Barca az Európa Ligában

Helyt áll-e csapatunk a BL-ben? Megnyerjük-e a Bajnokságot? Mi a helyzet a Király Kupával? Kellenek-e a barátságos mérkőzések? Hol lehet nézni a meccset? - Távkapcsolóval a kézben. Ha mondanivalód van, kerülj beljebb!
Avatar
gránit
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2438
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2023.02.24. 18:51:45

Többek között ezért is lenne ésszerűbb BL meg EL helyett egy szuperliga. Évente néhány, nagyon néhány meccs alapján méricskéljük és hasonlítjuk össze a csapatokat. Ebben a szezonban játszottunk nyolc, azaz NYOLC nemzetközi meccset. Az NBA-ben csak az alapszakasz áll 82 meccsből.

A Madrid igazi kupacsapat. Ahogy a Liverpool is, sokszor voltak úgy tényezők a nemzetközi mezőnyben, hogy otthon semmit nem nyertek. Gerrard úgy BL-győztes, hogy angol bajnokságot soha nem nyert. Vannak klubok, amiknek fekszik az oda-visszavágós rendszer.

Sokkal tisztábbak lennének ezek az összehasonlítások, ha a legerősebb csapatok egy bajnokságban játszanának, és sok meccset játszanának egymással. Ez a labdarúgást leszámítva minden jelentősebb sportágban megvalósult már. A labdarúgásban meg pár meccs alapján hasonlítgatjuk össze a csapatokat. Még a BL-döntősök is csak 13 meccset játszanak egy szezonban. Kevesebbet, mint amennyi meccsből áll egy NFL-alapszakasz.
Avatar
Subinho
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4183
Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
Tartózkodási hely: Budapest

2023.02.24. 18:47:10

Ez hülyeség, hogy a liga az értékmérő, mert itt ugyanazokkal játszunk. A ligában hoki csapatok ellen félgőzzel 2-0, Europában meg top csapatok ellen kellene csúcson járatni a csapatot. Ez nekünk nem.megy. Mindegy hogy a Mikiegér kupában megvertük az araboknál a Madridot, senkit nem érdekel. A BL 8 között futnánk össze, fordítva lenne. És ez a mérvadó!
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7097
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2023.02.24. 18:30:10

A Reál vagy mi kérdést nehéz eldönteni. Nézd meg, a Reál milyen csoportból ment ki, és nézd meg, milyen ellenfelet kapott. Aztán hogy mi milyenből (nem), és mi milyet kaptuk. Totál fordított esetben simán lehet, hogy a Madrid játszana az EL-ben. Lehet, hogy nem, de hogy ítéled meg igazságosan?

És ezt most nem a felmentésünk miatt írtam, egész más okból, az összehasonlítási alap miatt. Hogy hasonlítasz össze két csapatot, mikor tök más ellenfelekkel kell játszaniuk? A bajnokságban viszont mindenki ugyanazzal játszik, ugyanannyit. Reálisabb az alapján azt mondani, hogy jobbak vagyunk náluk. Itt jön a képbe az, amit Nova fejtegetett a BL topikban, hogy kétféle megítélése létezik a jónak. Amit mi csinálunk, hétről hétre, meg a Madridi, amivel az utolsó 10 percben összehozzák a győzelmet a jobb csapat ellen is akár. Mindkettő tök valid, de hogy az összehasonlítási alap igazségosabb a bajnokságban a feltételek miatt, az szerintem tuti.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Sonoma
Capitá del Barça
Hozzászólások: 600
Csatlakozott: 2021.05.25. 10:00:54

2023.02.24. 18:17:48

bence0330 írta:
2023.02.24. 00:02:41
A Reált 4 meccsből 3-szor raktuk zsebre alatta, ebből 2-szer megalázó módon. Szerencsének nem mondanám, ettő még elveszhetjük az elődöntőt ellenük persze, de bőven mi leszünk az esélyesek. Mondjuk Pedrin is sok fog múlni, de ott legalább már lesz Gavink.
Az igaz, hogy mikor a legutóbbi mélyütés után játszottunk velük pont a BL kiesés után, az nagyon rossz volt. De szerintem a mostani nem fog megviselni ennyire minket...


