EuroBarca filmklub
Engem is kevés filmmel lehet kitéríteni a hitemből, nincs az a nyomasztó, gyomorforgató hangulat, amivel el lehetne ijeszteni (aki pl. látta a Killer Joe-t az tudja miről beszélek), de az ilyen betegségekből én sem kérek. Emlékszem a Mártíroknak a trailerjét elég volt megnézni, hogy a hányinger kerülgessen, erről pedig hallottam épp eleget (és azt is nem egyszer, hogy nem jó film)
Én nagy türelemmel végignéztem rosszabbnál rosszabb filmeket a klub történetében, és azt kell, hogy mondjam, több volt a rossz, mint a jó. De van egy határ, ameddig a saját mazochizmusomban hajlandó vagyok elmenni.
Igazából már ebbe a körbe is komoly kétségekkel vágtam bele, reménykedve egy pozitív tendenciában (tehát nehogy úgy jöjjön le valakinek, hogy most a film miatt van a hiszti), de ha tényleg ebbe az irányba akarjuk folytatni, akkor én köszönöm szépen nem kérek az egészből.

- lui1698
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7705
- Csatlakozott: 2007.10.16. 16:28:15
- Tartózkodási hely: A felhők alatt a parton egy tengeröbölben állva...
Na, hát így jézuska után ismét gépközelbe kerültem.
Jelentem légyköpésnyire vagyok attól, hogy feladjam ezt a kört. Már amúgy is besokalltam egy kicsit már, nem csak a klubos filmektől, amúgy is kevesebbet nézek mostanában, ha már nézek akkor az biztos, hogy nem a Sörgyári capricio lesz, mert az előtt is hallottam már róla, de egyáltalán nem mozgatott, az itt olvasottaktól meg aztán végképp elment tőle a kedvem.
Ezt a mocsadékot (mert jobb szó nincs rá) nincs az filmklub aminek a kedvéért megnézném. Én szeretem a betegebb filmeket, de úgy, ha, mint film jók és nem csak arról szólnak, hogy minél undorítóbb, elborultabb dolgokkal töltsük ki a játékidőt. (itt pl.color=yellow]csecsemőkeféléssel....[/color])
Hó végéig még rágódok rajta kicsit, meg igyekszek majd az érdekesebbnek tűnők közül valami megnézni, aztán majd eldöntöm.

Olyanokra képes vagy, amit talán még te se tudsz. Elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz.
Már régóta megakartam nézni. Ilyen barátnős-összebújós filmezés keretein belül, de az asszony nem volt kapható rá.
Fel vagyok készülve a legdurvábbra.

Fel vagyok készülve a legdurvábbra.

Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Az én Mártírokom Micimackó ehhez képest
Amúgy már láttam, később értékelem

Amúgy már láttam, később értékelem

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

nah azt hiszem most fog bezárni a filmklub
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Az eminens
Tipikus VEB ajánlás. Soha nem akar túl nagyot ajánlani, hanem egy szimpla, egyszer nézős filmet. Van, amikor bejön, van amikor nem.
Ha jól emlékszem egyszer a könyvet elkezdtem olvasni, de nem fogott meg, ezért hagytam. A téma nekem kicsit már sok, annyi nácis filmet néztem, annyi felük kapcsolatos dolgot olvastam, hogy kicsit unom már.
Igazán sokat én sem tudok róla írni. Nem igazán fogott meg, egyszernézős thriller. Számomra sem a történet, sem a szereplők nem voltak kiemelkedőek.
Nem hozott lázba, untam. Ennyi, többet nem tudok kifacsarni belőle.
4/10.

Apt Pupil
Bryan Singer most is megmutatta, hogy nem rossz rendező, de ebből az alapanyagból kár volt erőlködni. Borzalmas hosszúra vannak eresztve az egyes jelenetek, nagyon fárasztó és unalmas, viszont az igazi súlyossága meg elsikkad közben. A vége sokkal jobban ütött volna, ha látunk benne igazi karakterfejlődést meg konfliktusokat. Így csak inkább egy tucat-"a nácik rosszak, értem?" - filmként jött le. Borzalmasan középszerű, a vége tetszett valamennyire.
6/10

A két nem egyetemista rácsodálkozik, hogy hova tűntek az emberek így december közepe-vége felébence-barca írta:Igen, már én is gondoltam, h rákérdezek.visca el barca írta:mi a helyzet gyerekek, nincs tul nagy aktivitás errefelé. megint meghalunk?

