Formula 1
Na akkor a tegnapi futamról egy kicsit.
Hamilton nagyon szimpatikus volt, hogy a balesetét versenybalesetnek könyvelte el. Amúgy az is volt. Mert szűken fordultak nem nagyon volt helye Bottasnak. Aztán ami még szép Hamiltontól, hogy mindent megpróbál azért, hogy előrébb jusson, taktikázik cserélgeti a gumikat kivár. Meg lesz ennek később az eredménye.
A Honda újonca nagy versenyt ment.
A Ferrari nincs még a Mercedes szintjén, viszont abszolult második legerősebb csapat. Egy két győzelem összejöhet Vettelnek idén is.
A megbizhatóságról technikai sport az ilyesmi előfordul. És többet jelent két-győzelem szerintem mint, 10-12 ötödik-hatodik-hetedik hely.
Massa ismét megmutatta, hogy nincs helye a forma-1-ben és hogy, miért is nem lett soha világbajnok.
A Redbull pedig még tavaly év végén motorjuk se volt. Ahhoz képest idén nem rosszak.
Ennyi

- Castiel
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 954
- Csatlakozott: 2012.07.11. 10:45:01
- Tartózkodási hely: Csurgó
Ez egy szörnyű hétvége volt számomra ami a "sportéletem" illeti!
A kézicsapat sima vereséget szenved, majd kikapunk a Madridtól otthon, s Vettel a felvezetőkörön elfüstöl... Mit csinálnak Maranelloban? Ki olyan hülye -már bocsánat- aki a megbízhatóságot áldozza a gyorsaságért? Állítólag a világ legokosabb emberei dolgoznak a forma1-ben, s ilyen döntéseket hoznak? Logikusan végiggondolva ez egy oltári nagy baklövés... hihetetlen mellényúlás a Ferraritól! Könyörgöm, hiába vagyok olyan gyors mint az első erő, ha egyszer nem tudok befejezni versenyt. (jelen esetben el sem tudta kezdeni seb) Vezethetnek 60+ körökön át ha a leintés elött 2 körrel meg elfüstöl a motor... akkor annak i értelme van!
Azért is vagyok bosszús, mert Kimi jól ment, ennek tükrében Vettel is produkálhatott volna egy erős futamot! Eszem megáll komolyan!
Kimi meg tényleg csak olyan helyen áll dobogóra ahol pezsgő helyett rózsavizet locsolnak!

Fc Barcelona-Csurgói KK-Scuderia Ferrari-
Nem kérdés hogy idén is kőkemény Merci-uralom lesz. Az egyetlen amiben bízhatunk, hogy Rosberg idén hoz egy komoly formát (5 győzelem zsinórban ez azért nem rossz), Hamilton meg a 2 VB cím után kiereszt egy kicsit.
A német még egész szimpatikus, szurkolni is tudnék neki. Csak az a baj vele, hogy egy klasszikust idézzek: "nem világbajnoki anyagból van gyúrva"
A német még egész szimpatikus, szurkolni is tudnék neki. Csak az a baj vele, hogy egy klasszikust idézzek: "nem világbajnoki anyagból van gyúrva"
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19604
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Pontosítok, ha nincs megbízhatóság akkor a versenyképesség is csökken hiszen nem vagy versenyben. Lewis valóban nem tudott feljebb jönni, de ebben talán benne volt, hogy hullottak le darabok a kocsijáról. Kiderül, én nem aggódok fél másodperc volt most is időmérőn és Rosberg amikor odalépett általában meglógott. Lewis viszont valóban gyengébb volt ma, sajnos.
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4514
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
Azért a versenyképesség és a megbízhatóság két külön fogalom. Versenyen simán meccsbe vagyunk a győzelemért. Ez van, drasztikusan újított a ferrari, és sajnos a teljesen át tervezett gép nem a legmegbízhatóbb még. Nem zörög a haraszt.. a téli tesztek alatt is lehetett tudni hogy gond van vele, spanyol nagydíjra viszont ígérik a javítást és fejlesztést. Pokolian sajnálom a kiesést, nem hittem a szememnek, de Kimi megmutatta, bőven van ebben a kocsiban idén, versenyen bőven partiban vagyunk a mercivel, Hamilton pedig megközelíteni se tudta Kimit, grat a jégembernek, hányan küldték nyugdíjba, szépen teszi a dolgát. Rosberg meg ennyire kiegyensúlyozott sose volt, bár megnéztem volna ha Kimi kicsit megcibálja a bajszát, vagy a csapattársa, egy kis nyomás alatt is nyert volna? idegileg elég instabil szegény. Izgalmas futam volt, és maradjon is így, csak épp a ferrari győzzön!
