinálja-e a dolgait. Sylnél is látszott néha ez, de azok a srácok, akik még apja korszakából tartottak vele, mindvégig mellette álltak. Paulie, Syl és még Bobby is, bár őt Tony tesója igencsak rángatta. :D
Syl egyébként valószínű, hogy nem hal meg, Tony bemegy hozzá a kórházba, látja, hogy rosszul van, de benne van simán, hogy felépül. Nekem inkább olyan lenyugtató volt az utolsó rész. Habár sok mindenkit elintéztek, mégis olyan "mostmár kicsit megnyugodhatunk" feelingje volt. Mindenki kitombolta magát, revansot vettek egymáson a családok, s helyére kerültek az erőviszonyok. Persze mutatták az arcot, aki figyelggette Tonyt, de ezt cska a lezárás miatt. Nálam úgy él a sorozat, hogy Tony végre törődhet a családjával, nem kell állandóan a csökkenő vagyonára figyelnie (ugye volt az a periódus is, mikor bukni kezdett szerencsejátékon) , Chris halálával leszállt az átok is.... Egyszóval rengetek metafórikus motívum volt benne. Hihetetlen jól össze tudták rakni a sorozatot. Heteket lehetne róla beszélni.
Kép
Avatar
BarcafanTomee
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2574
Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58

2014.06.03. 21:40:16

Sanama írta:maffiózók folyt.

Hogy Junior mekkora gyökér :D Hatalmas figura volt ő is. Nem tudtam eldönteni hogy csak megjátssza, hogy dilis, vagy a végén már tényleg az lett. A diliházban hogy szervezte a póker partyt :D :D
A végén még AJ volt idegesítő nekem, ezzel a sírós dolgaival. Bár nyilván mutatni akarták, hogy ő is, ahogy Tony örökölte a depressziós hajlamot.
Syl-t sajnáltam. Ő volt az igazi tökéletes embere Tonynak. Szerintem ő alkalmasabb főnök is lett volna, mint Tony. Aztán szerencsétlent csak meglövik, és valószínűleg ő is meghal a korházban.

Junior is az után ment akivel jobban járt. Amikor szövetkezni akart Richievel de tudta, hogy Tony ellen nincs esélye, egyből beköpte. Húúúú de utáltam Richiet, ő meg a hülye bőrkabátja :D
Jah AJ nagyon idegesítő volt a világvégi hangulatával, gondolom azt akarták jelképezni, hogy nem lehet egyszerű így felnőni.
Na meg Syl is hatalmas arc volt :D When taught i was out, they pull me back :D De az egész egész nagy volt, bent a Bingben. Uncle Pussy is mekkora név :D
Nekem akkora kedvenc, hogy bizonyos periódusonként újra és újra megfogom majd nézni.
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2014.06.03. 18:55:40

maffiózók folyt.

Hogy Junior mekkora gyökér :D Hatalmas figura volt ő is. Nem tudtam eldönteni hogy csak megjátssza, hogy dilis, vagy a végén már tényleg az lett. A diliházban hogy szervezte a póker partyt :D :D
A végén még AJ volt idegesítő nekem, ezzel a sírós dolgaival. Bár nyilván mutatni akarták, hogy ő is, ahogy Tony örökölte a depressziós hajlamot.
Syl-t sajnáltam. Ő volt az igazi tökéletes embere Tonynak. Szerintem ő alkalmasabb főnök is lett volna, mint Tony. Aztán szerencsétlent csak meglövik, és valószínűleg ő is meghal a korházban.
Avatar
BarcafanTomee
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2574
Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58

2014.06.03. 18:32:45

Sanama írta:

Egyébként én Chris halálán meglepődtem nagyon. Érezhető volt, hogy gondot jelent, de nem hittem, hogy saját kezüleg fogja megölni azért. Meg utána már vártam, hogy Paulie-t is elteszi láb alól, mert vele is csak a baj volt , de aztán maradt :D
ui: lehet, hogy amúgy rákérdezek tök egyértelmű dolgokra, az azért van, mert az utolsó 14-15részt ledaráltam 2-3nap alatt, aztán kis részletek lehet, hogy nem ragadtam annyira meg :)

Na Chris halála engem is meglepett. Kedveltem, örültem is most, hogy felbukkant a Kaliforgiában.
Chris és Tony kapcsolata is érdekes. Ugye eredetileg Carmela unokatesója és mégis Tonyhoz van közeli kapcsolata. Több hullám is van a kapcsolatukban, Chris apjaként szereti Tony és fordítva. De utána csalódik Tonyban , drogos lesz stb. És a végén már veszélyt jelent Tonyra, és ezért is könnyebbül meg Tony a halálán, és csak játsza, hogy szomorú, de Dr. Melfinek bevalja, hogy nem.
Igen Paulie is érdekes figura, többször tüník úgy, hogy Tony ellen menne, meg saját szakállára dolgozik, de azért mindig helyén van a szíve, és hűséges Tonyhoz, elvégre ő még Jonnhy boyhoz tartozott (Tony apja).

