Barça a Bajnokok Ligájában
En egesz mas jellegu meccset varok a jovo heten, tobb labdatartassal, kevesebb lehetoseggel mindket oldalon.
Vannak jó hozzászólások a fórumon. De ez a számomra tökéletes. Teljes mértékben egyetértek.MichaaBee írta:Én nem mondanám,hogy kontrára épül a játékuk. Nyilván piszok gyorsak és ebből kifolyólag gyorsan tudnak védekezésből támadásba lendülni, de a szerdai meccsen mindent csináltak, csak nem bekkeltek. Védelem rendszeresen a felezőnél, 7-8 játékos a támadó harmadban, stb, ez minden csak nem stabil hátsó alakzat szerintem.Viszont így már nem játszhatják a saját, kontrára épülő játékukat, mert nekünk nem életbevágó a gólszerzés, nekik annál inkább.Szét is szedtük őket kontrákból, rengetegszer vezettük rájuk létszámfölényben, különösen akkor, amikor a végén ész nélkül kitámadtak. Inkább a nagyon mély letámadás a játékuk, az ellenfél térfelén labdát szerezni és onnan pillanatok alatt lövésig eljutni.
Szerintem is kell a 442 majd, Coutinho teljesen felesleges most előre. Dembélén érdemes elgondolkodni, mert megint lesz bőven kontralehetőségünk, de most megharagudtam rá, amikor 5 perc alatt kettőt is el tudott puskázni.Semedo hátra, Roberto eggyel előrébb, mert kontrában kiváló, Vidal brusztolása szokás szerint kell, Arthur pedig jön majd, hogyha nagyon labdát akarunk tartani és valaki elfárad. Ha olyan stabilak leszünk hátul, mint az odavágón, akkor nem lehet gond, Messinek pedig egyszer elég lesz villanni. A legfontosabb, hogy úgy menjünk ki, mintha 0-0 lenne, mert egy ilyen sebes csapat bármikor találhat két gólt és akkor nagy bajban vagyunk.
Én nem mondanám,hogy kontrára épül a játékuk. Nyilván piszok gyorsak és ebből kifolyólag gyorsan tudnak védekezésből támadásba lendülni, de a szerdai meccsen mindent csináltak, csak nem bekkeltek. Védelem rendszeresen a felezőnél, 7-8 játékos a támadó harmadban, stb, ez minden csak nem stabil hátsó alakzat szerintem.Viszont így már nem játszhatják a saját, kontrára épülő játékukat, mert nekünk nem életbevágó a gólszerzés, nekik annál inkább.

Szerintem is kell a 442 majd, Coutinho teljesen felesleges most előre. Dembélén érdemes elgondolkodni, mert megint lesz bőven kontralehetőségünk, de most megharagudtam rá, amikor 5 perc alatt kettőt is el tudott puskázni.

H a t t r i c k
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
Szerintem majd Semedo fog kezdeni és az is lehet, hogy inkább 4-4-2-ben kezdünk, majd váltunk 4-3-3-ra
én azt gondolom, hogy mindkét edző szinte azonos taktikát követ majd mint az első meccsen!
Klopp megmondta: jobban már nem tudnak játszani! amit láttam az első félidőben az a max. annál nem lehet jobban támadni, illetve láthattuk, a második végén mi van akkor ha ész nélkül támadnak, és azt is hogy mi van ha mi átadjuk nekik a területeket, magunkra húzzuk őket
másképp: amilyen fontos volt nekik az idegenbéli gól, olyan fontos lesz most nekünk, nekik pedig az hogy megakadályozzák.
persze, hgy ne legyen ilyen egyszerű szinte minden esett gól után változni fognak az esélyek és a (taktikai) lehetőségek.

- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7478
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Az lenne csacsiság, a az Ő bizonyítási vágyuk miatt bolygatnák meg a csapatot.Samper írta:Ha Suarez és Coutinho akar bizonyítani volt közönségük előtt, azt csacsiság lenne megakadályozni. Sőt hozzájuk kell a csapatot igazítani.
Én is tartanám a 2. félidei 4-4-2-t Semedo-val és Roberto-val, egyedül Suarez helyett mehetne Coutinho, de inkább Dembele, ha kontrákra játszunk, akkor Lajost ki kéne venni.
Amúgy Coutinho-t tuti rommá fogják fütyülni, de szerintem Suarez is kapni fog, amiért nem fogta vissza magát az ünneplésnél.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Most lehet én voltam vakon, de csak én látom úgy, hogy ha Coutinho a pályán van, nem segít be a védekezésbe annyit, mint Oszmán? Utóbbi egyértelműen vissza szokott zárni, viszont a brazilt nem nagyon látom hasonló szituban... vagy tévedek?recrea írta:
Ilyet még az életben nem írtam, de egy 4-4-2 lehet jobb megoldás lenne kedden, mint tegnap a második félidő derekától, esetleg SR helyett Arthur, h labda is legyen nálunk. Nyilván mindez Cou kárára, de full felesleges lesz, mivel jórészt védekezni fogunk. Én még egy Suarez-Dembele cserét is bevállalnék, bár az uru 1 év után megérkezett a BL-be, klasszis gól volt, mégha azon kívül semmi látványosat nem csinált, jó a térdeléses gólpassz az volt![]()
Azért téged idéztelek, mert szerintem is 442 kellene majd kedden...
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10672
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Ez igaz, szinte biztos hogy rohamozni fognak. Meg kell szerezni mihamarabb az idegenbeli gólt, onnantól nem lehet nagy baj, de nagyon vigyáznunk kell.
Samper: Suarez bizonyított, de Coutinho hatalmas csalódás volt.Nem véletlen kapta messze a leggyengébb osztályzatot Whoscoredeon, szám szerint 6.5-et.
Nem várok tőle nagy csodát az Anfielden úgy, hogy valószínű kapja majd a sarat ott a közönségtől is.
Nem is játszatnám, Arthur sokkal jobb lenne, ő legalább labdát tud tartani jelenlegi forma alapján.
Mellette Vidal elengedhetetlen, és én is Semedot + Dembelét nyomatnám.
Dembelét meg formába kell hozni a hétvégén, hatalmas helyzeteket hagyott ki, de hidegen, 90-edik percben jött be egy ilyen mérkőzésre, 20 évesen egy BL elődöntőben. Tény, hogy nem egy atomfizikus a srác, de nagyot tud villanni ha formában van.
Nem mellesleg Salahék is elizgulták, megremegett a lábuk, pedig mennyivel többet látott játékosok, nem csoda ha Dembele 20 évesen egy ilyen iramú meccsen csak nézett.

Ha Suarez és Coutinho akar bizonyítani volt közönségük előtt, azt csacsiság lenne megakadályozni. Sőt hozzájuk kell a csapatot igazítani. Couért ráadásul nem kaphatunk máshol rendes pénzt, mint Angliában, ha az a vélemény alakul ki, hogy az ő helye az angol és nem a spanyol fociban van.
Nyugodj meg, lesz nekik, sztem nekünk esnek, mint hülyegyerek az anyjának. Nincs is más esélyük, bajnokit is erőből húzni fogják szombaton.MessiNeymarSuarez írta:Amúgy amellett nem mehetünk el, hogy a Pool durván elfáradt a meccs végére(bár mi is), viszont ők nem pihentethetnek a hétvégén, mert fontos idegenbeli meccsük lesz, rá 3 napra meg BL visszavágó.
Így talán még kevesebb erejük/kedvük lesz majd kedden rohamozni.
Ilyet még az életben nem írtam, de egy 4-4-2 lehet jobb megoldás lenne kedden, mint tegnap a második félidő derekától, esetleg SR helyett Arthur, h labda is legyen nálunk. Nyilván mindez Cou kárára, de full felesleges lesz, mivel jórészt védekezni fogunk. Én még egy Suarez-Dembele cserét is bevállalnék, bár az uru 1 év után megérkezett a BL-be, klasszis gól volt, mégha azon kívül semmi látványosat nem csinált, jó a térdeléses gólpassz az volt

