MessiNeymarSuarez írta: ↑2022.09.15. 09:16:03
Szerintem mindent elmond a teljesítményünkről a Bayernesek nyilatkozatai:
Sorra nyilatkozták azt amit ők is éreztek, hogy azért nagyon megköszönhetik nekünk hogy ez 2-0 lett, szinte minden játékos dícsérően nyilatkozott a játékunkról, pedig most aztán az eredmény alapján kiváló alkalom lett volna folytatni belénk rúgást, "az eszetlen nyári költekezésnek nem lett eredménye, simán nyertünk ellenük" felfogással.
Ja, korrektek voltak. Amúgy én a tavalyi hírhedt Müller-féle lesajnálós interjút is majdhogynem atyai véleményadásnak és javaslatnak éreztem inkább, persze lehet, hogy naiv vélemény.
Egyébként végig volt egy érzésem, hogy valami hasonlót már láttam, és nem tudtam, melyik meccsre gondolok, de most beugrott. A tavalyi Reál elleni szuperkupa meccs. Akkor volt az, hogy Xavi összerakta a tiniket, jobbak voltunk, több helyzetünk volt, de még valahogy nem mentek be, és rutinnal végül vertek minket. De akkor is az volt az érzésem, hogy ez volt a bemelegítés, első komoly megmérettetés, rutintalanság, egyebek, a szintlépés előtti egy lépcsőnyi visszalépés.
Most is valami ilyesmit éreztem végig. Egy kicsit nagy szintlépés volt még, ha a pszichológiai részét vesszük, akkor számunkra alighanem nem az egyik, hanem "A" legfélelmetesebb, legjobb ellenféllel találkoztunk. Ez volt most az egy lépcsőnyi visszalépés, remélem, úgy végződik, mint a tavalyi Reál elleni ügylet.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy