Barça a Bajnokok Ligájában
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Alapvetően én ezt simán ráfognám a keret bőségére. Az enervált játékosainkat, azt hogy Gavi és rajta kívül még vagy 6 játékosunk besárgult, meg úgy általában mindent. Lássuk be, messze nem elegendő ez a keret. Kb két meccsig tartott a rotáció, mostanra pedig jött a 4., 5. sérülésünk, és mostmár nem tudunk kiállítani egy jó 11et. Gavi eltiltása csak hab a tortán. Nem volt okos megmozdulás, de olyan nagyon nem hibáztatnám. Még 10 ilyen kiállítása lehet, és butaságban csak akkor ér pl Raphina szintjére a múltkori piroslapjával. Nem indokolta igazán semmi, nem volt okos megmozdulás, de nehezemre esik hibáztatni. Nem azért mert amúgy nagyon csípem, hanem mert szerintem a tizenéveseinktől, akik minden egyes meccsen végig arcon pörögnek, nem kell veterán taktikai fegyelmet számonkérni. Kár érte, de ennyi, szerintem Xavitól sem érdemel különösebb fejmosást. Alapvetően rég le kellett volna cserélni, 10ből 10 meccsen lecserélik azt akinek már a sárga után is volt 4 szabálytalansága, mert előfordul...csak hát ugye nincs kire.
Bajban vagyunk, de azt gondolom, hogy nem a játékunk válsága ez, hanem a kereté. Ha Pedri nem jön vissza a válogatott szünet utánra, esetleg Jamal vagy Lewa kiesik 1-2 hétre, akkor lehúzhatjuk a rolót.
Amúgy meg behúztuk a 3 pontot a papíron legnehezebb csoportmeccsünkön, ez is valami.
A bírónak ma valóban megköszönhetjük, mert Koundé első félidős mezhúzása szerintem 110%os bünti, és Cancelo kezezése nem büntető, de második sárga kellett volna legyen. Nade jó ez így, mert ideje valamit végre visszakapnunk szerencse téren.
Ja: szekunder szégyenérzetem van egy-egy hozzászólástól, de hát mit lehet tenni.

"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
- Fernando
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8681
- Csatlakozott: 2005.09.30. 16:11:15
- Tartózkodási hely: U.S.S. Enterprise
A minden egyes szabalytalansagra sargat ado biro? Nem ereztem igy, bennem tovabb erosodott, hogy az angol birok ugyanolyan szinvonaltalanok az elmult evekben mint a spanyolok, sot…NovaProspekt írta: ↑2023.10.04. 23:00:44Elég hulladék volt ez a meccs. Mindegy, 3 pont. Mondjuk legyünk őszinték, a bíró Negreira embere volt.
A tobbivel egyetertek, tragya volt a meccs, Kounde es Araujo hozta az eros kozepes/jo szintet, a tobbiek boven tudasuk alatt voltak, de ami a nagyobb baj, hogy csapat szinten is. Mindegy, tulleptunk az arnyekunkon, zsebben a papiron legnehezebb meccs. Talan mostmar stabilabb labakon lehet a tobbi meccsre keszulni. A sok serult viszont aggaszto.
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
- NovaProspekt
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1984
- Csatlakozott: 2019.11.26. 14:17:19
- Cseri
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1823
- Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
- Tartózkodási hely: Pécs
Mikor nyertünk utoljára idegenben a bl-ben? A fejlődés vitathatatlan, ha jól rémlik,legutóbb 3-t kaptunk egy portugál csapattól idegenben:) Eszetlen egy meccs volt,kár az újabb sérültekért,most derül ki igazán mennyire szűk a keret. Hamar elfogunk így fogyni,és akkor sajnos jönni fognak a percek Alonsonak és SR-nak.Második félidőben teljesen elvesztettük a kontrollt. A lényeg,hogy a csoportban a legnagyobb ríválistól hozta el a csapat a hárompontot,és Xavinak megvan a győzelem a 100 meccsen.
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4518
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
A rengeteg meccs amit játszunk az utóbbi hetekben és a fontos hiányzók ellenére 3 pont, menni kell tovább, a tanulságot levonni, a hibákból tanulni, van miből bőven, sajnos.
Visca El Barca!
Més que un club
Més que un club
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6750
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Egy normális világban azért egy ilyen portoi kaland nem kéne, hogy ilyen megerőltető legyen.
Lewy-ért, Gavi-ért kár. Előbbit egész jól pótolta Ferran, utóbbit meg gondolom Fermin fogja a Shaktar ellen. Szerintem nem tűnt az olyan vészes szitunak, hogy az ellenfél térfelén megérte volna bevállalni a 2. sárgát, majd Xavi-val lerendezik.