Carandiru
Rossz brazil filmmel még nem igazán találkoztam, ehhez még hozzájön, hogy imádom a börtönfilmeket, imádom a brazil kultúrát. Ezek után elég sokat vártam a filmtől, amit nem igazán kaptam meg.
Az első egy órában nem értettem, hogy mi akar ebből lenni. Milyen irányba halad a történet? Bemutatnak néhány rabot, aki pont olyan, mint a többi, de egyik sem volt olyan, aki kivívta volna a szimpátiámat vagy, aki antipatikus lett volna. Pedig ez nagyon fontos, legyen egy karaktered, aki a néző szeret vagy gyűlöl, a lényeg, mindenképp kösse le a figyelmét. Itt pont ez volt a problémám, a rabok egyszerűen túl jelentéktelenek voltak.
A további részek sincsenek eléggé jól felépítve. Nagyon sokáig úgy tűnik, hogy a rabok jól elvannak, meg vannak elégedve az ottani körülményekkel. Aztán egyszer csak lázadni kezdenek. A rendőrség közbe lép, de ez az egész razzia, az egész film leggyengébb pontja. Számomra ez a film az ottani romlottságot, az ottani szinte elviselhetetlen körülményeket mutatja be. Ehhez viszont sehogy sem passzol, hogy a rendőrök úgy viselkednek, mintha egy zs kategóriás akciófilmből léptek volna ki. A végén a jelenet a lépcsőkről leözönlő vérrel, majd a megtisztulással is sántít. Egy erkölcsileg romlott társadalomban, az egyik romlott fél tisztítja meg a másikat?
Azért voltak pozitívumok is. Itt is érezhető, a brazil filmekre jellemző hangulat, a mocsok, de az is, hogy nem egy pesszimista népről van szó. Persze lehet, hogy csak az általam eddig látott brazil alkotások tették túl magasra a mércét. Hasonló témájú a Tropa de Elit sorozat is, de talán jobb, ha a kettőt nem hasonlítom össze. Az élet ízű, ez ahhoz képest kicsit meseszerű.
Összességében erősen középszerűnek mondhatnám, de unalmasnak nem annyira. Köszönöm az ajánlást.
5/10

-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Olvastál is már tőle?messideco írta:
Már régebb feltűnt ez a film, de mivel Stephen King annyira nem tetszik, ezért hanyagoltam.

Csak azért, mert valamelyik nap gondoltam rá, h ha vki a filmeket látja a könyveiből, szerintem élete egyik legnagyobb kérdése lehet, h mi a fenéért van ez az arc így felkapva. Mert ugye a filmek, majdnem mindegyik erősen B kategóriás, vagy rosszabb...
No offense, nehogy félre értsed, csak most pont adódott a hszed és részben talán választ kaphatok a kérdésemre

- potike1
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 112
- Csatlakozott: 2008.02.14. 15:49:21
- Tartózkodási hely: Gyergyó, Románia
- Kapcsolat:
Előd, nincs most időm, azért nem írtam. Tudhatnád, hogy sem itt, sem odaát nem így szoktam lerendezni az értékeléseimet
amint lesz egy nyugisabb délutánom, írok a filmekről, de most nincs erre időm. 

Hopsz, értékeljek útközben 
Az eminens
Már régebb feltűnt ez a film, de mivel Stephen King annyira nem tetszik, ezért hanyagoltam.
A témája hát hogy is mondjam... Kicsit ilyen, kicsit olyan... Próbáltak valamit, aztán még sem, aztán még is. Mikor kezdett volna beindulni a film, leült rendesen.
A negatív jellemfejlődés jelen van a srácnál, míg az öreg egy b-fsz.
Akkora élményt nem nyújtott a film, de azért természetesen köszi az ajánlást!
5.5/10
szerk: Huni, azért írhatsz bővebben is a filmekről
Hogyan alakuljon a csütörtöki ajánlás? Ugye most ünnepek, meg minden...

