Utazás Barcelonába

Ami egyik témához sem kapcsolódik, avagy itt nyugodtan írhatsz mindenről kötetlenül.
lacikubala
Barça C
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2010.01.20. 19:55:18

2010.10.05. 22:50:53

Kedves Monalisa,

mint aki gyakran jár Barca-meccsre, csak meg tudom erősíteni, hogy nem lesz semmi baj a Servicaixával, s természetesen a jeggyel sem.

Ha napközben nincs lehetőséged átvenni a jegyet, ezt meg lehet tenni akár néhány perccel a meccs előtt, sőt, elkésve, még/már a kezdő sípszó után is.

Ha utóbbi eset fordul elő, a következő a teendő.

A 9-es kapun kell bemenni (ez az egyetlen bejárat a Maria Cristina metróállomás, illetve az Avinguda de Joan XXIII, a Princessa Sofia Hotel felől, amelyen jegy nélkül is be lehet menni, miután már bezárták a többit).

A lényeg tehát, hogy nem az előbb említett úton lévő, utcai, lőrésnyi ablakú pénztárakhoz kell menni!!!

A kerítésen belül vannak azok a pénztárak, a kaputól jobbra, harminc méterre, a Palau Blaugrana mellett, amelyek "mindig" nyitva vannak. Kb. négy-öt ablaknál dolgoznak ilyenkor (óriási nyugalommal, teszem hozzá). Előttük a meccs kezdetekor általában olyan emberek álldogálnak, akiknek valamilyen bajuk van és azt próbálják meg orvosolni. (Pl. az El Clássico előtt reménykednek a csodában, hogy lesz még eladó jegy. Egyébként mindig van is, tapasztalatból mondom, bár én socio vagyok, több lehetőségem van, mint másnak, aki nem tag.)

Ha történetesen százan állnak sorban, akkor is oda kell menni a sor elejére, és egy gyengéd pardonnal betolni az ablakon a Servicaixa visszaigazolását (azon egyébként van egy, a jegypénztárakra vonatkozó nyitva tartási idő, és az, hogy a 14-es kapuhoz kell menni, de az előbbit nem kell komolyan venni, utóbbi pedig messzebb van) és a bankkártyát, amire egyből, szó nélkül kinyomtatják a jegyet arra a helyre, amelyet lefoglaltál.

Ezt persze csak vészhelyzetre írom, a nap folyamán ugyanott bármikor át lehet venni a jegyet kényelmesen.

Sajnos a honlap valóban nem működik, hónapok óta visszadobja mindegyik kártyát. Nem nagyon értem, hogy miért van ez így, de ha legközelebb megyek, meg fogom kérdezni, mert nagyon idegesítő, hogy az ember a legkézenfekvőbb módon nem tud foglalni (legalábbis Magyarországról nem).

Egyebekben: Visca el Barca, Visca Catalunya!
monalisa
Barça C
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2010.10.05. 21:05:07
Tartózkodási hely: Gödöllő

2010.10.05. 21:51:07

Vissza is olvastam, köszönöm, s Neked is, Szabella, a választ. :) Megnyugodtam, most már csak győzzük kivárni a januárt. :)
Szabella
Jugador del Barça
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: 2009.04.06. 22:08:19
Tartózkodási hely: Barcelona

2010.10.05. 21:45:33

Kedves Monalisa,

a legmegbízhatóbb forrás a servicaixa!!! a Barca honlappal egyenértékű sőt magyar honfitársainknak még jobb is mert itt lehet magyar kártyával fizetni míg a Barcán nem és idén nem is lehet már!!!!
Sok felesleges aggódást eloszlatván még szombaton is kiadja a jegyet a bank előterében elhelyezett automata de a stadion pénztáraiban is gond nélkül kiadják a jegyet csak a bankkártya amivel vetted legyen nálad!!!!
Szóval mindenki nyugodtan vegyen jegyet a servicaixán magyaroknak most ez a legjobb és legolcsóbb megoldás.
Barcelona mellett élő magyar család fociutakat ,nyaralásokat szervez Spanyolországba.BÉRLETES RÉVÉN ÁLLANDÓ MECCSBELÉPŐK.Részletek: szabella67@gmail.com vagy Skype: szabellaek ill+34972875773 vagy +34693430301 illetve a szabella.hu weboldal
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13624
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2010.10.05. 21:22:23