Kounde nagyon kellett ma, idén eddig a legjobb védőnk.
Yamal-ról meg jó lenne tudni valamit.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Ez fajdalom volt,de talan iden tovabbjutunk.Remeljuk Lewanak nem sulyos.
- Messa
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 3801
- Csatlakozott: 2007.10.20. 20:59:24
- Tartózkodási hely: Aba/Székesfehérvár
Ugyanilyen kezezésért vettek el tőlünk gólt a Getafe ellen Gavinál. De legrosszabb esetben sem büntető, csak szabad és piros.NovaProspekt írta: ↑2023.10.04. 23:00:44Elég hulladék volt ez a meccs. Mindegy, 3 pont. Mondjuk legyünk őszinték, a bíró Negreira embere volt.
Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar. Az eredmény reális, így járt most a Real is... Real Madrid Videoton 0-1 1985.05.22
- NovaProspekt
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1984
- Csatlakozott: 2019.11.26. 14:17:19
Elég hulladék volt ez a meccs. Mindegy, 3 pont. Mondjuk legyünk őszinték, a bíró Negreira embere volt.
- Saviola
- Júdás 2, az áruló
- Hozzászólások: 4961
- Csatlakozott: 2004.10.08. 20:00:31
- Tartózkodási hely: Tolna
Szekunder szégyenérzetem volt ettől a meccstől, itt jött ki csak igazán, hogy közünk nincs a focihoz.
Itt nem érdemeltünk győzelmet, Gavi meg buta, mint a föld.
Nagy bravúr lesz, ha idén bármit is nyerünk.
Itt nem érdemeltünk győzelmet, Gavi meg buta, mint a föld.
Nagy bravúr lesz, ha idén bármit is nyerünk.
,,Azt hitted, hogy mi történt."
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7567
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
A legfontosabb 5-6 játékosunkból 3 hiányzott, ez meg is látszott most a játékon.
A pozitívumok:
- Tudunk kaparni, küzdeni, nyerni.
- A tavalyival ellentétben nem fújnak arcpiritóan ellenünk, sőt, az a Koundé eset az elején szerintem tizi volt.
- Ezzel gyakorlatilag továbbjutottunk, már csak az a kérdés, melyik helyen, de nyilván hatalmas lépéselőnybe kerültünk az első helyért. Ezt így már megoldjuk sérültekkel is.
- Koundé
- Ferrán
- Ha szerencsével is, de mégiscsak megvertünk egy nagyon jó csapatot. Ha a Madridnak szabad szerencsével nyernie ennél jóval gyengébb csapatok ellen, akkor nekünk is.
A negatívum meg minden más.

ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
0-1. Kb ennyit lehet elmondani a meccsről.
Hattrick: Tatabánya City
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19614
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Második félidő nem volt az igazi, nem tudtunk labdát tartani. Első félidőben lerendeztuk és nehéz pályáról csak elhoztuk a három pontot,de azért az hogy alig van nálunk a labda,mutatja,hogy nem igazán ment jól. Gól higgadt volt,és győzelmet ért,ezért viszont nagy gratuláció jár. Azt hittem leporgetjuk a másodikat,de nem igazán sikerült sajnos.
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8569
- Csatlakozott: 2006.11.04. 10:20:50
- Tartózkodási hely: Debrecen
Jó kérdés nekem, hogy mire volt jó ma ez a statikus, helycserèk nélküli 433, ahol Felixnek meg Yamalnak kint kellett álldogálni a szélen, és minden kreativitást kiölt, de cserébe hátul se álltunk a helyzet magaslatán, nem volt kontroll. Hacsak nem a sérülések miatt volt kénytelen ilyen játékot összerakni mára, mert amúgy elég kiábrándító volt.
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 684
- Csatlakozott: 2018.01.04. 00:19:27
Csak további sérülés ne legyen, egy döntetlen most elég.
- PorSiempre
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 400
- Csatlakozott: 2020.10.29. 09:40:15
Nagyon szenvedős meccsre számítok, valahogy a portugálok ellen soha nem tudtunk focizni.
Valahogy azért be kellene húzni a 3 pontot, de egy x-el is elégedett lennék.
Valahogy azért be kellene húzni a 3 pontot, de egy x-el is elégedett lennék.
Ab intus enim de corde hominum cogitationes malae procedunt, adulteria, fornicationes, homicidia, furta, avaritiae, nequitiae, dolus, impudicitia, oculus malus, blasphemia, superbia, stultitia. Omnia haec mala ab intus procedunt, et coinquinant hominem.