Marha csalóka a tegnapi 3-0, ami nekünk bement, az a Mane-Salah-Milner triónak nem, nem volt ennyi közte, de eddig idén nekünk is dobja a gép, anélkül meg nem is lehet BL-t nyerni.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10672
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Amúgy amellett nem mehetünk el, hogy a Pool durván elfáradt a meccs végére(bár mi is), viszont ők nem pihentethetnek a hétvégén, mert fontos idegenbeli meccsük lesz, rá 3 napra meg BL visszavágó.
Így talán még kevesebb erejük/kedvük lesz majd kedden rohamozni.
Messi gól meg nekünk általában jó ómen, Bl-ben még soha nem estünk ki olyan párharcból, ahol Messi gólt lőtt.
Így talán még kevesebb erejük/kedvük lesz majd kedden rohamozni.
Messi gól meg nekünk általában jó ómen, Bl-ben még soha nem estünk ki olyan párharcból, ahol Messi gólt lőtt.
Jelen állás szerint 80-20 ra mondanám a továbbjutást. Innen be kell húzni, és ehhez elég egy idegenen lőtt gól. Ötöt már csak nem vágnak. Talán még ez a három null azaz eredmény, amit meg lehet próbálni ledolgozni. De ahhoz kell két gyors gól egymás után.Sinya22 írta:A jelenlegi Barcát figyelembe véve,közel 0. Ez nem a tavalyi csapat,sokat tanultak abból,és tisztában vannak vele,hogy nem lehet úgy kimenni még egyszer. Ennek ellenére nehéz meccs lesz,a Pool hasonló nyomást fog ránk gyakorolni,mint a Juve tette a visszavágón az Atletico ellen,de lesznek lehetőségeink is,szerintem alapból 4 középpályással fogunk kezdeni,Mané-t még egyszer nem kellene hagyni 1 félidőn keresztül.perga írta:Reálisan értékelve a tegnapit, mennyire lehet még esélye megfordítani a párharcot a Pool-nak?
Azert elég rendesen rendben vagyunk most, még cserénk is van Alena, Roberto, Artur személyében, hétvégén pihenhetünk. De akarni kell a fiúknak a BL-t, ha csak kimegyünk lötyögni abból baj lehet.
A felállt védelmünk ellen kell jönniük, ami a legkevésbé ízlik nekik. Mennek majd a beívelések mint a Juvénál, de nekik nincs olyan target manjük, mint CR. Persze így is para lesz, ha meg összehozunk egy büntetőt nekik hamar, onnan könnyen mehetünk a levesbe. Nálam kulcsfontosságú lenne Dembélét összerakni, mert a kezdőbe feltenném kontrázni. Ha az egész meccset megpróbáljuk lehozni a tizenhatosunk előtt, megszívjuk. Kipasszolni nem fognak minket, de egy büntető, szerencsés szögletgól, ilyesmik benne vannak nekik. Nekünk meg kontralehetőségünk LESZ, csak be kell vinni a kegyelemdöfést, eselteg még megforgatni bennük a tőrt.Sinya22 írta:A jelenlegi Barcát figyelembe véve,közel 0. Ez nem a tavalyi csapat,sokat tanultak abból,és tisztában vannak vele,hogy nem lehet úgy kimenni még egyszer. Ennek ellenére nehéz meccs lesz,a Pool hasonló nyomást fog ránk gyakorolni,mint a Juve tette a visszavágón az Atletico ellen,de lesznek lehetőségeink is,szerintem alapból 4 középpályással fogunk kezdeni,Mané-t még egyszer nem kellene hagyni 1 félidőn keresztül.

Egyébként ha az Anfielden annak a bizarr jelenségnek leszünk a tanúi, hogy szétkontrázunk egy Liverpoolt, akkor Valverde az év edzője.