Visca El Barca!
Més que un club
Més que un club
Nagyon elvoltam keseredve Vettel kiesésekor már majdnem ki is kapcsoltam a Tv-t , de hálistennek adtam még egy esélyt a futamnak , nem bántam meg. Szokatlan módon izgalmas és élvezetes volt a futam sok előzéssel és rengeteg taktikával. Ez a 3 gumis rendszer jó újítás volt , izgalmasabbak lettek a futamok. Rosberg hiba nélkül hozta le a futamot nagy pacsi neki , már most tetemes előnyt harcolt ki és ami fontosabb végre kiegyensúlyozott és nemcsak , hogy feltudja venni a versenyt mr. aranylánccal hanem egyenlőre le is nyomja őt . Kimi pedig megmutatta , hogy nem olyan rossz ez a Ferrari és egy jó taktikával simán partiba lehetnek -versenyeken- a Mercikkel.
A Haason én teljesen ledöbbentem. A szezon elején egy bravúros pontszerzést tartottam reálisnak erre egyenlőre verik a Williamset. Elképesztő .
A Haason én teljesen ledöbbentem. A szezon elején egy bravúros pontszerzést tartottam reálisnak erre egyenlőre verik a Williamset. Elképesztő .
FOOTBALL AND HANDBALL
TITO ETERN
TITO ETERN
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19604
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Nem kárörvendésből, de ennyit arról hogy a Ferrari "versenyképesebb". Raikkonen után most Vettel el se tud indulni.
Nyugi, Lewis is összetörte a vasat és visszaesett rögtön a rajt után.
Huh Bottas...beakarta tenni, de nagyon késő volt az szerintem.
Remek futam volt.
Rosberg nagyon stabil volt, meg is nyerte. Lewis azért csak összehozott egy dobogót. Grosjean meg élete formájában? Nagyon tolja neki a francia, Vandoorne meg beugrik és pontot szerez.
Nyugi, Lewis is összetörte a vasat és visszaesett rögtön a rajt után.
Huh Bottas...beakarta tenni, de nagyon késő volt az szerintem.
Remek futam volt.
Rosberg nagyon stabil volt, meg is nyerte. Lewis azért csak összehozott egy dobogót. Grosjean meg élete formájában? Nagyon tolja neki a francia, Vandoorne meg beugrik és pontot szerez.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19604
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Ő volt a legnagyobb!!!!!Leon írta:Ma lenne 56 éves minden idők legjobb autóversenyzője, Ayrton Senna!
Lewis Hamilton / Ayrton Senna comparison Monaco
- Leon
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2591
- Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
- Tartózkodási hely: Balkán sarkán
Ma lenne 56 éves minden idők legjobb autóversenyzője, Ayrton Senna!
Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.
Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.
L4wandowski
Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!
Grácies Messi!

Lemaradtam a futam első feléről, így csak felvételről láttam Alonso bukását, nagyon meleg volt. Szerencsére nem történt nagy baj.
Amit láttam az nem volt olyan rossz, színes volt a mezőny számomra. Új arcok...
Ez a Merci idán is brutális lesz, a Ferrari közel van, de Ausztráliában volt a futam, ami általában picit mást mutat, mint a szezon, nagyobb különbségre számítok.
Piros autó füstöl. Ki az? Kimi?! Kimi. Azt hiszem nincsenek már szavak erre. Csodálom, hogy még nem pottyant rá az autójára egy zongora mondjuk Monacoban a szűk utcákban valamelyik ablakból.
Verstappen kicsit túl sok, de még tini, kinőheti. Mindenesetre remélem Sainz jó edzőtárs lesz idén, és csendben el-elkalapálja.