Egy kicsit olvass vissza. :)
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
monalisa
Barça C
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2010.10.05. 21:05:07
Tartózkodási hely: Gödöllő

2010.10.05. 21:15:25

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni. :)
Most foglaltam jegyet a Racing ellen, január 23-ára, a ServiCaixa oldalán.
Azt írják, hogy a Camp Nou-ban vagy ilyen ServiCaixa terminálban lehet a jegyeket átvenni. Melyiket ajánljátok jobban? Foglalt már így valaki jegyet? S ha igen, mennyire "megbízható" ez az egész? Jókor kérdezem már, mikor lefoglaltam... :? :? :? De már teljesen kiakadtam, mert több, mint 2 hete próbálkoztam a Barca hivatalos oldalán, de állandóan visszadobta a foglalást. Egyszer azt írta ki, "hibás foglalás", egyszer azt, hogy a kártya rossz. Na, ezek után próbálkoztam a másik oldalon, ott egyből sikerült, és most itt vagyok. :) Csak most hirtelen beijedtem kicsit, úgy megyünk oda, hogy majd csak ott kapjuk meg a jegyünket...
Szombat reggelre terveznénk az indulást, este lesz a meccs, elméletileg megszerezzük minden gond nélkül, ugye? :)
Előre is nagyon köszi!
Avatar
Predator
Barça B
Hozzászólások: 97
Csatlakozott: 2007.04.01. 22:14:04

2010.10.05. 20:57:28

Hello mindenki!

Nov.11-16ig megyünk Barcelonába egy barátommal,eredetileg 3an mentünk volna,viszont sajnos a 3.személy nem tud eljönni.
Repjegy,szállás,meccsjegy(Barca-Villareal) minden le van foglalva...de kéne még valaki,aki eljönne a srác helyett!
Árban: 25ezer a repjegy(meg ugye átírás,amit ntok mennyi,meg hogy h oldanánk meg),szállás 130-140 euró reggelivel,Ramblan,meccsjegy pedig 60euró...ezen felül még ugye kajapénz,buli,városnézés stb...
Ha valaki érdekel írjon mailt: ktominho@gmail.com
Amennyiben eldőlt,hogy ki jön még velünk írok,hogy már nem él az ajánlat!

Üdv,Tomi
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13624
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2010.10.05. 00:15:56

Hát a kockázat elméletben létezik csak szvsz, kb annyira létezik mint az hogy lezuhan a repülőd BCN felé félúton. Szóval kicsi. :)
De ha mégis félnél, azt melléteszem még, hogy ha valami okból tényleg nemsikerülne (pl összeomlik a világháló.. :lol: vagy tartós áramszünet Barcelonában), akkor is helyszínen még meccs előtt 1-2 órával is lehet jegyet venni, teltház úgyis csak a legnagyobb rangadóknál lehetséges. De azok közül is tán csak a clasicora lehetetlen bejutni. Szóval az h elutazol és mégse jutsz be a camp nouba megnézni a meccset, nem lehetséges gyakorlatilag. :)

Sok sikert a dolgokhoz!
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
oregem21
Jugador del Barça
Hozzászólások: 205
Csatlakozott: 2005.01.21. 22:06:53

2010.10.05. 00:08:55

okes koszi az infokat!!! lehet bevalaljuk ezt a megoldast, bar szerintem azert van benne kockazat, m mivan ha megsem sikerul foglalni!!:) de hat batrake a szerencse......
koszi megegyszer
:wink:
Andris írta:Hát, egyrészt tudnod kell hogy most nem sikerült mind a 4őnknek (család) egymás mellé, nade most valami extrém tömeg volt kivételesen, 80.000en voltunk, átlag kb 60-65e a nézősereg tudtommal.
másrészt egymásmellé ha véletlen nem is sikerül, akkor úgy is lehet h 1 v 2 szék van köztetek, és akkor a helyszínen leboltolni az illetőkkel a helycserét, mert egy széken semmi nem múlik ugye, és jófej kint mindenki.
harmadrészt pedig előre nem is lehet jegyet foglalni szinte, pláne nem jó helyre, pláne nem egymás mellé. :) várni kell meccs előtti 2-3napos időszakig, és akár meccs előtt pár órával is elég foglalni, a legtöbb jegy akkor van kb.
De általában 2-3, most pedig 1 nappal előtte már voltak kiváló helyek. :)
Konkrétan most a 2. és 3. sorokban ültünk, a második karéj legelejében, pont középpályánál, ergo a legjobb helyeken a stadionban. és kettő volt egymás mellé, egy föléjük, egy meg két oszloppal odébb és egyel lentebb, szal az is kartávolságban gyakorlatilag. Úgyhogy nem egy nagy művészet hála ennek a Seilent Lleiure-nek vagy minek, ami a bérletesek visszamondó rendszerét takarja. :)
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13624
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2010.10.04. 23:20:27

