
Nem véletlenül mondta hogy ő anno ilyenkor már rég 100 pontfölött volt (valamelyik futam után) 130 akárhány pontokkal...
Utsó 8 futam alapján sem olyan vészesG-Jay írta: Uccsó 6 futam alapján az élmezőny:
1. Alo 43p
2.Massa 33p
3.Lajos 28p
Korrekt hozzászólás!Kralo írta:Ejj, de forró percek voltak ott az esőben.
Gratu Hamiltonnak, igen én kimondom: MEGÉRDEMELTE. Persze nem ezen verseny alapján, de a taktikáját, melyet bizonyára csapatával dolgoztak ki, túlzott óvatosságra intette. Pengeélen táncolt.![]()
A Ferrari szurkolóknak javaslom olvassák vissza magukat. Én elhiszem, hogy fájó így kikapni, de amit műveltek az elborzaszt. Ennyire ne legyetek elvakultak. Ismét egy szerencsés győztes csakúgy, mint 2005-2006ban?
Ha nem a Ferrari nyer az már csakis szerencse. Sajnálatos. Gondoljatok bele a sok Hamilton büntetésbe. Ma is bizonyították, hogy múltkorában rossz döntést hoztak, de lényegtelen. Örülök, hogy itt nem tudtak már beleszólni az eseményekbe.
Hogy egy kicsit szubjektív is legyek:
Alonso 2.!Összetettbeli ötödik, szenzációs!!! Én magam sem hittem el, még az év második felének kezdetén sem, hogy ennyire feljavul VELE a Renault. Legenda van épülőben.
![]()
![]()
![]()
Nem volt rossz ez az idény sem. Ha jövőre továbbjavul a Renault és a BMW esetleg Vettellel a Red Bull, akkor bitang jó versenyek lehetnek.
Jah és majd elfeledtem: Bye Coulthard. Kár, hogy nem egy évvel előbb fejezte be.
Nem erről volt szó hanem arról hogy volt bőven Massa hiba is az évben és nem csak a Ferrari szerencsétlenkedésein ment el a vb.Barcaforever írta:
Hungaroring, Szingapúr.
Biztos elővették volna Kubicát, h feltartotta Hamit.danko94 írta:Vagy KubicaFernando írta:Vettel lett volna a középpontban
Vagy a Mekiben, Hamilton hátszél nélkül.gergo9 írta:A Ferrariban ezt tedd hozzáKralo írta:
A jelenlegi mezőnyből is tudnék minimum három nevet mondani, akik 10-20 ponttal tudták volna hozni ezt a vb címet.
Kiemeltem a kulcsszavakat. Ha/volna.gergo9 írta:Hát azért Massa is ludas benne bőven ha az év elején nem szerencsétlenkedik ő is meg a csapat is vagy Silverstone-ban nem pördül 26X-or amikor Hamilton alázata a mezőnyt akkor VB győztes lett volna.
Más: Schumacher papa kb 20pontos előnnyel húzta volna be ezt a vb-t.
Hungaroring, Szingapúr.gergo9 írta:Hát azért Massa is ludas benne bőven ha az év elején nem szerencsétlenkedik ő is meg a csapat is vagy Silverstone-ban nem pördül 26X-or amikor Hamilton alázata a mezőnyt akkor VB győztes lett volna.Barcaforever írta:
Mondjuk ki:Az idei év a McLaren megbízhatóságán lett meg végül.
Más: Schumacher papa kb 20pontos előnnyel húzta volna be ezt a vb-t.
A jelenlegi mezőnyből is tudnék minimum három nevet mondani, akik 10-20 ponttal tudták volna hozni ezt a vb címet.gergo9 írta:Hát azért Massa is ludas benne bőven ha az év elején nem szerencsétlenkedik ő is meg a csapat is vagy Silverstone-ban nem pördül 26X-or amikor Hamilton alázata a mezőnyt akkor VB győztes lett volna.Barcaforever írta:
Mondjuk ki:Az idei év a McLaren megbízhatóságán lett meg végül.
Más: Schumacher papa kb 20pontos előnnyel húzta volna be ezt a vb-t.
Hát azért Massa is ludas benne bőven ha az év elején nem szerencsétlenkedik ő is meg a csapat is vagy Silverstone-ban nem pördül 26X-or amikor Hamilton alázata a mezőnyt akkor VB győztes lett volna.Barcaforever írta:
Mondjuk ki:Az idei év a McLaren megbízhatóságán lett meg végül.
2003-ban Suzuka volt a szezonzáró nagydíj helyszíne. Az más tészta volt, ott az kellett volna, hogy Raikkönen nyerjen és Schuamcher ne szerezzen pontot, de hát ez teljesen esélytelen volt.zeus021 írta:Schumachernél emlékezzünk azért vissza a 2003-as szezonzáró brazil nagydíjra elég volt neki egy pont, hogy világbajnok legyen mégsem a 8. helyre hajtott, az más kérdés, hogy Satoval ütközött és így végül már azért küzdött