Offtopic

Ami egyik témához sem kapcsolódik, avagy itt nyugodtan írhatsz mindenről kötetlenül.

Fogyasztasz valamilyen dohányterméket? :D

- Nem, soha nem próbáltam.
13
26%
- Próbáltam, de nem szoktam rá.
18
36%
- Füstölök, mint a gyárkémény
12
24%
- Alkalmanként rágyújtok
7
14%
 
Szavazatok száma: 50
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2020.01.09. 08:48:29

Ez egy valós alternatíva, amit felvázoltál, ilyenre gondoltam, nem a "bekóstolásra".:)

Hívtam már mentőt full részeg palira a villamoson, mert azt hittem ott hal meg a lábam előtt. Úgy is láttam, mintha nem lélegezne. Időközben magához tért, aztán főnök urazva kérte, hogy csak a mentőket mondjam le. Megtettem. Annyira be volt állva, hogy magatehetetlenül leborult az ülésről, aztán saját lábán simán elsétált. Bár még az is lehet, hogy ő is cukros volt, de abból nem szoktak ilyen csodás feleszmélések lenni, ha már bekómáltál.

Az a baj, hogy ebben az országban mindne következmény nélkül marad. Pl a szállókba ugyan úgy lehetne fizetni egy biztonsági őrt, aki, ha lefülel egy bűn esetet, azt az embert ugyan úgy el kell zárni. Csak itt mindenre tojnak magasról. De, mondjuk, amíg egy 10 méterre levő szemetesig nem tudom elvinni a cigi csikkemet, addig nem is szabad várnunk semmit. Egyénenként jelentkezik az összes társadalmi probléma gyökere és úgy látom, a magyar ember sosem fejlődik.
Kép
Avatar
Veidt_madridista
Madridista
Hozzászólások: 851
Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
Tartózkodási hely: Miskolc

2020.01.09. 08:38:46

MQuCsabi írta:Igen, de nekem sem kelt fel. :D Mondjuk hozzányúlni nem nyúltam. Az nem baj? ;)
Nekem aztán nem baj. Csak tapasztalataim szerint döntő többségben azok panaszkodnak ilyen dolgokkal kapcsolatban a leghangosabban, akik élőben fülüket-farkukat behúzzák (ezek szerint ez rád nem igaz). Volt múltkor az a videó, mikor lerúgdostak egy büdös, részeg csövest a villamosról. Jót röhögtem, hogy a kommentek között mindenki előadta a társadalmi érzékenység bajnokát, de a felvételen egyetlen ember sem ment oda megvédeni a csövest. :D Érdekes dolgok ezek. Ha azt hiszed, hogy védem a csövit, akkor nagyon tévedsz. :D Én szó nélkül odamegyek mivanozni bármelyik ótvar, viselkedni nem tudó, agresszív csöveshez, trógerhez, cigóhoz a villamoson.

A problémakör megoldása egyébként egyszerű, legalábbis elméletben. Nyugaton rengeteg kisvárosban megcsinálták már. Azt kell elérni, hogy az önkörmányzatnak kevesebbe kerüljön lakhatást biztosítani valakinek, mintha az a valaki az utcán csövezne. Ez természetesen csak egy igazán átfogó program keretén belül valósulhat meg, ami egyéb társadalmi problémákkal is foglalkozik összehangoltan, pl. munkanélküliség, családon belüli erőszak, hirtelen megözvegyült anyák/apák, drogokkal való visszaélés, alkoholizmus, mentálhigénia. Ez tehát egy afféle "adjunk mindenkinek ingyen lakást" program, ami csak idővel térül meg. Viszont - szintén idővel - rengeteg potenciális új-régi munkavállalót, kevesebb bűnesetet és nem utolsó sorban tisztább környezetet eredményez. Persze nagyobb városokban (pl. Budapest) már kicsivel bonyolultabb lenne a dolog, meg hát nálunk mindez kivitelezhetetlen erőforráshiány és a kormányzati hajlandóság hiánya miatt.