Hát, egyrészt tudnod kell hogy most nem sikerült mind a 4őnknek (család) egymás mellé, nade most valami extrém tömeg volt kivételesen, 80.000en voltunk, átlag kb 60-65e a nézősereg tudtommal.
másrészt egymásmellé ha véletlen nem is sikerül, akkor úgy is lehet h 1 v 2 szék van köztetek, és akkor a helyszínen leboltolni az illetőkkel a helycserét, mert egy széken semmi nem múlik ugye, és jófej kint mindenki.
harmadrészt pedig előre nem is lehet jegyet foglalni szinte, pláne nem jó helyre, pláne nem egymás mellé. :) várni kell meccs előtti 2-3napos időszakig, és akár meccs előtt pár órával is elég foglalni, a legtöbb jegy akkor van kb.
De általában 2-3, most pedig 1 nappal előtte már voltak kiváló helyek. :)
Konkrétan most a 2. és 3. sorokban ültünk, a második karéj legelejében, pont középpályánál, ergo a legjobb helyeken a stadionban. és kettő volt egymás mellé, egy föléjük, egy meg két oszloppal odébb és egyel lentebb, szal az is kartávolságban gyakorlatilag. Úgyhogy nem egy nagy művészet hála ennek a Seilent Lleiure-nek vagy minek, ami a bérletesek visszamondó rendszerét takarja. :)
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
oregem21
Jugador del Barça
Hozzászólások: 205
Csatlakozott: 2005.01.21. 22:06:53

2010.10.04. 23:05:42

Andris! azt szeretnem kerdezni csak h te hogyan tudtal servicaixa-n egymas melle szolo jegyeket foglalni???
november december tajekan tervezzuk h kimegyunk valamelyik meccsre, de egyszeruen nem talaltam olyan szektort ahol lett vna egymas mellett levo 2 szabad szek...:P
gondolom te sem egyedul mentel...hogy sikerult foglalnod???
koszi
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13624
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2010.10.02. 20:28:23

Na kérem, Péntek reggel óta itt dekkolok Barcelonában. :) Szerencsére nem sztrájkoltak a reptéri munkások már.

Sajnos Xavit nemlátom most, remélem legalább Messi és Iniesta kezd. Ha még lehet egy harmadik kívánságom egy Puyol, akkor már minden oks. Őt sajna nemláthattam legutóbb, s már nem sok éve van az öregnek talán.

A jegyekről annyit, hogy 4-5 napja online a servicaixán figyelgettük, s tegnap este meg is vettük őket online magyar mastercarddal. Ha valaki keresne, akkor a nem fedett hosszú oldalon gyakorlatilag a VIP páholynak megfelelő kis blokkban ücsörgök családostól. Szóval eléggé ki lehet válogatni ha az ember hajlandó kivárni az 1v2 nappal meccs előtti időpontig.
Egyébként ilyesmi kaliberű jegyeket ebben a pillanatban is lehet venni online, most csekkoltam. Viszont átlagosan kevesebb a szabad jegy, valszeg most azért van így, mert itt főszezon van, irtó sok a túrista az egész városban, mint a heringek. Meg hirdetik is a meccset alaposan, az egész városban láttam mindenfelé.

És ismét egy kis kritika a Botigák felé: az hagyján h 1-1 dologból nincs méret, bár ilyen mindig volt. De már 4. v 5.ször vagyok itt úgy, hogy a MÉS termékek is piacon vannak, hogy jól segítsék vele a rászorulókat vagy mittom, és az 5 alkalomból egyszer se volt olyan, h találtam méretet pulcsiból, pólóból. Elég nagy kamu az egész jótékonyság itt, baromira nem foglalkoznak az egésszel, ha nem fűződik hozzá érdekük. Szerencsére legalább olyan nincs már, amit régebben tapasztaltam, hogy rendes mezből sincsen méret.

