
mit mondhatnék még? becsüljük meg mert sok ilyen mákostészta nem lesz.
Mondjuk mi meg annak,hogy nem 9 emberrel. A bíró vakságát rendesen kihasználták a csapatok. Nem panasz, de elképesztő,hogy tavaly Lenglet csak ránézett valakire,kaptuk a pirosat és a büntetőt, most egyértelmű kézzel védés és fellökés is belefér.
Én nem tudom mi volt ebben a hullámzóGaillard írta: ↑2021.11.27. 23:01:23Hullámzó játék, de bizonyos időszakokban nagyobb bizakodásra okot adó momentumok.
A szerencséért tenni is kell és ezen a mérkőzésen a Barca tette meg az első lépéseket érte.
Nálam ter Stegen mérkőzése volt, Depay gólja előtt is nagyon jól ismerte fel a helyzetet.
Nem tudom, lehet. Bár szerintem a Benfica meccs is egy speckó féloldalas 4-3-3 volt, ahol Alba több szabadságot kapott, Araujo meg hátramaradt, és szükség esetén 3 védő volt a gyakorlatban tényleg.
Igen, látványosan nem játszatja a többi legendához képest. SR-el az a baj, hogy hiába több poszton bevethető, ha egyiken sem jó. Amolyan "hét nyelven beszél, de egyiken se perfekt" esete.bence0330 írta: ↑2021.11.22. 16:13:42Azért szerintem beszédes, hogy jobbhátvéd posztra előbb jött be Araujo, középre meg 1-0-s védeni való vezetésnél az elmúlt hónapokban már totál duplanulla Puig is. Ilyen Koemannál sosem történt volna meg. Az látszik szerintem, hogy ok nékül ő már nem fog beállni, ha 3. számú cserének sem vette figyelembe most. Szerintem vésztartalék lesz nála, ha marad... arra a jelenlegi keretben még talán pont elég...
Ami még szembeötlő volt, hogy nem a Koeman-féle "lődd fel a labdát a 3 támadónak majd megoldják" taktika ment, hanem a középpálya is felment a 16-os vonaláig, azaz egyszerre 6-7 ember is támadott. Rég láttam ilyet a Barcától. A befejezések hagynak még kívánnivalót maguk után, de ne legyünk telhetetlenek. Jó volt látni, hogy nem szakadtak szét a csapatrészek. A "mesternél" volt olyan, hogy a 3 támadó próbált kontrázni (vagy hat védekező ellenféllel a nyakán), míg a középpálya meg a védelem épp hogy átlépte a felezőt. Mert ugye fontos volt neki ne kapjunk gólt, ezért az volt a biztos, ha minél kevesebben támadunk, nehogy visszakontrázzanak (?!?).Chino írta: ↑2021.11.22. 20:41:00
Bőven lehetett látni azért változásokat. A letámadás talán egész szezonban nem volt ilyen intenzív és hatékony, látszottak tudatos mozgások, újra voltak alapvonal felől visszatett labdák, mint anno az Alba-Messi klasszikusok.Sokszor nagyon kevésen múlt, hogy a második hullámban nem voltak pontosak a labdák.
Peter írta: ↑2021.11.22. 17:59:07Ezért is szép sport a labdarúgás, mert ahány néző, annyiféle vélemény.
A csapatokra jellemző játékstílus, játékfelfogás (védekező, kontrázó, támadó, labdabirtokló) valamint egy mérkőzés aktuális képe, eredményének alakulása nyújtanak bizonyos támpontokat ahhoz, hogy éppen önmagától húzodik vissza vagy beszorítják. Annak is vannak jelei, ha valaki őrzi az eredményt vagy éppen elfárad. Eredmény őrzésére persze rá is lehet fázni, hiába lenne erőnlét....Igazából teljesen mindegy mi volt a Real meccsen, mert nekünk minden problémánk sajnos nagyobb annál.
Xavi mit adhat hozzá a csapathoz?
Csúnya hasonlattal élve, egy súlyos beteg számára bármi ami nem súlyosbítja tovább az állapotát, már hozzáadott többletnek számít.
Személy szerint nekem nem volt edző tekintetében kifejezett kívánságlistám, csak annyi, hogy hozzáértő legyen szakmailag és tudjon valamit kezdeni a jelenlegi kerettel. Abban biztosan egyertértünk, hogy ez nem BL címre predesztinált keret. Abban már valószinű nem értünk egyet, hogy mit lehet kihozni ebből a keretből. Nem címekre és nem eredményekre gondolok. Szerintem ez a keret jobb és szebb, tetszetősebb, látványosabb focira alkalmas, mint amit eddig produkált. Amennyiben ezt sikerül kihoznia Xavinak a csapatból, akkor ezzel előbb vagy utóbb jönni fognak az eredmények. Hogy ez mire lehet elég? Passz, de majd meglátjuk.
Nekem is hiányoznak a gólok, a gólérzékeny középpályások. A gólszerzés nem feltétlen csak tehetség kérdése, hanem sokminden tanulható gyakorlással, tapasztalattal is. Nem a született góllövők zsigeri mozdulatainak másolására kell gondolni, hanem az egyszerű kidolgozott támadások befejezéseire, átlövésekre.
Szakmailag üres volt az öltöző.