Semmi gond kérdezz csak. :) Egyik haverommal akkora fanok vagyunk, hogy már utánozzuk Paulit, Silviót meg többieket. :D
Amúgy a Maffiózók után ajánlani tudom a Gengszterkorzót (Boardwalk Empire) Hasonlóan maffiás, csak a 20-as években játszódik, a szesztilalom idején. És mondjuk Tony kuzinja Tony a főszereplő, de benne van Buch is mint Chicago Boss-ja. Na meg Junior is :D
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2014.06.03. 18:11:57

BarcafanTomee írta:
Sanama írta:

Fú tényleg. A raktáros dolog megvolt, csak ezen a "kis" részletet átsiklottam. De akkor kinek az emberei ölték volna meg Tonyt? Mert én eddig abban a hiszemben voltam, hogy Phil bandája volt. De ha megegyeztek, akkor nem teljesen értem, hogy ők miért iktatták volna ki. Erre mi az elmélet? :D

Amúgy tényleg nagyon jó sorozat. Az első 2évad néha szenvedős volt, amikor Tony anyját mutogatták, mikor meghalt nagyon örültem :D Talán a 3.évad volt a legjobb, amikor az FBI rámozdult Tony-ra, és mikrofont raktak a házába,stb. Meg persze a legjobb rész, amikor Pauile meg Chris az erdőben ragadnak :)

Azt nem lehet tudni. Igazából az is lehet, hogy nem akarja megölni senki, csak beugratós jelenet. Tehát szerintem 3 befejezés lehetséges. 1. a keresztapa jelenet érvényesül és kinyirják az étteremben. 2. Carlo lebuktatja az egész bagázst és mindenki megy hűvösre vagy 3. valahogy megússzák a tárgyalást. Mindenki bízza a saját képzelő erejére.
Meg ugye az is kétértelmű mikor megölik Philt és Harris ügynök kapja a hírt róla, és mondja, hogy : Yes, we gonna win! Ott is vagy azért mondja mert Tonyékkal van, vagy az ellentétje sikerül őket lebuktatni. Mert azért végig az az ember érézése, hogy Harris meg Tony már olyan baráti viszonyban vannak.
Szóval több két vagy 3 értelmű dolog is van itt a végén. Emlékszem mikor ment az HBO-n és a végén nagy felháborodás volt, és a nézők azt hitték, hogy valami hiba van, hogy hirtelen vége lett. :D Szerintem így lett zseniális a vége egy zseniális sorozatnak.

Igen volt egy pár lassabb rész is úgy mond, de épp ezért is tetszik a valóságban sincs minden nap akció :D Igen Tonyi anyját én is megfojtottam volna :D de ugye miatta járt pszichiáterhez, Épp ez tetszik benne, hogy minden apró részlet összekapcsolódik. Na meg ahogy beszélnek, remélem angolul nézted és akkor jött át csak igazán :D

Na igen, még azt is meg akartam kérdezni, hogy az FBI ügynökkel, hogy, vagy miért lett ő ilyen jóban? Itt az utolsó 8-10részben úgy adták egymásnak az infókat, mint 2 jó barát.( Nekem kicsit az jött le, hogy tudat alatt már gondolt arra, hogy vagy sittre fogják vágni, vagy meghal. A sittnél meg ugye jól jön, mondta is az ügynök, ha van olyan papír, ami igazolja, hogy segített nekik az arabokkal kapcsolatban)
Mondjuk ebben is van valami, hogy Harris átadta az infót, hogy Phil hol van, és mikor megtudja, hogy kinyírják, akkor ujjong :D .

Mondjuk engem teljesen meggyőzött az a teória, hogy meghal. Bobbyval a beszélgetése a a csónakban, hogy észre sem veszed, meg elsötétül minden,stb.