Na, amúgy minden elégjó és strandidő van, majd integetek. :P
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Zsoma
Jugador del Barça
Hozzászólások: 233
Csatlakozott: 2004.10.08. 07:45:27

2010.10.02. 08:44:09

Andris írta:Zsoma, az hogy lehet náluk vásárolni, nem jelenti automatikusan, hogy a városban bárhol kihelyezett automatáik is kezelik a magyar kártyát, illetve hát a külföldit. :)
Azért írtam, mert kifejezetten úgy emlékeztem, h az automaták nem kezelik. de lehet hogy rosszul.
Ok, köszi, megpróbáljuk aztán ha mégsem marad a La Caixa fiók vagy a Camp Nou pénztára szombaton.
Avatar
barca 1986
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 346
Csatlakozott: 2010.03.23. 14:44:08
Tartózkodási hely: Barcelona, Travessera de les Corts 82. / Nyíregyháza

2010.09.30. 21:35:39

aradi vértanúk napja után olcsóbb?
Szabella
Jugador del Barça
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: 2009.04.06. 22:08:19
Tartózkodási hely: Barcelona

2010.09.30. 20:41:45

Sziasztok,

amolyan last minute....

Október 20 Barcelona-Köbenhavn BL MECCS SZUPER ÁRON !!!
Utazás okt 19 Pozsonyból -Barcelonába visszaút 21.én Barcelona-Pozsony
A teljes ár repjeggyel,2 kat meccsjeggyel hosszú oldalra,szállással, meccs és reptéri transzferekkel 89.000ft !!!!

CSAK 6 HELY VAN !!! AZ ÁR OKT 6-IG ENNYI !!!!
Barcelona mellett élő magyar család fociutakat ,nyaralásokat szervez Spanyolországba.BÉRLETES RÉVÉN ÁLLANDÓ MECCSBELÉPŐK.Részletek: szabella67@gmail.com vagy Skype: szabellaek ill+34972875773 vagy +34693430301 illetve a szabella.hu weboldal
Avatar
barca 1986
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 346
Csatlakozott: 2010.03.23. 14:44:08
Tartózkodási hely: Barcelona, Travessera de les Corts 82. / Nyíregyháza

2010.09.30. 17:23:03

http://www.blaugranas.com/entradas_del_ ... na-iab.htm

nyilván nem a legmegbízhatóbb, de itt is megy a jegyeladás
Avatar
barca 1986
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 346
Csatlakozott: 2010.03.23. 14:44:08
Tartózkodási hely: Barcelona, Travessera de les Corts 82. / Nyíregyháza

2010.09.30. 16:37:02

Andris írta:Én simán kimennék, bár kivinném a családot is ha már ottvannak. Persze csak ha belefér a keretbe. :) Egy 90000es stadion meccshangulatban bárkinek hatalmas élmény.

Egyébként holnap hajnalban megy a gépem, amennyiben a nyavalyás spanyol reptéri munkások nem sztrájkolnak tovább. :roll:
asszonyt nem sikerült még megfertőzni, 4 éves gyerek meg már inkább aludjon este 9-10kor

barcába az is tetszik, h nem pörögnek az emberek, hanem nyugiba vannak, nem szakadnak meg
bár drukkolok, h a reptériek megerőltessék picit magukat:-)
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13624
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2010.09.30. 16:06:07

Én simán kimennék, bár kivinném a családot is ha már ottvannak. Persze csak ha belefér a keretbe. :) Egy 90000es stadion meccshangulatban bárkinek hatalmas élmény.

