Sorozatok & TV-műsorok

Ami egyik témához sem kapcsolódik, avagy itt nyugodtan írhatsz mindenről kötetlenül.
PCsabi
aka Game90
Hozzászólások: 17048
Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest

2014.09.23. 23:08:44

danianevem írta:Közben (elvileg) a főgonosz is megvan Vince Vaughn személyében. Az eddigi szerepei alapján érdekes választás, de simán jól sülhet el.

Az első két epizódot pedig Justin Lin fogja rendezni. Ő leginkább a Halálos Iramban szériából lehet ismerős, szóval szintén egy merészebb húzásnak tűnik.
Szerintem nem lövök mellé, ha azt mondom, hogy bőven gyengébb lesz, mint az 1. évad.

A forgatást már az ősszel elkezdik Kaliforniában, a sztori szerint két nyomozó egy gyilkossági ügy felgöngyölítése közben egy összeesküvés közepében találja magát, de képben lesz még egy bűnöző is. Farrell egy Ray Velcoro nevű detektívet fog játszani, akit egy gengszter tart a markában, az életét korrupt főnökei is megnehezítik, a Frank Semyont játszó Vaughn pedig próbál legális üzletekből megélni, de az egész szétesik, amikor partnerét meggyilkolják.

További színészeket még nem erősítettek meg, de a hírek szerint a Friday Night Lights züllött amerikaifutballistájaként befutó Taylor Kitsch is jó eséllyel szerepet kaphat.

A második évad csak jövő nyáron kerül képernyőre.
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
Avatar
Rinku
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2580
Csatlakozott: 2009.08.02. 14:28:48

2014.09.23. 21:43:25

MQuC írta:

Nem olyan rossz ez, ahogyan elsőre látszik. Kissé kaotikus még, pont azért, hogy agyaljunk rajta, esetleg szidjuk, hogy na ebből meg mi lesz. De aki ilyen remekre írta az eddigi évadokat, arról ne gondoljátok már, hogy nem tudja, mit csinál :) Várjunk még egy-két részt, s elkezdik kibontani a szálakat.
-Jury egyébként kiborult, de ugye Linéket várjuk oda a házhoz, ki tudja, találkoznak-e.
- Juice ki van borulva, ahogy megérkezik Gemma apjának házába, szerintem ott szájba is lövi majd magát.
-Ezzel a mészárlással már a SoA bevonta a Triádot is, ami szintén nagyon meleg pite lesz... abból még lesz valami.
- Gemma pedig szerintem csak az utolsó pár részben bukik le, olyan érzésem is van, hogy Jax kinyírja , aztán magával is végez.
Fú MQuC, nem gondoltam volna, hogy ennyire nem fogunk egyetérteni valami(k)ben . :) Nézd meg újra a részt légyszíves és alaposan értelmezd.

Nem rossz ez? Még annál is rosszabb... :) Szerintem már most megérdemli a kritikát, főleg az előző évad tükrében, amit csak az évadzáró részek és Sutter alakítása a börtönben mentett meg, amúgy egy nagy dögunalom volt.
- Jury: a puskatust nézd meg. Azzal ölték a kínaiakat. Egyértelmű, hogy ők ölték meg az öreg rokonait. És nem értem, hogy minek. Akkora baromság, hogy nem igaz. Eredeti szerep szerint se Bobby, se Chibbs nem hagyja ezt, de talán még Jax sem csinálta volna. Ordít, akkor banalitás.
- Juice: Dehogy lövi szájba magát, miért tenné? Ezt Te sem gondolhatod komolyan. Azért fordult vissza, mert nem mehet el, itt a helye, a SoA a családja. Miután megpróbálta felakasztani magát (4. évad asszem), Chibbsnek el is mondta, nincs hova mennie. Nem megy ő sehova, de hogy innentől mi lesz a szerepe, az nem tudom.
- Triád: Eleve a rasszok közötti háborúként vártam a 7. évadot, de most hogy így Sutter mi a szrt akar ezzel a lelőjük a két kölyköt a házban dologgal, azt nem tudom...
- Elég szomorú, de én is így látom, hogy Gemma a végén bukik le (vagy le sem fog...), habár már az évadkezdő résznek erről kellett volna szólnia...