Az eminens
Már régebb feltűnt ez a film, de mivel Stephen King annyira nem tetszik, ezért hanyagoltam.
A témája hát hogy is mondjam... Kicsit ilyen, kicsit olyan... Próbáltak valamit, aztán még sem, aztán még is. Mikor kezdett volna beindulni a film, leült rendesen.
A negatív jellemfejlődés jelen van a srácnál, míg az öreg egy b-fsz.
Akkora élményt nem nyújtott a film, de azért természetesen köszi az ajánlást!
5.5/10
szerk: Huni, azért írhatsz bővebben is a filmekről

Hogyan alakuljon a csütörtöki ajánlás? Ugye most ünnepek, meg minden...
- potike1
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 112
- Csatlakozott: 2008.02.14. 15:49:21
- Tartózkodási hely: Gyergyó, Románia
- Kapcsolat:
Egyszerűen nem tudok bejelentkezni a gmail fiókomba -sőt, egyetlen másik gmailesbe sem-, ezért megkérek valakit, hogy írjon be a sörgyári capriccio mellé egy 4-est, az eminens mellé pedig egyelőre egy ötfelet, köszönöm.
Sörgyári capriccio
Ekkora egy kalap kakit régen láttam, és akkor még finom voltam. Gyakorlatilag ebben a filmben semmi pozitívumot nem tudtam találni. A humor kb. a 3 éveseknek szánt rajzfilmek szintjét ütötte meg, így ez még csak kifogásként sem szolgálhatott arra, hogy a történet, karakterek, rendezés mind tragikus volt.
Persze tudom, hogy van aki ezt a ripacskodó bohóckodást bájosnak és humorosnak találja, de engem ez a stílus borzalmasan irritál, és az is, hogy a teljes kelet-közép európai filmgyártás ezt próbálja meglovagolni.
Lehetett volna rosszabb is, úgyhogy kap egy 3/10-et.
szerk.: kurdt, amúgy mi van Veled? egy hónapja azt írtad lesz időd, de alig látlak itt a topikban, doc-ban még értékelésed sincs...

Nem az én filmem volt ez. McKellen múltjáról szóló téma már a könyökömön jön ki, így általában unom, ha ilyen témájú filmet kell néznem. Most sem volt másképp, de legalább nem abban a korban játszódik. Sztoriról mást nem mondanék, nem különösebben hozott lázba a későbbiekben sem. Az öreg jól játszott, de ez nem meglepetés, különösebben a sráccal sem volt gondom. A zene számomra nem volt hangsúlyos. Röviden ennyi, még egyszer nem valószínű, hogy megnézem.

Na hát akkor jövök az ajánlásommal (már ha van értelme...). Már az előző körben is egy brazil filmet (Tropa de Elite) akartam ajánlani, de kanty már pár héttel előtte ajánlotta a film topikban, így hagytam. A film címe:
Carandiru
A film egy brazil börtönben játszódik, amit egy újonc orvos szemszögéből nézhetünk. Tudomásom szerint elég jól bemutatja, hogy milyen állapotok uralkodnak a dél-amerikai börtönökben. Remélem tetszeni fog nektek, éjszaka meg pótlom Az eminenst.
Carandiru
A film egy brazil börtönben játszódik, amit egy újonc orvos szemszögéből nézhetünk. Tudomásom szerint elég jól bemutatja, hogy milyen állapotok uralkodnak a dél-amerikai börtönökben. Remélem tetszeni fog nektek, éjszaka meg pótlom Az eminenst.
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Igen, már én is gondoltam, h rákérdezek.visca el barca írta:mi a helyzet gyerekek, nincs tul nagy aktivitás errefelé. megint meghalunk?
Az egy dolog, h a mostanival el vannak sokan maradva, de a többség még az előzőt sem nézte meg. Pedig holnap elvileg új ajánlásnak kéne, h jöjjön...
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
mi a helyzet gyerekek, nincs tul nagy aktivitás errefelé. megint meghalunk? 

Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Az eminens
Na, ez tetszett. Már vasárnap már megnéztem, csak lusta voltam írni róla.
Bryan Singer neve ismerősen csengett, hiszen nemrég daráltam le az X-meneket. A rendezéssel nincs baj, ami nagyon tetszett az Ian Gandalf McKellen játéka volt. Nagyon jól eljátszotta ezt a öreg náci szerepet. Brad Renfroról még nem nagyon hallottam, viszont láttam hogy már elhunyt, RIP. Amúgy a szinkronhangja nagyon béna volt. 1-2 unalmas részt leszámítva tetszett, jó ajánlást. David Schwimmer meg hogy néz ki bajússzal
Szerinte az ő karaktere elég felesleges volt.
Legyen egy 8/10.
Na, ez tetszett. Már vasárnap már megnéztem, csak lusta voltam írni róla.
Bryan Singer neve ismerősen csengett, hiszen nemrég daráltam le az X-meneket. A rendezéssel nincs baj, ami nagyon tetszett az Ian Gandalf McKellen játéka volt. Nagyon jól eljátszotta ezt a öreg náci szerepet. Brad Renfroról még nem nagyon hallottam, viszont láttam hogy már elhunyt, RIP. Amúgy a szinkronhangja nagyon béna volt. 1-2 unalmas részt leszámítva tetszett, jó ajánlást. David Schwimmer meg hogy néz ki bajússzal

Legyen egy 8/10.