...Azt meg szerintem ízlelgessük, hogy úgy jelenleg az új Valverde, hogy egyrészt amit mondasz, egész máshonnan, összehasonlíthatatlanul mélyebbről indul, és MESSI NÉLKÜL érhet el az első teljes évében hazai triplát. Egy csöppet más a szitu... Ha lenne Messije, nyilván a BL-ben maradtunk volna mindkét évben, ez szereintem aligha kérdés.
Ha már statisztika. Az elmúlt 5 meccsből 3x a Real nyert...
És sokat érünk ezzel a nagy megalázásokkal. Valahogy kihozod, igazából mi jobbak vagyunk mint a Real, csak a statisztikákban az van, hogy mi az El negyeddöntőben kiestünk megalázó módon, míg a Real behúzta a bajnokságot meg a BL-t tavaly. Idén megint kiestünk a Bl-ből, majd egyből az EL-ből is. Közben dagad a mellünk, hogy megvertük a Realt a szuperkupa döntőn, amit még annyira sem jegyeznek mint egy La Liga elsőséget. #-o ...

...Engedjük már el ezt a "ha itt lenne Messi" szöveget. Itt volt amikor a legmegalázóbb vereségeket kaptuk a BL-ben, itt volt amikor már a bajnokságokat se tudtuk vele megnyerni. Ne sírjuk már vissza.
Egy top Messivel persze még mindig jók lennénk, de akkor egy top Etoval, Ronaldhinhoval stb is. El kéne már engedni ezt a rá hivatkozást.
Itt magával Xavival és az ő taktikájával van a fő baj, de ez már egy másik topikba való.

Áthoztam ide, mert a témához vonatkozik.
bence0330 írta:
2023.02.24. 16:48:36
Egy fórumtársunk aláírása. Aktuális.

"8-szor nyertük meg a bajnokságot 11 év alatt! Nem értékeljük ezt annyira, mint amennyire kellene de az évek során majd látni fogjuk mennyire nehéz is volt ezt elérni."- Lionel Messi 2019

Nyilván nem tökugyanaz, mert nem 8/11-ről van szó, de mégiscsak eltelt 3 év bajnoki cím nélkül, és még így sem tudjuk értékelni, hogy most vélhetően meglesz megint. Leo, Ini, Xavi, Ney nélkül, tini középpályával.
De lehet értékelni, csak a maga szintjén.
A Juventus is megnyerte sorozatban 8x (2012-20 között) a Seria A-t, mégse hallom egy fórumozótól sem, ez mekkora teljesítmény. Persze a spanyol bajnokságot figyelők biztos elismerik a 11/8-at, de a nemzetközi futballban mindig is a BL volt a fokmérő, ha tetszik, ha nem.
Avatar
Rdinho10
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 381
Csatlakozott: 2014.07.08. 20:12:26

2023.02.24. 14:42:44

Arra alapozom,hogy a real is ugy megzavarodott az elso 15percben,azt se tudtak merre vannak.Aztan ok visszajottek ahogy szoktak,mi meg kaptunk volna ra meg 2-t ahogy szoktunk.Ha az ellenfelnek van egy kis toke es tempoja “siman”atmennek rajtunk.Pool sem az idei forma miatt van a bl ben…hagyjuk ezt az angol bajnoksag hypeolast,mert tegnap is olyan teruletek nyiltak,csak mi inkabb hatrapasszoltuk.Surgosen kene De Jong es Pedri melle egy bator,elorefele is passzolo kps.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7402
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2023.02.24. 14:33:28

Rdinho10 írta:
2023.02.24. 13:59:06
Hat a real elleni Pool sztem vert volna nekunk ismet 4et.Ha naluk egy Fred ilyen meccset tud hozni akkor mi meg igazolni sem tudunk vagy egyszeruen nalunk mindenki elfelejt focizni?erthetetlen
Ez a kieses valoszinuleg a hugyos spanyol bajnokikra is kifog hatni,raadasul a real elleni is most jon…
És ezt most így mire alapozod? A MU ott lohol 3 pontra a Citytől a harmadik helyen, akiket meg is vertek, az Arsenallal egyetemben, míg a fantasztikus Pool az előkelő 8. helyen, az összes kupából kivágták már őket a második körben. Persze, nemzetőzi szint, az más.... Akkor nem kellett volna egy négyest kapniuk a Napolitól.
Csak azt sokan elfelejtik, hogy nem az idei szezonja miatt van a United az EL-ben.
Forca Barca!!!!
Avatar
gránit
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2438
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2023.02.24. 14:21:05

Az idei Poolról aligha hiszem. A Madrid meg hajlamos még nálunk is nyitottabban játszani. A Ligában is sokkal több gólt kapnak, mint mi.