Alternatív út az autoriter fellépés, amit a kormány csinál jelenleg. Ez sem feltétlenül rossz, de ehhez rendbe kellene tenni a hajléktalanszállókat (beleértve a nappali melegedőket, az átmeneti szállásokat és az éjjeli menedékhelyeket). A magyar valóságban biztosan ez lenne az első lépés, amit meg kellene tenni. Tüneti kezelés, de valahol el kell kezdeni.
Kép
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2020.01.09. 07:43:47

Igen, de nekem sem kelt fel.(aludt, ki volt ütve) :D Mondjuk hozzányúlni nem nyúltam. Az nem baj? ;) Egyébként tipikus volt ez a visszakérdezés is =D>
A buszsofőrnek viszont van eszköze, megállítja a buszt, tovább megyek, hogy ne szúrjon ki a többi, fizető utassal, nem enged fel egy koszos, büdös, szaros embert a buszra.
Értem, hogy mindenkit meg akartok védeni, de akkor fogadjatok be egy ilyen lecsúszott, akaratgyenge embert.
Attól, mert hajléktalan, rá már ne mvonatkoznak a szabályok? Vagy neki nincsenek kötelezettségei? Ő már nem a társadalom része? Mert akkor ebből következnek még kérdések...
Kép
Avatar
Tivornya
Capitá del Barça
Hozzászólások: 736
Csatlakozott: 2008.10.14. 17:39:21
Tartózkodási hely: Dunabogdány

2020.01.09. 07:12:47

Veidt_madridista írta:
MQuCsabi írta: Multkor a 8E-n egy csövi letolt nadraggal, kilogo picsaval ult a buszon. Senki nem szolt semmit.
Te szóltál?
Tökéletes a kérdés!
„Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
Avatar
Veidt_madridista
Madridista
Hozzászólások: 851
Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
Tartózkodási hely: Miskolc

2020.01.09. 07:02:14

MQuCsabi írta: Multkor a 8E-n egy csövi letolt nadraggal, kilogo picsaval ult a buszon. Senki nem szolt semmit.
Te szóltál?
Kép
andreas
Jugador del Barça
Hozzászólások: 184
Csatlakozott: 2019.05.11. 21:25:03

2020.01.08. 21:38:37

davi10 írta:Valóban nem mindenki tehet róla, de aki nem is akar változtatni ezen, azt én nem tudom sajnálni.
Tudom, rohadt zsémbes meg antiszociális vagyok, de menjen már mindenki az anyjába :D
:))))))) Ez is egy igazság:)
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7472
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2020.01.08. 21:24:23

Valóban nem mindenki tehet róla, de aki nem is akar változtatni ezen, azt én nem tudom sajnálni.
És mondom, nálunk "szerencsére" ők a fő probléma.

Ami még rohadtul idegesít: Melóból hazafele átsétálok szerintem Buda legforgalmasabb terén. Egyszerűen nem tudok úgy végigmenni rajta, hogy legalább 1, de inkább 2 különböző ember ne próbálna meg megállítani.
Vagy koldulnak, vagy valami politikai cucc kellene nekik, de a legidegesítőbbek a krisnások, akiket kb. lehetetlen lerázni, akármilyen udvariasan is adod a tudtukra, hogy most rohadtul nincs erre időd.

Tudom, rohadt zsémbes meg antiszociális vagyok, de menjen már mindenki az anyjába :D
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
andreas
Jugador del Barça
Hozzászólások: 184
Csatlakozott: 2019.05.11. 21:25:03

2020.01.08. 21:14:20

davi10 írta: Amúgy annyira nem ismerem a feltételeket, de ha már boldog-boldogtalant felvesznek a közmunkaprogramba, akkor pont a hajléktalanokat nem? Persze gondolom, hogy 10-ből 9-nek meg se fordul a fejében, de annak az 1-nek nincs meg ez a mentőmellénye?
Nézd, én ezt nem tudom, de látok minden reggel amit látok, és nem vagyok biztos abban, Ők a probléma!
Az meg elszomorít hogy ember-emberek remegnek egy téli reggelen.

Nem egy könnyű téma ez, ám Őket is illik picit megvédeni mert nem mindenki tehet a sorsáról!
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7472
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2020.01.08. 21:08:12

Egy szóval nem mondtam, hogy mindegyik azért jutott el idáig, mert piált. Rémlik is valami indexes riport egy csávóról, aki egyetemi tanár volt, 1 év múlva pedig már az utcán volt.
De a mi környékünkönk csak ilyenek vannak, és 99%-ban ők barmolják össze a parkot.

Igen, bonyolult kérdés, de pont tavaly volt valami szigorítás, akkor rendesen ki is pucolták az aluljárókat, meg rendesen vitték el az utcán alvókat. Most meg ugyanúgy tele vannak az aluljárók, mintha semmi nem történt volna.