Egyébként én Chris halálán meglepődtem nagyon. Érezhető volt, hogy gondot jelent, de nem hittem, hogy saját kezüleg fogja megölni azért. Meg utána már vártam, hogy Paulie-t is elteszi láb alól, mert vele is csak a baj volt , de aztán maradt :D
ui: lehet, hogy amúgy rákérdezek tök egyértelmű dolgokra, az azért van, mert az utolsó 14-15részt ledaráltam 2-3nap alatt, aztán kis részletek lehet, hogy nem ragadtam annyira meg :)
Avatar
BarcafanTomee
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2574
Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58

2014.06.03. 18:05:51

Sanama írta:

Fú tényleg. A raktáros dolog megvolt, csak ezen a "kis" részletet átsiklottam. De akkor kinek az emberei ölték volna meg Tonyt? Mert én eddig abban a hiszemben voltam, hogy Phil bandája volt. De ha megegyeztek, akkor nem teljesen értem, hogy ők miért iktatták volna ki. Erre mi az elmélet? :D

Amúgy tényleg nagyon jó sorozat. Az első 2évad néha szenvedős volt, amikor Tony anyját mutogatták, mikor meghalt nagyon örültem :D Talán a 3.évad volt a legjobb, amikor az FBI rámozdult Tony-ra, és mikrofont raktak a házába,stb. Meg persze a legjobb rész, amikor Pauile meg Chris az erdőben ragadnak :)

Azt nem lehet tudni. Igazából az is lehet, hogy nem akarja megölni senki, csak beugratós jelenet. Tehát szerintem 3 befejezés lehetséges. 1. a keresztapa jelenet érvényesül és kinyirják az étteremben. 2. Carlo lebuktatja az egész bagázst és mindenki megy hűvösre vagy 3. valahogy megússzák a tárgyalást. Mindenki bízza a saját képzelő erejére.
Meg ugye az is kétértelmű mikor megölik Philt és Harris ügynök kapja a hírt róla, és mondja, hogy : Yes, we gonna win! Ott is vagy azért mondja mert Tonyékkal van, vagy az ellentétje sikerül őket lebuktatni. Mert azért végig az az ember érézése, hogy Harris meg Tony már olyan baráti viszonyban vannak.
Szóval több két vagy 3 értelmű dolog is van itt a végén. Emlékszem mikor ment az HBO-n és a végén nagy felháborodás volt, és a nézők azt hitték, hogy valami hiba van, hogy hirtelen vége lett. :D Szerintem így lett zseniális a vége egy zseniális sorozatnak.

Igen volt egy pár lassabb rész is úgy mond, de épp ezért is tetszik a valóságban sincs minden nap akció :D Igen Tonyi anyját én is megfojtottam volna :D de ugye miatta járt pszichiáterhez, Épp ez tetszik benne, hogy minden apró részlet összekapcsolódik. Na meg ahogy beszélnek, remélem angolul nézted és akkor jött át csak igazán :D
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2014.06.03. 17:53:48

BarcafanTomee írta:
Sanama írta:Maffiózók 1-6.évad

Igazából a végét nem teljesen értem... :D

Olvastam, hogy valószínűleg Tonyt lelövik az étteremben. Ez hihető, viszont azt nem értem, hogy miután Philt kicsinálták, miért nem voltak óvatosak, mint korábban? Azért csak gondolhatták, hogy nem hagyják annyiban a dolgot.
Illetve a Carlo ember, aki vallani fog(Tony ezt mondta), az kicsoda, meg hogy jött a képbe?

1. A végén több befejezés is lehetséges ez a lényeg. Van pl ugye a keresztapa feeling, mikor bejön az ürge követi a kamera és bemegy a budiba (a fegyverért).
2. Azért nem voltak már óvatosak mert megegyeztek Buch-al a kis kanccsal fickóval aki Phil első embere volt. Egy raktárban volt a megbeszélés. És ha kicsinálják Philt akkor szent a béke.
3. Carlo meg Tony Capója volt már 1-2 évad óta, meg az ő fiával lógott egy ideig Tony jr. Épp a fiait féltve kénytelen vallani gondolom én.
Amúgy egyik legkirályabb sorozat, láttam már többször is, bárkinek csak ajánlani tudom. Nagyon élethű, szóval akinek bejönnek a maffiás filmek/sorozatok annak kötelező.

Fú tényleg. A raktáros dolog megvolt, csak ezen a "kis" részletet átsiklottam. De akkor kinek az emberei ölték volna meg Tonyt? Mert én eddig abban a hiszemben voltam, hogy Phil bandája volt. De ha megegyeztek, akkor nem teljesen értem, hogy ők miért iktatták volna ki. Erre mi az elmélet? :D

Amúgy tényleg nagyon jó sorozat. Az első 2évad néha szenvedős volt, amikor Tony anyját mutogatták, mikor meghalt nagyon örültem :D Talán a 3.évad volt a legjobb, amikor az FBI rámozdult Tony-ra, és mikrofont raktak a házába,stb. Meg persze a legjobb rész, amikor Pauile meg Chris az erdőben ragadnak :)
Avatar
BarcafanTomee
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2574
Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58

2014.06.03. 17:47:13

Sanama írta:Maffiózók 1-6.évad

Igazából a végét nem teljesen értem... :D

Olvastam, hogy valószínűleg Tonyt lelövik az étteremben. Ez hihető, viszont azt nem értem, hogy miután Philt kicsinálták, miért nem voltak óvatosak, mint korábban? Azért csak gondolhatták, hogy nem hagyják annyiban a dolgot.
Illetve a Carlo ember, aki vallani fog(Tony ezt mondta), az kicsoda, meg hogy jött a képbe?