Egy fél sorral fentebb kellene egy olyan játékos, mint de Jong. Előrejátékunk leginkább akkor volt, amikor hozzá került a labda, és mélyről tört a kapu irányába.
Avatar
Rdinho10
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 381
Csatlakozott: 2014.07.08. 20:12:26

2023.02.24. 13:59:06

Hat a real elleni Pool sztem vert volna nekunk ismet 4et.Ha naluk egy Fred ilyen meccset tud hozni akkor mi meg igazolni sem tudunk vagy egyszeruen nalunk mindenki elfelejt focizni?erthetetlen
Ez a kieses valoszinuleg a hugyos spanyol bajnokikra is kifog hatni,raadasul a real elleni is most jon…
Avatar
szbsz
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 320
Csatlakozott: 2018.11.06. 12:25:42

2023.02.24. 13:58:37

Rdinho10 írta:
2023.02.24. 13:39:04
Ebben a kiesesben milyen pozitivum van?! Megint megy a magyarazkodas(szanalmas)1-0ra vezettunk,az 1.felidoben csak merni kellett volna tamadni es nem hatrapassz ahogy szoktuk.Komolyan egy Az Alkmaar miert tud tempoval jatszani?? mi miert vagyunk 8eve szarok europaban?lehet olvasni ,hogy miket irnak rolunk a kulfoldi cimlapok ismet.Xavit 4x araztak be,es tovabbra is megy a korbenyalas.En ev vegen elengednem es azonnal hoznam Kloppot,ha masra nem ,arra jo lesz,hogy megtanulnanak futni ezek a jatekosok es nem beszari modon meg a golvonalrol is passzolni…Ja Pedrivel tovabbmentunk volna,hat hogyne megint altassuk magunkat ezzel..talan ezert vagyunk szarok evek ota
bro a számból vetted ki a szót ! Kloppot de gyorsan ide nekünk [-o<
"Some people think football is a matter of life and death. I don't like that attitude. I can assure them it is much more serious than that"
Avatar
gránit
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2438
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2023.02.24. 13:49:01

Annyi pozitívum van, hogy most nem szórnak meg minket (annyira). Ennyi. A Manchester United sem játszott jól, főleg az első félidőben. De nekik azért vannak begyakorolt játéksémáik. Amikor Kessié eladta a labdát, két húzásból azonnal gólt szereztek, nem körülményeskedtek, hanem egy hirtelen helyzetben rögtönözni tudtak. De rögtönözni is csak az tud, akinek van mit előhúznia a repertoárjából..
Avatar
Rdinho10
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 381
Csatlakozott: 2014.07.08. 20:12:26

2023.02.24. 13:39:04

Ebben a kiesesben milyen pozitivum van?! Megint megy a magyarazkodas(szanalmas)1-0ra vezettunk,az 1.felidoben csak merni kellett volna tamadni es nem hatrapassz ahogy szoktuk.Komolyan egy Az Alkmaar miert tud tempoval jatszani?? mi miert vagyunk 8eve szarok europaban?lehet olvasni ,hogy miket irnak rolunk a kulfoldi cimlapok ismet.Xavit 4x araztak be,es tovabbra is megy a korbenyalas.En ev vegen elengednem es azonnal hoznam Kloppot,ha masra nem ,arra jo lesz,hogy megtanulnanak futni ezek a jatekosok es nem beszari modon meg a golvonalrol is passzolni…Ja Pedrivel tovabbmentunk volna,hat hogyne megint altassuk magunkat ezzel..talan ezert vagyunk szarok evek ota
Avatar
gránit
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2438
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2023.02.24. 13:35:09

Christensennek és Araújónak óriási szerepe van abban, hogy nem tömtek ki minket rendesen. Az, hogy nem négy gólokat szedegetünk be, és nem megalázóan estünk ki, meg lehet mosolyogni, de előrelépés. Abban bízok, hogy Pedri és Gavi fejlődnek tovább, és idővel több elképzelés lesz a játékunkban. Őket nagyon hájpolják, én sokáig szekptikus voltam velük, a világbajnokságon is egy núdli volt a Busquets-Pedri-Gavi-féle középpálya. De Jong tudott fejlődni az évek során, és az egyik legkörülményesebb játékosunkból odáig fejlődött, hogy tegnap is szinte egyedül ő tört azonnal a kapu irányába, ha megkapta a labdát, és tudtunk vele azonnal védekezésből támadásba átlendülni. Főleg Pedri továbbfejlődésében bízok, mert a tegnapi meccs is a középpályán ment el. Roberto és Kessié alibi játékát, alibi passzait rossz volt nézni.
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6630
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2023.02.24. 13:15:25

Engem ez húz fel nagyon, hogy mindkét meccsen vezettünk az MU ellen (meg anno az Inter ellen is otthon), és mégsem sikerült behúzni egyiket se.
Lewy se játszott jó meccset tegnap, de elöl Raphinha kb. nulla volt, védekezni legalább védekezett. Kounde is mindenhova küldte a beadásait csak embernek nem, teljesen veszélytelen volt a jobboldal (megint).