Ter Stegen; Cancelo, Araujo, Kounde, Balde; Oriol, Gundogan, Gavi; Lamine Yamal, Lewandowski, Joao Felix
Teljesen mindegy,mert ha a Bl-ből kaszálnánk,akkor a köv szezonban jönne az új szabály,hogy ezt az összeget nem számítják bele a laligafranc szabályzatába és nem igazolhat a Barca csak ha elad vagy 3 játékost,vagy megszűnik létezni.(by tebas)davi10 írta: ↑2023.10.04. 15:03:15Szerintem a csoportkör legneccesebb meccse jön, ráadásul 3 elég komoly hiányzóval. Nagyon remélem, hogy ha ilyen körülmények között sikerül nyerni, az megint ad egy kis lökést a csapatnak.
Alapból talán kiegyeznék az x-el, de megegyeztünk itt a fórumon, hogy minden csoportmeccset nyerni kell a pénzek miatt, úgyhogy legyen egy szenvedős 0-1, és elégedett leszek.
Ha meggyőzően sikerülne játszani és "csak" a kimaradt helyzeteink miatt nem nyernénk, akkor az X miatt meg nem nyert pillanatnyi anyagiakat nagyobb reménnyel tavasszal túl is teljesíthetnénk.....
Előremutató legyen az irány, a többinek előbb vagy utóbb jönnie kell majd így lendületből, "magától".
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6750
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Szerintem a csoportkör legneccesebb meccse jön, ráadásul 3 elég komoly hiányzóval. Nagyon remélem, hogy ha ilyen körülmények között sikerül nyerni, az megint ad egy kis lökést a csapatnak.
Alapból talán kiegyeznék az x-el, de megegyeztünk itt a fórumon, hogy minden csoportmeccset nyerni kell a pénzek miatt, úgyhogy legyen egy szenvedős 0-1, és elégedett leszek.
Alapból talán kiegyeznék az x-el, de megegyeztünk itt a fórumon, hogy minden csoportmeccset nyerni kell a pénzek miatt, úgyhogy legyen egy szenvedős 0-1, és elégedett leszek.
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1412
- Csatlakozott: 2017.10.12. 11:54:08
- Tartózkodási hely: Pécs
Nem tudom, hogy milyen játékerőt képvisel a Porto, nem követem a meccseiket. Amit a címlapon említ Xavi, azt tartom a legfontosabbnak magam is. El kell felejteni a rémes dolgokat. Pszihikailag lesz nehéz a meccs. Ha nem kakilunk be, akkor hozható egy jó eredmény, ami szerintem az X is lehet, persze nyerni volna jó.
De ha tele lesz a gatya...
A mentális felkészítés is az edző dolga. Csak ne hiányoznának alapemberek középről...De hát ez van, ezzel kell főzni.
De ha tele lesz a gatya...
A mentális felkészítés is az edző dolga. Csak ne hiányoznának alapemberek középről...De hát ez van, ezzel kell főzni.
Örülnék, ha folytatnánk a támadó jellegű focit, amit képesek leszünk a szükséges koncentrációval támogatni.
Éppen itt az ideje és a lehetősége annak, hogy elküldjük a világnak azokat a jelzéseket, melyek láthatóvá tesznek minket a BL-ben és hangsúly is kerül azokra a kijelentésekre, hogy valóban a Barca visszatér.
Semmi szükség ehhez ma sem kiütni, sem rászámoltatni a Portora, pusztán a valóságban is kézben kell tartani a meccset.
Meg kell határozottan mutatni, hogy a csoport megnyerése a célunk és nem másokra hagyatkozni ennek eldöntéséhez. Egész egyszerűen meg kell fogni és kezünkben tartani a sorsunkat.
A lehetőség adott, aki életrevaló, az képes is élni ezzel.
Alázat, odaadás, koncentráció.....bármilyen sorrendben, bármilyen kombinációban....
Éppen itt az ideje és a lehetősége annak, hogy elküldjük a világnak azokat a jelzéseket, melyek láthatóvá tesznek minket a BL-ben és hangsúly is kerül azokra a kijelentésekre, hogy valóban a Barca visszatér.
Semmi szükség ehhez ma sem kiütni, sem rászámoltatni a Portora, pusztán a valóságban is kézben kell tartani a meccset.
Meg kell határozottan mutatni, hogy a csoport megnyerése a célunk és nem másokra hagyatkozni ennek eldöntéséhez. Egész egyszerűen meg kell fogni és kezünkben tartani a sorsunkat.
A lehetőség adott, aki életrevaló, az képes is élni ezzel.
Alázat, odaadás, koncentráció.....bármilyen sorrendben, bármilyen kombinációban....