"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Lehet hogy pont azért, mert Klopp a klopp, azt mondja: nem törjük össze magunkat, ez a hajó elment, tudjuk le becsülettel és irány a bajnokság.MessiNeymarSuarez írta:Kloppot ismerve biztos hogy megpróbálják a lehetetlennek tűnő feladatot, és kemény rohamok lesznek.
Szóval, tényleg nagyon érdekes, hogyan gondolkodnak, kockáztatnak?
(Nekik még ott a bajnokság, sokak szerint fontosabb mindennél)
"Mondanám hogy igyunk rá, de nem. Döglött lóba nem rúgunk Bale!"
A jelenlegi Barcát figyelembe véve,közel 0. Ez nem a tavalyi csapat,sokat tanultak abból,és tisztában vannak vele,hogy nem lehet úgy kimenni még egyszer. Ennek ellenére nehéz meccs lesz,a Pool hasonló nyomást fog ránk gyakorolni,mint a Juve tette a visszavágón az Atletico ellen,de lesznek lehetőségeink is,szerintem alapból 4 középpályással fogunk kezdeni,Mané-t még egyszer nem kellene hagyni 1 félidőn keresztül.perga írta:Reálisan értékelve a tegnapit, mennyire lehet még esélye megfordítani a párharcot a Pool-nak?
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10672
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Kevés.perga írta:Reálisan értékelve a tegnapit, mennyire lehet még esélye megfordítani a párharcot a Pool-nak?
Rajtunk kívül még senki nem jött vissza 3-0-s vagy nagyobb különbségű odavágó után idegenbeli gól rúgása nélkül.Mi is a PSG ellen, bár az már 4-0 volt

Azt viszont ne felejtsük el, hogy ha valaki, akkor pont a Liverpool tudja, hogy milyen 45 perc alatt 0-3-ből 3-3-mat csinálni, szóval nem dőlhetünk még hátra teljesen.
Kloppot ismerve biztos hogy megpróbálják a lehetetlennek tűnő feladatot, és kemény rohamok lesznek.
Viszont így már nem játszhatják a saját, kontrára épülő játékukat, mert nekünk nem életbevágó a gólszerzés, nekik annál inkább.
Dembele, Semedo kell a gyorsaságuk miatt, Vidal szintén, meg kell megint fogni őket a középpályán, és törekedni arra, hogy mihamarabb szerezzünk egy mindent eldöntő idegenbeli gólt, utána elmenne a kedvük, és inkább a bajnokira tartogatnának.
Mindenképp kell az az idegenbeli gól, ráadásul minél hamarabb, mert 3-mat még akár rúghatnak is, viszont 5-öt már talán egy rómaizó Barca ellen sem.
Ennek ellenére elképesztően jó ez a tegnapi eredmény, legmerészebb álmaimban sem hittem volna már azt sem, hogy egy 2-0-t el tudunk érni és nem kapunk gólt, a 3-0 meg már egyenesen álom.
Kár Dembouz kihagyott helyzeteiért, de már így is fél lábbal a döntőben vagyunk, csak ne felejtsünk el kimenni az Anfieldre, és megnyomni idegenbe úgy emberesen, utoljára a szezonban, és akkor nem lehet kérdés a BL döntő újból

Tényleg ne vedd már ennyire a szívedredrobika írta:igen, neked ropika, aki más nevét sem tudja leírni, természetesen direkt.
Természetesen szabad lehülyézni a saját jatekosunkat.Aztan majd ha bizonyít megint, akkor hirtelen nem lesz hülye a focihoz.
A véleménynyilvánítás szabad, csak azt nem értem miért kell ez a hangnem.
Mindegy.

Igazad van, nem kell az a hangnem, de nyugika van.
Mindenkinek más a habitusa, nem feltétlen kötekedni akar!
"Mondanám hogy igyunk rá, de nem. Döglött lóba nem rúgunk Bale!"
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1433
- Csatlakozott: 2017.10.12. 11:54:08
- Tartózkodási hely: Pécs
igen, neked ropika, aki más nevét sem tudja leírni, természetesen direkt.
Természetesen szabad lehülyézni a saját jatekosunkat.Aztan majd ha bizonyít megint, akkor hirtelen nem lesz hülye a focihoz.
A véleménynyilvánítás szabad, csak azt nem értem miért kell ez a hangnem.
Mindegy.
Természetesen szabad lehülyézni a saját jatekosunkat.Aztan majd ha bizonyít megint, akkor hirtelen nem lesz hülye a focihoz.
A véleménynyilvánítás szabad, csak azt nem értem miért kell ez a hangnem.
Mindegy.
A tegnapi meccsen Messi mellett, még jó páran hatalmas teljesítményt hoztak le.
Pl: ter Stegen kapus két hatalmas védése volt és egy harmadik ami szintén nem volt veszélytelen.
Pique ami jött befele azt vágta kifelé
Vidal hihetetlenül jól játszott, szerintem legjobb meccse volt, hatalmas vétel volt...
Az én meglátásom egyébként az, hogy ha Busquets helyett (aki tegnap szintén jól játszott, tanárian) helyette még egy Vidal vagy Rakitic lenne a pályán akkor lennénk brutálisan jók.