1. A végén több befejezés is lehetséges ez a lényeg. Van pl ugye a keresztapa feeling, mikor bejön az ürge követi a kamera és bemegy a budiba (a fegyverért).
2. Azért nem voltak már óvatosak mert megegyeztek Buch-al a kis kanccsal fickóval aki Phil első embere volt. Egy raktárban volt a megbeszélés. És ha kicsinálják Philt akkor szent a béke.
3. Carlo meg Tony Capója volt már 1-2 évad óta, meg az ő fiával lógott egy ideig Tony jr. Épp a fiait féltve kénytelen vallani gondolom én.
Carlo: https://www.youtube.com/watch?v=GDDzRzPMFUY" target="_blank
Amúgy egyik legkirályabb sorozat, láttam már többször is, bárkinek csak ajánlani tudom. Nagyon élethű, szóval akinek bejönnek a maffiás filmek/sorozatok annak kötelező.
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2014.06.03. 17:31:12

Maffiózók 1-6.évad

Igazából a végét nem teljesen értem... :D

Olvastam, hogy valószínűleg Tonyt lelövik az étteremben. Ez hihető, viszont azt nem értem, hogy miután Philt kicsinálták, miért nem voltak óvatosak, mint korábban? Azért csak gondolhatták, hogy nem hagyják annyiban a dolgot.
Illetve a Carlo ember, aki vallani fog(Tony ezt mondta), az kicsoda, meg hogy jött a képbe?
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15885
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2014.06.03. 15:08:55

palesz77 írta: GoT

2 éve olvastam már, úgyhogy nem biztos, hogy így van. De emlékeim szerint, ott azért feküdt a földön "tehetetlenül", mert Oberyn a dárdájával odaszegezte a földhöz szó szerint, ami aztán bele is tört, úgyhogy ott nem húzta ki belőle, hanem állt csak benne, és attól nem tudott mozdulni. De pont ez volt a lényeg, hogy van egy ember, aki 240cm magas, tömör izom, igazi pusztítógép - könyvbe majdnem '8feet' magasnak írják -, egy ilyenbe ő nem hal bele.. Oberyn meg hülye volt, mert megfogta a Hegy kardját, odament hozzá közel, ráállt a mellkasára egy lábbal, és akkor szintén követelte, hogy mondja meg ki adta ki a parancsot, meg hogy mondja el, hogy ő ölte meg Eliát meg a gyerekeket. Akkor a Hegy a térdébe beleütött - vagy valami ilyesmi volt -, Oberyn megbillent, pont a Hegy kezeibe esett, aki egyik kezével az egyik szemét nyomta ki, a másikkal meg miután elmondta, hogy ő ölte meg - mint a sorozatba - izomból belevert egyet a fejébe ami ugyan azzal az eredménnyel járt, mint a sorozatban a "roppantás"..

Szóval annyi különbség volt igazából, hogy a Hegy azért nem tudott felkelni, mert a dárda a földhöz szögezte. De attól még nem ájult el, meg is próbálta kihúzni magából ha jól rémlik, csak nem tudta, de magatehetetlen semmiképp sem volt. Oberyn meg hülye volt, mert odament hozzá, nem figyelt eléggé, és tudjuk mi lett a vége.. De a könyvben végig maradt fekvő helyzetben a Hegy, nem volt ilyen fölé hajolós dolog, ott egész logikus/hihető volt a dolog emlékeim szerint.

Aztán javítsatok ha rosszul emlékszem..

Na de a nagy párbaj közben majdnem meg is feledkeztem Sansáról.. Hát abban a fekete ruciban az utolsó jeleneténél.. :shock: Nem volt csúnya na.. :D

Ahha,már elolvastam én is, és valóban ott kicsit életszerűbben van leírva.
Csak mert hiába rohadt nagy a hegy, egy gyomorszúrás magában elég fájdalom, plusz tüdőn is szúrta...abból ha nem is hal meg rögtön, de felülni senki nem tudna, még ő sem...könyvben fekve marad, az hitelesebb valamelyest,hogy még arra volt ereje,hogy elkapja úgy...de itt a sorozatban, hogy felül,rámászik még Oberynre, khm....ez még Hulknak is sok lenne... :D
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
miihii
KHAL
Hozzászólások: 8429
Csatlakozott: 2008.04.23. 01:11:00
Tartózkodási hely: Zeg-Zeg-Zeg ZALAEGERSZEG

2014.06.03. 13:13:57

Sanama írta:miihii, GOT.