Balde, FDJ vitték a csapatot, de Araujo-nak és Christensen-nek is voltak szép megoldásai. A Pique-Lenglet duóval szerintem legalább 2x ennyit kaptunk volna.

Amúgy az Araujo - Alonso cserét értette valaki?
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15416
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2023.02.24. 12:44:35

Subinho írta:
2023.02.24. 11:37:41
Ebben a párharcban partiban voltunk??? Mikor? Az első félidő második felében talán 50-50 volt 10-15 percig, de a meccs elején nagyon nekünk jöttek, a 2. félidőben meg attól tartottam, mészárlás lesz, annyira jöttek folyamatosan a MU támadások. A 2-1 papíron szoros eredménynek tűnik, de aki látta a meccset az tudja, egy percig sem volt az az érzés, hogy mi ezt megfordítjuk, vagy felülkerekedünk a MU-n. Az egyetlen igazán veszélyes helyzetünk az a Kpundé fejes volt. A többi semmi. Beleértve Roberto bénázását, amikor odapasszolta neki De Gea....
A mu-nak aztán marha sok veszélyes helyzete volt, kb az első góljuk is a semmiből jött.
Odavágón is egy kapusbaki miatt egyenlítettek kb.

Szerintem partiban voltunk, még a szedett vedett csapattal is, mivel ez a mu minden csak nem elit, pláne nem félelmetes.
Egy dologban voltak jobbak, sebességben meg iramban. De ezt bárki előre tudta, nem meglepő, ebben van a legnagyobb lemaradásunk eu top csapataitól. Nekünk megalszik a tej a szánkban, míg átvesszük a labdát, meg kitaláljuk, hogy a félpályánál még inkább tegyük hátra a bogyót.
Mások meg direktbe fociznak, mindig kapu irányába veszik át a labdát, és mennek. A mu is ezt csinálta, csak mivel közepes játékosok alkotják a kp-n őket, így nem tudtak legyalulni minket.
Nálunk a tegnapi csapatból egyedül DeJongban van ez a felfogás meg, hogy nem zsigerből hátra akar fordulni meg passzolni.

Így nehéz focizni, de nincs semmi meglepő ebben, pont így focizunk spanyolhonban is. Csak ott a Mu-nál 3-4 szinttel komolytalanabb csapatok vannak, akik nem képesek a hibáinkat kihasználni.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
Camp Nou99
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 355
Csatlakozott: 2020.05.31. 14:32:47
Tartózkodási hely: Surány

2023.02.24. 12:42:21

Rewolution5 írta:
2023.02.24. 12:35:31
Gyerekek, rém egyszerű.
Itt sajnos a jobbik csapat jutott tovább.
Csak azt tudom kiemelni az elmúlt évekhez képest, hogy volt akarás. Ez kb. az utolsó percig látszott, ezek a srácok akartak, csak épp nem tudtak. Annyira látszott, hogy nincs kreatív kps, FDJ kívül, hogy már fájt. Itt bármilyen felállással mehettünk volna, egyszerűen nem volt minőség az egyes posztokon. Nagyjából csak Araújo, FDJ, Baldé hozta a tőle várhatót. Ezzel csak az a baj, hogy európa szintű minőség nem is lesz. 3 kulcsfontosságú játékos ugyan hiányzott, de mindig voltak, és mindig lesznek sérültek. Gavi, Pedri sem csinált volna nyarat amíg Raphinhák és Ferránok szaladgálnak elől. Lewára írjátok, hogy nem feküdt a 4-4-2 felállás.
Skacok, őszintén- ha csatár vagyok, függetelenül bármilyen felállástól, meg kell tudnom vernem 1-1ben az ellenfelem, nos ez tegnap nem történt meg. Ebben volt kifejezetten jó a messiásunk. Lewa tegnap többször volt a kapunk felé fordulva mint az ellenfél kapuja felé.
De mindentől függetlenül, én nem haragszom a csapatra. Volt hajtás, nem adták fel, küzdöttek a fiúk. Jelenleg ebben ennyi van. De lesz ez még így sem. A szerencse forgandó, majd a mi pártunkra is áll. De addig is...