Vettel-Hamilton: várom a nagy küzdelmet itt a végén, de olyan langyos víz volt, hogy elgondolkoztam a hupikék törpikékre váltáson. Töltőkörök, zavaró légörvények, ezekkel az autókkal tényleg nem lehet előzni? Nem egy nyeretlen ült abban az autóban, ami egyértelműen gyorsabb volt az előtte haladónál, és még csak bele sem kóstolhatott az előzésbe, még csak be se nézett, áhh így vissza gondolva mégsem volt jó, amit láttam.
Az F1nek változnia kell, különben fuccs lesz.

Bob_Marley írta:Jó lesz, de Haryanto helyett magadat is írhattad volna.palesz77 írta:Na, igy jo lesz, vagy atirjak meg valamit?
Hozzáteszem legalább egy Willaimsest betennék, de igazából 2-3 esélyes a cím úgyis, csaj hát mégiscsak egy olyan csapat akik harmadikok lettek tavaly a konstruktőriben.
Várnám az érveket hogy Haryanto lesz a világbajnok. Ki szavazott rá?
Én még nem szavaztam! Mielőtt rám tippelne bárki. Amúgy viccet félre téve, Verstappenre érdemes lesz idén is oda figyelni, mai napig ledöbbenek hogy ez a srác még 20 éves sincs basszus.. roppant kíváncsi vagyok hogy mondjuk 10 év múlva mit mondhatunk el róla, intelligens, gyors, gyilkos ösztön, mindene megvan ehhez a kategóriához. Az biztos hogy ezt a torro rossot idő előtt fogja kinőni, viszont a következő állomása merőben meg fogja határozni a pályafutását.
Amúgy az újoncokat tekintve Palmer se egy elveszett srác, még ha "bevásárolta" magát ebbe a kategóriába, Wehrlein pedig ilyen bizonyítvánnyal bőven kaphatott volna egy jobb autót, sajnos ez a manor, mercedes motor ide, williams váltó oda.. Haryanto pedig számomra érthetetlen, ennyi erővel Carmen Jorda is meg kaphatta volna azt az ülést, sokkal nagyobb marketinget kapott volna a csapat, mint amit az indonéz hoz. Ha valamit akkor ezt a bevásárlós lehetőséget kihúznám a fenébe..
Visca El Barca!
Més que un club
Més que un club
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19604
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Jó lesz, de Haryanto helyett magadat is írhattad volna.palesz77 írta:Na, igy jo lesz, vagy atirjak meg valamit?
Hozzáteszem legalább egy Willaimsest betennék, de igazából 2-3 esélyes a cím úgyis, csaj hát mégiscsak egy olyan csapat akik harmadikok lettek tavaly a konstruktőriben.
Várnám az érveket hogy Haryanto lesz a világbajnok. Ki szavazott rá?
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4514
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
palesz77 írta:En egyaltalan nem nezek F1-et, de irjatok le mirol akartok szavazast, meg kikre lehessen szavazni, aztan kiirom. Ez amugy masik topicra is igaz.Bob_Marley írta:szerk: szavazást ha esetleg valaki figyeli és tudja, akkor majd frissítse erre az évre. Köszi
Jelenlegi nevek bőven megfelelnek. Max egy Verstappen és Haryantoval kiegészítve, ha már Alonso is szerepel.
Visca El Barca!
Més que un club
Més que un club
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
En egyaltalan nem nezek F1-et, de irjatok le mirol akartok szavazast, meg kikre lehessen szavazni, aztan kiirom. Ez amugy masik topicra is igaz.Bob_Marley írta:szerk: szavazást ha esetleg valaki figyeli és tudja, akkor majd frissítse erre az évre. Köszi
Én nem szeretem Hamiltont, sose szerettem és már nem is fogom. Nem érzem nála, hogy nagyon megdolgozna a sikerért a másik dolog pedig az, hogy mintha rá nem vonatkoznának a szabályok, neki mindent lehet.Bob_Marley írta:Egybe volt a mezőny nem volt rossz hogy a gyorsabb gumit hagyták fent, csak Rosberg simán tartotta magát a gyengébb gumikon is. Inkább a gumicsere volt gyenge a Ferrarinál, de bánja kánya.