Amúgy annyira nem ismerem a feltételeket, de ha már boldog-boldogtalant felvesznek a közmunkaprogramba, akkor pont a hajléktalanokat nem? Persze gondolom, hogy 10-ből 9-nek meg se fordul a fejében, de annak az 1-nek nincs meg ez a mentőmellénye?
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
andreas
Jugador del Barça
Hozzászólások: 184
Csatlakozott: 2019.05.11. 21:25:03

2020.01.08. 20:42:39

davi10 írta:Szerintem egy demokráciában nem lehet "megoldani" a hajléktalankérdést.

Én az ingatlanárakat elnézve elég jó környéken lakom, tényleg nincsenek balhék se nagyon. Viszont elég közel van egy park meg egy templom, ott elég sok csöves van, de az a piálós fajta.
Bezárni nem lehet őket sehova, szállókra nem mennek be, nem nagyon lehet velük mit csinálni. Tesómmal ha meglátjuk őket, hogy oda végzik a dolgukat, ahova nem kéne, vagy szemetelnek, akkor elővesszük a keményebb énünket, olyankor egyből megy a "persze, ne haragudjon főnök úr", de ennyi.
Én a Belvárosban lakom és hidd el nem a hajléktalanok piszkítanak oda ahova!
Persze sok a piás stb köztük, de egyszer is belegondoltál: nem mindenki azért lett hajláktalan mert ivott?
A minap látam egy nagyon lepusztult emberkét az egyik aluljáróban, próbálta meggyújtani a cigit de nem bírta annyira remegett a keze meg a teste mert bizony nem +30 fok volt reggel korán és nem az jutott először eszembe, rossz helyen gyújt rá..

Szóval a hajléktalan kérdés, tényleg egy komoly történet!
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2020.01.08. 20:29:26

Azert merult fel bennem megint ez a kerdes, mert decemberben tobbszor is jartam a Kelenfoldi aluljaroban es borzalom, ami ott folyik. Fennhangon trecselnek a csovik a padokon, isznak cigiznek. Ez szanalom. Az ember nem tud kimenni egy parkba vagy csak egy utcai padra leulni, egy aluljaron atsetalni, ami mellesleg egy palyaudvar is.

Multkor a 8E-n egy csövi letolt nadraggal, kilogo picsaval ult a buszon. Senki nem szolt semmit. Gondolom a sofor is eszlelte, biztos nem az elso kort mente. En meg ezert fizetem a berletet...Egyaltalan nem csodalom, hogy az emberek inkabb egyesevel kocsiba ulnek es ucsorognek a dugoban.
Kép
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7472
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2020.01.08. 20:09:12

Szerintem egy demokráciában nem lehet "megoldani" a hajléktalankérdést.

Én az ingatlanárakat elnézve elég jó környéken lakom, tényleg nincsenek balhék se nagyon. Viszont elég közel van egy park meg egy templom, ott elég sok csöves van, de az a piálós fajta.
Bezárni nem lehet őket sehova, szállókra nem mennek be, nem nagyon lehet velük mit csinálni. Tesómmal ha meglátjuk őket, hogy oda végzik a dolgukat, ahova nem kéne, vagy szemetelnek, akkor elővesszük a keményebb énünket, olyankor egyből megy a "persze, ne haragudjon főnök úr", de ennyi.

Kicsit idevág, én sokkal jobban szigorítanám a "közterületen való viselkedést".
Tehát ha nem lehet közterületen inni, akkor tényleg ne lehessen, ahol nem lehet cigizni, ott tényleg ne lehessen. Ha valami proli az utca közepére dobja a szemetét/cigicsikkét, ott helyben megbüntetni.
Sajnos nálunk nem divat betartani ezeket a szabályokat, és nagyon nincs is aki betartassa.

