2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Elvileg (talán Sporton olvastam vagy MD-n) kérték az RFEF-et, hogy engedjék el Fermint, Torret és Gerard Martint a válogatottból, de gondolom annyi foganatja lesz, mint a Cubarsi topicban írt kommentemben Cubarsi hazatérésének
Az a kijelentése, hogy megoldjuk házilag, egyáltalán nem azt jelentette, hogy túl magabiztos volt. Ez egyáltalán nem a túl magabiztosságot jelentette, hanem pusztán annyit jelentett, ahogyan a nyilatkozataiban is többször hangsúlyozta, nagyon jó az utánpótlás képzése Barcelonában és bátran lehet számítani az onnan felkerülő játékosokra, mert bízik bennük.
Belső védőkben bőven megvoltunk szezon előtt, ahogy hatosban is, Flicknek Casádó is második számú megoldása volt, Bernallal számolt elsődlegesen. Ott volt Olmo, Gavi, Fermin, Torre sőt Pedri is támadóbb szerepkörben (őszintén nem hiszem, hogy sokan gondolták, hogy Pedri a jelenlegi posztján fog játszani). Elől voltunk nagyon gyéren, Yamalt sem tudom mennyire hitte, hogy ennyit és így fog játszani. Egy épp, hogy 17 éves játékosról beszélünk. Mellettük volt FT és Fati, utóbbival valamiért nem számol, ezt nyáron mundjuk valamiért nem tudta előre. Én vele elég komoly kockázatot érzek. Nem hiszem hogy egyszerűen annyi lenne, hogy fizikailag nincs jó állapotban, nagyon sokat jelentene ha csak néhány száz perccel is tehhermentesíteni tudná Raphinhát. Illetve balhátvéd poszt, ami re nem volt csak egy szem emberünk.Troym írta: ↑2025.03.20. 19:59:37A keretet nem tegnap, hanem nyáron kellett kialakítani.
- Utólag könnyű okosnak lenni, de Chris végigcsinálta a felkészülést, pályára lépett az első fordulóban és sérülésekor 1-2 hónapot mondtak. Utólag látjuk, hogy nem képes felépülni, de jósgömbje gondolom nincs Flicknek.
- A tartalékcsapatból GM, Sergi Dominguez, Fort, Bernal kapott szerepet, bemutatkozott jónéhány fiatal, szerintem kimaxoltuk.
- Casado kellett Flicknek, én sem értek ezzel egyet, de a lehetőségek alapján nem gondolom irracionális döntésnek a részéről.
Ha van 6 khv, de Flick 4-el számol, akkor persze vehetünk legközelebb, de 2024 aug 31-én a keretnek tagja volt 6 khv, szerintem ezzel sokan kiegyeznének.
Nem gondolom, hogy Flick nagyon mellégondolta a keretet, illetve nem ott, ami most a téma, mindig jhv,bhv, csatár poszton érzem szűkösnek a dolgokat, de az eredmények eddig őt igazolják,
Igen. Ha elég tökös, és megkockáztatja az átmeneti népszerűtlenséget, akkor mondja azt, hogy ilyen kerettel nem, vagy csak nagy erőfeszítésekkel tudunk versenyképesek lenni.
A keretet nem tegnap, hanem nyáron kellett kialakítani.
Christensent miért számoljuk mindig, amikor ezer éve nem játszott egy percet sem?
Van a keretben 5db 6-os poszton játszani tudó játékos. (Frenkie, Casado, Christensen, EG, Bernal) és 6 db középhátvéd poszton játszani tudó játékos (Araujo, Cubarsi, Inigo, Christensen, EG, Kounde) Egy Laliga által 25 főben maximalizált keretben hány db középhátvéd, vagy 6-os kellene? Ha nem megfelelőek a korábbi sérülések miatt fizikailag (Chris), minőségre, vagy túl nagy az átfedés és ugyanaz a játékos túl sok poszton van számításba véve, az meg nem az edző, hanem a sportigazgató feladata, hogy valamilyen megoldást keressen.brazilfan írta: ↑2025.03.20. 17:10:43szerintem túl magabiztos volt Flick kijelentése, hogy igazolások híján majd megoldjuk házilag. A cserelehetőség nélküli védelmet hónapokon át csak az imádság tartotta össze, a 6-osokat pedig már az se, már nincs Casadó, Christensen sehol nincs, a hátralévő két hónap összes meccsére csak Frenkie és Eric maradt, ami nem sok.
Szerintem jó, de nem nagyon. Erőn felül teljesítenek. A tavalyi korrekt edző és az idei csodaedző közötti fontos különbség volt a keretből adódó esélyek megítélése. Hiába jó a csapat, és hiába van jelenleg nagyobb esélyünk megnyerni a bajnokságot, mint elveszíteni, szerintem túl magabiztos volt Flick kijelentése, hogy igazolások híján majd megoldjuk házilag. A cserelehetőség nélküli védelmet hónapokon át csak az imádság tartotta össze, a 6-osokat pedig már az se, már nincs Casadó, Christensen sehol nincs, a hátralévő két hónap összes meccsére csak Frenkie és Eric maradt, ami nem sok.
MessiNeymarSuarez írta: ↑2025.03.20. 14:26:16Büszke lehet a szövetség magára, ott szivatja a csapatokat ahol csak tudja.Mindkét csapat kifejtette hogy nagyon előnytelen a dátum számukra, de már csak azért is... Van még olyan ország ahol a szövetség nem a CSAPATAIÉRT van, hanem azt nézi hogy minél inkább keresztbe tegyen nekik ahol csak tud?
És az Osasuna meg majd le se jöjjön a pályáról hanem rögtön fogadja másnap a Bilbaot?Vagy akkor majd a Bilbao elleni meccset rakják át, ezzel egy ÚJABB meccs és csapat beosztása boruljon?
Büszke lehet a szövetség magára, ott szivatja a csapatokat ahol csak tudja.
Nem Flickre, hanem jónéhány fórumozóra utaltam.
Sőt, pont azért került ilyen anyagi helyzetbe a klub, mert nem volt semmilyen megkötés. Így is szórjuk a pénzt, viszi a pénzt a stadionprojekt, amivel a Liga nem foglalkozik (csak a következményeivel, hogy iszonyatosan el vagyunk adósodva). Öntjük is bele a pénzt számolatlanul.