Egyébként holnap hajnalban megy a gépem, amennyiben a nyavalyás spanyol reptéri munkások nem sztrájkolnak tovább. :roll:
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
barca 1986
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 346
Csatlakozott: 2010.03.23. 14:44:08
Tartózkodási hely: Barcelona, Travessera de les Corts 82. / Nyíregyháza

2010.09.30. 15:50:57

villareal ellen megy vki?
nov 13 vagy nov 14-én
kimegyek az asszonnyal meg a 4 éves kisfiammal 5 napra, lássák már ők is a világ legszebb városát

+ kérdés: ti kimennétek egyedül egy barca-meccsre?
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13624
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2010.09.28. 07:35:44

Zsoma, az hogy lehet náluk vásárolni, nem jelenti automatikusan, hogy a városban bárhol kihelyezett automatáik is kezelik a magyar kártyát, illetve hát a külföldit. :)
Azért írtam, mert kifejezetten úgy emlékeztem, h az automaták nem kezelik. de lehet hogy rosszul.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Zsoma
Jugador del Barça
Hozzászólások: 233
Csatlakozott: 2004.10.08. 07:45:27

2010.09.25. 16:44:02

Reyes írta:A neten a servicaixa.com milyen magyar (vagy nem spanyol) kibocsátású kártyát fogad el jegyvásárláskor?
Én CIB-es mastercarddal vásároltam.
Zsoma
Jugador del Barça
Hozzászólások: 233
Csatlakozott: 2004.10.08. 07:45:27

2010.09.25. 16:42:14

Andris írta:Nem vagyok meggyőződve róla h a caixa automaták működnek külföldi kártyákkal. Biztosak az infoid? Csak azért kérdem nehogy zátonyra fuss vele véletlen. :)
Nézd ha engedett vele vásárolni akkor muszáj működnie. Megnéztem a rendszerükben is a kártyaszámommal és él a foglalás. Szerintem ha nem működnének akkor nem engedtek volna venni, mint a hivatalos oldalon.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zsoma 2010.09.25. 16:45:06-kor.
Avatar
Bree
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 255
Csatlakozott: 2010.08.01. 23:14:48
Tartózkodási hely: Bp

2010.09.24. 19:39:15

L.Messi 10 írta:
Bree írta:
messiacsaszar írta:Szasztok!
Megtudnátok mondani, hogy messi játszhat-e már hétvégén, vagy ha nem akkor mikor! Előre is köszi! :)
ez nem volt egy kicsit off? :D
Szerintem azért kérdezte mert úgy szeretne Barca meccsre menni, hogy Messit is lássa. És igy mindjárt más a lány fekvése :D
Ja, tényleg. Ha Messit akarja látni, akkor mindjárt más :D
Kép
Lionel Messi - El Mejor
>I belong to Jesus<
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13624
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2010.09.23. 21:57:41

Gali írta:
messiacsaszar írta:Szasztok!
Megtudnátok mondani, hogy messi játszhat-e már hétvégén, vagy ha nem akkor mikor! Előre is köszi! :)
Nem, jelen állás szerint legközelebb október 3-án a Mallorca elleni mérkőzésen játszhat (már ami a hazai mecsseket illeti).
Szerencsére, mert arra megyek ki. :)

Amúgy a helyekhez hozzászólva, alsó karéj valóban nem a legjobb ha az ember látni akarja a meccset, és szerintem kapu mögött se nagyon. Hosszú oldali jegyeket kell venni, aki megteheti, és mindenképp a 2. v 3. karéj első felébe, kettőre van osztva hosszában ugye.
Egyébként azért alapvetően a Camp Nou nagyon jól van megtervezve, nemigen van hely ahonnan ne látna a nép aránylag jól. pl távcső sehova sem kell, bejártam az egész stadiont hatszor.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
L.Messi 10
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2372
Csatlakozott: 2010.07.03. 22:08:22
Tartózkodási hely: Kaposvár

2010.09.23. 18:26:05

Bree írta:
messiacsaszar írta:Szasztok!
Megtudnátok mondani, hogy messi játszhat-e már hétvégén, vagy ha nem akkor mikor! Előre is köszi! :)
ez nem volt egy kicsit off? :D
Szerintem azért kérdezte mert úgy szeretne Barca meccsre menni, hogy Messit is lássa. És igy mindjárt más a lány fekvése :D
Kép
Avatar
Bree
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 255
Csatlakozott: 2010.08.01. 23:14:48
Tartózkodási hely: Bp

2010.09.23. 17:53:11

messiacsaszar írta:Szasztok!
Megtudnátok mondani, hogy messi játszhat-e már hétvégén, vagy ha nem akkor mikor! Előre is köszi! :)
ez nem volt egy kicsit off? :D
Kép
Lionel Messi - El Mejor
>I belong to Jesus<
Válasz küldése