A Joker után megnéztem újra a Taxisofőrt, ahogy öregszem, egyre inkább kezdem megérteni Travis-t :D
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2020.01.08. 07:59:53

Sziasztok,

Mi a véleményetek a hajléktalan helyzetről? Mit kezdenétek vele, hogy oldanátok meg?
Kép
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 22080
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2020.01.05. 10:31:43

Fecooo írta:Meghalt Gesztesi Károly... rosszul lett... RIP :(
Egyik kedvenc magyarhangom volt, még gyermekoromban szerettem meg a Szupercsapat Rossz fiújának hangjaként. :?
Avatar
Veidt_madridista
Madridista
Hozzászólások: 851
Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
Tartózkodási hely: Miskolc

2020.01.04. 21:55:37

Nero. írta:https://index.hu/kulfold/2020/01/04/ira ... p_hamenei/

Kicsit unalmas már hogy mindig ugyanazokkal van a probléma. Addig jártatják a szájukat ameddig az Amerikaiak megunják és jól kisöprik őket.
Mondjuk az egész talán elkerülhető lett volna, ha Trump nem mondja fel gyerekes sértődöttséggel az atomalkut.
Kép
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2020.01.04. 19:37:33

https://index.hu/kulfold/2020/01/04/ira ... p_hamenei/" target="_blank

Kicsit unalmas már hogy mindig ugyanazokkal van a probléma. Addig jártatják a szájukat ameddig az Amerikaiak megunják és jól kisöprik őket.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7938
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2020.01.04. 18:17:10

Meghalt Gesztesi Károly... rosszul lett... RIP :(
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 22080
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2020.01.03. 21:56:09

Én mélyen hívő keresztyénnek mondanám magam, mégis máshogy látom ezt a dolgot. Én inkább pozitív dolognak tartom, hogy Jézus születésének ünnepe még a hitetlenek életére is kihat, még ha sokan tényleg nem is tudják igazán, mi a valódi lényege. De mégis, ők is megérzik, hogy nagy valamiről van szó, legalább három napra próbál a többség egy kicsit jobb emberré válni, türelmesebbek, kedvesebbek egymással, kicsit összejönnek a családok, rokonok barátok. Az adakozási kedv is megnő. Sokan csak egy évben egyszer, ilyenkor mennek el templomba, és lehet 100 emberből 99-ben nem marad meg semmi az Istentiszteletből, de ha csak egyben is megmarad a hitnek egy kicsi csírája, máris valami jó történt. Szeretet ünnepe? Nem egészen, de nincs is távol a lényegtől, hiszen ahogy János evangélista írta, úgy szerette az Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta... Ajándékozás? Istentől nagy ajándékot kaptunk, akkor miért is ne cselekedjünk hasonlóan egymással? Nyilván a mi ajándékunk nem mérhető az előbbihez, de ha kreatívok vagyunk, meg tudjuk örvendeztetni azt, akinek adunk. Szóval szerintem a karácsony jó dolog, és az is, hogy nem mélyen vallásos, sőt még a teljesen hitetlen emberek többsége is megünnepli. És ha nagyon ostorozni akarnám az embereket, nem ezért a három napért tenném, hanem éppenséggel a többiért, a szürke hétköznapokért. Mert ha egész évben az az indulat lenne bennük, ami "ilyenkor decemberben", akkor egy lényegesen jobb világban élnénk.
Avatar
daffy
Madridista
Hozzászólások: 7213
Csatlakozott: 2010.01.31. 19:11:40

2020.01.03. 15:34:59

meg vagyok keresztelve,de nem vagyok vallásos. én azt ünneplem,hogy nem megyünk dolgozni és a barátnőmmel lehetek. gyerekként az ajándék miatt vártam,felnőtt fejjel a pihenés miatt.
nem Jézus születése miatt állítok egy elpusztított növényt a lakásban(főleg h ugye nem is ilyenkor született,de az más téma),nem amiatt nem dolgozok. egyszerűen azért,mert az országban,ahol élek így mennek a dolgok. de nem ajándékoztunk barátnőmmel,nem ettünk bejglit,nem ettünk semmit extrát. nekem a karácsonyom olyan,amilyenné magamnak alakítottam és tetszik így :)
arra a kérdésre,hogy mit ünneplek azt tudom válaszolni hogy semmit.
Avatar
Varatrix
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4857
Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
Tartózkodási hely: Böpö

2020.01.03. 15:05:53

daffy írta:
mit és hogy kellene ünnepelni? mi a megfelelő? pláne nem vallásosként mi a megfelelő egy ilyen országban?
Ha nem vagy keresztény, akkor semmit, sehogy, semmi, pont ezt mondom... Én kérdezem, hogy te ünnepelsz e bárhogy, tekintve, hogy nem vagy keresztény?