Lewis ma nagyon indiszponált volt, be is ragadt, egyelőre idény eleji formát mondok. Én nagyon bízok benne, hogy innen csak jobb lehet és egyáltalán nem kell majd tartani a Ferraritól.
szerk: szavazást ha esetleg valaki figyeli és tudja, akkor majd frissítse erre az évre. Köszi
Aztán nem tűnt gyengének ma a Ferrari, bár jobban jött ki a Mercedes a mai napból, de lehetnek itt még meglepetések. Vettelbe nagyon bízok, hogy megcsinálja még két-három verseny és látni fogjuk.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19604
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Én az előző éveket is élveztem. És maguk a futamok izgalmasak voltak, a legtöbb mindenképp. Ebben az évben meg így elsőre ez tényleg rendben volt. Én nem aggódok, Lewis és a vas egy kiváló csomag, csak ki kell belőle hozni a dolgokat és meglesz a gyümölcse. Lewis pedig az utóbbi években mentálisan rengeteget javult. Én nem éreztem hogy a Ferrari nagyon feljött volna, pont azért mert Rosberg végig velük volt és mikor kellett rákapcsolt, ahogy Lewis is pl a végén.
Annyiban volt szerintem hiba, hogy nem próbáltak keverni és vagy Vettelt vagy Raikkonent kihozni és más taktikát nyomatni. Akkor be lettek volna biztosítva. Egész egyszerűen a gyorsabb gumin sem voltak gyorsabbak. Nem is úgy kellett volna kalkulálni hogy a végéig bírja, csak előnyt kellett volna kiautózni, de ezt nem tudták. Na mindegy, láttunk ilyet bejönni meg nem is. A baleset megkavarta a stratégiákat meg a futamot, mint általában ez szokott lenni.
Annyiban volt szerintem hiba, hogy nem próbáltak keverni és vagy Vettelt vagy Raikkonent kihozni és más taktikát nyomatni. Akkor be lettek volna biztosítva. Egész egyszerűen a gyorsabb gumin sem voltak gyorsabbak. Nem is úgy kellett volna kalkulálni hogy a végéig bírja, csak előnyt kellett volna kiautózni, de ezt nem tudták. Na mindegy, láttunk ilyet bejönni meg nem is. A baleset megkavarta a stratégiákat meg a futamot, mint általában ez szokott lenni.
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4514
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
Bob_Marley írta:Egybe volt a mezőny nem volt rossz hogy a gyorsabb gumit hagyták fent, csak Rosberg simán tartotta magát a gyengébb gumikon is. Inkább a gumicsere volt gyenge a Ferrarinál, de bánja kánya.
Lewis ma nagyon indiszponált volt, be is ragadt, egyelőre idény eleji formát mondok. Én nagyon bízok benne, hogy innen csak jobb lehet és egyáltalán nem kell majd tartani a Ferraritól.
szerk: szavazást ha esetleg valaki figyeli és tudja, akkor majd frissítse erre az évre. Köszi
Gyorsabb gumi az igaz, csak éppen pár körön brutál gyors utána meg hihetetlen módon elkopik. Így hogy a közepes került fel Niconak, amivel vélhetően már a végéig kalkuláltak, ebben az esetben szerintem a szuperlágy gumi baklövés volt. Még a lágy se bírta volna a végéig ki. Főleg úgy hogy előnyt se tudott kiautózni. Ezt elrontották, Kimi kiesésével viszont a taktika is veszített a lehetőségekből. Ez van, remélem legközelebb több szerencsénk lesz.
Az pedig hogy a ferrari ennyire feljött, szerintem milliók örülnek, hogy nem egy ilyen langyos év fog következni, ahol a mercinek van 2 másodperc előnye és Hamilton ellenfél nélkül hátradőlve győz. Első futamnak jó volt, sok izgalom és akció, jó lesz ez, bizakodó vagyok. Verstappennek pedig van töke ehhez a sporthoz, élmény a srác hozzáállása és a torro rosso is adott hozzá.
Visca El Barca!
Més que un club
Més que un club
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19604
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Egybe volt a mezőny nem volt rossz hogy a gyorsabb gumit hagyták fent, csak Rosberg simán tartotta magát a gyengébb gumikon is. Inkább a gumicsere volt gyenge a Ferrarinál, de bánja kánya.