Visca el Barca
R.
De szeretném én is ilyen derűsen látni a jövőt, de amíg nem rendeződnek az anyagi gondjaink addig csak az alsó sorból tudunk választani. Meg aztán a játékosok is látják hogy évek óta bukdácsolunk ,már réges rég nem vagyunk vonzóak a top játékosok számára. Mit is tudnánk nekik nyújtani? Fizetés kevés, kupasiker még kevesebb, max a jóidőt tudjuk megígérni.
Rewolution5
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1086
Csatlakozott: 2009.04.11. 10:04:30
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

2023.02.24. 12:35:31

Gyerekek, rém egyszerű.
Itt sajnos a jobbik csapat jutott tovább.
Csak azt tudom kiemelni az elmúlt évekhez képest, hogy volt akarás. Ez kb. az utolsó percig látszott, ezek a srácok akartak, csak épp nem tudtak. Annyira látszott, hogy nincs kreatív kps, FDJ kívül, hogy már fájt. Itt bármilyen felállással mehettünk volna, egyszerűen nem volt minőség az egyes posztokon. Nagyjából csak Araújo, FDJ, Baldé hozta a tőle várhatót. Ezzel csak az a baj, hogy európa szintű minőség nem is lesz. 3 kulcsfontosságú játékos ugyan hiányzott, de mindig voltak, és mindig lesznek sérültek. Gavi, Pedri sem csinált volna nyarat amíg Raphinhák és Ferránok szaladgálnak elől. Lewára írjátok, hogy nem feküdt a 4-4-2 felállás.
Skacok, őszintén- ha csatár vagyok, függetelenül bármilyen felállástól, meg kell tudnom vernem 1-1ben az ellenfelem, nos ez tegnap nem történt meg. Ebben volt kifejezetten jó a messiásunk. Lewa tegnap többször volt a kapunk felé fordulva mint az ellenfél kapuja felé.
De mindentől függetlenül, én nem haragszom a csapatra. Volt hajtás, nem adták fel, küzdöttek a fiúk. Jelenleg ebben ennyi van. De lesz ez még így sem. A szerencse forgandó, majd a mi pártunkra is áll. De addig is...

Visca el Barca
R.
Kép
Avatar
Camp Nou99
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 355
Csatlakozott: 2020.05.31. 14:32:47
Tartózkodási hely: Surány

2023.02.24. 12:31:44

Jövőre talán célozzuk meg a konferencialigát abból talán nem esünk ki.
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2023.02.24. 11:50:19

Subinho írta:
2023.02.24. 11:37:41
Ebben a párharcban partiban voltunk??? Mikor? Az első félidő második felében talán 50-50 volt 10-15 percig, de a meccs elején nagyon nekünk jöttek, a 2. félidőben meg attól tartottam, mészárlás lesz, annyira jöttek folyamatosan a MU támadások. A 2-1 papíron szoros eredménynek tűnik, de aki látta a meccset az tudja, egy percig sem volt az az érzés, hogy mi ezt megfordítjuk, vagy felülkerekedünk a MU-n. Az egyetlen igazán veszélyes helyzetünk az a Kpundé fejes volt. A többi semmi. Beleértve Roberto bénázását, amikor odapasszolta neki De Gea....
Az odavágón tudtuk volna megfogni a párharcot, ahol megy egyértelműen jobbak voltunk, és simán összejöhetett volna megérdemelt győzelem is. Nemtom kinek címezted, vagy egyáltalán bárkinek-e személy szerint, de én részemről az oda-visszavágót így egyben tudom csak párharcnak tekinteni.
A második meccsen jobb volt a MU, és kész, ezen a rövidke tényen nincs mit cifrázni. A párharcban ettől még bőven partiban voltunk, ez egy tök másik kérdés.

Én simán azt gondolom, hogy a csapat európai színvonalon van, ha nincs irtózatos pechszériánk jövőre a sérülésekkel, akkor az idén látottak alapján ott leszünk a legjobbakkal, ha nem is a legeslegjobbak szintjén. Ez meg szerintem kisebb fajta csoda, ha azt nézzük, hogy honnan jövünk.

Továbbra is nagyon bosszant a kiesés, mert a szilveszter óta látott csapatteljesítménnyel akár végig is mehettünk volna ezen a sorozaton, de hát így alakult. Ettől még kifejezetten bizakodóna lehet lenni a jövő európai szereplését illetően.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
Subinho
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4183
Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
Tartózkodási hely: Budapest

2023.02.24. 11:37:41

Ebben a párharcban partiban voltunk??? Mikor? Az első félidő második felében talán 50-50 volt 10-15 percig, de a meccs elején nagyon nekünk jöttek, a 2. félidőben meg attól tartottam, mészárlás lesz, annyira jöttek folyamatosan a MU támadások. A 2-1 papíron szoros eredménynek tűnik, de aki látta a meccset az tudja, egy percig sem volt az az érzés, hogy mi ezt megfordítjuk, vagy felülkerekedünk a MU-n. Az egyetlen igazán veszélyes helyzetünk az a Kpundé fejes volt. A többi semmi. Beleértve Roberto bénázását, amikor odapasszolta neki De Gea....
Avatar
szbsz
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 320
Csatlakozott: 2018.11.06. 12:25:42

2023.02.24. 11:37:02

Ennek ami most a klubnál van tényleg csak HideTheHackinPain Harold tud örülni kb. KEKW :mrgreen: Nyilván itt van Xavi meg a bajnokság ami szép és jó persze de azért Európában-ami az igazi szintmérő egy Barcelona szintű csapatnál-dupla nullák vagyunk vele sajnos ezt tényleg csak ha nagyon szemellenzős valaki akkor nem látja be.