Jó, persze lehet változtatni, meg kell is.
De pl. ez a könyvben az egyik legfontosabb dolog volt, hogy ne mondják el senkinek, hogy ők Starkok(Sansa,Arya). Mert gondoljunk bele, hogy tényleg bárhol lehet Lannister besúgó. Erre itt meg úgy dobják oda mindenkinek, hogy kik ők, hogy az hihetetlen :)
Meg ez az erőltetés nekem kicsit sok a Stark Family Reunion-ben, hogy előbb Bran volt közel Jonhoz, most meg Arya Sansahoz :P

Az igaz, h ennyiszer abszolút nem fedték fel magukat a gyerekek.
Sansa mondjuk sztem továbbra is Alayne-ként fog tetszelegni, ezért is az új, végzet asszonya desing, de ott szűk vezetői körben benyögte, h jobban hitelesebbé tegye a sztoriját. De a külvilágnak továbbra is az unokahugi lesz.

Viszont Arya bemutatása a közkatonáknak már érthetetlenebb volt, hisz indokolatlanul fedte fel a Véreb ott boldog-boldogtalan előtt. Mondjuk annyiban magyarázná a dolgot, h így el tudták kerülni, h bemenjenek, azaz találkozzanak Kisujjal és főleg Sansával, ami ugye nem játszik (legalább is gondolom én). De mondjuk, ha csak azt mondja, h neki is az unokahúga, akkor így is megoldható lett volna a dolog.

Ezek a majdnem találkozások meg tényleg eléggé csúcsra vannak járatva az évadban, ahhoz képest, h eddig szerteszét voltak a világban, most meg ott mennek el egymás mellett a tesók, érdekes :D
There is only one god, and his name is death~Syrio Forel
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2014.06.03. 11:18:08

csababarca írta:GoT

Agyonnyeri a párbajt Oberyn, hegy kiterülve fekszik,kétszer szúrták telibe...oké, elhiszem,hogy erős...de nem "életszerű" a dolog. Ha ott fekszik,akkor azt jelenti,hogy elájult,na már most ahogy magához tér, nem levegőért kezd el kapkodni,vagy érez nagy fájdalmat,nem,pont elkapja Oberynt. Ha meg csak megjátszotta a halottat,akkor meg az szembeköpése a karakterének,nem az eszéért,a fifikás megoldásaiért érdemelte ki a birodalom legjobb harcosa címet,hanem az ösztönös,erőtől duzzadó harcmodorával. Erre benyomna egy ilyet? Érdekes.

Megoldhatták volna Oberyn halálát máshogy is, mittomén,győz, de ráront Tywinra,erre az őrök megölik,vagy hasonló...de ez a kamu valami...ez könyvben is hasonló bénán volt megoldva? hogy fekszik magatehetlenül a hegy,aztán valami varázsbabtól erőre kap?

A nagy harcosok elég méltatlanul fejezik be karrierjüket, Oberyn,Drogo, Robb, Robert, Ned....
GoT

2 éve olvastam már, úgyhogy nem biztos, hogy így van. De emlékeim szerint, ott azért feküdt a földön "tehetetlenül", mert Oberyn a dárdájával odaszegezte a földhöz szó szerint, ami aztán bele is tört, úgyhogy ott nem húzta ki belőle, hanem állt csak benne, és attól nem tudott mozdulni. De pont ez volt a lényeg, hogy van egy ember, aki 240cm magas, tömör izom, igazi pusztítógép - könyvbe majdnem '8feet' magasnak írják -, egy ilyenbe ő nem hal bele.. Oberyn meg hülye volt, mert megfogta a Hegy kardját, odament hozzá közel, ráállt a mellkasára egy lábbal, és akkor szintén követelte, hogy mondja meg ki adta ki a parancsot, meg hogy mondja el, hogy ő ölte meg Eliát meg a gyerekeket. Akkor a Hegy a térdébe beleütött - vagy valami ilyesmi volt -, Oberyn megbillent, pont a Hegy kezeibe esett, aki egyik kezével az egyik szemét nyomta ki, a másikkal meg miután elmondta, hogy ő ölte meg - mint a sorozatba - izomból belevert egyet a fejébe ami ugyan azzal az eredménnyel járt, mint a sorozatban a "roppantás"..

