Igen, őszintén úgy gondolom, hogy igen.csababarca írta: ↑2022.01.23. 18:16:55őszintén úgy gondolod, hogy pl Piqué a kulcs a negyedik helyhez?
ez az öregek múlik tényleg?
Nem akarjátok megérteni a mondandót, Peter is leírta, ördögi kör amiben vagyunk.
homokba dugjuk a fejünket, és hiszünk abban, hogy az öregek a stabil pontok.
hosszútávon Pedrire, Gavira, Nicora olyan mentális gátat rakhat ez, ami zajlik a klub körül, hogy rosszul fogunk járni.
ezer példát tudnék írni, akár aktuálpolitikait is, hogy milyen módon gondolkoztok, gondolkozik a klub az öregekről, de mivel 4-5 éve erről pofázunk páran, és akkor is azzal nyugtattatok minket, akik kritikusan írtunk, hogy nyugi, 1-2-3 év és már nem lesznek.
erre itt van 5 évvel később, és jobban számolunk velük, mint valaha.
És mondjuk el lehetne kezdeni ott a dolgokat, hogy Xavi nem játszatja őket orrvérzésig.
kezdő lépésként ez sem lenne rossz, akkor látnánk a szándékot.
Persze, ez kifejtésre szorul, mert nyilván nem Piquéről beszélek.
Egyrészt arról van szó, hogy Xavi egy játékot próbál meghonosítani, illetve az elképzeléseit, és számtalanszor lenyilatkozta, hogy gondjai vannak egyelőre az alap elképzelések átvitelével is. Sajnos nekem úgy fest, hogy ehhez akár még egy fizikailag, vagy adott esetben csúcsteljesítményben lényegesen gyengébb öreg játékos jobban megfelel. A gyakorlatban én ezt egyelőre Alves és Busquets esetébene látom nagyon szembetűnően. Ez a megfontolás, hogy valaki esetleg gyengébb (már) az adottságokat illetően, de mégis jobban hajtja végre azt, amit Xavi kér(ne).
Másrészt nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy kikről beszélünk, és kiket tudnánk betenni a helyükre. Én azt látom, hogy ha vannak is gyengébb meccseik, különösen az erősebb ellenfelek esetén, attól még Alves, Piqué, Busquets, Alba, ha úgy tetszik a szent tehenek kiteszik a lelküket. Megszakadnak a csapatért. Előbbi három mindenképpen.
És kit lehetne betenni? Piqué helyett jelenleg Lenglet a következő a sorban. Szerintem jelenleg is gyengébbek a képessségei, és végképp nem gondolom, hogy úgy menne a csapatért, mint Piqué. Fura lenne, ha ezt bárki vitatná.
Dest lehetne Alves helyett, állítólag buta mint a tök. Ha jól emlékszem, azt olvastam, hogy Xavi őt tudja legkevésbé "rávenni" bárminek a megértésére. Persze ez lehet pletyka. De amúgy meg mindegy, mert eddig sérült is volt, már jó ideje, majdnem annyi, amennyi ideje itt van Xavi.
Alba helyett Baldé, aki nagyon fiatal kis csikó, és még alig láttuk játszani. Jó lenne látni, hogy mire képes, igazából elfogadom sőt én is így gondolom. Csak hogy ő is már vagy másfél hónapja sérült volt asszem.
Busquets lenne az egyetlen, akinek a posztjára akadnak extra jelentkezők. Csak hogy ebből hárman 17-18 évesek (egy most tért csak vissza), plusz még itt van Frenkie, aki meg konkrétan tízszer rosszabb még a gyengébb meccseket kifogó szenttehén Busquetsnél is, pedig folyamatosan játszik.
Egy szó mint száz, igen, szerintem Piqué, Busquets, Alves kihagyásával tovább gyengülünk, és a negyedik hely is kartávon kívülre kerülhet. Jelenleg így állunk.
Lehet beszélni itt minden ördögi körről, meg hogy nem értjük a lényeget... lehet hogy én tényleg nem értem. Mond el nekem, mivel járnánk jobban, ha olyan emberek játszanának, akik fiatalabb koruk ellenére egyértelműen gyengébbek, Xavinak is nehezebb dolga van velük, és nem is adják ki a címerért a 110%-ot?
Aztán tőlem majd jöhet SR próbaképp Alves helyére, meg Eric Piqué helyére, meg Baldé már most is, meg Nico/Frenkie Busquets helyére rotálva (nagyon fontos!). Csak hogy eddig erre lehetőség se volt, és előbbi kettőnél továbbra sincs. Busquets meg szerintem látványosan hiányozni fog ha padoztatják, de ne legyen igazam.
+ Xavi szerintem abszolút nem tervez ezekkel az öregekkel hosszú távon. Max jövőre egy részükkel, ha nagyon nem bírnánk igazolni valamelyik posztra, vagy nagyon nem válna be az alternatíva. Egyelőre azt látom, hogy maximálisan igazat mond: mindenki csak a teljesítménye alapján kerül kezdőbe, vagy annak közelébe.
Más csapatokban is játszanak az öregek, mert nem tudnak minden egyes helyre jobbat igazolni. Jelenleg ebben a helyzetben vagyunk, és nem öt perc kimászni belőle.