Abban bízni, hogy majd nyáron igazolunk 3 Bl szint játékost, akiknek darabja alsó hangon 70M jelenleg a piacon és velük sima liba BL top8 az elég naív dolog... A klub jelenlegi anyagi helyezetében az is szép lesz ha Pedrit és Gavit sikerül megtartani a PSG-vel, PL csapatokkal szemben. Nem akarom magamat ismételni de a klub hattttalmas bajban van, a jelenlegi keret gyenge egy Európai meneteléshez, viszont se anyagi keret se megfelelő vonzóerő (egymás utáni rotyogás az EL-ben) nincs ahhoz, hogy itt rövid időn belől minsőségi csapatot tudjunk építeni ami megállná a helyét a legmagasabb szinten.

Ahhoz, hogy komplett új csapatatot építsünk jelen piaci körülmények között, kellene min. 500M lásd Chelsea. Eddig igazoltunk 200M-ért tavaly 2 floppot egy Lewat akiben max 2 év van még ezen a szinten és egy Christensent aki igazából csak a bajnokságban hoz egy vállalható szintet. A maradék posztkora már nem maradt pénzünk pedig még legalább 3 posztot kellene befoltozni, hogy reális esélyeink legyenek bármit is elérni nemzetköziben, ez kb. még legalább ennyi lenne mint amit elköltöttünk múlt nyáron és akkor még nem beszéltem a padról...

Ez így sajnos elég Mission Impossiblenek tűnik főleg, hogy még Tebas is ott rúg belénk ahol csak tud,ezalatt azt értem, hogy nem fogunk idecsábítani senkit magas fizukkal, ahogy tettük azt pár éve, az EL-nek meg nincs olyan vonzereje, hogy egy fiatal motivált tehetség majd itt eltemesse a karierjét csak mert mi vagyunk a Barca. :D
Szal olyan ez a helyzet most mint az első autóm még egyetemista koromban. Valami mindig elromlott rajta és mire sikerült megjavítanom már megint bekrepált valami és kezdhettem elöről az egészt.
"Some people think football is a matter of life and death. I don't like that attitude. I can assure them it is much more serious than that"
drobika
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1412
Csatlakozott: 2017.10.12. 11:54:08
Tartózkodási hely: Pécs

2023.02.24. 11:08:42

Nyilvánvaló, hogy a kiesés az kiesés. Évek óta nemzetközi téren ez a sorsunk. Az viszont nem mindegy, hogy történik. Ebben a párharcban partiban voltunk, és a most jelenleg jobbat hozó csapat megérdemelten ment tovább. Így ki lehet esni. Szerintem. Fájó persze, de nem olyan volt ez, mint a letolt gatyás meccseinken.
A hiányzók...Hiányoztak! Nem kicsit. Nem bírunk el egy ilyen ellenfél ellen Gavi,Pedri , Dembele hiányzókat. Nincs alternatívájuk. Gyenge helyettesítésük van, ez az igazság.
Az, hogy Balde legveszélyesebb előre, nem kis kritika a támadókra nézve. Raphinha remélem a következő szezonban bizonyít, mert a mostani játéka az bizony minden, csak nem meggyőző, hogy itt a helye. Fatival meg valami lelki ember is kellene, hogy foglalkozzon, nagyon nincs ott a pályán a srác. Torres detto. Lewyt egy kicsit felmenteném, mert ő nem az a a játékos, aki magának cselez ki ziccereket, őt ki kell szolgálni 9-es módban, és akkor gyilkos tud lenni. Dembele tudott neki ilyen labdákat adni, no meg Pedri, de egyik sem elérhető sajnos.
A Liga jelenleg nagyon más, mint a nemzetközi szintér, akár csak ha az EL-t is nézzük. Otthon még csak csak megy a szekér, de hosszabb idő lesz az, amikor mi esélyesként térünk vissza.
Avatar
Saviola
Júdás 2, az áruló
Hozzászólások: 4948
Csatlakozott: 2004.10.08. 20:00:31
Tartózkodási hely: Tolna

