Abidal jó lesz! helyezkedési hibák miatt mentek el mellette. amikor fel tudta venni az embert, akkor általában blokkolt és magabiztos volt. emellett rég láttam már ilyen gyors playa-t a csapatban. aklimatizálódik, szokja a légkört és jó lesz ő.
ha Yaya tudja hozni azt, amiből tegnap ízelítőt adott, akkor kumma nagyot nyertünk vele. azért hozták, hogy egyensúly legyen a középpályán. hát a gyerek védekezésben és támadásban is kivette a részét. iszonyatosan sokat robotolt. ha így fejlődik, akkor első számú vkp is lehet belőle.
igaza van Robagnak: a felkészülési meccsek már csak ilyenek, minek döglenének meg a pályán? egy dolog azonban aggaszt: Ronaldinho
ugyanazt láttam tőle, mint tavaly. nincs meg a sebessége, nem akar, vagy nem mer cselekbe bonyolódni. néha adott egy-egy forintos labdát és ennyi is volt. az egyetlen pozitívum, hogy most sokkal többször kérte a labdát a pálya közepén