Nagyon gyenge eddig, banális, átgondolatlan, egy nagy baromság. Egy záróévadnak nem ilyenekről kellene szólnia.
Football, bloody hell. /SAF/
Avatar
danianevem
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1700
Csatlakozott: 2008.07.05. 12:03:43
Tartózkodási hely: Bp/Eger

2014.09.23. 21:12:18

soadroli írta:Na, az egyik True Detective Colin Farrell lesz. Hát nem tudom, egy Phoenix még kéne mellé, hogy legyen ebből valami :D
Farrell jó színész, szerintem a nyomottabb hangulathoz is passzol. Mellé inkább egy öregebb figurát képzelek el, és/vagy egy nyomozóhölgyet. Ha castingolhatnék, akkor: Jeff Bridges és Jessica Chastain. [-o<

Közben (elvileg) a főgonosz is megvan Vince Vaughn személyében. Az eddigi szerepei alapján érdekes választás, de simán jól sülhet el.

Az első két epizódot pedig Justin Lin fogja rendezni. Ő leginkább a Halálos Iramban szériából lehet ismerős, szóval szintén egy merészebb húzásnak tűnik.
bence-barca
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5465
Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
Tartózkodási hely: Budapest

2014.09.23. 18:13:08

MQuC írta: Mindenki!

-Jury egyébként kiborult, de ugye Linéket várjuk oda a házhoz, ki tudja, találkoznak-e.

- Gemma pedig szerintem csak az utolsó pár részben bukik le, olyan érzésem is van, hogy Jax kinyírja , aztán magával is végez.

Nem valószínű, mert felismerte a puskát, amivel lelőtték. Azt, amelyiket odarakták a fiú kezéhez, mert mutatták is még a farmos mészárlásnál, amikor ugyanezt a fegyvert Jury használja majd dobja be a táskába a végén.

Minden a feje tetejére állt, szóval elképzelhető. De azért ne feledjük mikor pl megtudta, h Juice öngyilkos akart lenni még korábbi évadban, akkor kiborult nagyon, h a SoA tagjai nem ölik meg magukat. Persze az elveket könnyen félrelehet dobni kiélezett helyzetben. Ill Gemma is valsz, hisz a végéig kell elhúzni ezt a szálat, úgy sokkal izgil, drámaibb tud lenni a végkifejlet.
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2014.09.23. 11:12:52

Behoztam a lemaradásom SoA fronton:

Rinku!

Mire Linék odaérnek a sarokra, már Neroval várják őket, ergo egyértelmű, hogy beszélgettk , miért is rendelte őket oda Lin.
Mindenki!

Nem olyan rossz ez, ahogyan elsőre látszik. Kissé kaotikus még, pont azért, hogy agyaljunk rajta, esetleg szidjuk, hogy na ebből meg mi lesz. De aki ilyen remekre írta az eddigi évadokat, arról ne gondoljátok már, hogy nem tudja, mit csinál :) Várjunk még egy-két részt, s elkezdik kibontani a szálakat.
-Jury egyébként kiborult, de ugye Linéket várjuk oda a házhoz, ki tudja, találkoznak-e.
- Juice ki van borulva, ahogy megérkezik Gemma apjának házába, szerintem ott szájba is lövi majd magát.
-Ezzel a mészárlással már a SoA bevonta a Triádot is, ami szintén nagyon meleg pite lesz... abból még lesz valami.
- Gemma pedig szerintem csak az utolsó pár részben bukik le, olyan érzésem is van, hogy Jax kinyírja , aztán magával is végez.

Nagyjából ennyi van a fejemben, az én gondolataim kavarognak folyamatosan a lehetséges végkifejletek körül....Így, hogy két-három hét alatt mind a 6 évadot lepörgettem, [auto_cenzúra] lesz, hogy miondig egy hetet kell majd várnom.
Kép
Avatar
soadroli
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5750
Csatlakozott: 2008.05.17. 19:50:58

2014.09.21. 13:08:34

Na, az egyik True Detective Colin Farrell lesz. Hát nem tudom, egy Phoenix még kéne mellé, hogy legyen ebből valami :D
Kép
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2014.09.19. 15:27:10

tuti h belehuznak a végére, van még 11 rész. az előző évad is elég lagymatagul indult aztán milyen vattafak lett a vége.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
Rinku
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2580
Csatlakozott: 2009.08.02. 14:28:48

2014.09.19. 15:06:52

visca el barca írta:

számomra az a hihetetlen h lehet h az egész sorozat fináléját egy nő bemondására írják. anyu bedobja randomra h ott volt egy kinai a házban és szépen elindul az egész...azzal sem tudom mit kezdenek h az öreg fószer a nevadai chapterből láthatóan eléggé megborult a végén. az lesz még csak szép móka ha a többi chapter is ellene fordul. amugy én sem tudom már kinek szurkoljak meg hogy mi legyen... :roll: nagyon remélem h jackie barátunk mielőbb észhez tér, mert a megtért élet, meg a helyes út, amiről a kis noteszében irkál, nagyon messze van attól az úttol amin most jár...

Főleg, hogy amúgy a korábbi évadokban végig vele szemben állt már Jax. És nem emlékszem, hogy mitől lettek volna hirtelen puszipajtások. Láttam egy kínai bemenni este. K.rva jó, csillagos 5-s. Abban reménykedtem hogy kitör a hentelés a rasszok között, közben meg Juice és Gemma szála is eldurvul, hogy legyen egy igazi tökös endingje a sorozatnak. Ehelyett kinyírja a chaptertárs rokonait meg úgy viselkedik, mint egy valódi pcs. Teljesen elborult, kezelhetetlen, Black Widower. Nem tisztel senkit és semmit, csak pusztulást hoz a klubra. És ezt senki nem akarja látni.

Mellesleg teljesen kikelt mindenki a szerepéből. Bobby pont azért hagyta ott a SoA-t egy időre, mert látta, hogy sorvad a klub és széthullik és ezt nem bírta nézni. Chibbs mindig a racionalitás, türelem volt, a fék, aki higgadtan és körültekintően gondolkozik. Most meg mindkettő öldösi a "saját fajtáját" (a két kölyök a végén) és szó nélkül mennek megölni a kínaiakat. Mi a fsz? Meg ettől lenne nagy a sorozat? Szétlövünk 6-7 kínait és tök jók vagyunk? Ez egy záróévad? Sutter, húzzál már el a...

Emellett meg lenne rengeteg szál. Látszólag Gemma-Tara gyilkosság itt véget ér valahol. Amikor pont ennek kellene lennie a legfontosabb szálnak. A néger nőci, akit nagyon bírok, nagyon nagy tag, az is hirtelen semmit nem talál, nyomozás kb. vége. Az alakuló bandaháború, amit annyira bemondtak "Ain't no Switzerland in the hood.", azzal sincs semmi. Iszonyat gyenge. Csak azért nézem tovább, mert érdekel, hogy hogy lesz vége.

Mindennel együtt 4, max 5 évadba bele lehetett volna sűríteni az egész sorozatot. Annyi felesleges sz.r volt benne, hogy nem igaz, és amikor a befejezésre készülünk, megint tökölünk és milyen getra módon már... "Láttam egy kínait kijönni." Hadd gratuláljak.

tig meg rat jelenete a kocsiban azért mindent vitt
:mrgreen:

Egy pillanatig elmosolyodtam, de nem több. Nem ezen kéne lennie a hangsúlynak. itt sötét, epikus drámának kellene lennie, ez egy kegyetlen szubkultúra, ha nevezhetjük ennek, egy durva közeg, ahol emberek halnak meg. Az elején jó volt a poénkodás, most a záróévadban oda kéne tenni magunkat. Vince Gilligantől sokat, nagyon sokat kellene Sutternak tanulnia...

+1: Még utólag jut eszembe. Tudtommal minden kínait megöltek. A SoA honnan tud az egészről, ha azt vesszük, hogy nem ők voltak, márpedig Jax nagyon bizonygatta az utcasarkon, hogy nem ők voltak. És ez nem is tűnik fel a kínai fószernek? Hogy eleve úgy fogadja Jax, hogy nem mi voltunk. Hagyjuk már... :)
Football, bloody hell. /SAF/
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2014.09.19. 14:49:53

Belehalok, hogy nem nézem meg a spoilereket, mert még csak most pörgetem a hatodik évadot (Egyébként nem rossz, pár hét alatt - max 3 - lepörgettem) De jövő hét közepén valószínű beérlek titeket. :twisted:
Kép
bence-barca
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5465
Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
Tartózkodási hely: Budapest

2014.09.19. 14:36:26

visca el barca írta:és belémköt... menjél inkább soa-t nézni... :lol:
Na ezt áthozom ide, mert meg is néztem az aktuális részt. :D

Bár én sem vagyok oda ezért, amit most kezdődött el, azért valahol egyelőre ez az ésszerű Jaxből kiindulva, ismerjük milyen. Persze nem tűnik izgalmasnak ez a vérfürdő, meg kissé illúzióromból, h akkor mindent feléget maga körül, de én azért reménykedek még abban, h lesz itt még arculatváltás!
visca el barca írta:

tig meg rat jelenete a kocsiban azért mindent vitt
:mrgreen:
Ezt a jelenetet meg én is kiakartam ragadni, parádés volt!. :lol:
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1569
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2014.09.19. 00:22:35

Knick- A sebész e05
Srácok köszi,hogy beszéltetek róla a fórumon,nekem egyre jobban bejön a sorozat. Nem kell semmi extrát elképzelni, de alakulgatnak a szálak rendesen, és ami a legjobban tetszik, hogy nagyon részletes képet adnak a fehér-néger viszonyról,ahogy abban az időben volt (sajnos most is )Szóval nem tudom valaki nézi-e még rajtam kivül, de én eddig egy 8/10re értékelném, de szerintem lesz ez még bőven jobb is.
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2014.09.18. 22:59:27

Rinku írta:SoA

Jax kinyírja a klubot... Egy vérengző, elborult, vörösfelhő a szemei előtt vadállat, ezek a hülyék meg mennek utána. Nem akarják észrevenni, hogy minden, amiért dolgoztak, most megy gallyra. Nem tetszik az egész. Könyörtelenek és rohadékok, nincs jól megírva a történet, nekem nem tetszik egyáltalán. Itt a végén tényleg free for all lesz, már klubon belül is. Badassnek kéne lennie, de nem az. Ez nem dráma, ez egy közönséges, érzelemmentes hentelés, egyáltalán nem tudok azonosulni senkihez (csak Nerohoz, mert őt alapból bírom, és nagyon remélem, hogy ebben a bloodbath-ben ő remélem nem lesz benne). Megy a sunnyogás, mindent másra kenünk, Gemma-szála nem tudom, hogy miként akar alakulni, mikor bukik majd le és hogyan, akkor most a kínaiakkal mi lesz - csak így egyszerűen ronggyá lőnek majd mindenkit és ettől essek hasra? Wtf az egész. Nem tetszett, ez nem a dráma vagy a vagányság mércéje. A 3. évad végén, amikor a fél bandát viszik be a sittre és elkezdenek röhögni együtt a kocsiban, az valami nagyon ott volt. De itt meg csak megölnek maguk körül mindenkit, aztán felfalják egymást, mint a kutyák. Juice sorsa is mi lesz, nem tudom. Elegem van a dologból, sokkal, de sokkal többet vártam, nagy pofára esés nekem, amit látok...

egyelőre nekem sem tetszik amit látok, de azért reménykedem

számomra az a hihetetlen h lehet h az egész sorozat fináléját egy nő bemondására írják. anyu bedobja randomra h ott volt egy kinai a házban és szépen elindul az egész...azzal sem tudom mit kezdenek h az öreg fószer a nevadai chapterből láthatóan eléggé megborult a végén. az lesz még csak szép móka ha a többi chapter is ellene fordul. amugy én sem tudom már kinek szurkoljak meg hogy mi legyen... :roll: nagyon remélem h jackie barátunk mielőbb észhez tér, mert a megtért élet, meg a helyes út, amiről a kis noteszében irkál, nagyon messze van attól az úttol amin most jár...

tig meg rat jelenete a kocsiban azért mindent vitt
:mrgreen:
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
Rinku
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2580
Csatlakozott: 2009.08.02. 14:28:48

2014.09.17. 16:09:32

SoA

Jax kinyírja a klubot... Egy vérengző, elborult, vörösfelhő a szemei előtt vadállat, ezek a hülyék meg mennek utána. Nem akarják észrevenni, hogy minden, amiért dolgoztak, most megy gallyra. Nem tetszik az egész. Könyörtelenek és rohadékok, nincs jól megírva a történet, nekem nem tetszik egyáltalán. Itt a végén tényleg free for all lesz, már klubon belül is. Badassnek kéne lennie, de nem az. Ez nem dráma, ez egy közönséges, érzelemmentes hentelés, egyáltalán nem tudok azonosulni senkihez (csak Nerohoz, mert őt alapból bírom, és nagyon remélem, hogy ebben a bloodbath-ben ő remélem nem lesz benne). Megy a sunnyogás, mindent másra kenünk, Gemma-szála nem tudom, hogy miként akar alakulni, mikor bukik majd le és hogyan, akkor most a kínaiakkal mi lesz - csak így egyszerűen ronggyá lőnek majd mindenkit és ettől essek hasra? Wtf az egész. Nem tetszett, ez nem a dráma vagy a vagányság mércéje. A 3. évad végén, amikor a fél bandát viszik be a sittre és elkezdenek röhögni együtt a kocsiban, az valami nagyon ott volt. De itt meg csak megölnek maguk körül mindenkit, aztán felfalják egymást, mint a kutyák. Juice sorsa is mi lesz, nem tudom. Elegem van a dologból, sokkal, de sokkal többet vártam, nagy pofára esés nekem, amit látok...
Football, bloody hell. /SAF/
BFC
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 383
Csatlakozott: 2014.07.15. 17:55:16

2014.09.13. 17:41:15

MQuC írta:Supnat, Arrow új évadok mikor jönnek ?
Az Arrow elméletileg 2014. október 8-án jön.
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2014.09.13. 17:20:39

Supnat, Arrow új évadok mikor jönnek ?
Kép
Avatar
Rinku
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2580
Csatlakozott: 2009.08.02. 14:28:48

2014.09.12. 21:47:51

bence-barca írta:Na, hozzám is eljutott a SoA évadnyitó!

Hát tényleg kissé lapos vt a rész, semmi wtf momentum, amitől húdevárnám a kövi részt. Persze azért várom. :D
Én sajnálnám nagyon, ha vmelyik a Chibs-Bobby-Tig trióból meghalna, de természetesen nem lenne meglepő. Csak Tig maradjon életben, ő a legnagyobb arc a sorozatban. :lol:
Amúgy Unserre leszek még kíváncsi, 7 éve menthetetlen rákos, ugyanúgy szív mindent és eddig még csak kórházba se került. Szóval lehet őt is idő előtt partvonalon kívülre teszik, ha már úgyis a halál küszöbén áll.
Amúgy Rinku!
Nekem speciel egyértelmű vt, h a "You betrayed me, brother." mondat automatikusan vonzza ezeket a következményeket. Legalábbis én már a szezonzárónál is egyből gondoltam, h akkor őt itt üldözni fogják.
Illetve nekem még van egy gondolatom, ha Gemma nyaka körül elkezdene szorulni a hurok.... kinézem belőle, h lazán rákeni Juicera. Azt mondja majd azért vt, mert mérges lett Jaxre, amiért kiakarja rakni a klubból v vmi ilyesmi.
Ja, és ez a sok klub már engem is összezavar, h akkor ki ki és milyen színek képviseltetik magukat benne. :D

Azt biztosra veszem, hogy Gemmanak annyi, de Juicet is annak érzem. De amúgy rebesgetnek valami olyasmit, hogy a Hamletről írta a sorozatot Suttler és bár nem olvastam, Hamlet tudtommal meghal a végén, szóval Jaxet is vehetjük előre halottnak már. De úgyis lenne jó, ha meghalna, növelné a drámai élményt. :)

Unserrel kapcsolatban meg amúgy ez már nekem is végig futott az agyamon egyszer. :D Ha emlékeztek, a 3. évad végén, amikor a szőke pcsát fejbe lövi Ope a busznál, akkor a csaj meg is jegyzi, hogy minek dohányzik még, akkor már mondja neki Unser, hogy 3. szakaszban van a rákja, hónapjai vannak hátra. Ehhez képest túléli Clayt, ahol 1-2 év köztes idő legalább eltelik már, ha nem több. :) Na sebaj, én nem bánom, csípem az öreget. :D Bár ha reális szeretnék lenni, akkor a Snatchből kell idéznem az ázsiai fickót: "Tessék meghalni b+!"
Football, bloody hell. /SAF/
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2014.09.12. 13:26:43

és unser, tényleg :lol: sok füvet szív, azért bírja a tempót :lol:
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
bence-barca
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5465
Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
Tartózkodási hely: Budapest

2014.09.12. 13:07:44

Na, hozzám is eljutott a SoA évadnyitó!

Hát tényleg kissé lapos vt a rész, semmi wtf momentum, amitől húdevárnám a kövi részt. Persze azért várom. :D
Én sajnálnám nagyon, ha vmelyik a Chibs-Bobby-Tig trióból meghalna, de természetesen nem lenne meglepő. Csak Tig maradjon életben, ő a legnagyobb arc a sorozatban. :lol:
Amúgy Unserre leszek még kíváncsi, 7 éve menthetetlen rákos, ugyanúgy szív mindent és eddig még csak kórházba se került. Szóval lehet őt is idő előtt partvonalon kívülre teszik, ha már úgyis a halál küszöbén áll.
Amúgy Rinku!
Nekem speciel egyértelmű vt, h a "You betrayed me, brother." mondat automatikusan vonzza ezeket a következményeket. Legalábbis én már a szezonzárónál is egyből gondoltam, h akkor őt itt üldözni fogják.
Illetve nekem még van egy gondolatom, ha Gemma nyaka körül elkezdene szorulni a hurok.... kinézem belőle, h lazán rákeni Juicera. Azt mondja majd azért vt, mert mérges lett Jaxre, amiért kiakarja rakni a klubból v vmi ilyesmi.
Ja, és ez a sok klub már engem is összezavar, h akkor ki ki és milyen színek képviseltetik magukat benne. :D
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1569
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2014.09.12. 00:24:38

messideco írta:Hát nem igen van hozzá hasonló...

Amíg néztem, abszolút beleborzongtam, az életem értelmén gondolkoztam alatta. Hatalmas ereje van.
Csak az a fránya befejezés... :?
Egész végig 10/10 nálam,erre elrontják a végét :lol: Olyan véget adtak neki,mint a Rex felügyelőben, csak itt épp nem a kutya zavarta a gyilkost,hanem a két zsaru :D

SZERK: Nem azt akartam ezzel mondani,hogy ezzel elrontották az egészet,de egy ilyen zseniális évadnak sokkal jobb befejezést is adhattak volna. Úgy érzem,hogy egy nagy fordulatot kihagytak az egészből,mert csak 10részt rendelt meg az HBO.
messideco
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12259
Csatlakozott: 2008.07.08. 16:49:07

2014.09.11. 21:27:50

Hát nem igen van hozzá hasonló...