Szóval szerintem bármi, amit Xavi mond, kér, követel, tesz, ajánl, csinál, fejleszt, mutat stb stb azzal mind mind csak adhat a csapatnak.
Ezért is szép sport a labdarúgás, mert ahány néző, annyiféle vélemény.
Azért szerintem beszédes, hogy jobbhátvéd posztra előbb jött be Araujo, középre meg 1-0-s védeni való vezetésnél az elmúlt hónapokban már totál duplanulla Puig is. Ilyen Koemannál sosem történt volna meg. Az látszik szerintem, hogy ok nékül ő már nem fog beállni, ha 3. számú cserének sem vette figyelembe most. Szerintem vésztartalék lesz nála, ha marad... arra a jelenlegi keretben még talán pont elég...Sonoma írta: ↑2021.11.22. 16:04:18Ezért írtam, hogy legyen határa. Aki bírja a fizikai terhelést, jól teljesít az maradjon. Legyen egy egészséges egyensúly a rutin és a fiatalság között. Nálam SR pont nem fér bele. Főleg, hogy még ő nem akarta aláírni nemrég az új szerződését, amit ajánlottak neki.
Ezért írtam, hogy legyen határa. Aki bírja a fizikai terhelést, jól teljesít az maradjon. Legyen egy egészséges egyensúly a rutin és a fiatalság között. Nálam SR pont nem fér bele. Főleg, hogy még ő nem akarta aláírni nemrég az új szerződését, amit ajánlottak neki.
Mondjuk SR pont nem játszott egy percet se.
Nem akartam mélyebben belemenni a "géniusz" munkásságába, mert az eredményei, a csapat játékstílusa (ha lehet ilyet egyáltalán mondani róla) magáért beszélt. El is mondtuk párszor mi a baj vele. Nem is ragoznám tovább. Elment aminek örülnünk kell.Peter írta: ↑2021.11.21. 22:16:01Az még hagyján, hogy elfelejtett ezt azt, de rombolt is ezzel párhuzamban.Sonoma írta: ↑2021.11.21. 21:18:23Annyi mindent kell Xavinak pótolnia a következő hónapokban, amit a hollandus elfelejtett az elmúlt egy évben megkövetelni- átadni, hogy nem csodálkozom a most mutatott játékon.
Nekem már az is egy kisebb csoda lenne Xavitól, ha a Benfica ellen valahogyan győzni tudna a csapattal.
Benfica ellen ugyanezt gondolom, elvárni a győzelmet képtelenség, szerintem.
Mondjuk én már a Koemannal induláskor lemondtam a BL továbbjutásról, csodák pedig a mesékre jellemzők.
Mégis voltak olyan hangok, akik már a játékoskeret képességeit is beárazták.Feast4 írta: ↑2021.11.22. 13:32:06Szerintem nem is temette senki. Az egyértelmű hiányosságokat soroltuk. Ezek egyike sem Xavi sara, és nagyon úgy látom, hogy amennyire lehetett el is kezdte orvosolni ezeket. Csak ugye ezek hosszú évek óta húzódó gondok, amiket egy-két meccs alatt nem lehet helyre hozni.
Mondjuk nagyon gáz, hogy egy meccse volt és már bentebb vagyunk, mint Koeman alatt bármikor.
Stimmt. Szerintem nem volt elvárható a hajtáson kívül semmi. Mégis voltak figurák (nem is értem, hogyan lehetséges...), és a szokásos 60 percünkben jóval nagyobb intenzitással fáradtunk el. Ez sokkal több, mint amit el lehetett várni pár nap után, én ha januárig nihillt láttam volna, azt sem bántam volna annyira. Ez nem volt az, itt volt valami, amire lehet építkezni... lehet, hogy az én küszöböm volt alacsonyan, de ez nálam magasan átlépte az elvárásokat. Szerintem már tél közepére látni fogunk komolyabb meccseket, ahol akár végig tudjuk már dominálni a játékot.Subinho írta: ↑2021.11.22. 10:32:09Sérültek és válogatott szünet után, szinte pár nap együtt készüléssel a háta mögött igenis jó 60 percet hozott le. A végére elfogytunk, szerencsénk volt, az utolsó 30 perc az Espanolé volt? Igen! Ennek egyszerű oka van. Fizikálisan a béka hátsója alatt vagyunk. Xavi.persze nagyon okosan azt nyilatkozta, hogy nincsenek erőnléti problémál, az Espanol egy jó csapat. Ha azt mondaná, sajnos 60 percet bírunk, mindenki kivárásra játszana, védekezzük ki, úgyis elfogynak és a végén rájuk megyünk és eldöntjük. Mondjuk ez lejött a meccs alapján is, de legalább nem erre fogta Xavi. Nekem tetszett amit láttam, mozgás, letámadás, kapura lövés. Koemannal meccsek kellettek ennyi kapuralövéshez és helyzethez. 1-2 hónap kell nekik, Xavinak, hogy átadja, mit szeretne játszani, a játékosoknak meg, hogy kijöjjenek a Koeman-gödörből, visszanyerjék az önbizalmukat, tudják mit kell játszani. Jön a téli szünet is persze, így szerem március körülre össze fog állni ez a csapat igazi csapattá.