2023.02.24. 10:48:59

Andris írta:
2023.02.24. 10:33:38
Igazából semminek nem tudsz tapsolni, de ezt te is tudod. :( Teljesen megértem, egyáltalán nem meglepő, de végtelenül belekeseredtél a Barca szurkolói mivoltodba. Ha visszanézem a hozzászólásaid az elmúlt évből, elenyésző a pozitív, annak ellenére, hogy a csapat folyamatosan felfele ível. Vannak még itt egy páran ezzel, már képtelenek a valóságot érzékelni, meg egyáltalán a klubfoci realitásait is. Ha véletlen egy eredmény nem úgy alakul, akkor már minden rossz, semmi nem számít.

Nem akarom pontonként kiemelni, pedig minden mondatod a valóság torzítása, indokolatlan leegyszerűsítése, akkor is, ha némelyiknek nyilvánvaló a valóság/jogalapja.


Remélem eljön az az idő, amikor örülni tudsz a csapat teljesítményének.

Én nagyon elégedett vagyok a csapat szezonjával eddig, és határozottan jó úton látom magunkat. Nem csak a fejlődés üteme, hanem az is, hogy kifejezetten élvezetes játékot nyújt a csapat és sok játékos is az utóbbi hetekben, pár hónapban. Rendkívül jók az alapok arra, hogy lehető leghamarabb kimásszunk egy milliárdos adóssággödörből, és a világ talán valaha volt legjobb csapatának teljes leselejtezéséből. Szó nélkül aláírtam volna szeptemberben a jelenlegi állást (minden kupát beleértve), és a jelenlegi játékot, kilátásokat.
Az EL kiesés bosszantó, de semmit sem von kétségbe a fent leírtakból.
A gödör legaljáról nem nagy kihívás felfelé ívelni. ;)

A Barca szurkolói mivoltos megjegyzéssel még valahol egyet is tudok érteni, a stílust meg inkább elengedem.

Torzításnak és leegyszerűsítésnek nevezheted, de pl. Koundé számomra meccsek óta értékelhetetlen, tegnap a dán sem volt toppon, egyedül Araujó hozta a szokásos magas színvonalat, Balde is inkább támadásépítésben volt extra. De valószínű a 6 darab kapuralövésünk, amiből 3 talált kaput is annak a torzítása, hogy nincs támadójátékunk. :)

Az pedig, hogy az utóbbi pár hónap játéka számodra kifejezetten élvezetes a sok izzadságszagú 1-0-al és társaival, csak azt húzza alá, hogy nagyon máshogy látjuk a csapatot.
,,Azt hitted, hogy mi történt."
Nagybarcelona
Capitá del Barça
Hozzászólások: 777
Csatlakozott: 2021.02.19. 17:41:31

2023.02.24. 10:43:22

Nem akarom szítani a feszültsèget. Csak vitaindító gyanánt kèrdeznèk, mert nagyon másképp látjuk a helyzetet.
-Ki alakította ki a keretet, ami alapján a nyáron 120 milliót költöttünk a támadósorra (Ferran 60 milliója után, ès az èrkezők miatt Aubameyang ès Depay távozott), 60 milliót a vèdelemre ès 5 milliót a Kp-ra?
-Ki küldte fel a csapatot az interjúkban elhangzott 343-ban?
-Tudná valaki èrtelmezni a 4 kp-s helyèt ès szerepèt a kezdőben?
-ha stabilizálni akarja a vèdelmet az edző, mièrt nem 5 vèdőt játszat, ahol akár Balde ès Raphinha is lehet szárnyvèdő pozícióban, 523-ban pedig a sokak által gyengèbbnek ítèlt Kessie ès Roberto kezdetèsère sincs szüksèg
-a bal szèlen 343-ban ki látja el a vèdekező feladatokat, az ellenfeleink a szèlső támadóink ellenèben általában "megduplázzák" a vèdekezèst
-A 180 perces párharcban szerintetek mennyiben voltunk jobbak, melyik csapat alakított ki nagyobb helyzeteket?
-Mit reagált Xavi a 2 meccsen Ten Haag cserèire?
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2023.02.24. 10:33:38

Saviola írta:
2023.02.24. 09:51:53
Az extra védelmünk komoly csapat ellen rögtön nyelt 4 gólt, nem a tesco gazdaságos la liga a mérvadó, ahol sokszor TS meg a szerencse mentett meg minket a kapott góltól.

100 évre adósságba vertük magunkat, mindenkit idehoztunk, akit Xavi kért, aminek az lett az eredménye, hogy 3. helyen búcsúztunk a BL-től, első körben az EL-től.

