Ezzel nem értek egyet, egyfelől nem csak a mai meccsre vonatkozott, amit írtam, márpedig elég visszagondolni a keddire, vagy hogy átlagosan hány helyzetet hagyunk ki egy meccsen. Ez egyébként összhangban van azzal, amit írtam, miszerint nincs egy nyugis meccsünk, pedig helyzetek alapján jópárat korábban lezárhattunk volna.Bob_Marley írta: Helyzetkihasználás nem gondolom, hogy drasztikusan rosszabb lenne, Andris jól megfogalmazta egy másik topikban, azért hú de ziccerekről nem lehet beszélni. Az hogy lövünk x-et kapura az még nem igazi helyzet.
De akkor vegyük sorra a mai meccset, ezek nálam ziccerek:1) 14.p Neymar passza után Suarez szemben a kapuval senkitől sem zavartatva bevárta a védőt, aki blokkolt. 2) 22. p. Labdaszerzés után 2-2-ben mehetünk Suarez teljesen üresen, de Neymar inkább cselez, minthogy időben passzolna, utána Suarez lesre is szalad, ebből lesz a szabadrúgás, ami ugyan önmagában nem ziccer, de az, hogy Pique nem ér oda a gólvonalon csorgó labdára, nálam igenis az, ráadásul Suarez ahelyett, hogy nullszögből a bepasszt keresné, inkább lő... 3) 26. p 3-3 elleni lerohanás -> Rakitic löbbölése után Suarez 5m-es körzetében senki, de átveszi, ütemet veszít, majd lukat rúg. 4) 63.p Neymar szépen kicselez mindenkit és végül tisztán lőhet, amit Rico bravúrral tol ki. 5) 64. p. Neymar a szöglet utáni kavarodásnál pöcsöl a labdaátvétellel, pedig 5-6 méteres környezetében senki, Rico kirobbanva bravúrral takarja be a kaput. 6) 79.p Suarez szélről bejövő beadásnál Sandro berobbanva megelőzi a védőjét, de a félig üres kapu helyett a kapufát találja el.
Kisebb helyzetek:1) 4.p SEV eladott labda, Suarez hosszan teszi 2-1ben Neymarnak, aki kisodródik, de takarásból azért szépen lő, Rico véd. 2) 9.p a szépen lefejelt labdát 10-ről nem tudja leszorítani Munir. 3) 38. p Suarez a tizenhatos bal sarkáról kapufára emel. (Oké erre elismerem, hogy nem kifejezett gólhelyzet, de pont a helyzetfelismerés miatt a kisebb helyzetekhez odafér) 4) 46. p becsúsztatott szöglet után Pique tisztán fejelhet az ötösről, de nem tud elég erőt bele vinni és Rico kezébe fejel (nálam ez határeset, hogy ziccernek számít-e). 5) 66.p Neymar szépen lő takarásból, Rico résen van és kitolja a lövést a hosszúból. 6) 71. p. Pique robban be a szögletre, fejelhet az ötösről, de a hosszú mellé megy. 7) 85. p a bal oldali középreadást követően Sandro 8 méterről szemben a kapuval eltöri a labdát, amit így egy védő blokkol, a kavarodás után S. Roberto lövését is blokkolják (nálam Sandro helyzete akár a ziccerek közé is kerülhetne).
És akkor ezen felül jött ugye még a gól a tiziből. Szóval azért azt mondani, hogy nem voltak nagy helyzeteink, az erős túlzás, egyszerűen borzasztó gyatrán oldottuk meg őket.