Szóval annyi különbség volt igazából, hogy a Hegy azért nem tudott felkelni, mert a dárda a földhöz szögezte. De attól még nem ájult el, meg is próbálta kihúzni magából ha jól rémlik, csak nem tudta, de magatehetetlen semmiképp sem volt. Oberyn meg hülye volt, mert odament hozzá, nem figyelt eléggé, és tudjuk mi lett a vége.. De a könyvben végig maradt fekvő helyzetben a Hegy, nem volt ilyen fölé hajolós dolog, ott egész logikus/hihető volt a dolog emlékeim szerint.

Aztán javítsatok ha rosszul emlékszem..

Na de a nagy párbaj közben majdnem meg is feledkeztem Sansáról.. Hát abban a fekete ruciban az utolsó jeleneténél.. :shock: Nem volt csúnya na.. :D
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15885
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2014.06.03. 00:48:42

GoT

Martin,mondj le a [auto_cenzúra], vicc amit csinálsz.
Értem én,hogy egy extra depresszív emo az ember, de ez már több a soknál.
Agyonnyeri a párbajt Oberyn, hegy kiterülve fekszik,kétszer szúrták telibe...oké, elhiszem,hogy erős...de nem "életszerű" a dolog. Ha ott fekszik,akkor azt jelenti,hogy elájult,na már most ahogy magához tér, nem levegőért kezd el kapkodni,vagy érez nagy fájdalmat,nem,pont elkapja Oberynt. Ha meg csak megjátszotta a halottat,akkor meg az szembeköpése a karakterének,nem az eszéért,a fifikás megoldásaiért érdemelte ki a birodalom legjobb harcosa címet,hanem az ösztönös,erőtől duzzadó harcmodorával. Erre benyomna egy ilyet? Érdekes.

Nem tudom Martinnak mi a baja, az,hogy nem akar happyendet,az még okés,de nagyon elviszi mostmár totál negatív irányba a sorozatot....
Megoldhatták volna Oberyn halálát máshogy is, mittomén,győz, de ráront Tywinra,erre az őrök megölik,vagy hasonló...de ez a kamu valami...ez könyvben is hasonló bénán volt megoldva? hogy fekszik magatehetlenül a hegy,aztán valami varázsbabtól erőre kap?

A nagy harcosok elég méltatlanul fejezik be karrierjüket, Oberyn,Drogo, Robb, Robert, Ned....
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2014.06.03. 00:31:05

miihii, GOT.

Jó, persze lehet változtatni, meg kell is.
De pl. ez a könyvben az egyik legfontosabb dolog volt, hogy ne mondják el senkinek, hogy ők Starkok(Sansa,Arya). Mert gondoljunk bele, hogy tényleg bárhol lehet Lannister besúgó. Erre itt meg úgy dobják oda mindenkinek, hogy kik ők, hogy az hihetetlen :)
Meg ez az erőltetés nekem kicsit sok a Stark Family Reunion-ben, hogy előbb Bran volt közel Jonhoz, most meg Arya Sansahoz :P
Avatar
miihii
KHAL
Hozzászólások: 8429
Csatlakozott: 2008.04.23. 01:11:00
Tartózkodási hely: Zeg-Zeg-Zeg ZALAEGERSZEG

2014.06.03. 00:10:51

Sanama írta: got 8.rész

Szerintem irtó gagyin volt megoldva az egész.
Főleg a párbaj, ugrált Oberyn össze-vissza, mint valami bolha, és lezavarták 2 perc alatt az egészet. A hegy meg hiába 2méteres ember játszotta, nem jött le belőle az, hogy ő a 7 királyság legrettegettebb harcosa...A vége durva igaz, hogy mutatták a fejét, de nem ettől volt zseniális a sorozat korábban.

Az Arya-s részt meg hagyjuk már :) Viccet csinálnak a könyvből. Tudom, hogy ez sorozat, de akkor is a könyvön alapszik, és így nem méltó hozzá ezekkel a nyomi "csavarokkal", pl. a Bran-Jon majdnem találkozás is, annyira gagyi volt...

Az igaz, h a naaagy várakoz(tatá)s után kissé rövidke lett maga az összecsapás, de mentségükre legyen szólva, sok a sztori mindenhol, mennie kellett a körkapcsolásnak közben :D meg am sem kényeztet el valódi harci jelenetekkel se a könyv, se a sorozat, uh még ezt is jó időre be kell osztani :D és legalább brutális lett 8) Am tényleg elég gyatra lett ez a legújabb Hegy, de erről a másikban írok ;)

Az idei évadtól úgy tűnik csavartak egyet a Tűz és Jég dalán.
Én nem mondom, h rossz megoldásokat ültettek be, csak tényleg nagyon furán hatnak bizonyos dolgok, amikről egy szó sincs a könyvekben.
Mint például Tyrion-Jamie beszélgetés során a bogárgyilkosság :D

Érdekes amennyire eltérnek a könyvektől, de így legalább még minket is érhet meglepetés :D
palesz77 írta: GoT: S04E08

Na mindegy, így is ezt vártam egész évadban, hogy tudtam mi lesz a vége. A párbajról:
Oberynnel meg voltam elégedve, igen látványos volt, nekem tetszett, hogy ilyen extrémen tolta.
De a Hegy nekem nem tetszett. Se a harcolási stílusa - inkább tűnt egy esetlen medvének, mint szuperkatonának -, meg alapból a színész se "jön át".. Az előző színész sokkal jobb volt szerintem.
Nem tudja valamelyikőtök, hogy miért cseréltek színészt?

Teljesen egyetértek a Hegyről, a háromból ez lett a legbénább. Azt nem tudom, h miért kellett minden évadban mással játszatni az embert, amikor az első telitalálat volt és ekkora szerepet nem hiszem h nem tudott volna vállalni, ami neki jutott a 4 évad alatt :D
There is only one god, and his name is death~Syrio Forel
Avatar
Deus
Boixos Nois
Hozzászólások: 10028
Csatlakozott: 2006.07.16. 22:58:29
Tartózkodási hely: Valhalla

2014.06.02. 21:13:17

Game of Thrones

Martin, te elmész a jó.... Nem tudom mikor sokkolt így utoljára valami... Nálam Oberyn halála volt a legsokkolóbb az egész GoT sorozatban... Le vagyok döbbenve.
KépKép
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2014.06.02. 18:28:07

miihii írta:GOT

Martin papának és a showrunner uraknak hatalmas pacsi újfent, zseniálisan összedolgoznak és sziporkázik a sorozat =D>

És hála az isteneknek, mindig vannak rejtett tartalékok a cuccban, mint pl most Misandei :D Jóóóóó kis portéka a lányka <3

Arya reakciója hatalmas volt :) Ahova megy, ott a címzett meghal :D

Sansa meg valszeg beszállt a Játszmába, a kis szende lány sztem komoly terveket sző, ahogy Kisujj is. Bár nem biztos h a két terv egyezik :D

A párbaj meg hát óriási volt és kellően szadista, h igazi MArtin védjegy legyen.

EZ AZ EMBER EGY ISTEN!!! =D>
GoT: S04E08

Szerintem meg egy szemétláda!!!! :mrgreen:

Na jó, nem az, de emlékszem a könyvben is elküldtem melegebb éghajlatokra amikor olvastam ezt a részt, meg most is ahogy néztem.. Miéééért kellett megölnie Oberynt??? Olyan jó karakter volt. :cry:
Tökéletes lett volna ez a rész, ha csak addig tart, amíg bele nem döfi a lándzsát, gyorsan kiszenved, és vége. De hát az túlságosan tetszett volna a közvéleménynek gondolom, Martin papa meg szeret szívatni minket.. :D

Na mindegy, így is ezt vártam egész évadban, hogy tudtam mi lesz a vége. A párbajról:
Oberynnel meg voltam elégedve, igen látványos volt, nekem tetszett, hogy ilyen extrémen tolta.
De a Hegy nekem nem tetszett. Se a harcolási stílusa - inkább tűnt egy esetlen medvének, mint szuperkatonának -, meg alapból a színész se "jön át".. Az előző színész sokkal jobb volt szerintem.
(Előz1, Előző2( Spartacusból a kép) vs új1, új2)
Nem tudom, szerintem milliószor jobban passzolt a szerep az előző színészre, ez az 'Új Hegy' a pufi babaarcával nekem nem volt félelmetes, még ha 2m magas is és elég kötött.. A régi csávó is majdnem ekkora volt szerintem - Spartacusban legalábbis kimagaslott mindenki közül, pedig ott sem kis emberek szerepeltek.. -, kameratrükkökkel meg lehetett volna oldani, hogy még nagyobbnak tűnjön - mint ahogy most is csinálták -, de sokkal inkább elhittem róla, hogy egy szadista gyilkos.. :D
Nem tudja valamelyikőtök, hogy miért cseréltek színészt?
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2014.06.02. 14:14:17

miihii írta:GOT

Martin papának és a showrunner uraknak hatalmas pacsi újfent, zseniálisan összedolgoznak és sziporkázik a sorozat =D>

És hála az isteneknek, mindig vannak rejtett tartalékok a cuccban, mint pl most Misandei :D Jóóóóó kis portéka a lányka <3

Arya reakciója hatalmas volt :) Ahova megy, ott a címzett meghal :D

Sansa meg valszeg beszállt a Játszmába, a kis szende lány sztem komoly terveket sző, ahogy Kisujj is. Bár nem biztos h a két terv egyezik :D

A párbaj meg hát óriási volt és kellően szadista, h igazi MArtin védjegy legyen.