Lewis ma nagyon indiszponált volt, be is ragadt, egyelőre idény eleji formát mondok. Én nagyon bízok benne, hogy innen csak jobb lehet és egyáltalán nem kell majd tartani a Ferraritól.
szerk: szavazást ha esetleg valaki figyeli és tudja, akkor majd frissítse erre az évre. Köszi
Lewis ma nagyon indiszponált volt, be is ragadt, egyelőre idény eleji formát mondok. Én nagyon bízok benne, hogy innen csak jobb lehet és egyáltalán nem kell majd tartani a Ferraritól.
szerk: szavazást ha esetleg valaki figyeli és tudja, akkor majd frissítse erre az évre. Köszi
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4514
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
Franc esne Kimi balszerencséjébe komolyan.. ezek után aki egy rossz szót is mondd rá.. Most is és tavaly is magyar futamon a dobogóról esett ki műszaki hiba miatt, és még legalább egy tucatszor, ha nem többször pályafutása során..
Meg lehetett volna a vörös győzelem, de sajnos a piros zászló után a szuper lágy gumi nagyon rossz megoldás volt, ki is kerekedett a szemem, ezt jól el**rták.
Minden esetre ez az év nem lesz sétagalopp a mercinek, grat nekik, de ennyire közel még sose voltunk hozzájuk!
Forza Ferrari!
Meg lehetett volna a vörös győzelem, de sajnos a piros zászló után a szuper lágy gumi nagyon rossz megoldás volt, ki is kerekedett a szemem, ezt jól el**rták.
Minden esetre ez az év nem lesz sétagalopp a mercinek, grat nekik, de ennyire közel még sose voltunk hozzájuk!
Forza Ferrari!
Visca El Barca!
Més que un club
Més que un club
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19604
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Elég őrült egy futam lett, de végül csak sikerült betolni a vasat másodiknak. Pedig ez nem Lewis futama volt, gyenge rajt, beragadás, de a végére csak sikerült összerakni a dolgokat.
Alonso óriásit bukott, ezt Grosjean használta ki a legjobban, nagy eredmény tőle.
Rosberg ma nagyon éles volt, tartotta a tempót a Ferrarival is, aztán kihasználta a lehetőségeket. Nagyon rendben volt ma a német. Minden ott folytatódott ahol tavaly abbamaradt, Rosberg nyert, Raikkonen kocsija meg megint nem élte túl.
Go Lewis
szerk: ALonso:
https://cdn.streamable.com/video/mp4/7oyo_1.mp4
Nagy szerencse hogy nem lett semmi baja, csak a levegőben prögött, de nem állt fejre, hála a jó Istennek.
Ennyi maradt a kocsiból:

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Bob_Marley 2016.03.20. 08:33:28-kor.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19604
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Biztos átfogják még ezt gondolni, mert vagy visszahozzák a régit (ami szerintem teljesen jó rendszer volt) vagy a mostanin enyhítenek. Ezek a másfél percek nagyon szűkös időkorlátok, vagy a gumiból kéne adni még. Puding próbája az evés, nem jött be, lehet javítani. De a lényeg hogy Hamilton nyerjen.
Évek óta csak nagyon minimálisan követem az F1-et, de azért gáz, ami ott folyik. Mintha gyerekek hoznák a különböző szabályokat. Most változtattak az időmérőn, aztán egyből látszik, hogy kuka, tehát a következő futamra megint kell valamit csinálni. Közben Ecclestone kijelentette, hogy az egész egy nagy [auto_cenzúra].
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
- rhuni
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 125
- Csatlakozott: 2016.01.13. 12:25:20
- Tartózkodási hely: Air Day
Amit el lehet még rontani azt el is rontják a cirkuszban. Óriási szégyen az egész és mindig van lejjebb. Nekem régebb rendszeres vasárnapi program volt az f1, mostmár kb. 3 éve az van, hogy nso-n néhány hírt olvasok és ennyi.Ahogy olvasom nagy káosz volt az időmérőn
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19604
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Ahogy olvasom nagy káosz volt az időmérőn, de Lewis azért ott folytatja ahol tavaly abbahagyta. Irány a negyedik!!!