A leszázalékolt spanyol bajnokságot még vezetjük, a kupában simán benne van a zacskó a real ellen és nyertünk egy szuperkupát, aminek annyi értéke van, mint egy zacskó szotyinak.

Közben a játékunk értékelhetetlen néha, kontrázni nem tudunk, támadásaink nem is léteznek.

Ennek én nem tudok tapsolni.

Gyenge középcsapattá avanzsáltunk, ez a valóság.
Igazából semminek nem tudsz tapsolni, de ezt te is tudod. :( Teljesen megértem, egyáltalán nem meglepő, de végtelenül belekeseredtél a Barca szurkolói mivoltodba. Ha visszanézem a hozzászólásaid az elmúlt évből, elenyésző a pozitív, annak ellenére, hogy a csapat folyamatosan felfele ível. Vannak még itt egy páran ezzel, már képtelenek a valóságot érzékelni, meg egyáltalán a klubfoci realitásait is. Ha véletlen egy eredmény nem úgy alakul, akkor már minden rossz, semmi nem számít.

Nem akarom pontonként kiemelni, pedig minden mondatod a valóság torzítása, indokolatlan leegyszerűsítése, akkor is, ha némelyiknek nyilvánvaló a valóság/jogalapja.


Remélem eljön az az idő, amikor örülni tudsz a csapat teljesítményének.

Én nagyon elégedett vagyok a csapat szezonjával eddig, és határozottan jó úton látom magunkat. Nem csak a fejlődés üteme, hanem az is, hogy kifejezetten élvezetes játékot nyújt a csapat és sok játékos is az utóbbi hetekben, pár hónapban. Rendkívül jók az alapok arra, hogy lehető leghamarabb kimásszunk egy milliárdos adóssággödörből, és a világ talán valaha volt legjobb csapatának teljes leselejtezéséből. Szó nélkül aláírtam volna szeptemberben a jelenlegi állást (minden kupát beleértve), és a jelenlegi játékot, kilátásokat.
Az EL kiesés bosszantó, de semmit sem von kétségbe a fent leírtakból.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7402
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2023.02.24. 10:27:52

FCBsteve írta:
2023.02.24. 07:09:20
Andris írta:
2023.02.23. 23:12:35

Egyszerűen SR és Kessié semmilyen szinten nem elég ahhoz, hogy akár csak cseréje lehessen Pedrinek és Gavinak, ahogy Raphi sem tud semmiféle kiegyensúlyozott szintet hozni.
Alapvetően egyetértek, bár szerintem Kessie ma jóval gyengébb volt SR-nál... Kocogás, körülményesség, pontatlanság, alibi passzok. Eddig nem volt nagy bajom vele, de ez a meccs bizonyította, hogy nem való a csapatba - a gyors egyérintőzés labdakihozataloknál nagyon hiányzik, lásd egyenlítő gól!

Lewy sajnos pont ugyanazt hozta, mint (átlagos napjukon) Auba, Memphis vagy épp Luuk - kicsit visszábblépve, háttal a kapunak elpattanó labdák, passz helyett addig tartjuk a labdát, amíg fellöknek/elveszik...

Hátvédsorral nincs gondom, a labdakihozatal viszont, főleg a félidők elején nagyon-nagyon dadogott rengeteg eladott labdával, elsősorban Kounde. Viszont ő meg gyakran kényszerhelyzetben volt a szélen, több emberrel a nyakán!

A csalódás annak szól, hogy milyen elkerülhető gólokat kaptunk a 2 meccsen, viszont az is igaz, hogy mi is csak ilyeneket lőttünk.

És ten Hag még Xavi előtt jár tapasztalatban...
Kessiét és SR-t egyszerre nem bírjuk el a pályán sem labdakihozatalokban sem labdatartásban. Borzasztóan könnyen eladtuk a labdákat így rendes támadásokat sem tudtunk építeni és magunknak is veszélyt teremtettünk.
Gavi és Dembélé hiánya is csak-csak elment volna, toldozgatni.foltozgatni még valamennyire lehet, de nagyon kijött, hogy Pedri nincs a pályán. Szinte nyüszített a kp. érte.
Baldé viszont nagyon-nagyot ment. Támadásban és védekezésben is. Szerintem De Jong előtt magasan a legjobbunk volt.
Az viszont nagyon kijött, hogy Raphinha nem tud különbséget jelenteni. Ráadásul nagyon indiszponált is volt. Olyan 5 méteres passzokat rontott, hogy a fejem fogtam.
2-3 nagyon gyenge teljesítményt ilyen hiányzókkal egy ilyen csapat ellen nem bírunk el.
Forca Barca!!!!
Válasz küldése