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7567
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Több év telt el, edző cserével, szerintem semmi relevanciája nincs ennek. Nekem ez az összehasonlítás max arra jó, hogy csapatszinten összehasonlíthatatlanul magasabb szinten állunk, mint akkor. Ez látszik is. Főleg védekezésben, akkoriban egy átjáróház voltunk középen-hátul, most meg semmi esélyt nem adunk a kisebb ellenfeleknek, max 1-1 kontrát meccsenként. 3-4 nappal ezelőtti meccsel ugyanazzal a kerettel sokkal több értelme van összehasonlítani, a Betist ugyanígy vertük ripityára, és ők azért nem rossz csapat. Szóval ennyi erővel akkor az Antwerp a Betis szintjén van. Nyilván ez sem korrekt, de sokkal jogosabb összehasonlítás, mint egy 3 évvel ezelőtti FTC meccs.Troym írta: ↑2023.09.20. 11:13:30Könnyen összehasonlíthatod. Nézd vissza a pár évvel ezelőtti Messivel! felálló Barca és a Ferencváros meccsét. Ne eredmény szintjén, az is 5-1 volt azt hiszem, de azon a meccsen a FTC abszolút nem volt alárendelt ennyire, volt több kapura lövése, helyzetei, elképzelésük, egész sok összjátékuk stb.
Maga a belga bajnokság meg szerintem is ugyan erősebb, mint az NB1 összességében és egy Anderlecht / Bruges / Genk komolyabb erőt képvisel bármelyik magyar csapatnál, de ez a csapat nem tűnt annyira jónak. Nem követem ott mi zajlik, de lehet csak kijött nekik a lépés az életben egyszer előző bajnokságban (Leicester city)
Szerintem jók voltunk, akarat is volt, de nem voltunk elsöprőek.
Elsőprőt én max úgy érteném, hogy csapatszinten teljesen megfojtunk már egy közepes csapatot, tehát nem feltétlenül támadásban, hanem úgy összességében, levegőt nem hagyunk nekik. Emiatt tűnik néha 1-1 egész korrekt csapat is izlandi b kategóriásnak a meccsünkön, nem kell mindig lenézni az ellenfelet, vagy egy egész ligát, ha nyerünk, hogy biztos csak ők voltak hullagyengék. Ez jórészt a mi érdemünk, annyit játszanak, amennyit hagyunk nekik. És ez néha 0.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Teljesen normális amit Baldé csinál. Ahogy az is tök normális, hogy ha bármelyik 15-22 éves játékosnak vannak rossz meccsei, rossz periódusai, sőt hiányosságai. Ők mind extra fiatalnak számítanak, akiknek a legmagasabb szinten kell helyt állni. Teljesen normális, hogy ha valami nem megy. A játékosok minimum 25 éves korukig igen komoly fejlődésen mennek keresztül, és nem normális elvárni még egy 22 éves játékostól sem, hogy minden játékelemet jó átlagszínvonvalon csináljon.
Ezen felül viszont egyetértek, beadások tekintetében komoly munka vár Baldéra és az edzőstábra. Jordi Alba szintje ebben az aspektusban még nagyon messze van, bár azért tavaly nem egy gólpassz(értékű) beadása volt Baldénak is.
Látjuk, biztos mindenki más is, de nem kell aggódni miatta szeritnem. Ezen a ponton, meg a belátható jövőben legalábbis nem.
Ezen felül viszont egyetértek, beadások tekintetében komoly munka vár Baldéra és az edzőstábra. Jordi Alba szintje ebben az aspektusban még nagyon messze van, bár azért tavaly nem egy gólpassz(értékű) beadása volt Baldénak is.
Látjuk, biztos mindenki más is, de nem kell aggódni miatta szeritnem. Ezen a ponton, meg a belátható jövőben legalábbis nem.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
Könnyen összehasonlíthatod. Nézd vissza a pár évvel ezelőtti Messivel! felálló Barca és a Ferencváros meccsét. Ne eredmény szintjén, az is 5-1 volt azt hiszem, de azon a meccsen a FTC abszolút nem volt alárendelt ennyire, volt több kapura lövése, helyzetei, elképzelésük, egész sok összjátékuk stb.bence0330 írta: ↑2023.09.20. 10:06:39Troym: szerintem messze nem. Hogy annak látszottak mellettünk? Úgy szerintem is. Talán a legjobb NB1-es csapatunk top formában, úgy esetleg, de az is elég necces, a belga bajnokság eleve erősebb azért, nem is olyan kicsivel, és csak-csak megnyerték. Ne felejtsd el, hogy még egy közel top LL csapatot is óvódásoknak láttattunk pár napja, pontosan ezzel az eredménnyel, és ott még kevesebb volt a mázlifaktor is. Amikor elsöprően játszik mindenki, akkor ez van, átlagos játékosok futottak bele jó formában focizó klasszisokba.