Hát kiestünk...
Komolyan mondom, hogy furcsa érzéseim vannak. Utoljára ilyen 20 hónappal ezelőtt esett meg a Barcával, hogy mi valahonnan is kiessünk (ha jól tudom akkor a MU elleni BL elődöntő volt az utolsó 2008. májusában). Furcsa érzés...
Nem vagyok mérges a fiúkra, mivel tényleg mindent megtettek a továbbjutás érdekében. Nem volt szerencsénk, de sikerült győznünk a Ramón Sánchez Pizjuán gyepén amire azért büszkék lehetnek a srácok. Megnézném hány csapat tud 17 helyzetig eljutni a Sevilla pályáján.

Ahogy Pep is mondta, az első 15-20 percet leszámítva jól játszottunk a második félidőben pedig főleg. Az első félidőben nagyon sok volt az eladott labdánk, ebből sokszor indulhatott a Sevilla a két szélen. A teljes meccset figyelembe véve 70!!! eladott labdánk volt és 60 szerzett, a Sevillánál 75 eladott és 47 szerzett (forrás: AS.com). Ez nagyon sok...
Emelt fővel estünk ki, ez a lényeg. Azért így könnyebb kiesni, és könnyebb is elfogadni látva a tegnap esti teljesítményét a csapatnak. Egy Paloppal voltak jobbak, akinek legalább 5 vagy 6 akkor védése volt, hogy még most is csak pislogok. Óóó ha Messi kapufája befelé pattan, vagy ha Ibra a kapuba tudja rúgni 2x is ajtó-ablak helyzetben, vagy Iniesta szólója után a labda gyorsabb és nem tudja kivágni Konko...ugye mennyivel másabb lenne most a helyzet?
Azzal pedig végképp nem értek egyet, aki azt állítja, hogy a Sevillától elvettek két gólt.

Miért is?
1. Pinto labdakihozatala (tényleg nagy butaság volt), de ott Negredo volt szabálytalan vele szemben, nem a fűben botlott meg Pinto.
2. Navas leshelyzete. Mert ez egy leshelyzetnél nem volt több. Pinto nem is védett az esetnél, hanem mutogatott a Navast üldöző Abidalnak, hogy: "Állj meg tesó, lesen van a fütyi!" Ha nem fújja be, honnan tudjuk, hogy gól lett volna?

Lehet Pinto kivédi. Navas se reklamált 5 percig sem, hogy miért nem adták meg a gólt.
Egy a lényeg. A két meccs alapján én azt mondom, hogy mindkét csapat megérdemelten jutott volna tovább, így a Sevilla érdemeit sem szabad lebecsülni. Megérdemelték, de ha mi jutunk tovább az is megérdemelt lett volna. Az első meccsen (ahogy el is ismerte Pep) szúrtuk el ezt a továbbjutást, ez nem vitás. Viszont a tegnapi egy igazi, vérbeli spanyol rangadó volt a javából, remélem hétvégén is hasonló mérkőzést láthatunk, de most ne adjunk egy félidőnyi előnyt a Sevillának.
Végezetül pár hsz-re azért még reagálnék:
barca2010 írta:Aminek én nagyon örültem, hogy ismét láttam azt a Xavi-Ini-Messi bűvös hármast úgy játszani ahogy Ők igazán tudnak.
Xavi a góljáig semmit, azaz semmit nem csinált, bűnrosszul játszott. A gólja után adott 2 szép labdát és ennyi. Számszerüleg is így lehetne összegezni a teljesítményét:
1 kapura lövés, 1 gól, 2 labdaszerzés, 3 eladott labda, 1x szabálytalankodtak ellene.
Lássuk Iniesta mérlegét:
2 kapura lövés, 8 labdaszerzés, 13 eladott labda, 4x szabáltalankodtak ellene.
A gólján kívül Xavi szinte semmit nem csinált. És ez engem igenis aggaszt. Nekem azzal ne jöjjön senki, hogy adott az utolsó 10 percben 2 szép labdát. Az utóbbi másfél hónapban nagyon nem találja önmagát a mi vezérünk (bár ez a szó idén leginkább Iniestára illik), remélem túl tudja magát tenni ezen az időszakon.
Fernando írta:Remélem idén a Sevilla nyeri meg a sorozatot. Szimpatikus csapat.
Az biztos...
Pláne Palop akinek a kezébe nyomta Henry a labdát, erre fél percig összegörnyedt és fogta a hasát, mint akire rájött a cifra.
Vagy Romaric 90. percben bemutatott kakaskodása a SAJÁT csapattársaival. Dragoval már majdnem összeverekedtek.

Vagy Fernando Navarro aki előbb Alvest, utána pedig Messit úgy felvágta mint a taknyot.
Szánalom mindegyik egytől-egyig.

Vannak szimpatikus játékosai, mint pl.: Navas, Capel, Perotti, de mint csapat egy hányadék az edzőjükkel együtt.
duncan írta:Az pedig,amit a meccs vége felé bemutatott szerelés címén-amikor hátulról beleszállt egy sevillai-ba... hát nem is tudom,hogy minősítsem. Szánalmas.
Inkább ez hsz a szánalmas.

Ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna...
Azért minden kritikának van határa barátom.

Tényleg nem volt szép belépő, de azért na.
Számomra az ilyen "szurkolók" a szánalmasak...
Vannak még emberek akiknek vannak érdekes hsz-eik, de arra már nem válaszolnék. Majd talán máskor.
Hétvégén is ütni kell a Sevillát hazai pályán!
Na peace mindenkinek!