Morminho írta:Kosztolány Dezső Számadás c. verséhez keresnék valami elemzés féleséget. Ha valakinek lenne kész ilyesmilye vagy bármi amivel, tudnék mit kezdeni, azt örömmel venném és megköszönném.
Számadás (1935.) című kötet
A magyar líra egyik csúcsteljesítménye. Poétikai szempontból is szintetizáló jellegű. Megőrzi a költészet játékosságát, azaz visszatér a ‘Meztelenül’ kötet előtti rímjátékokhoz, viszont megőrzi az élőbeszéd természetességét is. A lexikát megfosztja emelkedettségétől, pontosabban a köznapiságot emeli fel a költészet régióiba. A megformáltság és a természetesség egyszerre jellemzi ezt a költészetet. Eszmei-világképi szempontból a halál és a szenvedés problémaköre kerül előtérbe, együtt a leltárkészítés és összegzés igényével, a semmivel való küzdelemmel, az egyéniség és a személyiség védelmével, nagyszerűségének és megismételhetetlen egyediségének hirdetésével.
Számadás (1933.):
A szonettciklus a címben jelzett összegzés igényével elsősorban az identifikáció, az önmeghatározás folyamatát tárja elénk. Az önmegszólítás mindig a személyiség válságának kifejezője. A mindennapiságban leledző köznapi embert a személyiség másik fele mintegy felszólítja arra, hogy vessen számot addigi életével. A vers központi kérdése a boldogság–boldogtalanság problémája, a beolvadás vagy kívülállás életstratégiája. Kosztolányi értelmezésében a boldogság a hétköznapiság világának elfogadását jelenti, a szabadság és testvériség hiányát, az öntudatlan, napi szintű létezést; a boldogtalanság a kívülállást, a részvétet, az adott világ el nem fogadását, de nem egy adott eszme (“borzaszt a forradalmár”) szempontjából, hanem a közös boldogtalanság felismerése jegyében, a szolidaritás és részvét alapján. A vers, mint oly sok költemény a kötetből, egyúttal polémia is. Most az oldalvágás Babitsnak szól, az utolsó szonett, mely a “kis gyáva sunnyogóról” szól, kinek “határa kertfal, tyúkól, pincegádor” utalás a költőtárs ‘Vers a csirkeház mellől’ című költeményére.
http://tetel.info/elet-es-halal-kepei-k ... teben.html
Számadás (1933): címadó, 7 szonettből álló versfüzér. Töprengő, vitázó megoldáskeresés. Fegyelmezett magatartás -> kötött szonett. Drámaiság jellemzi: megszólításos, felszólításos forma, kérdő mondatok, rövid és hiányos mondatok. Önmagát szólítja meg -> drámai monológ. Az önmegszólítás mindig a személyiség válságának kifejezője. Az egyik én rádöbbenti a másikat, h eddig hamis látszatvilágban élt. Kp-i kérdés: boldogság–boldogtalanság, beolvadás vagy kívülállás. A halál előtt hiábavaló minden öncsalás. Azokkal vállal sorsközösséget, akiknek a lét csak szenvedés, ebben a sorsmegosztásban látja élete értelmét, ez az egyetlen védekezés a létfenyegetettséggel szemben. A versfüzér végére módosul az értékelő hangsúly: az elsőben még csak kényszerűen vállalja a boldogtalanságot, az utolsóban már büszkén mutatja fel, mint életprogramot. Felértékelődik a szegények, szenvedők sorsa: boldogtalanság értékes állapot, korlátlan szabadság megvalósulása.