EZ AZ EMBER EGY ISTEN!!! =D>
got 8.rész

Szerintem irtó gagyin volt megoldva az egész.
Főleg a párbaj, ugrált Oberyn össze-vissza, mint valami bolha, és lezavarták 2 perc alatt az egészet. A hegy meg hiába 2méteres ember játszotta, nem jött le belőle az, hogy ő a 7 királyság legrettegettebb harcosa...A vége durva igaz, hogy mutatták a fejét, de nem ettől volt zseniális a sorozat korábban.

Az Arya-s részt meg hagyjuk már :) Viccet csinálnak a könyvből. Tudom, hogy ez sorozat, de akkor is a könyvön alapszik, és így nem méltó hozzá ezekkel a nyomi "csavarokkal", pl. a Bran-Jon majdnem találkozás is, annyira gagyi volt...
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2791
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2014.06.02. 13:59:40

GOT

Most vettem észre, hogy miután Oberynt megölte a Hegy, lefordult róla, és szerintem ő is meghalt! Így viszont ez döntetlen! :D Nagyon remélem, hogy a következő rész úgy kezdődik, hogy Tyrion beordít, hogy hékás, a palinak is kampec, úgyhogy ez egy békés döntetlen!

Ez a rész nálam durván kiverte a biztosítékot, hihetetlen ez a George Martin...
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
miihii
KHAL
Hozzászólások: 8429
Csatlakozott: 2008.04.23. 01:11:00
Tartózkodási hely: Zeg-Zeg-Zeg ZALAEGERSZEG

2014.06.02. 13:22:41

GOT

Martin papának és a showrunner uraknak hatalmas pacsi újfent, zseniálisan összedolgoznak és sziporkázik a sorozat =D>

És hála az isteneknek, mindig vannak rejtett tartalékok a cuccban, mint pl most Misandei :D Jóóóóó kis portéka a lányka <3

Arya reakciója hatalmas volt :) Ahova megy, ott a címzett meghal :D

Sansa meg valszeg beszállt a Játszmába, a kis szende lány sztem komoly terveket sző, ahogy Kisujj is. Bár nem biztos h a két terv egyezik :D

A párbaj meg hát óriási volt és kellően szadista, h igazi MArtin védjegy legyen.

EZ AZ EMBER EGY ISTEN!!! =D>
There is only one god, and his name is death~Syrio Forel
Avatar
Mathekahh
Barça B
Hozzászólások: 33
Csatlakozott: 2013.08.25. 23:00:53

2014.06.02. 11:36:25

Got 4x08

HOLY SHIT! Sajna megvolt a párhuzam, amit itt említettek, ráadásul elég csúnya halála volt szegény Oberynnek. Pedig már örültem hogy minden happy, Tyrion megmenekül, elképzeltem hogy a Hegy után Tywin lesz a következő erre tessék. George bácsinak ismét sikerült lesokkolnia. Remélem azért Tyrion feje végül a nyakán marad. [-o<
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2014.05.30. 15:54:52

Vikings!

Nem spoiler ne féljetek! Magyarul nézem és minden alkalommal, mikor megszólal a "Jarl" főcsicskása Alan hangján, felnevetek :lol:
Kép
Avatar
sjay
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1760
Csatlakozott: 2009.07.20. 20:11:36
Tartózkodási hely: Nyíregyháza/Nagyhalász

2014.05.28. 23:45:24

soadroli írta:Egyre több helyen olvasom hogy Phoenix lehet a befutó a TD 2. évadjára. Bár én nemhiszem, de rohadtul örülnék neki. :D Esélyes még Christian Bale és Josh Brolin is.
Baromi jó lenne Phoenix, de nem úgy ismerem a csókát, mint aki egy sorozatban szerepelne. Persze a Mekkánáhi-Harrelson duóról is elmondható volt, de a jó öreg Joaquin személyiségben azért bőven más kasztba tartozik. :D
Avatar
Deus
Boixos Nois
Hozzászólások: 10028
Csatlakozott: 2006.07.16. 22:58:29
Tartózkodási hely: Valhalla

2014.05.28. 23:08:17

Én is olvastam. Phoenix az nagyon tuti választás lenne!!!
KépKép
Avatar
soadroli
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5751
Csatlakozott: 2008.05.17. 19:50:58

2014.05.28. 21:48:00

Egyre több helyen olvasom hogy Phoenix lehet a befutó a TD 2. évadjára. Bár én nemhiszem, de rohadtul örülnék neki. :D Esélyes még Christian Bale és Josh Brolin is.
Kép
Válasz küldése