Én arra utaltam, hogy a legtöbb esetben visszás, mert azt mondja magáról valaki, hogy nem keresztény, de mégis ünnepel karácsonykor, csak ilyenkor merülnek fel a kérdések, hogy mit és hogy kellene ünnepelni? mi a megfelelő, tekintve, hogy nem keresztény.
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
Avatar
daffy
Madridista
Hozzászólások: 7213
Csatlakozott: 2010.01.31. 19:11:40

2020.01.03. 14:07:48

Varatrix írta:
daffy írta:Nem vagyok vallasos es nem is erdekel a dolgok miertje. A tarsadalomhoz alkalmazkodom. Ha a fonok azt mondja h nem dolgozunk,akkor nem megyek be.
Ugyanakkor ha a bolt zarva van dec 25en,nem verem az ajtot,h miert nincs nyitva nekem,aki nem vallasos.
És nem állítasz karácsonyfát, nem eszel bejglit, és nem látogatod meg a rokonokat? Mert ha így van elfogadom a dicső konformizmusodat.
mit és hogy kellene ünnepelni? mi a megfelelő? pláne nem vallásosként mi a megfelelő egy ilyen országban?
Avatar
Varatrix
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4857
Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
Tartózkodási hely: Böpö

2020.01.03. 13:40:01

daffy írta:Nem vagyok vallasos es nem is erdekel a dolgok miertje. A tarsadalomhoz alkalmazkodom. Ha a fonok azt mondja h nem dolgozunk,akkor nem megyek be.
Ugyanakkor ha a bolt zarva van dec 25en,nem verem az ajtot,h miert nincs nyitva nekem,aki nem vallasos.
És nem állítasz karácsonyfát, nem eszel bejglit, és nem látogatod meg a rokonokat? Mert ha így van elfogadom a dicső konformizmusodat.
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
Avatar
daffy
Madridista
Hozzászólások: 7213
Csatlakozott: 2010.01.31. 19:11:40

2020.01.03. 13:12:35

Nem vagyok vallasos es nem is erdekel a dolgok miertje. A tarsadalomhoz alkalmazkodom. Ha a fonok azt mondja h nem dolgozunk,akkor nem megyek be.
Ugyanakkor ha a bolt zarva van dec 25en,nem verem az ajtot,h miert nincs nyitva nekem,aki nem vallasos.
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1568
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2020.01.03. 10:24:02

Varatrix írta:Az én pitiáner dolgom az ünnepek ismerete: hogy dec 24-e nem karácsony, és szerintem rengetegen nem is tudják, de ha meg is mered említeni, azt mondja, hogy "Jó de én most ünneplem!". Ilyen alapon a szülinapomat is ünnepelhetem bármikor! Továbbá nem a "szeretet ünnepe"... mondjuk a pogányoknak is el kellett adni valahogy, elvégre Húsvétkor meg egy nyulat dicsőítenek! A Pünkösdöt meg sem merem kérdezni, hogy tudnak e róla bármit, azon kívül, hogy nem kell bemenni dolgozni. Nem vagyok buzgó keresztény ember, de azért na! Érdekes lenne, ha mondjuk azt mondanánk, hogy csak annak nem kell dolgoznia aznap, aki meg tudja mondani, hogy mit ünneplünk. Ez igaz okt 23-ra is, arról sincs fogalma sok embernek.
Ez azért van, mert manapság nem divat Ludas Matyit és Tüskevárat nézni, inkább nézzük a Star Wars-t és társait, így nem vagyunk tisztában a keresztény szokásokkal :cry:

:mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:
Avatar
Varatrix
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4857
Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
Tartózkodási hely: Böpö

2020.01.03. 09:29:25

Az én pitiáner dolgom az ünnepek ismerete: hogy dec 24-e nem karácsony, és szerintem rengetegen nem is tudják, de ha meg is mered említeni, azt mondja, hogy "Jó de én most ünneplem!". Ilyen alapon a szülinapomat is ünnepelhetem bármikor! Továbbá nem a "szeretet ünnepe"... mondjuk a pogányoknak is el kellett adni valahogy, elvégre Húsvétkor meg egy nyulat dicsőítenek! A Pünkösdöt meg sem merem kérdezni, hogy tudnak e róla bármit, azon kívül, hogy nem kell bemenni dolgozni. Nem vagyok buzgó keresztény ember, de azért na! Érdekes lenne, ha mondjuk azt mondanánk, hogy csak annak nem kell dolgoznia aznap, aki meg tudja mondani, hogy mit ünneplünk. Ez igaz okt 23-ra is, arról sincs fogalma sok embernek.
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
Válasz küldése