Amíg néztem, abszolút beleborzongtam, az életem értelmén gondolkoztam alatta. Hatalmas ereje van.
Kép
"And my heart will leave you never."
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1569
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2014.09.11. 21:00:57

messideco írta:
PCsabi írta:Előd!

A Sebész 4. részét láttad már? Ha igen, megéri folytatnom? (A 2. rész után abbahagytam :oops: )
Szia, még nem sajnos. Majd írok :)
Bár én nem vagyok Előd, de miattatok kezdtem el nézni,mert elég jó visszajelzéseket kaptam :D Nekem nagyon tetszetős az egész sorozat, kb. azt lehet várni a 4. résztől, mint az eddigi háromtól. (Nem tudom,hogy ez spoiler-e, de a néger fazont új oldaláról ismerhetjük meg- makacsság :twisted: )

Más: True Detectivhez hasonló sorozatot tudtok ajánlani? Láttam,hogy volt már hasonló kérdés,de azok a sorozatok amiket ajánlottak nekem nem jöttek be annyira. Reménykedek benne,hogy valami nagyon hasonló tudtok ajánlani 8) Elég beteg módon egy éjszaka alatt lezavartam a sorozatot, a nagyobbik baj az,hogy fél 2kor kezdtem hozzá :lol: Szóval minden ajánlást szívesen fogadok !
Avatar
Xanthor
Capitá del Barça
Hozzászólások: 726
Csatlakozott: 2008.08.14. 20:35:10
Tartózkodási hely: Budakeszi/Bp.

2014.09.11. 19:23:17

MQuC írta:Ez a Ray Donovan című sorozat milyen? 8,2 es értékelése van.
Nekem bejön, nem olyan húde extra sorozat, de elég korrekt. Ha megnézel belőle 2-3 részt látod kb. milyen a hangulata, milyen a sztori kb. A 2, évad most szintén elég jó, csak van 1 vagy 2 szenvedősebb szál. Mindenesetre Liev Schreiber (a főszereplő) elviszi nekem az egész sorozatot, ő nagyon adja.
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2014.09.11. 17:27:05

Ez a Ray Donovan című sorozat milyen? 8,2 es értékelése van.
Kép
Avatar
Rinku
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2580
Csatlakozott: 2009.08.02. 14:28:48

2014.09.11. 16:32:06

visca el barca írta:

tényleg, az árulás eszemben sem volt. gondolom gemma most cserébe azért mert eltusolta a gyilkosságot bújtatja. engem ami kezd idegesíteni, hogy már annyi banda van, hogy nem tudom őket követni :D ki kivel, mikor hol, miért... viszont a börtönben mikor megláttam marilyn mansont smink nélkül mint árja testvériség boss jót röhögtem :lol:

És tényleg Manson volt, itt gondolkodtam, hogy ez kire hasonlít vajon, mert baromi ismerős volt. Lol :D
én nem aggódom, jó lesz ez.

összeengedi az ira-t, a ninerst, a mayanst, nácikat lesz még itt csörte bőven. abban is biztos vagyok, hogy jax meg fogja tudni h az anyja ölte meg a nejét, ekkora drámát nem lehet kihagyni. sőt, a bobby, tig, chibs trióból is tuti meghal valaki, sztem már az éved közepén...

Remélem egyik sem hal meg ebből a háromból, szomorú dolog lenne. Gyakorlatilag ténylegesen ők hárman összesen a lelkei ennek a sorozatnak, már ami a Sons szempontjából a vérbeli bikeröket jelenti. Juice-t biztosra veszem, hogy off, Gemmat is, Manot (:D) érzem még a halállistán meg Jaxet, de majd meglássuk. Bár am igen, kell hogy legyen valami, várom, hogy ugyanaz a vörös folyadék folyjon az összes rasszból, csak Chibbs, Bobby és Tig ne legyenek benne... :D
Football, bloody hell. /SAF/
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2014.09.11. 15:49:06

soa 0701 tovább

Válasz küldése