Jó, eladták már Pique, Messi öreg meg minden egyéb is volt:)drobika írta:Egy róla szóló fórumon épp most szidják mint a böjtöt Dembit a tegnapiért.Más nem hagyott ki ilyent soha.. Hülye a focihoz állítólag már ő is, szóval nem kell kezdjen...
Remélem a mester nem így gondolkodik mint néhány szurkoló.
Dembele kell majd s visszavágón.
Egyébként a hétvégén a Vigo az életéért játszik,nekik ez nem lesz tetnelküli.
Szabad a véleménynyilvánítás, ne csinálj már ebből ügyet!
Hupsz, Pique-t én is eladtam már:)
"Mondanám hogy igyunk rá, de nem. Döglött lóba nem rúgunk Bale!"
Minden topikba ezt fogod most két hétig nyomni ropika? 

Az éjjel soha nem érhet véget!
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1433
- Csatlakozott: 2017.10.12. 11:54:08
- Tartózkodási hely: Pécs
Egy róla szóló fórumon épp most szidják mint a böjtöt Dembit a tegnapiért.Más nem hagyott ki ilyent soha.. Hülye a focihoz állítólag már ő is, szóval nem kell kezdjen...
Remélem a mester nem így gondolkodik mint néhány szurkoló.
Dembele kell majd s visszavágón.
Egyébként a hétvégén a Vigo az életéért játszik,nekik ez nem lesz tetnelküli.
Remélem a mester nem így gondolkodik mint néhány szurkoló.
Dembele kell majd s visszavágón.
Egyébként a hétvégén a Vigo az életéért játszik,nekik ez nem lesz tetnelküli.
Részben én is erre gondoltam:) Dembele mindenképpen kezdetném, főleg úgy, Cout valószínűleg szét savaznák a nézők (bár van akit ez feldob)!Cestus írta:Egy gólt lövünk szerintem, többet nem hiszem, ha figyelembe vesszük az idegenbeli formánkat, meg hogy az Anfielden nem szoktak gólokat szerezni a csapatok. Mindez persze semmit sem jelent, de az esélylatolgatáshoz ad egy alapot. Kontrára kell berendezkedni most, Semedo és Dembélé jó lenne a kezdőbe. Utóbbi nem lenne rossz, ha a köztes bajnokin egy mesterhármassal összekapná magát.
Suarezre nagyon figyelni fognak, Messire is, Dembi meg, ha kicsit is menne neki, nagyon le tudna kötni ott embereket.
Ez a 3 ember el is venné a kedvüket a rettenetes rohamoktól!
Igazából számomra az a nagy kérdés: Elengedték és jó nekik egy tiszta helytállás, marad a hazai bajnokság(az a fontos) vagy elhiszik hogy ez még nem lefutott?
"Mondanám hogy igyunk rá, de nem. Döglött lóba nem rúgunk Bale!"
Egy gólt lövünk szerintem, többet nem hiszem, ha figyelembe vesszük az idegenbeli formánkat, meg hogy az Anfielden nem szoktak gólokat szerezni a csapatok. Mindez persze semmit sem jelent, de az esélylatolgatáshoz ad egy alapot. Kontrára kell berendezkedni most, Semedo és Dembélé jó lenne a kezdőbe. Utóbbi nem lenne rossz, ha a köztes bajnokin egy mesterhármassal összekapná magát. 

"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Ez az, pont attól az első 20 perctől félekrecrea írta: Egyrészt nagyot kell kockáztatni, másrészt első 20 percben gólt kell lőni, másképp elfogy a hit, mint nálunk a Juve ellen tavalyelőtt.
Amúgy Pool győzelemre 1,9-et ad Bet, ami elég magad szorzó, és ott nem hülyék dolgoznak

Mondjuk ha Ők, hamar betalálnak akkor komoly gondok lehetnek, bár azt nehezen képzelem el, ne lőjünk gólt egy kockáztatós ellenféllel szemben.
"Mondanám hogy igyunk rá, de nem. Döglött lóba nem rúgunk Bale!"