- potike1
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 112
- Csatlakozott: 2008.02.14. 15:49:21
- Tartózkodási hely: Gyergyó, Románia
- Kapcsolat:
A nagy balhé
Most tényleg muszájból ültem le elé, semmi kedvem nem volt hozzá. Remek volt a történet, de egy kis feszültséget el tudtam volna viselni. Voltak részek, ahol leült a film egy rövid időre, de egy több, mint 2 órás film esetében azt mondom, elmegy. A zenéért én nem igazán vagyok oda, de a filmhez passzolt. Tipikusan az a film, amiről nem lehet sokat beszélni, mert pofonegyszerű a története, 1-2 kisebb csavar van benne, de annyi.
Egynek elment, de nem lesz a kedvencem, és valószínűleg nem is nézem újra a közeljövőben. Biztos, hogy közrejátszott az is, hogy nem volt kedvem ehhez, de ennek ellenére is "csak" 6 pontot adok erre.
Most tényleg muszájból ültem le elé, semmi kedvem nem volt hozzá. Remek volt a történet, de egy kis feszültséget el tudtam volna viselni. Voltak részek, ahol leült a film egy rövid időre, de egy több, mint 2 órás film esetében azt mondom, elmegy. A zenéért én nem igazán vagyok oda, de a filmhez passzolt. Tipikusan az a film, amiről nem lehet sokat beszélni, mert pofonegyszerű a története, 1-2 kisebb csavar van benne, de annyi.
Egynek elment, de nem lesz a kedvencem, és valószínűleg nem is nézem újra a közeljövőben. Biztos, hogy közrejátszott az is, hogy nem volt kedvem ehhez, de ennek ellenére is "csak" 6 pontot adok erre.

-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Az eminens
Kb 1 hónapja nézhettem meg
Nemrég végeztem az elolvasásával és be is iktattam erre föl a filmet. (Tegnapelőtt amúgy az Állj mellém!-et néztem meg, ha már SK...). A könyv és a film párhuzamra nem térnék ki, főleg azért, mert nem szeretem a kettőt összehasonlítani, nem ua a kettő, másrészről meg ugye itt most a filmet kell értékelnem. Annyit azért arról, h vtak változások... A film bennem nem nagyon hagyott mély nyomot, nem igazán jött ki nekem az a feszültség, ami igazából lejátszódik mindenkiben. Többször néztem rá az időcsíkra, mennyi van belőle, annyira engem nem kötött le a film. A srác színészének elég idegesítő feje van
Igazából szerintem, ha ezt a filmet vki csak úgy megnézi, nem feltétlen érzi át a dolgok súlyosságát, mert a filmben a fenyegetések nem valami komolyak. Inkább a srác az, akit nem lehet komolyan venni, hiába mondogatja. Pont emiatt néha erőltetett nekem az egész.
Nem egy nagy durranás a film, pontszámon erősen gondolkoztam mi legyen. Ez nekem tipikusan az x,75ös film. De ilyet meg nem lehet adni. Végül arra jutottam, h szigorú leszek, mert mégiscsak a rosszabb élmény maradt meg bennem a film után, ami akkor már lehúzza. így végül:
5.5/10
Kb 1 hónapja nézhettem meg

Nem egy nagy durranás a film, pontszámon erősen gondolkoztam mi legyen. Ez nekem tipikusan az x,75ös film. De ilyet meg nem lehet adni. Végül arra jutottam, h szigorú leszek, mert mégiscsak a rosszabb élmény maradt meg bennem a film után, ami akkor már lehúzza. így végül:
5.5/10
- lui1698
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7705
- Csatlakozott: 2007.10.16. 16:28:15
- Tartózkodási hely: A felhők alatt a parton egy tengeröbölben állva...
Ezt piszok ismerős, az is lehet, hogy régebben már láttam, de most nem ugrik be, majd meglesem.